Idegesen léptem be a terembe. Tavaly érettségiztem le, azóta nem jártam itt. Hiába váltottam iskolát, a videómnak hála, mindenki tudta, hogy hányadán állok az oktatási rendszerrel. A gonosz megjegyzések, amiket kaptam a hátam mögött hirtelen öntötték el az agyamat.

"Jézusom, ez nem az a youtuber?"

Emlékszek a kétkedő pillantásokra. Az összesúgásokra a hátam mögött.

Azt, hogy most itt kellett lennem és beszédet mondanom, mint sikeres ember, kicsit frusztráló volt.

"Ez a srác nagyon gáz."

-Milyen érzés fekete báránybak lenni?- kérdezte egy női hang mögöttem.

-Volt egy kis problémám vele, de azt hiszem jobban vagyok.- mondtam ki egyszerűen.

"Tudtátok, hogy kirúgták az előző sulijából?"

-Bogi vagyok.- mondta mosolyogva.

-A diáktanács elnöke?- néztem végig rajta. Fekete keretes szemüveg, vastag harisnya, hosszú fekete szoknya. Tipikus jókislány.

-Hah. Álaimban. Ha őt keresed akkor...- mutatott egy magas szőkére, ezüst ruhában, mély dekoltázzsal.

-Nem te vagy itt egyedül a fekete bárány.- nézett rám elgondolkozva.

-Gyűlölöm ezt a helyet.- suttogtam, mikor megláttam, hogy pár ember, akikkel tavaly együtt éretségiztem, meredt szemekkel bámulnak.

"Mit akar ez itt? Kész vicc ez az ember."

-Megértem. Na menj, te szupersztár, már várnak!- paskolta meg a hátam. Pár lány vihogva integetett nekem a terem másik végéből.

-De én... szivesen beszélgettem volna veled.- suttogtam, de addigra Bogi már eltűnt.

-Ez remek.- mondtam fogcsikorgatva.

-Attila!- a srác a semmiből jelent meg mögöttem.

"Sose fog leérettségizni, tiszta szánalom."

-Soma!- néztem unottan a srác szemébe, aki tavaly pokollá tette az életemet.

-Megcsináltad, huh?- harolta át a vállamat, mintha ezer éves cimborák lennénk. Undorító.

-Úgy tűnik.- mondtam unottam, miközben leráztam magamról a kezét.

-Mindig is tudtam, hogy képes vagy rá, haver.- vigyorodott el. Ökölbe szorult a kezem.

"Akkora az arca, de csak Youtubon nagy a szája."

Mikor vissza kellett ülnöm az iskolapadba, mindenki rajtam röhögött. Most meg nyalják a seggem.

"Milyen név már az hogy Azahriah? Attól, hogy angol zenéi vannak, nem lesz menőbb."

-Szia Ati! Gratulálok az albumodhoz, király lett!- jelent meg mellettem Soma legjobb barátja, Álmos.

-Köszi.- fintorogtam el magam. Kezdett melegem lenni. A szememmel Bogit kerestem, mert csak ő tűnt normálisnak, ezen az átkozott rendezvényen.

-Egyszer lejöhetnél apám hétvégi házába. A csajok odalennének, egy kis spanolásét Azahriah-val.- kacsintott pár végzős lányra, akik érdeklődve méregettek minket. A fejem egyre jobban zsongott.

"Szar a zenéje amúgy is. Nem értem mire ez a nagy felhajtás."

-Nem tudom, elég sok a dolgom.- próbáltam hárítani, de Álmos vigyorogva megrázta a fejét.

-Nincs kifogás, Ati! Kurva jó lesz!- nézett Somára ördögien.

-Szia!-egyre több és több ember jelent meg körülöttem. Mindenki velem akart beszélgetni, annak ellenére, hogy tavaly én voltam itt a szar alak.

"Ez zene? A fingom muzikálisabb mint ez a nagyképű Paulson gyerek."

-Szandi vagyok!- mosolygott felém Mrs. Diáktanács és kihúzta magát, hogy jobban lássam a mellét. Ez őrület. Mit keresek én itt? Nem kellett volna elvállalnom a beszédet.

-Figyi lassan te következel!- simított végig a karomon. Kirázott a hideg.

-Hátrább az agarakkal kislány! Nem akarod tesztelni a türelmem ugye?- Szandi csak hátravetett fejjel nevetett, és még jobban hozzám dörgölőzött. Még több lány jelent meg. Vihogtak, dobálták a hajukat. Hozzám értek.

-Óvatosan lányok!- morogtam a fogam alatt.

Hirtelen Bogi tűnt fel a tömegben. Próbáltam közelebb kerülni hozzá, de sehogy sem jutottam oda. Láttam, hogy nagy kék szemeit rám emeli, és mosolyogva integet. Tisztán kiolvastam a szeméből a csalódottságot. "Te sem vagy más". De mit is várhetnék tőle? Vagy 15-en csüngtek a nyakamba. Kezdett nagyon elegem lenni.

"Azt hiszi egyedi a videóival, közben meg lopott az egész."

Mindeki túl közel volt. Túl hangos. Túl tapadós.

"Magyarország zenei jövője? Pff ugyan kérlek."

Szandi végighúzta a körmét a hátamon.

"Tehetségtelen."

"Okoskodó."

"Unalmas."

-Elég!- ordítottam el magam. A hangok a fejemben, hogy sose csinálom meg, a lányok a közelemben, mert mégis megcsináltam... elég.

-Add azt ide!- kaptam ki a döbbent Szandi kezéből a mikrofont, és egy ugrással a pódiumon termettem.

Minden szem rám szegeződött. Hirtelen olyan csend lett, hogy a lámpa zúgását is hallani lehetett.

Most legyen nagy a szájuk.

-Hogy kik vagyunk igazából, az csak tőlünk függ. Remélem elér hozzátok az üzenetem.- kezdtem bele határozottam. Úgy éreztem, egy év sérelmei szakadnak fel bennem.- Néha úgy érzem ez egy áldás. Amit elértem, amiert egész életemben küzdöttem. De még mindig én vagyok a fekete bárány. És hogy milyen érzés annak lenni? Felvenni a telefont, várni a válaszra? Várni a megválltásra? Mert nincs második esély. Egy dobásod van és ennyi. A sárga lapok pedig a hátsó ülésen várnak. De minden nap mikor felébredek, megyek tovább a céljaim felé. Felveszem a maszkom, eljátszom a szerepem. Ti pedig ilyenkor vesztek észre. És mint a keselyűk, rámugrotok. Emberek, akik azt mondták sose sikerül, most itt nyalják a seggem. De mondok valamit... ne nevessetek az álmaimon mert csak ez maradt nekem. És meg fogom csinálni.- a végén már csak suttogni tudtam. A néma teremben mindenki eltátotta a száját.

Durván Szandi kezébe löktem a mikrofont, majd leléptem a színpadról. Tudtam, hova megyek. Egyenesen Bogi felé tartottam, és nem érdekelt, hogy mindenki meg akar állítani egy szóra.

-Hm. Ez érdekes volt.- mondta a lány, mikor határozottam lecövekeltem előtte.

-Nem igazán ilyen beszédre számítottak, huh?-vakartam meg a tarkóm kínosan. A tavalyi osztályfőnököm tátogva bámult rám, mint egy hal.

-Hát nem. De legalább nem hívnak meg többet.- kuncogott, aztán komolyabb hangra válltott.- De szerintem jól beszéltél. Ha mondhatnék ilyet, egy embernek akit fél órája ismerek, azt mondanám, hogy büszke vagyok rád!- nézett méllyen a szemembe.

-Gyerünk!- ragadtam meg a kezét.
Nem kérdezett semmit, csak követett.

Éjfél is elmúlt már, mire kikeveredtünk a pesti forgalomból.

-Kedves Attila, megmondanád hova rángatsz?- jött nevetve mellettem, miközben kiszálltunk a taxiból az álltalam megadott címen.

-Baba, látnod kéne a várost, mikor teljesen sötét.- mondtam ki és abban a pillanatban lekapcsolódtak a fények. Egész Budapest sötétségbe borult, mi pedig ott álltunk egy kilátón a város szélén és némán bámultuk az éjszakát.

-Ezt hogy?- kérdezte suttogva.

-Karbantartás. Minden szombaton 1 percig lekapcsolják az egész várost. Úgy érzem magam, mint egy titán. Esküszöm, senki se lát.

-Vedd el a szívem, mutass valami jelent, hogy te nem olyan vagy mint mások.- suttogtam. Szükségem volt rá. A mai nap után kellett valaki, aki nem csak Azahriát látja bennem.

Óvatosan felém fordult, és egy apró csókot lehelt a számra. Még a sötétség ellenére is láttam kék szeme csillogását. Átöleltem a vállát, és szorosan magamhoz húztam.

Így maradtunk. A fények felkapcsolódtak. Hirtelen megint minden életre kelt. De az a pillanat csak a miénk volt.

-Mihez fogsz most kezdeni?- kérdezte hallkan, felpillantva rám.

-Néha úgy érzem mintha Buddha megáldott volna. És ha nem is leszek itt sokáig, legalább hasznosan töltöm az időmet.- fogtam kezeim közé az arcát és szenvedélyesen megcsókoltam.