-Megígérted, hogy 9-re itthon leszel!- sóhajtva ráncoltam a homlokomat. Már megint kezdődik.

-Kicsim...

-Ne kicsimezz nekem! Vacsorát főztem, itt várlak órák óta, Ati. 2 hete nem voltál itthon.

-Tudod mi az a turné, Arabella?- kezdtem ideges lenni.

-Nem nagyon tud érdekelni. Mostanában valahogy minden fontosabb mint én. Szóval kedves Azahriah, döntsd el, hogy érek e még neked valamit egyáltalán.- csapta rám a telefont.

Felpillantottam a készülékből és Desh kérdő pillantásával találtam szembe magam.

-Hallottad?-húztam el a számat.

-Szép időnk van ma!-vakarta meg kínosan a tarkóját.

-Nagyszerű.-nevettem fel.

Ez a lány valahogy mindig leolt 6 szóból, de mikor másnap felkelek az ágyamban úgy érzem, hogy ez semmi.

Szerettem Arabellát. De az utóbbi időben azt éreztem, hogy folyamatosan lehúz. Nem tudom mit kéne csinálnom.

-Nem akarlak elszomorítani, de meg kell állnunk még egy helyen.- rakta a vállamra a kezét Zsombor. Tehát ő is hallotta.

-Nekem már teljesen mindegy. - már ígyis-úgyis ideges rám. Nem tudja elfogani, hogy nem ellenőrizhet 24/7.

-Hová megyünk?

-Az öcsémnek szülinapja van, és megígértem neki, hogy beugrok.- húzta el a száját Zsombor.

A turnébuszunk unottan zötykölődött a kihalt autópályán. Igazából semmi kedvem nem volt hazamenni, szóval egyáltalán nem volt ellenemre a dolog.

-Csapassuk!-bólintottam határozottan.

Remélem lesz valami pia.

-Biztos, hogy nem gond?

-Igazából úgy érzem, hogy eddig sem érdekeltem őt igazán, csak kellett valaki, aki felett anyáskodhat.- mivel mindenki hallgatásba burkolózott, ezt egy szolíd egyetértésnek vettem.

Zsombor öccse mosolyogva fogadott minket a nyaralójuk ajtajában.

-Örülök, hogy el tudtatok jönni!- csillant fel a szeme, ahogy a báttyára nézett. Imádta őt, ezért néha bűntudatom volt, hogy mindenhová magammal hurcolom.

-Boldog szülinapot, öcsi!-nyomott egy barackot a srác fejére majd előhúzott 2 koncertjegyet a zsebéből.

-Neee! Krúbi? Imádlak!-ölelte át szorosan, mire eszembe jutott, hogy nekem is mennyire hiányzik a testvérem.

Nevetve léptünk ki a kis teraszra, ahol csak páran lézengtek. Szűk baráti kör.

Néhány embert ismertem, így az este nagy része beszélgetéssel és jópofizással telt.

Egy idő után elegem lett mindenkiből, így leülten egy fotelba és pengetni kezdtem a gitáromat.

-Megannyi Csillag
Az égen
Megannyi gondolat
a fejemben
De most valahogy mind elhalványultak...- énekeltem suttogva, beleélve magam a szövegbe. Amikor felnéztem a húrokból láttam, hogy hallgatóságom akadt.

Egy magas, szalmaszőke hajú, szemüveges lány mosolyogva figyelt. Vászontáska volt nála és csupa színes ruhát viselt. Egy üde színfolt a sötét éjszakában.

-Jaj bocsi! Nem akartalak megzavarni!-kapta a szája elé a kezét.- Egyébként gyönyörű hangod van. Izé, nem láttad véletlenül Zalánt? Tudod, a srácot, akinek szülinapja van. Én vagyok a magántanára. Csak a fogalmazását hoztam vissza. Nem tudtam, hogy buli van. Persze csak én lehetek olyan stréber, hogy péntek este a tanulással foglalkozok... az ott torta? Imádom a csoki tortát... egyszer anyukám sütött nekem a 21.-ik szülinapomra, de gyomorrontást kaptam tőle...-csacsogott össze vissza, és egyre zavartabb fejet vágott.
Nem tehetek róla, de elnevettem magam.

-Bocsi, álltalában nem beszélek ennyit.-mondta elpirulva.

-Semmi baj.

-Viola.-nyújtotta felém a kezét, barnás zöld szemével barátságosan felmérte az arcomat.

-Attila.- simítottam a tenyeremet az övébe, és valahogy sokkal vidámabbnak éreztem magam, mint bármikor az utóbbi időben.

-Magántanár huh?-vigyorogtam rá. Arrébb csúsztam a fotelban, a gitáromat leraktam magam mellé. Sóhajva leült.

-Totál kockának tartasz ugye?-húzta el a száját.

-Az attól függ. Pontosan mivel foglalkozol?

-Idén fogok doktorálni mikrobiológiából. Mellette gyerekeket tanítok, hogy fussa albérletre. Zalán tavaly megbukott kémiából. Idén már egy erős hármas.-mondta büszkén, de hallani lehetett, hogy a fiú teljesítményére az, és nem magára.

-Ja, ez totál kocka.- nevettem, pedig lenyűgözőnek tartottam. Bezzeg Arabella... tik tok-on táncol, instán pózol.

Megráztam a fejem. Miért hasonlítom a barátnőmet egy idegen lányhoz akit most ismertem meg?!

-És te Mr. Popsztár?-mutatott a gitárra.

-Popsztár/Dalszerző/Legenda- nyújtottam rá a nyelvemet.

-Lenyűgöző. A szerényt kihagytad.-forgatta meg a szemeit.

-Nem véletlenül.- annyira könnyű volt vele beszélgetni. Nem éreztem a nyomást a mellkasomban, ami hónapok óta kínzott.

-Akkor te ilyen komolyba nyomod? Kiadó, albumok, koncertek meg minden ilyen vicces dolog?

-Naná.- nem zavart, hogy nem ismeri a dalaimat. De szerettem volna kicsit ezzel szivatni.

-Tudod Viola... két féle ember van. Aki szereti a zenémet és aki majd fogja.- villantottam rá egy ezerwattos vigyort.

-És azzal mi van, aki seggbe rúg?- húzta össze a szemet. Először ártatlan naív kislánynak tűnt, de pár perc után látni lehetett, hogy van benne tűz. Nem is akár milyen.

-Olyannal még nem találkoztam, de megelőlegezem neked a bizalmam es lehetsz az első!

-Micsoda megtiszteltetés!- nevette el magát.

-Na és miért vagy búskomor kedves popsztár/dalszerző/legenda?-válltott hirtelen komolyabb témára.

-Ki mondta, hogy szomorú vagyok?-lepődtem meg. Ennyire nyilvánvaló lenne?

-Megérzés, megfigyelés, tapasztalat. Na nem kell itt a "jól vagyok, haggyál" duma. Csak nyögd ki.- zavartan lesütottem a szemem. Ez a lány tényleg nem semmi.

-Van egy lány...

-Minden szomorú történet így kezdődik.-bólintott megértően. Beszélgetni akartam vele. Senkinek nem mertem kiönteni a szivem idáig, még a legjobb barátaimnak se. Szégyelltem magam, hogy a barátnőm így viselkedik. Nem akartam, hogy papucsnak tartsanak.

-Arabella... nehéz ember. Addig minden jó, amígy úgy történnek a dolgok, ahogy ő akarja. De ha nem... nem akarod azt látni szerintem.- sóhajtottam. Toxikus kapcsolatban élni hónapok óta nem egy könnyű dolog. Bevallani magadnak, hogy valami kurvára nincsen rendben.

-Néha szakítani kell.-mondta bölcsen, "mindent értek" pillantással.

-De egy álomban jó érzés élni.- nevettem el magam. Mert az volt nekem Ara. Egy álom. Gyönyörű, káprázatos, messze nem az én kategóriám. Sosem értettem, hogy sikerült felszednem.

-Tudom hogy fáj jól lenni, de ha el kell engedned engedd. Ettől már csak rosszabb lesz.- igaza volt. Fájt, hogy ezt mondja, de tudtam, hogy érti min megyek keresztül.

-Tényleg el akarom engedni. De az emlékink, amiket együtt átéltünk, mintha aranyból lennének.

-Évekig egy olyan srácba voltam szerelmes, akinek barátnője volt. Velem csalta meg, de annyira sosem kellettem neki, hogy szakítson a másikkal. Jövő héten lesz az esküvőjük, és volt pofája meghívót küldeni rá.- mondta fáradtan. Felmordultam. Ember az ilyen egyáltalán?- És tudod mi volt a legrosszabb? Hogy mindig elhitettem magammal, hogy majd megválltozik. Hogy tényleg szeret, és egyszer el fogja hagyni a másik lányt értem. A remény teljesen kikészített. Vedd ezt egy jó tanácsnak: ne hagyd, hogy befolyásoljanak. Ne reménykedj.

-El kell intéznem valamit.-pattantam fel. Szinte már biztos voltam a döntésemben, de előtte hallanom kellett Ara hangját.

Arébb sétáltam, előkaptam a telefonom. Tárcsáztam. Nem gondolkodtam. Viola érdeklődve figyelt a fotelból. Nagy levegő.

-Igen?-Ara hangja spicces volt, és szinte allig lehett érteni a nagy zajtól.

-Te hol vagy? -lepődtem meg. Így játszák ezt manapság? Megharagszik rám és elmegy bulizni?

-Bocs, nem hallak!-vonyított vihogva.

-Szeretnék veled beszélni valamiről.-mondtam komolyan. Egyre jobban azt éreztem, hogy nekem ebben a kapcsolatban már nincs maradásom.

-Oké, oké tartsd!-hallottam, ahogy arrébb lökdös pár embert, akiktől nevetve bocsánatot ker, majd hirtelen minden sokkal csendesebb lett.

-Bejöttem a ruhatárba. Na lökjed!- lökjed?! Ez elmebeteg.

-Ara... szerintem komolyan át kéne gondolnunk ezt az egészet.

-Mármint?-hangja sokkal feszültebb volt, mint pár perccel ezelőtt.

-Kettőnket.-mondtam ki köntörfalazás nélkül.

-Na, ki az a kurva?-nevette el magát kínosan. Tipikus Arabella. Mindig más nyakába akarja varrni a dolgokat, de ezt most elfelejtheti.

-Nincs senki, kicsi. Veled van a baj.

-Velem?! VELEM?! Mi a bajod pontosan kedves Attila? Hogy kinyalom a seggedet? Főzök, mosok rád, támogatlak ahogy tudlak, ezt a hülye zenélést is elviselem... nem értem mit hisztizel állandóan. Szívem, megint hülyeségeket beszélsz. Csak gyere haza, jó?- manipulátor. Undorító.

-Nem Ara. Nem megyek többet vissza hozzád.-mondtam nyugodtan.

-Kincsem...

-Eleget játszottál velem.

-Ne csináld ezt, Ati! Szeretlek! Hiányzol. Hónapok óta allig látlak. Ez csak egy rossz időszak, amit együtt átvészelhetnénk!

-Ha azt mondod hiányzom, szerinted mit kéne másképp tennem? Szeretnék örökké aludni, de ember néha fel kell ébredni.- hirtelen, mintha felszabadultam volna. Kimondtam, amit már régen akartam. Nem tud már befolyásolni.

Szerintem erre ő is rájött, mert sokkal durvábban folytatta.

-Hah. Szóval így állunk, Baukó. Az ember mindenr odaad, de úgy látszik ez sem elég. Mit fogsz nélkülem magaddal kezdeni kesves Azahriah?- szinte köpte a szavakat. Neki én csak egy kisfiú voltam egy hülye gitárral, akit irányíthatott. Mostanáig.

-Hidd el, van bennem erő. Meg tudom magamban csinálni. Egyáltalán nincs szükségem a segítségedre. Szóval, itt maradok. Viszlát Arabella.- nyomtam ki a telefont.

Egyből Violát kerestem a tekintetemmel.

-Na?-tátogta felém izgatottam. Zöldes szemei smaragdként csillogtak a lámpa fényében.

-Siker!-emeltem magasra a kezeimet, és nevetve hagytam, hogy belecsapjon.

-Szép volt, ifjú padawan.- mosolygott rám, igazi gödröcskés vigyorral. Be kell vallanom, gyönyörű volt.

-Esetleg iszol valamit?- vakartam meg a tarkóm. Érdeklődve pillantott rám, majd lassan bólintott.

-Esetleg igen.