"Megbékéltem magammal- vettem egy reszketeg sóhajt és újra az ég felé fordítottam a fejem…könnyeim már teljesen elapadtak. Készen állok! 

Nem akarok tovább szenvedni…" 

Hangos fék csikorgasra lettem figyelmes a szemeimet erősen szorítottam össze, és vártam a testemen át cikázó fájdalmat, de nem jött a megváltó sötétség. Helyette éles fény vakított el, s csak lehajtani tudtam a fejem, és ismét a sírás kerülgetett. 

-Heee… Jól van??? - hallottam meg ezt a mondatot, de én lefagyva térdeltem tovább az aszfalton. Mire mellém lépett valaki, hogy majd a vállamra tette a kezét. - Jól van??? - jött az újabb kérdés felőle, de nem néztem rá, csak az ökölbe szorított kezeimet bámultam magam előtt. - Hívjak fel valakit? - guggolt le elém, s ekkor néztem rá, de a szívem hatalmasat dobbant. 

-Jimin??? - nézett rám sápadt arccal és csak a nevemet tudta kinyögni. - ÚRISTEN te élsz??? - ölelt magához szorosan, majd pár másodperc után én is vissza öleltem őt. - De…hol…hol voltál? Miért nem hívtál fel?? - bombázott meg a kérdéseivel, amire most nem tudtam válaszolni a gombóc miatt a torkomban. 

-Taeh…. - suttogtam kettőnk közé a nevét, s, ahogy ránéztem minden kezdett elmosódni körülötte. 

-Jimin!!!! Mi a baj?- fogott arcomra két kezével, úgy nézett a szemembe. - Gyere fel kell állnom innen. - fogott a hónom alá, úgy húzott fel álló helyzetbe, de testem feladta, és már csak a sötétség vett körbe. 

Ringatozást érzékeltem, mintha vízen feküdnék. Lassan ültem fel, s ekkor a tajtékos víz hangját hallottam meg a távolból. Szemeimet dörzsölve pillantottam körbe, és csak a víz végeláthatatlan sokasága fogadott, egy apró csónakban. 

-Hol vagyok??? - tettem fel magamnak a kérdést hangosan, ami viszont sokáig visszhangzott a levegőben. Viszont választ nem kaptam rá senkitől, hiszen egyes egyedül voltam mindentől távol. Olyan érzésem támadt mintha számkivetett lennék, mint Tom Hanks abba a filmben. De ez sokkal másabb szituáció… - s ekkor apró csillogás pillantottam meg a csónak körül a vízben, ami engem is kezdett körbe venni. Tekintettem az ég felé vezettem, és egy fekete felhő volt fölötte, s belőle hullott ez a csillogó valami. Amire átjárta egész testemet a melegség,  egy új fajta érzés amit nagyon rég nem éreztem, csak akkor amikor utoljára édesanyám ölelt magához. Kezeimmel átöleltem magam, s így tört rám egy újabb síró görcs a kilátástalan helyzetem miatt. 

"-Jimin…" - hallottam meg távolról a nevem, de nem tudtam elindulni, csak ültem a csónakban mint egy idióta körbe - körbe forogva. - Jimin…nyisd ki a szemed. - ismét ugyanaz a hang visszhangzott a távolban…de merre menjek!? Hogyan induljak el? Lehet úsznom kéne…? - gondolkodtam el magamban, és a vizet kezdtem bámulni, ami egyre jobban csillogott körülöttem, majd egy idő után erős fényesség égette ki majdnem a szemem, de eltakartam a kezemmel. Majd miután enyhült a vakító csillogás megpróbáltam kinyitni pislogóimat, s már csak szárazföldet láttam, míg a szemem ellátott. Félve léptem ki a kis fa csónakból, majd indultam el a meleg homokos parton mezítláb. Mire pár méter megtétele után egy apró faházat pillantottam meg, az ajtaja nyitva volt, és mesés illatok szálltak ki onnan. Lassan léptem be a kis kunyhóba, de ami bent fogadott azt alig bírtam felfogni. A rég nem látott otthonunk fogadott a kissé kopottas márványpadló, a régi stílusú konyha bútorral egyetemben. Majd egy személy is megjelent szemeim előtt nekem háttal a tűzhelynél. 

-Na hát! Végre hazaértél, máris kész a vacsora ülj le. - szólt hozzám egy rég nem hallott meleg hang, s szívem egyszerre szorult össze a fájdalomtól, de repesett is a boldogságtól. 

-A…anya??? Te mi…mit keresel itt?! Ez csak egy álom… - kaptam  fejemhez a kezeimet, s csóválta meg hitetlenül. 

-Miért lenne az? Hát nem főzhetek az egyetlen kisfiamnak? - fordult felém mosolyogva, majd lezárt a tűzhelyek, és az asztalról elvette két oda készített tányért. 

-De te már halott vagy! - jegyeztem meg magam elé bámulva sokkosan . 

-Parancsolj… - tett le elém egy tányér ételt. -...a kedvenced, hínár leves. - mosolygott rá kedvesen, és helyet foglalt velem szemben, de csak bámulni tudtam rá nagy szemekkel. - Na miaz, ne engem bámulj, kezdj hozzá! - kezdett noszogatni, míg ő is elkezdte kanalazni a saját részét. 

-Köszönöm. - nyögtem ki nagy nehezen, s a kanalat a kezembe véve kezdtem én is enni. 

-És Mi a helyzet veled fiam? Van már barátod? - kaptam rá a tekintettem rémülten, hiszen erről nem is szabadna tudnia, hisz halott. 

-Te meghaltál amikor kicsi voltam. - válaszoltam neki vissza csodálkozva. 

-Attól függetlenül tudok mindent, ami történt veled. - kanalazta tovább a levesét. 

- És az a Jungkook igazán szeret téged. - tette le az evőeszközt a kezéből, s ujjait össze fűzve támasztotta meg a fejét rajta. 

-Ez hazugság. Azt mondta tűnjek el, és…és mindenért engem hibáztatott.- szorítottam ökölbe a kezem, amibe a kanál pihent. 

-Az csak egy pillanatnyi elmezavar volt a részéről. Csak egy kicsit gondolj bele az ő helyzetébe. És megtudod az igazat… - mosolygott ismét rám, s kezdett halványulni előttem a személye. 

-Anya??? - pattantam fel ültő helyemből, s mellé léptem. - Anya…ne hagyj itt…kérlek…nekem ez… - szipogtam egyet, és szemeimet kezdtem törölgetni. -...ez nekem nem megy. Annyira fáj… - martam a mellkasomra, ahol a szívem dobogott. Mire ő a kezeit a mancsomra tette és gyengéden megszorította azt. - A szerelem néha fájdalmas, de sose tudhatod melyik mosoly mögött mi van. Úgy ahogy neked is kicsim. - simított az arcomra, majd lehunytam a szemeimet az érintésére. - A legszebb mosolyod mögött rengeteg fájdalom bújik meg, de ezek csak még erősebbé tesznek téged. 

-Szeretem őt! - sírtam el magam újból, de a könnyeimet az ujjai eltüntették az arcomról. 

-Tudom életem. De most már menned kell. - állt fel, s egy meleg ölelésbe vont engem. 

-Mi??? Nem…itt akarok maradni veled. - szipogtam a nyakába bújva. 

-Nem maradhatsz itt, nagyon sokan várnak rád. És ott van a szerelmed is! - halványult el még jobban, s végül már el is tűnt a szemem elől, úgy, ahogy minden más körülöttem. Míg végül csak a sötétség vett körbe…könnyű, és sulytalannak éreztem magam. 

-Szeretlek anya… - suttogtam magam elé, majd távoli hangokat hallottam meg, ami engem hívott. Egy ismerős hang, de hirtelen nem tudtam kihez kötni. Végül egy erős fény vakított el… 

-Ez az…gyerünk térj magadhoz. - hallottam meg egy ismeretlen férfi hangját, mire sűrű pislogásom közepette lassan tekintettem körbe. Mikor is realizáltam, hogy még mindig életben vagyok. - Jól van. - fordult el tőle az a valaki. - Fel fog épülni. - jegyezte meg valakinek, s hirtelen Pufi tekintette került látóterembe. 

-Taehyung… - nyújtottam felé a kezem, mire elkapta azt, és a mellkasához szorította. 

-Annyira boldog vagyok, hogy életben vagy! - törölgette szemét mosolyogva. És ekkor eszembe jutott mint mondott nekem anya. 

"-Nem maradhatsz itt, nagyon sokan várnak rád. És ott van a szerelmed is!" - visszhangoztak a szavai a fejemben. 

Sziasztok.

Szóval itt van a folytatásnak egy ráadás rész. 🥰
Remélem tetszett a rész ?!?!
És szerintetek ezek után mihez kezd majd Jimin?!?! S Jungkook, hogyan fog hozzá állni a dolgokhoz??? Nameg persze Hobi is itt van!?
Várom a teoriákat kommentbe. ❤️

Millió puszika mindenkinek

FOREVER ARMY. ❤️ ❤️ ❤️