Hármunkra került a feladat, hogy megkeressük a katonákat Texasban, a város széli elhagyatott raktárban. Persze meglepődtek, hogy látnak minket, de hamar elbántunk velük. Amint már mind a földön hevert eszméletlenül vagy fájdalomtól nyöszörögve, fel – alá járkálva kerestünk olyat, amelyik még tud beszélni. Ha csak egy is tud információval szolgálni, nyert ügyünk van. Megláttam egy a hasát fogva fetrengő katonát és rá mutattam, mire Felix odalépett mellé.

- Te áruló. Baszódj meg – nevetett fel fájdalmasan csengő hangon a férfi.

- Kössz. De kihagyom – vonta meg a vállát Felix, majd szemrebbenés nélkül fejbe lőtte a férfit.

- Felix – szóltam rá – Ő lehetett volna az esélyünk.

- Ő biztos nem. Van két fia és felesége. Nem beszélt volna.

- Honnan tudod, hogy...

- Ó – lépett oda egy másikhoz, mely a hátán fetrengve nyöszörgött és a dereka fölé guggolt – Te. Mi a tervetek?

- Azt hiszed, hogy elmondom? És pont neked? A Tanács kinyírja a családom.

- Véletlenül pont tudom, hogy nincs családod. Meg hát gondolj bele, kivel jobb ujjat húzni. Velük vagy az Őrzőkkel? Gondolom nem akarod tudni, milyen, amikor elevenen elégetnek, darabokra törik minden csontodat vagy épp indák nőnek ki a seggedből.

- Ez a fiú egyszerűen hihetetlen – nézett rá Elijah csillogó szemekkel.

- Oké, oké. Holnap éjjel. Holnap éjjel a világon sok helyen megtörik a föld, de Kaliforniában lesz a legrosszabb. Ott él a szellem, ma éjjel fogja felébreszteni.

- Tovább?

- A... A következő a levegő lesz. Itt. Texasban.

- Mikor?

- Nem tudom – válaszolta levegőért kapkodva a férfi, mire a szőke a fejéhez nyomta a pisztolyát és felvont szemöldökkel várta, mond – e még valamit – Tényleg nem.

- Mindegy. Azért kössz a közreműködést.

Azzal Felix meghúzta a ravaszt, a férfi karjai pedig élettelenül nyúltak el mellette a földön. A fiú lemászott róla, majd odajött hozzánk.

- Isteni voltál, Felix – veregette meg a vállát Elijah.

Nem tudom, mi a fene volt velem. Képtelen voltam eldönteni, hogy tényleg nem tetszett nekem valami abban a fiúban, vagy csak féltékeny voltam. Nem azért, mert ő szerezte meg nekünk az információt, hanem mert láttam Elijah hogy néz rá. A fiú közel került a szívemhez már akkor, amikor belépett a rendelőm ajtaján, de ő ezt valószínűleg nem látta és nem is viszonozta.

Este ünnepeltünk. És természetesen azt, hogy Felix milyen információkat szerzett meg nekünk. Mindenki boldog volt és nevetgélt. Az én elmémet viszont egyre jobban kezdte elfedni a féltékenység ködje.

- És akkor Felix azt mondta, velünk inkább ne kezdjen ki, ha nem akarja, hogy indák nőjjenek ki a seggéből – mesélte Elijah teljesen elképedve a fiú vállát ölelve, mire mindenki felnevetett.

- És honnan tudtál mindent, Felix? – szólaltam fel, mire minden szempár rám szegeződött.

- Hiszen a Tanácsnak dolgoztam. Láttam mindenki aktáját és mondtam, hogy minden a fejemben van.

- Szóval nem dolgozol még mindig nekik és nem kémkedsz gondolom.

- Mégis miért tenném ezt? – kérdezte ártatlanul, kissé szomorkásan.

- Nem tudom. Egyszer a Tanács tagja mindig a Tanács tagja?

- Kali, mi ütött beléd? – szólt rám Katie. Azt hiszem, tényleg túllőttem a célon. De az a hülye köd nem engedett tisztán gondolkodni – Az apám is ott hagyta a Tanácsot. És mégis miért kémkedne Felix?

- Biztosan állíthatom, hogy a srác nem kémkedik – állt mellé Nathan is.

- Azt hiszem, én mára elvonulok. Beszéljétek meg egymás között, ha akarjátok. De nem kémkedem a Tanácsnak. Erről biztosíthatlak – nézett sokatmondóan a szemembe, majd letette a poharát és tényleg elment.

Eli azonnal követte, én pedig szerettem volna mélyen elsüllyedni a földbe.

- Mi a fene volt ez, Kali?

- Sajnálom, én... Nem tudom, mi ütött belém. Tényleg nem.

Már késő éjjel volt, de nem tudtam aludni. Nem hagytak nyugodni a szavak, melyeket szegény Felix fejéhez vágtam. Annyira hülye voltam. Csak mert képtelen voltam nézni, ahogy a fiú, aki ellopta a szívem valaki másra nézett boldogan csillogó szemekkel.

Hosszú ideig tartó forgolódás után még meg is éheztem, ezért csöndben lementem a konyhába. Fény szűrődött ki onnan és belépve Felixet láttam meg, ahogy egy tál zabpehely fölött ül és boldogan kanalazza azt.

- Szia – pillantott rám.

- Szia – ültem le vele szemben – Felix, én...

- Hagyd. Komolyan – mondta anélkül, hogy rám nézett volna.

- Nem, hallgass végig. Nem tudom, mi ütött belém. Féltékeny voltam és ez teljesen elborította az agyam.

- Féltékeny?

- Igen, mert... Basszus.

- Hé – tette le a kanalát és minden figyelmét nekem szentelte – Bármi is az, elmondhatod. Meghallgatlak és aztán azonnal lelakatolom a szám. Nem jó, ha magadban tartod a dolgokat.

- Hát tudod. Eliről van szó – vallottam be.

- Tetszik neked. De hogy jön ez hozzám?

- Látom, hogy néz rád.

- Azt hiszed, hogy tetszem neki? Csak barátok vagyunk, Kali. Nincs nekem olyan szerencsém – mondta csalódottan.

- Nem vagyok vak. És nincs ezzel semmi baj. Én voltam a hülye, mert nem tudtam elfogadni és rajtad töltöttem ki mindent. Tényleg nagyon sajnálom.

- Nincs semmi baj – mosolygott rám, majd felállt és kivett még egy tálat a szekrényből – Kérsz te is?

- Jöhet.