-Ati igyál még egyet!-csapott az asztalra Zsombor, mire nevetve rápillantottam.  Az egész szoba forgott velem, minden túl gyors volt, de túl nehéz lett volna most megállni.

-Szerintem elég lesz.-Desh aggódva figyelt minket. Mindig ő az, aki észnél van, de aznap éjjel nem érdekeltek a tanácsai. Csak jól akartam magam érezni.

-Tudod mit mondanak, tesó... a legendák túl hamar halnak meg.-nevettem fel majd lehúztam még egy felest. A szórakozóhely VIP részlege csak a miénk volt, és a páholyból pont ráláttunk a klubb bejárati ajtajára. Hirtelen történt az egész, szinte fel sem fogtam.

Mert akkor belépett az ajtón, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem.

-Jézusom Zsombor...-suttogta Desh és óvatosan felém pillantott.

Diszkréten próbálta jelezni, hogy oltári nagy gebasz lesz, ha észreveszem a belépő személyt de már késő volt.

Az egész társaságunk elcsendesedett és mindenki kikerekedett szemekkel bámult rám.

-Gyerekek, elég legyen. Nem érdekel már.-mondtam mosolyogva, és szinte már én is elhittem. Zsombort könnyű volt átverni, de Desh összehúzott szemekkel pillantott rám.

Tudta, hogy hazudok. Én is tudtam, hogy hazudok. De el kellett hitetnem saját magammal is, hogy már jól vagyok.

Hirtelen olyan emlékek jutottak eszembe, amiket nem akartam. Nem akartam rá gondolni, nem akartam, hogy a fejembe másszon megint.

Az asztalon hagyott füves cigi hirtelen olyan csábítónak hatott, hogy nem bírtam magammal.

-Bocs srácok de...-kaptam fel a spanglit a markomba, majd a lépcső felé vettem az irányt.

-Ne menjek veled?

-Bocsi, de magányos füves vagyok.-mosolyodtam el keserűen, majd a válaszát meg sem várva kiképtem a pesti északába, magam mögött hagyva a megdöbbent és aggódó barátaimat na meg amég mindig gyönyörű lányt, aki ellopta a szívemet.

Még szinte meg se gyújtottam a cigimet, de már nyílt is az ajtó.
Meg sem fordultam, csak egy hatalmasat sóhajtottam, miközben kifújtam a a füstöt. A fű lenyugtatta az egész elmém pár pillanat alatt.

-Figyi Desh, komolyan, jól vagyok, nem kell utánnam mászkálnod.

-Ezt örömmel hallom, majd átadom az Atinak ha találkozok vele.

Szinte levegőt is elfelejtettem venni mikor meghallottam a lágyan csengő női hangot.

Nem mertem megfordulni mert nem akartam belenézni abba a szinte tökéletesen fekete és hideg szempárba ami még mindig kísért álmaimban.

-Hagyj békén.-motyogtam kiszáradt torkokkal.

-Tudod, hogy nem tehetem.

-Ja, valahogy sejtettem.-fordultam meg lassan. És ott állt ő. Teljes életnagyságban. Még mindig eszméletlenül nézett ki. Hirtelen ellepték az emlékek az agyamat, és nem tudtam nekik megálljt parancsolni.

~ tavasz~
-Jézusom, bocsánat, nem vettelek észre.- azon a márciusi napon nem is sejtettem, hogy a lány aki véletlenül nekem szaladt a plázában később egy teljesen más oldalamat fogja előhozni. Ha tudtam volna, elfutok a másik irányba. De akkr csak mosolyogtam.

-Semmi baj. Komolyan.

-Jól vagy?-kérdezte a szája elé kapva a kezét. Szép lány volt, apró, barna haja a válláig ért és egy lenge ruhát viselt bakanccsal.

-Persze, nem vagyok papírból, túlélem.-nevettem rá. Igazából nem is nagyon érdekelt, hogy majdnem kitörte a karomat mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy állva tudjak maradni, és ne hulljak darabokra ott, a H&M előtt. Szar napom volt.

-Nem az ütközésre értettem. Szomorúnak tűnsz.-nézett rám aggódva, mire teljesen összezavarodtam.

-Még csak nem is ismersz miért érdekel egyáltalán?- csodálkoztam.

-Csak mert érdekel. Auróra vagyok.

-Attila.-fogadtam el a felém nyújtott kezét, közben pedig életemben először belenéztem azokba a hihetetlenül sötét szemekbe.

-Na Attila, mesélj nekem!

~nyár~
-Kicsim, megjöttem.-ordítottam el magam, miközben ledobtam a táskámat az ajtó melletti szekrényre.

-A fürdőben vagyok!-jött a válasz.

Nem sokat gondolkoztam, csak lekaptam magamról az összes ruhámat, és elindultam a közös fürdőszobánk felé. Auróra a zuhany alatt állt, háttal nekem, így zavartalanul megcsodálhattam őt. Még mindig tudtam elhinni, hogy ez a tökéletes lány csak az enyém.

-Szia Csipke!-léptem be a zuhany alá, es átkaroltam a vizes derekát, miközben én is csurom víz lettem.

-Szia Pule!-fordult felém mosolyogva és kisimított egy vizes hajtincset a szemem elől.

-gyönyörű vagy.-csókoltam meg lassan majd a vizes csempének nyomtam az apró testét. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, és miközben a lábával átkarolta a derekamat teljesen elvesztem.

Abban a pillanatban én voltam a legboldogabb ember az egész világon.

~ősz~
-Nézd, tudod, ugye, hogy semmi jogod nem volt ezt tenni?-mondtam idegesen, de ő nem nézett a szemembe.

-A büszkeségemmel szórakozol Auróra, az istenit!-csaptam az asztalra. Végre rám nézett. A szemei hidegek voltak. Semmi érzelmet nem mutatott.

-Néha jobb csendben maradni, mint beszélni róla mi?-suttogtam.

Az elmémben csata dúlt, én pedig nem tudtam kezelni a helyzetet.
-Csak egy tánc volt Ati.-mondta lassan és tagoltan. Mintha egy kisgyerekkel beszélne. Lehet, hogy számára az is voltam. Már nem tudom.

-Egy tánc? Egy tánc? Csipke, az a srác végig fogdosott téged, én pedig nem voltam ott, hogy megmutassam neki, hogy az enyém vagy!-ordítottam magamból kikelve. Teljesen elvesztettem a kontrolt. A féltékenység úgy marta a szívem, hogy legszívesebben kivágtam volna a mellkasomból.

-Fejezd be, Baukó. Nem kell a dráma. Nem egy tárgy vagyok, akit birtokolhatsz.-mondta halál nyugodtan. Nem hatotta meg a kiabálásom. Úgy nézett rám, mint egy idegenre. Muszáj volt lenyugodnom.

-Esküszöl, hogy csak egy tánc volt és semmi több?- kérdeztem most már sokkal halkabban.
Belefáradtam az egészbe.

-Hát hazudnék én neked, Ati?

Hosszú hetekig ez volt az egyetlen értelmes beszélgetés ami lezajlott köztünk. Amit újra és újra lejátszottam a fejemben.

De szükségem volt rá, ezért reméltem, hogy élvezi a csendet.

~tél~
-Hazudtál nekem!

-Ne drámázd már túl a helyzetet, jézusom.

-Te komolyan hazudtál nekem.-mondtam összeszorított fogakkal.

A szememben már gyűltek a könnyek, de nem adtam meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson.

-Csak egyetlen egy alkalom volt, részegen. Nem nagy dolog. Elmondtam volna, de tudtam, hogy így fogsz reagálni.- mondta szinte már unottam.

-Mégis mit vártál, hogy fogok arra reagálni, hogy megcsaltál?!- a lelkem ordított, az egész testem élettelen volt. Nem hittem el, hogy ezt tette velem. Nem hittem el, hogy utánna hazudott róla.
-Már csak arra lennék kíváncsi Csipke, hogy mit fogsz csinálni ha ennek az egésznek vége?
~

Ahogy ott álltam, hónapokkal később azon az éjszakán, Aurórával szemben, hirtelen valami elpattant bennem.
És akkor beszélni kezdtem.

-Hazudtál nekem. El sem hiszed mennyi mindent tettél értem. De akkor is hazudtál. Csak hagyj békén. Megmutattad nekem, hogyan kell szeretni, aztán elbasztad. Annyi kurva van körülöttem mostanság... híres vagyok bárkit megkaphatnék. Próbálják elérni, hogy beléjük essek, hogy felfigyeljek rájuk, de utálom az egészet. Van egy lyuk a szívemen, amit te okoztál. Te vagy még mindig az egyetlen akit akarok, a fenébe is! Az utolsó évad, az utolsó rész. Nem tűnsz el belőlem, és minden nap érzem a mellékhatást, amit a szerelmed okozott bennem. Nem tudom miért jöttél most ki utánnam, de nem is érdekel. Mondom, hazudtál nekem. Miért hinnék benned ezek után? Komolyan, hagyj békén Auróra.-mondtam ki az egészet lehunyt szemmel.
Pár másodpercig még hagytam magam elveszni a pillanatban, majd a lelkem mélyéről valahonnan erőt merítettem, és végre ránéztem a nőre, aki sosem szeretett igazán, pedig én mindenemet neki adtam.

És végre nem csak ürességet láttam a számító tekintetében. Végre fájdalmat és megbánást láttam. Végre a fekete szemek megteltek könnyekkel. Fél év után.

De már nem tudott érdekelni.

Lassan elnyomtam a szinte teljesen épp spanglimat. Végre megnyugvást éreztem. Hosszú idő után először nem akart kiszakadni a mellkasom a helyéről. Szinte felszabadított ahogy kimondtam, ami annyi ideje nyomaszt.

-Bocsi, de a többiek várnak. Nem akarok rád még egy értékes percet pazarolni az életemből.-mondtam, majd visszamentem a klubba.

Nem jött utánnam. Én pedig leültem Desh mellé. Szinte már jól éreztem magam.

-Megvagy?-néztek rám a legjobb barátaim, mire elnevettem magam.

-Megleszek.