Voltatok már buliban? Igen? Nos eddig én is azt hittem. De ez... mintha az ember érezné, hogy ez egy más világ. Egy elitebb. Bevallom szörnyen izgultam. Hisz maga a krém hívott meg. Magyaroszág legsikeresebb előadói, minden tinilány álmai. Igen, arról a buliról beszélek.

Manuel bíztatott, hogy ne görcsöljek rá. Ez nekik csak egy sima szombat.

Aha. Nekem ez annyira újdonság volt, hogy nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Idegesen fésültem ki a hajam a homlokomból, miközben Deshhel várunk a liftre.

-Jól nézel ki.- mért végig mosolyogva. Hálásan pillantottam felé, bár nem igazán tudtam, hogy ezt most komolyan gondolja, vagy csak meg akar nyugtatni.

Egy fekete vastagabb legins volt rajtam, és egy hátul iszonyatosan kivágott ezüst blúz, ami szabadon hagyta az egész vállamat és a hátamat is. A nyagkivágás egy ezüst maslis szallaggal volt megkötve. A cimpőm egy iszonyatosan magas fekete csoda volt, amiben lépni is allig bírtam. Fülemben millió fülbevaló, orromban a szokásos fekete pc helyett, most egy ezüstöt raktam. Vastag keretes szemüvegem jól kiemelte a csillámos füstös sminkem. Sosem voltam az a nagy kiöltözös fajta, de a mai megjelenésemmel majdnem 2 órát bíbelődtem.

-Félek.- suttogtam. Tudtam, hogy Desh megérti. Hiszen ő is csak most került bele ebbe az őrületbe. Ati és a kukásautó előtt senki nem ismere, ahogy engem sem a hülye cikkem előtt.

-Nem lesz semmi baj. Bízz bennem.- karolta át a vállam, majd együtt szálltunk be a liftbe.

A lakás elé érve nagy levegőt vettem, majd bekopogtam.

-Szid Desh és... azt a kurva de szexi vagy!- nézett rám Manuel kikerekedett szemmel, miután ajtót nyitott.

Sután megvontam a vállam, aféle köszönöm gyanánt, majd mind a ketten benyomultunk a lakásba.

-Mit hozhatok inni?- kérdezte Manuel még mindig elképedve méregetve.

-Csak vizet.- mondtam. Utáltam inni. Nem érdekelt ha emiatt bénának is tartanak.

-Okés.- bólintott tök természetesen, majd Desh felé fordult.

-Egy vodkanarancsot kérek.- mondta, majd miután Manuel elsietett volt időnk körbenézni.

A lakás nem volt túl nagy, de otthonosnak hatott. Nagyon sok embert felismertem a tömegben. Hirtelen egy kéz nehezedett a vállamra, én pedig mosolyogva néztem fel Danira, aki majdnem 3 fejjel tornyosult fölém.

-Nem leszünk így joban.- mondta elgondolkozva, miközben szemeivel végigpásztázott rajtam.

-Merthogy?- folytottam el a nevetésem.

-Te vagy ebben a szobában a legjobb nő, de mivel már a haverunk vagy, nem dönhetlek meg.- mondta méllyen a szemembe nézve, én pedig nevetve elhúztam a számat.

-Te így szoktál csajozni?- csaptam a karjára.

-Csak őszinte vagyok. Klassz tetkó.- nézett a hátamra, amin a lenge felsőmnek köszönhetően látszottak a tetkóim.

-Köszi.- mondtam összeszorított fogakkal. Mivel ennyiben hagyta a dolgot, én sem firtattam tovább, pedig a hátamra varrt három kártyalapnak sokkal több jelentése volt, mint ahogy elsőre látszik. Reméltem, hogy Desh nem szúrja ki.

-Van még?- nézett rám csillogó szemekkel.

-Persze, egy csomó.

-Megmutatod?- húzta fel a szemöldöket, én pedig megráztam a fejem.

-Álmaidban.

-Egy próbát megért. Na nem sajátítalak ki, mert a többiek leverik a vesém.- mondta szórakozottan, majd ahogy körülnéztem észrevettem, hogy legalább 3 szempár vizslat  pislogás nélkül. Akkor hajrá.

-Sziasztok.- léptem oda Aleehoz, Milánhoz és Petihez.

-Hű.- mondta Alee, és láttam, hogy totál zavarban van. Aranyos sráccnak tűnt.

-Nem hiszem el, hogy Ati nem akart veled beszélgetni. Én még azt is ellhallgatnám órákig, ha a sminkszarjaidról dumálnál.- mondta ki Milán így köszönes képpen, mire mindenki elnevette magát.

-Kedvesen vagytok.- nezzem rájuk hálásan. Komolyan, nem hittem volna, hogy ennyire aranyosan lesznek velem. Hiszen nem lett volna kötelességük.

-Hölgyem, itt a vize. Desh, pia.- nyomta a kezünkbe Manuel a poharainkat, majd beállt közenk. Bevallom, ahogy ott álltam teljesen otthon éreztem magam. Hülyültünk, dumáltunk. Mindent tudni akartak rólam, és én is róluk. Sosem volt sok barátom, de éreztem, hogy ez akár valaminek a kezdete is lehet.

-Amúgy köszi a kritikát a számunról.- nézett rám Alee, mire feléfordultam. Nemrég jelent meg Manuellel a második közös száma. Még mindig nem hiszem el, hogy olvassák, amit írok.

-Nem volt túl durva?- húztam el a szám. Sosem hagytam, hogy befolyásoljanak a személyes érzelmeim, mindent szeretek úgy leírni, ahogy tényleg gondolom. De amióta személyesen is ismerem azokat akikről írok, kicsit nehezebb lett a helyzet.

-Egyáltalán nem. Vicces volt. Nem kell finomkodnod velünk. Azért bírunk, mert őszinte vagy.- mondta mosolyogva.

-Figyi Anna... nem akarlak zavarni de... NA JÓ. Mi a franc van a hátadon?- nézett rám Desh kikerekedett szemekkel. Na igen, pont ezt akartam elkerülni.

-Tetoválás?- feleltem frappánsan, behúzott nyakkal.

-Azt látom de... a francba te lány. Mióta van ez meg?- húzta össze a kiborotvállt szemöldökét, pillantását le sem véve a hátamról.

-Egy ideje.

-Mi van a tetkójával?- kérdezte Peti, majd mindannyian a hátamat kezdték vizslatni. Pompás. Diszkréció meg kutyafasza. Mivel mindenki a válaszomra volt kíváncsi, sóhajtva felemeltem a kezem.

-Oké. Más is felismerte?- néztem rájuk. Mivel mindannyian megrázták a fejüket, gondoltam, hogy ide hosszabb magyarázat fog kelleni.

-Az első kritikám, ami bekerült az újságba egy I'm Worse albumkririka volt. Utánna varrattam. A Dasumdamun inspirálta.- mondtam ki, majd félve lestem a fiúk reakcióját.

-The Sun and the Moon and the Truth.- magyarázta Desh a hátamon lévő tartottkártyákra mutatva. És valóban, az egyik egy Nap, a másik egy Hold, a harmadik pedig az Igazság tartott kártya mintájára lett tervezve.

-Te egy Azahriah fan vagy.- mondta ki Alee.

-Igen. A legnagyobb. Voltam.- suttogtam fájó szívvel. Hirtelen fura csend kerekedett a társaságunkra, és tudtam, hogy tudják. Tudják, hogy miért volt, illetve lett volna életem egyik mérföldköve, az az interjú. Hogy miért írtam le utánna azt a dühös cikket. Mert kurvára sokat jelentett volna. De Ati elbaszta.

Éreztem, hogy könnyek fojnak le az arcomon. Nem tudtam őket megállítani.

-Na héé... ne sírj.- karolta át a vállamat Peti.- Akarsz dumálni? Cipőről. Vagy Dylan Obrien-ről. Vagy mittomén miről dumálnak a lányok. Csak ne sírj.- mondta, mire szipogva elnevettem magam.

-Jól vagyok.

-Ja, de mindjárt nem leszel.- vágta rá Desh, mire mindannyian kérdőn fordultunk felé.

-Ezt akartam éppen mondani. Csak közbe jött a tetkós sztorid. Hiába mondtam neki, nem bírja felfogni. Pedig hidd el megpróbáltam. De nem ért. Csak azt hajta, hogy beszélni akar veled.- suttogta szomorúan.

-Kicsoda?- remegett meg a hangom.

-Ati. Lent vár.

-Felejtse el.- mondta Manuel dühösen.- Volt esélye. Megszívta. A mi csajunkkal ne szórakozzon senki.- nyomott egy puszit a fejemre. Értékeltem az aggodalmát, de úgy éreztem tartozom Atinak ennyivel. És magamnak is.

-Le fogsz menni ugye?- nézett rám Dani  halvány mosollyal az arcán.

-Muszáj lesz.- bólintottam határozottan.

-Túl kedves vagy, Anna.- ölelt át Alee támogatóan.

-Lemenjek veled? Megverem.- mondta Peti, aki eléggé a szívére vette, hogy sírni lát.

-Nem, nem. Én megyek. Izmosabb vagyok. Leverem mint a szart.- mondta Manuel idegbetegen.

-Kuss legyen. Ati az én legjobb barátom. Én megyek.- mondta Desh ellentmondást nem tűrő hangon.

Csak bámultam ezekre a sráccokra, akiket allig bár hete ismertem, de mindent megtettek volna, csak hogy ne érjen baj. Ettől még jobban rámtört a zokogás.

-Na tessék... megint sír. Nyugi én megyek, és igérem nem verem meg. Mondjuk nem is tudnám, de az részletkérdés.- nézett rám  Alee.

-Irtó rendesek vagytok... komolyan. De egyedül kell mennem.- mondtam és letöröltem az elkenődött sminkemet.

-Es ha balhézni fog?- kérdezte Dani, mire megráztam a fejem.

-Balhezzon csak. Minden joga megvan rá.- mivel láttam, hogy mind a hatan elkezdenének hőbörögni, feltartottam a kezem.- de igen, megvan. Lejárató cikket írtam. Kire legyen mérges ha nem rám? Elviselem. Talán meg is érdemlem.- mondtam szomorúan.

-Nem. Ne mondj ilyeneket. Az igazat írtad le. Neki kéne magát rosszul éreznie, Anna.

-Nem számít. Kívánjatok szerencset.- suttogtam, majd hagytam, hogy mindannyian megöleljenek.

-Okosan. Eltöröm a kezet, ha bánt.- mondta Manuel, még mindig idegesen.

-Szeretlek titeket.- szipogtam meghatottam. Mert ez volt az igazság. Mindannyian kiálltak értem, pedig szinte allig ismerjük egymást.

-Mi is téged.- mondta Desh a többiek pedig mosolyogva bólogattak.

-Na szaladj. Ha baj van hívj.-  Én pedig kileptem a zajos lakásból. Furcsán hatott a csend, bár a hangos zene meg csukott ajtón keresztül is átszűrődött a falakon.

Kb. minta a kivégzesemre indulnék, olyan lelkesedéssel nyomtam meg a fölszint gombot.

Mikor kileptem a hűvös áprilisi estére vacogva húztam magamön össze Alee kabátját, amit a kezembe nyomott, mielőtt kiléptem a lakásból. Hálás voltam érte mert 1 baromi hideg van és 2... ha Desh pillanatok alatt levágta, hogy mit jelent a tetkóm, magától a szerzőtől kb. Ugyanezt vártam, szóval jobb, ha takarásban marad.

Mikor megpillantottam Atit, aki egy padon egymagában ücsörgött, és idegesen szívta a cigijét, bevallom majdnem visszarohantam a lakásba. De erőt vettem magamon, és odaléptem hozzá.

-Szia... hű jó szarul nézel ki.- mondtam ki az első dolgot ami eszembe jutott. Ne értsetek félre, Ati az egyik legvonzóbb fiú akit valaha láttam. De most úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt. Szemei alatt fekete karikák éktelenkedtek, az arca beesett volt, a pillantása komor. Bevallom nem ez volt életem legszebb köszönése. De csak őszinte voltam. Mint mindig. Lehet jobb lenne, ha néha befognám. Ez fog a sírba vinni.

-Te pedig gyönyörű vagy.- fordult felém és megajándékozott egy szomorú mosollyal, amitől összeszorult a szívem. Mert mindenki megdícsért. Mindenki szerit szexi voltam vagy csini. De senki nem mondta, hogy gyönyörű vagyok.

-Anna... egy barom vagyok. Sajnálom. Meg tudsz nekem bocsájtani?- nézett rám kétségbeesetten, mire elakadt a lélegzetem. Balhéra számítottam, vádaskodásra... erre a világ legelveszettebb fiúja meredt rám azon a bizonyos áprilisi éjszakán, én pedig meg voltam lőve.

Fogalmam sem volt, hogy mi lesz tovább.