1-(1-fenilciklohexil)piperidin

A fenciklidin vagy fenilciklidin (a fenilciklohexilpiperidin összevont formája), rövidítése PCP a múltban fájdalomcsillapításra használt diszociatív drog hatásokkal. Közismert neve angel dust (angyalpor), de ezen kívül több megnevezése is ismeretes, mint például Wet, Rocket Fuel, Ashy Larry, Shermans Tank.

A hátamon vagyok. Vagy talán térgyre rogytam. Magam sem tudom. Hallom, hogy valaki szólogat. Nem jutnak el az agyamig a szavak. Némán bámulom a plafont.

-Elnézest uram, fel kell vennem a vallomását.- hallottam a távolból, de mintha egy üvegfalon keresztül beszélnének hozzám. Én voltam a hal az akváriumba.

-Sokkot kapott. Vigyük be a kórházba.

-Ne nyúljanak hozzám!- kaptam ki a karom a nő szorításából.- Miért fogdos? A barátnőm akar lenni vagy a kurvám?- sziszegtem idegbetegen. Egy tapottat sem fogok innen mozdulni. A két mentős nő idegesen egymásra nézett.

-Uram, kérem nyugodjon meg!- mondta az egyikük lassan.

-Nem nyugszom meg. És nem vagyok uram.

-Rendben van. Mi a neved?

-Attila.

-Milyen kapcsolatban állsz az elhúnytal?

-Ő volt a legjobb barátom.- szinte némán ejtettem ki a szavakat. Nem hittem el, hogy ez történik velem.

~

-Nem tarthatnak itt örökre!- túrtam bele a hajamba idegesen.

-Majd elengedjük, ha összeszed legalább 1 értelmes választ a kérdéseimre.- mondta a rendőr szigorúan.

-Már meghalt. Ezen senki se tud változtatni.

-Szeretnénk tudni hogy történt. Szeretnénk, megtalálni a hibást.

-A hibást? Túladagolta magát, az istenért!- ordítottam kétségbeesettem. Látni akartam az arcát. Meg akartam találni a helyemet. De minden elhalványult.

-Ez nem ilyen egyszerű. Tudtad, hogy valaki zsarolja?- összezavarodva pillantottam a férfira.

-Tessék?

-Talán mégsem voltatok annyira jóban, mint, ahogy azt gondoltad.- ingatta a fejét.

-Nincs joga ilyeneket mondani. Semmit sem tud rólam, vagy akár Deshről.

-Úgy érted Attiláról.

-Ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire nem ismerte őt. Utálta, ha Atinak hívják.

-Csak információt szeretnék. Segíts megérteni a helyzetet!

-Tudja mit?- kezdett elegem lenni. Dühös voltam. Árulásnak éreztem, amit tett.- igaza van. Semmiről nem tudtam. Nem tudtam, hogy gondjai vannak. Nem tudtam, hogy drogozik, csak, hogy elnyomja a fájdalmát. A szeretetem sosem volt neki elég. Mikor beléptem a szobába mindent belepett az angyalpor. Angyalpor, mindenhol körülöttem. Szóval igaza van, lehet, tényleg nem ismertem annyira. De akkor minek hallgat ki?- kezdtem elveszteni az eszemet. Csak csendben akartam gyászolni. Gyászolni és nem értelmetlen kérdésekre válaszolni.

-Tudomásom szerint nem voltak drogproblémai. Semmi erre utaló jelet nem találtunk a szervezetében. Egyszeri nagy dózisú adag végezett vele.- elgondolkoztam. Mostabában sosem volt önmaga. Egy ideje állandóan feszült volt. Magamnak sem akartam bevallani, de kezdett eltünni a srác akit ismertem.

-Figyeljen. Tisztázzuk a dolgokat. Elmondom, hogy érzek. Kurvára nem okés ez a helyzet. Annyira fáj legbelül, hogy szinte belepusztulok. Szükségem van rá. Ő volt a másik felem. A társam, a legjobb barátom. Tudom, hogy én várni fogok rá még a legnagyobb hidegben is. De már túl messze van. Sosem jön haza. Oldják meg az ügyet, nekem nincs több mondandóm.- a szék csikorogva feldőlt, mikor felálltam. Dacosan néztem a férfi szemébe. Nem tudom mit láthatott rajtam, de mintha megenyhült volna a pillantása.

-Rendben van. Nem kell aggódnia. A végére járunk a dolognak.

-Mit számít már az? Nem tudják visszahozni. Meghalt.- suttogtam. A rendőr nem mondott semmit. Egy pillanatra együttérzés és szomorúság futott át az arcán.

-Kiksérlek.

-Köszönöm.- mondtam fáradtan.

~

-Egy újabb nap a mókuskerékben, huh?- hetek teltek el, de mitha csat tegnap lett volna, hogy utoljára itt jártam. Nem tudom meddig bírom még ezt. Szeretnék másra koncentrálni, szeretném, ha nem jutna minden egyes percben eszembe a veszteségem. De ez sosem fog menni, ha folyamatosan zaklatnak.

-Hogy vagy?- tette fel ugyanazt a sablonkérdést, amit ezerszer hallottam az elmúlt időszakban.

-Maga szerint hogy? A legjobb barátom halott, a zenekarom feloszlott, a turnénk törölve lett. Semmivel nem tudom lefoglalni magam. Minden nap ugyanúgy telik el. Azt ígérte, megoldja az ügyet.

-Ezért vagy most itt. Fejlemények vannak. Kérlek mesélj el nekem mindent az utolsó beszélgetésetekről!

Lehúnytam a szemem. Nem akartam visszaemlékezni, de úgy tűnik nem sok választásom maradt.

-Gyors volt. Csak egy átlagos kedd délután. Semmi szokatlan nem történt. Felhívtam, hogy mikor megyünk próbára. Mintha le akart volna rázni. De nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azt mondta, lehet, hogy aznap nem ér rá. Aztán letette. Persze én nem fogadok el nemleges választ. Felmentem a lakására. Akkor találtam rá.- fejeztem be. A hangom a végére teljesen elcsuklott. Utáltam így emlékezni rá. Megtörve. Kikészülve. Holtan.

-Mit tud egy bizonyos Alfonzóról?- szegezte nekem a következő kérdést. Megráztam a fejem.

-Soha nem hallottam róla.

-Ő viszont hallott magáról. Még nem mondhatok el mindent, de valószínűleg köze lehetett Attila halálához.

-Desh halálához.- javítottam ki. Ő Desh volt nekem. Így emlékszem rá. Nem hagyom, hogy ezt is elvegyék tőlem.

-Biztos, hogy nem említett róla semmit?- a férfi gyanakvóan pillantott rám, mintha csak titkolnék valamit. De persze ez röhejes.

Mindent elmondtam amit tudtam. Ami valjuk be nem volt sok. Mintha Desh szándékosan nem avatott volna be ezekbe.

-Nem értem. Úgy kezelnek, mintha gyanusított lennék.- fújtattam idegesen.

-Nem, úgy kezeljük, mint egy tanút. Amíg nem ad rá okod, nem gyanusítjuk.

-De benne vagyok a pakliban, mi?- a düh lassan kezdett pulzálni az ereimben. Elöntötte az agyamat. Lassan. Csendesen. Még én sem tudtam, hogy robbanni fogok.

-Akár. Minden eshetőséget számba kell vennünk.- mondta tagoltan. Kész. Csak ennyi kellett.

-Na ide figyeljen, maga ostoba fasz! Azt kívánom minden egyes percben, hogy olyan közel lehessek hozzá mint régen. Csak a szeretetére és a barátságára vágyom. Érzem, hogy egy fekete lyukba esek, és nem vagyok elég erős, hogy kimásszak. Basszameg, a legjobb barátom volt! Soha nem tennék olyat, amivel árthatnék neki! Jól vésse ezt az eszébe. Semmi közöm a halálához. Bárcsak tudnék válaszolni ezekre a kérdésekre! Bárcsak tudtam volna, hogy mi a fasz folyik itt! Akkor lehet, hogy nem így végződött volna. Ha a segítségemet kérte volna, lehet, hogy még ma is élne. De nem tudok semmit. Nem tudom, milyen szarba keveredett, nem tudom ki az az Alfonz vagy Alfonzó, vagy tudja a tököm. Szóval ahelyett, hogy engem gyanusítgatnak, esetleg megpróbálhatnának arra koncetrálni, hogy megoldják ezt a kibaszott ügyet, ami hetek óta tart!- nem akartam, hogy elpattanjon az a bizonyos húr. De amit kimondtam már nem lehetett visszaszívni.

-Befejezte?- a tag szinte már unottan nézett rám. Nem hatotta meg a kirohanásom.

-Igen. Magamtól is kitalálok, ne fáradjon.- álltam fel, majd lassan az ajtóhoz lépkedtem.

-Értesítjük, amint többet tudunk.

-Már alig várom.- morogtam, miközben lenyomtam a kilincset.

~

-Örülök neked, fiam. Már aggódtam érted.

-El tudom képzelni mennyire.- mondtam szarkasztikusan.

-Szeretnék elnézést kérni.

-Miért?- ültem fel feszültem.

-Tényleg azt hittem, hogy többet tudsz, mint amit elárulsz. De tegnap végre az utolsó szál is a helyére került.

-Megoldották az ügyet?- akadt el a lélegzetem.

-Meg. Elfogtuk Alfonzót és a bandáját. Kiderült, hogy a barátod halála csak egy véletlennek köszönhető. A banda azon a környéken tevékenykedett, ahol Attila élt. Sokszor látta az átadásokat. Egyszer megfenyegette az egyik tagot, hogy feldobja őket, ha nem állnak odébb.

-Úr isten Desh, mit tettél?- túrtam bele a hajamba idegesen. Mindig is szeretett hőst játszani.

-Ő csak jót akart. De nem ez volt a legfényesebb ötlete. A bandavezér kinyomozott róla mindent. Megfenyegette, hogyha nem hallgat annak következményei lesznek. Persze Atilla ezt nem vette komolyan. Ami hiba volt. Legközelebb már a szeretteit fenyegette. Tudták, hogy nem fogja annyiban hagyni. Betörtek az anyja házába. Kifigyeltek téged és a barátnőjét. Azt mondták neki, hogy ha nem végez magával, mindannyiótokat megölik. Nem volt más választása. Kapott egy adagot, és arra utasították, hogy szívja fel mindet. A szervezete nem volt hozzászokva. Azonnal meghalt. Csak titeket akart védeni. Az élete árán is.

A könnyek patakokban folytak le az arcomon. Hallottam minden egyes szót, amit a rendőr mondott, de nem tudtam őkeg felfogni.

-Miattunk halt meg. Miattam.- suttogtam. És én még kételkedtem benne. A barátom az életét adta értem, én pedig hagytam, hogy megmérgezzék az emlékét. Hagytam, hogy ellepje az agyamat az a gondolat, hogy nem is volt jó barát. De a titkolózásának jó oka volt.

-Sajnálom. Mit érzel most?- hajolt előre, barna szemei fürkészve kutatták a tekintetemet.

-Már nem igazán számít. Most olyan dolgokon gondolkozok, amiken nem akarok. Mi lett volna ha elmondja... mi lett volna ha nem köt beléjük... ezek már lényegtelenek. Mikor velem volt, akkor éreztem igazán, hogy életre kelek. De el kell őt engednem, hogy elégedett legyen. Tudom, hogy ezt akarná. Nem azért halt meg, hogy egy életen át sirassam őt. Értem halt meg. Hogy megvédjem. Hogy tudjam élni az életem.

-Bizonyosan állíthatom, hogy mindannyian elbukunk fiatal korunkban. Ez ezzel jár. De fel kell álnunk. Nem hagyhatjuk, hogy a démonjaink győzzenek. Légy óvatos, ne fuss el a problémáid elől, ha nem muszáj.- mondta ki óvatosan, majd rám mosolygott. Értékelem, hogy segíteni próbált, de most semmire nem megy vele. Szinte halott voltam legbelül. Ordítani akartam. Szaladni, míg a lábam bírja. Vissza se nézni.

-Ne add fel, fiam. Ne legyen hiába való az áldozata!

~
-Haló?- álmosan vettem fel a telefont. 3 nap múlva lesz a temetés. Az ügyet hivatalosan is lezárták. Alfonzó és az egész sleppje sittre került. Még sem éreztem megnyugvást.

-Baukó Attilával beszélek?

-Igen.- sóhajtottam.

-Szia. Kovács nyomozó vagyok. Én vezettem Attila, illetve Desh barátod ügyét. Csak szeretném tudni, hogy rendben vagy e.

-Rendben? Rendben leszek valaha egyáltalán? Nem alszok. Egyedül érzem magam. Szeretném megtalálni a régi tükörképemet, a régi énemet, de nem megy. Tűzzel akarom eloltani a lángokat, harcolni akarok ellenük. De úgy érzem égek. A tűz mardos. Sötét van belül, a tűdőm megtelt a törött szívem hamujával. Nem kapok levegőt, kicsit szoros a lánc. Bevallom, nem tudok repülni, nem tudom, hogy mi vár. Túl gyorsan halad az életem nem működik a fék.- nem hittem volna, hogy pont ez az ember lesz az, akinek kiöntöm a lelkem. De valahogy, úgy éreztem, ő megért. Végigvitte a nyomozást. Kiderítette mi történt. Hálával tartozom neki.

-Tényleg sajnálom. Bárcsak tudnék segíteni. De az én feladatom itt véget ért. De valahogy nem hagy nyugodni a dolog. Ilyen áldozatot, csak egy igazán önzetlen ember képes hozni. A barátod kivívta a tiszteletemet. Szeretnélek beutalni egy gyászterapeutához. Ennyit tudok tenni. Remélem elfogadod.- nem volt erőm ellenállni. Talán még jót is fog tenni a dolog.

-Rendben van.

-Nem fogod megbánni. A temetésen találkozunk. Kitartást, fiam!