Filter-Azahriahról minden szépséghibával

Nos, kedves olvasó, a cím nem ámítás, bár én még mindig jobban örülnék neki, ha megtarthattam volna az eredetit. A Camouflage- arc a maszk mögött mélyinterjú azonban sajnos sosem fog elkészülni.
És hogy miért? Mert az interjúalanyom egy barom. Sajnálom, ha elszomorítottalak titeket. Minden álmom az volt, hogy egyszer én lehessek az, aki egy olyan beszélgetést rögzít a kedves művészúrral, ami szakmailag korrekt, megdöbbentő és elgondolkodtató.
A megdöbbentő részt azért kipipálhatjuk, persze egyáltalán nem jó értelemben. Minden munkám, minden kutatásom és minden igyekezetem ellenére én lettem a "nyomorult újságíró, akit 10 perc alatt le kell rázni".
Először is legyünk tisztában a helyzettel: nem vagyok nyomorult. Kitüntetéssel végeztem el az újságírói szakot, mellette pedig van egy reklám marketing diplomám is. Az egyetemen az újságunk főszerkesztője voltam, ha ez számít valamit. 3 éve dolgozom riporterként, és azóta több híres emberrel is készítettem már interjút. De nekem ez lett volna a nagy dobás. Mondhatni a fő művem. De elcsesztem. Pontosabban Baukó Attila cseszte nekem el, de iszonyatosan. Tudom, hogy sokan vártátok. Tudom, hogy nem erre számítottatok. Rajongóként én is nehezen nyelném le ha valaki, azt mondaná imádatom tárgyára, hogy egy seggfej. Pedig ez az igazság. Nem vagyok hajlandó olyan emberrel együtt dolgozni, aki azt a minimális tiszteletet sem adja meg nekem, hogy legalább úgy szid engem és a munkámat, hogy ne halljam. Nekem ez az életem. Mindenem az írás. A kutatás, a feltárás, a kérdezés. Attila ebbe tiport bele, de úgy, hogy azt nekem is fáj beismerni. Mert nem a személlyemmel volt baja. Egyáltalán nem ismer. Nem tudja miről írok. Kiknek írok. Ő egyszerűen csak nem akart interjút adni. (Pedig előre le volt egyeztetve) Persze, nem vagyok egy szőke, nagymellű lány, nem illegetem magam miniben és nem kap semmi extrát sem (ha érted) miután befejeztük a beszélgetést. Mégis, ez valahogy a szívügyemmé vált. Egy órát kértem az életéből, ami nekem szakmailag sokat jelentett , neki pedig csak válaszolnia kellett volna. De hát ilyen ez a popszakma. Mindig azt hittem, hogy vele egy olyan embert kapott az ország, aki más. Aki nem egy tipikus szépfiú. Aki ertékeli mások művészetét. Sok mindent szerettem volna tőle megtudni, sok mindent szerettem volna leírni. De pont eleget láttam. Beláttam a csillogás mögé. Láttam az igazi arcát. Ami pont olyan mint mindenkié. Romlott. Tiszteletlen. Megéri a siker, ha közben elfelejted ki is vagy? Ha közben olyan emberré válsz akit régen szemenköptél volna? Persze, nincs jogom ítélkezni. De véleményem azért van. És van tollam, papírom ( na jó laptopom) amin le is tudom írni. Csalódtam. Csalódtam mindenki hőn imádott Azahriahjában. Lehet, hogy nem számít. Senkit sem érdekel, hogy mit írok most ide. Az élet megy tovább. De ígértem nektek egy cikket, és én egyesekkel ellentétben nem szegem meg a szavam. Sosem fogok interjút készízeni Atillával. Minden igyekezetem ellenére rá kell ezt hagynom olyanokra akik kevésbé nyomorultak. Talán ez megfelel majd a művészurunk igényeinek.
Anna voltam, ne csüggedjetek, 2 hét múlva rádió interjúm lesz Deshhel.
Attila pedig minden megnyilvánulása és kikéremmagamnak beszéde ellenére sem szingli, szóval tessék egy kis exkluzív. Magas, szőke, tökéletes kirakatbarátnő. Az ő fejére biztos nem kell filter. Se maszk.
Ennyit tudok, ennyit hozok, köszönöm, hogy elolvastad.

Idegesen álltan Szintia irodájában. Amíg vártam, hogy a főnököm elolvassa az írásomat, úgy éreztem fogytam 3 kg-t.

-Ülj már le Anna, ne állj már ott olyan szerencsétlenül!- förmedt rám Tia, mire engedelmesen lehuppantam az asztala előtt álló székre.

Némán vártam, és magamban imádkoztam, hogy ne rúgjanak ki. A hónap interjúját ígértem. És helyette hoztam egy szar semmit, amiben leírom, hogy Azahriah bunkó. Mégis mit képzeltem?

-Figyi Anna... ez baromi erős. Őszinte. Mintha tükröt állítanál elé.
Ez teljesen rendben van. Mehet a jövő heti számba. Gratulálok.- mosolygott rám, mire boldogan kifújtam a levegőt.

-Jó kis vezércikk lesz.- bólintott elégedetten.

-Tessék?- kerekedett el a szemem. Hirtelen azt sem tudtam, mit gondoljak.

~

-Halló?- szóltam bele fátadtan a telefonba. Az elmúlt két hetemet totál káosz jellemezte. Mindenhol leközölték a cikkemet. Átvették a helyi újságok, az internetes portálok. Még az is elolvasta, akinek fingja nem volt róla, hogy ki az az Azahriah, de egyből meg is utálta. Miattam. Szinte fel sem fogtam eddig mekkora hatalom van a kezemben. Azzal, hogy nyíltan kimondtam a negatív véleményemrt az egyik legsikeresebb hazai előadóról, akit mindenki imád, hirtelen berobbantam a köztudatba. Felkérések százai landoltak az email-es fiókomban, naponta kaptam olyan hívásokat, olyan emberektől, hogy az hihetetlen. Rádiókba hívtak, reggeli tévéműsorokba. Mindenki hallani akart a lányról, aki leseggfejezte Azahriát az egész ország előtt.

-Hánykor találkozunk?- hallottam Desh szórakozott hangját a telefonban. Na ez a másik. Azt hittem utálni fog. Elvégre kicsináltam a legjobb barátját. Szó szerint. De mikor elolvasta a cikkemet, csak ennyit írt: Ez király lett.

Őszintén meglepett a reakciója. Azóta mondhatni szinte már barátok lettünk. Sokszor átjött hozzánk, megismerkedett Dénessel, és egy csomó közös programot szerveztünk. Ma éppen a közös rádióinterjú volt a terítéken.

-Fél óra múlva nálam? Dénes eldob minket a rádióközpontba.- mondtam miközben idegesen a hajamba túrtam. Sosem szerettem a nyilvános szereplést.

-Okkés. Indulok. Ne izgulj, sima lesz. Jöhet velem valaki?

-Persze. De ugye nem...?- kérdeztem félve, és kicsit talán aggódva is.

-Nem dehogy. Nem Ati. Nem akarok balhét.

-Egyébként, hogy van?- kérdezten halkan. Hogy őszinte legyek, szörnyen bűntudatom volt. Mert bár drámai lennék, ha azt mondanák, tönkretettem a karrierjét, de elég sok utálat éri mostanában. És ezért 100%-ban én vagyok a felelős. Lehet, hogy bunkó volt velem, de azt hiszem többszörösen is megfizetett érte.

-Passz. Nem nagyon beszél velem. De biztos vagyok benne hogy szomorú. És baromira dühös.

-Sejtettem.- húnytam le a szemem. A bosszúm kicsit túlment a célon. És még enyhén fogalmaztam.

-Ne aggódj. Na indulok, nehogy elkéssünk. Nemsokára tali. Viszlát riporterlány.

-Szia, semmierekellő.- mosolyogtam bele a telefonba, majd kinyomtam a hívást.

Úgy húsz perc múlva a kaputelefon csengése zökkentett ki a bambulásomból. És hogy min gondolkoztam? Természetesen Atin. Hetek óta csak rajta jár az eszem. Az én sikerem az ő bukását jelentette. És ez valahol fájt, legbelül.

-Szia...sztok.- néztem csodálkozva Deshre és a mellette álló majd 2 méteres sráccra, akit természetesen azonnal felismertem.

-Klassz kéró. Manuel vagyok.- mosolygott rám féloldalasan.

-Tudom. Anna.- pislogtam rá furcsán.

-Tudom. Mint ahogy szerintem mindenki.- nevetett. Hű, ha a cikkem ilyen impozáns körökbe is elért jobb, ha résen leszek.

-Mindenki ismer mindenkit, ez csodás, de haladhatnánk? Biztos, hogy dugó lesz.- jelent meg Dénes mellettem.

-Hát te ki vagy?- nézett rá Manuel.

-Ilyen az mikor a híres barátaid mellett, te csak egy nyomorult kis rendszergazda vagy.- vakarta meg a tarkóját unottan.

-Ő Dénes. A sofőrünk. És a legjobb barátom.- mutattam be őt elfolytott nevetéssel.

-Sokat elárul rólam, hogy előbb sofőrnek mutatsz be, és csak utánna a legjobb barátodnak.- motyogta, majd felkapva a kocsikulcsot, előresietett.

Vihogva zártam be az ajtót, majd mind a hárman elindultunk Dénes után.

-Olvastad a cikkem?- lépkedtem Manuel mellett, kérdőn felé pillantva.

-Ki nem? Hatalmasat szólt. Tök jól írsz. Mondtuk is a sráccokkal, hogy...

-Milyen sráccokkal?- szakítottam félbe. Kicsit abszurd élmény volt, hogy egy magyar top listás előadó rólam beszélget a haverjaival.

-Tudod, a többiekkel. Valmar, T. Danny, Alee, Bye Alex... szóval azt beszéltük, hogy jobb vigyázni veled.- vigyorgott rám.

-Tessék? Miért?

-Mert jól bánsz a szavakkal. Eléred, hogy az emberek meghallják a véleményedet. Egy ilyen embert nem jó magunkra haragítani. Hisz látod mi lett Atival. Kikezdhetetlen volt. Erős fandom, jó hang, kevés balhé. Aztán jöttél te, és szétszedted. Erre kevesen lennének képesek. De az emberek hallgatnak rád.- mondta szinte úgy, mintha ez nyilvánvaló lenne. Valószínűleg ez rajtam kívül az is volt mindenkinek.

-Hű. Ebbe még sosem gondoltam bele.- mondtam ki elgondolkodva. Újságíróként, eddig csak tényeket közöltem. Sztorikat hoztam, és írtam. Az emberek elolvasták, talán még tetszett is nekik, de a következő pillanatban egy cuki macskás videó kilökte az agyukból a plussz infót, vagyis engem és bármit amit írtam. De az Azahriah cikkem óta ez máshogy van. Figyelnek rám. Bármit mondok, teszek, vagy írok berobban a köztudatba, és ott is marad. Rengeteg plussz követőm lett instán. Hetek alatt válltozott meg az életem, úgy, hogy észre sem vettem.

-Szóval megéri veled jóban lenni.- fejezte be a gondolatmenetét, ami kizökkentett az elmélkedésemből.

-Ezért vagy itt?- néztem rá.

-Dehogy. Desh jó haverom, és azt mondta király csaj vagy. Caak szimplán meg szerettem volna ismerni a lányt, akinek az írásai feleobbantották a netet. Semmi hátsó szándék. És bevallom, eddig tetszik amit látok.- mondta ki méllyen a szemembe nézve.

Megkönnyebbülten bólintottam, majd sorban beszálltunk az autóba. Nincs mese, olyan ember lettem akit maga Manuel akar megismerni. Azért ez nem semmi.

Némán utaztunk át Pest belvárosán, mindenki a gondolataiba merülve bambult ki az ablakon.

Egyszer csak Manuel a képembe nyomta a telefonját, amin a messenger volt megnyitva.

-Látod, Anna. Erről beszéltem. Szinte már szenzációnak számítasz.- hülledezve olvastam el a chatet, amibe folyamatosan új üzenetek érkeztek.

AleeKing: Naaa, milyen? Mondjad már tesó. Nem bírom.🥺

MaricsPéterÚr: Remélem bunkó. Nem lehet, hogy szép, okos és még jó fej is. Aaaa tesó.😆😆😆

Danny: Hallod Manuel, válaszolj már. Rendesen izgulok.🙃

AleeKing: Fogadjunk, hogy megette reggelire.🤣🤣

Danny: Az a csaj 1,50 magas. Mit tudna vele csinálni?😇

Milán: Olvastad a cikket? 😅Szerintem 3 szóból elalázta, azért nem ír.😗

MaricsPéterÚr: NAAA. MIVAN MÁR.🥸🥸🥸

AleeKing: Meghalok. 😩Jobban izgulok, mint a döntőben.😤

Danny: Hülye. 🤣🤣

Milán: amúgy csak azerintem bomba a csaj?🥵 *csatolta az egyik insta képem*

Danny: Nem, kurva jó nő.🤫És a cikkje alapján jó kis tüzes senorita.😻

AleeKing: Szívesen megismerném.😵‍💫🤗

MaricsPéterÚr: Mikor mutatsz be neki? Elvinném egy körre.😁

Danny: Én is.🤤

MaricsPéterÚr: Mármint a motorommal.🤔

Danny: Ja, azzal is.🤩😂

AleeKing: Nem bírom😂😂

Nevetve olsvastam a sorokat, és őszintén jól esett, hogy nem tartanak egy utálkozós picsának. Bár aztal az infóval nem sokra mentem, hogy ezek szerint mindannyian khmm "megmotoroztatnának". Haha.

-Írhatok?- néztem Manuelre kérdőn.

-Csak nyugodtan.- vonta meg a vállát.

Manu: Ez kedves. Igazán nagyra értékelem, hogy ennyire szeretitek a motorokat. (Anna)

Danny: Baszki.

AleeKing: Nemár, tuti kamu.

MaricsPéterÚr: Bizonyítékot akarunk.

Nevetve lőttem egy szelfit, majd minden mindegy alapon bekültem a csoportba.

Milán: Hogy lehet innen kilépni?🙃

Danny: Szia, Anna. Jól gondolom, hogy fölösleges visszavonni az üzenezeinket?

Manu: Aha. Olvastam mindet. De semmi gáz. Úgy teszek,mintha nem láttam volna.😃

AleeKing: Jé, ez kedves.

Manu: Túlzásokba azért ne essünk😂

MaricsPéterÚr: Amúgy Manuel még él? Csak úgy kérdezem.😅

Manu: Persze, itt röhög mellettem.

Danny: Áruló.😆 De örülök, hogy írtál. Bevallom cinknek éreztem volna ha csak úgy valamelyikünk random rád ír.

Manu: Rám?😳 Minek?

AleeKing: Mindannyian kiváncsiak voltunk.

Manu: És mi az eddigi ítélet?😣

Milán: Hivatalos vagy a hétvégi bulinkba. Átmentél a jófejségi teszten.😁

Manu: Ennek örülök.🤗 Ott leszek. Na megyek, mert nemsokára adás. Most parkoltunk le. Visszakapjátok a Manueleteket. Sziasztok.

AleeKing: Szia Anna🥺

Milán: Csőő😇

Danny: Köszöntem😃

MaricsPéterÚr: Adios, senorita. Jó munkát.☺️

-Klassz srácok.- adtam neki vissza a telefont.

-Ugye tudod, hogy 10 perc alatt egy olyan körbe jutottál be, ahova mások minden erejükkel kaparkozva se kerülnek be?- nézett rám mosolyogva.

-Nem tudom. Én csak elcsevegtem  pár jó fej sráccal.- vontam meg a vállam.

-Baszki, Ati kurvára elbaszta, hogy kihagyta.- nézett rám komolyan.

-Miért gondolod?

-Mert most lehetne egy király interjúja, plusz beléd lenne esve mint a szar. Ehelyett az egész ország megtudta, hogy egy bunkó seggfej lett a csaja miatt.- mondta ki, mire bennem megakadt a levegő.

-Belém lenne esve? Mivan? Ezt miből gondolod?-suttogtam elkerekedett szemekkel. Éreztem, hogy lángba borul az arcom. Nagyon régen volt már, hogy Paulstreet volt a crush-om, de azért még mindig ott él az emlékeimben.

-Pont az esete vagy. Hidd el ismerem. Nem tudja mit hagyott ki.- karolta át a vállam, majd elindultunk az épület felé.

Manuel szavai még akkor is a fejemben viszhangoztak, amikor elkeztük Desh interjúját.

Ami hatalmas siker lett.

Az életem egyre csak haladt előre, egy olyan úton, ami teljesen ismeretlen volt. Sikeres lettem.

De még mindig nem tudtam kiverni a fejemből azt a göndör hajú srácot, akinek ezt az egészet köszönhetem.