- Könyörgött nekem, Felix. Könyörgött, hogy ne öljem meg a szüleiteket.

- Őt életben hagytátok?

- Persze. Hiszen őrző. Kár lenne érte – vigyorgott undorítóan, ajkai sarkából vér csordult ki.

- Hol van most?

- Ugyan, Felix.

- Azt kérdeztem, hol van most?! – ordítottam az arcába és még erősebben szorítottam a nyakát.

Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne lőjem fejbe. Csak azért, mert tudni akartam, hol van a húgom.

- Azt soha nem tudod meg – köpte oda nekem levegőért esedezve.

Akkor, abban a pillanatban pattant el bennem az az utolsó szál, ami visszatartott attól, hogy megöljem. A földre löktem és mellkason rúgtam, mire felordított a fájdalomtól, majd fölé magasodva ütni kezdtem. Ütöttem, ahol és ahogy csak bírtam, akkor is, amikor már az egész kézfejem fájt és vér folyt le az ujjaimon. Megölte a szüleimet. És ki tudja, mit csinált a kishúgommal. Az egyetlen kishúgommal. Teljesen kikapcsolt az agyam és csak haragot éreztem lüktetni az ereimben.

- Felix. Felix, kérlek, hagyd abba – éreztem meg két gyöngéd kezet a vállamon, de nem érdekelt. Csak akkor álltam le, amikor teljesen elhúztak tőle – Hagyd abba.

Elijah szemeibe nézve a lelkem egy része megnyugodott, de ezt a fájdalmat és haragot még ő sem tudta elűzni belőlem. Idegesen a hajamba túrtam és a többi katonára emeltem a fegyverem.

- Na jó. Csak hogy tisztázzuk. Információra van szükségünk, nem arra, hogy leüljünk a múlton merengeni. Te ott – mutattam az egyikre – Válaszolj.

- Nem – vágta rá egyszerűen.

Én meg egyszerűen fejbe lőttem. És így ment ez tovább, amikor egy tucat halott katonával később már csak ketten maradtak. Akire épp a fegyvert irányítottam, úgy tűnt, félt és mondani akart valamit, de a másik közbeszólt.

- Ne mondj neki semmit.

Fejbe lőttem őt, majd leguggoltam a másik elé.

- Most már nyugodtan beszélhetsz – szólítottam meg higgadtan.

- Nem... nem szabad – felelte remegő hangon.

- Figyelj. Tudom, hogy új vagy. Nem sokkal azelőtt érkeztél, hogy felrobbantottuk a Tanácsot. Szóval gondolom még nem tudod, ezek a fiúk itt mögöttem mire képesek. És gondolom nem is akarod tudni.

Hallottam a fiúk lépteit, ahogy megálltak szorosan mögöttem. A katona szemeibe még több félelem költözött, ahogy végignézett rajtuk.

- Három nap múlva fogja felébreszteni. Itt, Texasban. Itt lesz Silas is.

- Ki az a Silas?

- Egy boszorkány. Az egyik legerősebb, már régóta a Tanáccsal dolgozik. Azért jön, mert a legutóbb... Kaliforniában sok embert megmentettetek és ez Reynának nem tetszett. Azért küldi Silast, hogy megállítson titeket.

- Látod? Nem volt ez olyan nehéz. Még egy kérdés. Hol van a húgom?

- Nem tudom. Tényleg nem. Az újaknak ilyen dolgokat nem mondanak el.

- Jól van.

Őt is megöltem. Nem azért, mert meg akartam, hanem mert meg kellett. Segített nekünk. Viszont nagyon jól tudtam, hogy ha életben hagyom, az lesz az első dolga, hogy mindent elmond a Tanácsnak.

- Jól vagy, Felix? – tette kezét a vállamra Hunter.

- Persze.

- Ügyes voltál. Megint – mosolygott rám Ethan – Meg van az információ, ami kellett.

Amint hazaértünk, szó nélkül felmentem a szobámba, magamra zártam az ajtót és csak ültem az ágyamon.

A kishúgom. Életben van. Azon gondolkodtam, hogy hagyhattam, hogy a dolgok idáig fajuljanak. Azért jelentkeztem a Tanácshoz, mert tudtam, hogy segítenek azoknak, akik olyanok, mint Mia. Reméltem, hogy ha idősebb lesz és a Tanács felveszi a programba, jobban fogja érezni magát, ha ott leszek vele, hiszen mindig is félénk lány volt, csak előttem mutatta meg igazi önmagát. Aztán rájöttem, hogy mit akarnak valójában. El akartam menni, de megfenyegettek, hogy megölik a szüleimet és bezárják Miát. Ezzel tartottak ott. Miután felrobbantottuk a Tanácsot, azonnal haza mentem és életem legfájdalmasabb képe tárult a szemeim elé. Mindenhol vér volt, anyát és apát is a nappaliban lőtték fejbe. És a húgomnak hűlt helye volt. Azóta gyűlöltem magam. Gyűlöltem magam, amiért fellázadtam, amiért ellenük fordultam. Azt hittem, megvédhetem a családomat, de tévedtem. És ezt soha nem bocsátom meg magamnak. Kerestem Miát. Kerestem, ameddig és ahol csak tudtam, de feladtam. Gyönge voltam és feladtam. Csak a remény maradt számomra, hogy Mia jól van és ha a Tanács el is fogta, biztosan nem bántják, mert szükségük van rá.

- Felix.

Elijah hangja zökkentett ki gondolataimból és rá néztem.

- Szia.

- Szia. Le tudnál jönni egy percre? Szeretnénk beszélni veled.

- Valami gond van?

- Nem, dehogy – mosolyodott el – Csak gyere.

- Oké.

Fogalmam sem volt, miről akarhatnak ilyen hirtelen beszélni, de követtem a fiút a nappaliba, ahol a többiek vártak.

- Oké. Mi folyik itt?

- Felix – állt fel Katie és mosolyogva elém lépett – Megtaláltuk a kishúgodat.

- Hogy... Hogy mi? – szöktek könnyek a szemembe.

- Mia, igaz? Megtaláltuk őt. A Tanács tartja fogva egy raktárban New Yorkban.

- Életben van?

Az a kis remény, ami azóta is élt bennem, hogy elvesztettem az egész családom felerősödött.

- Igen, életben van. És elmegyünk érte.

- De a boszorkány...

- Van három napunk, amíg felébreszti a levegőt. Addig úgysem tehetünk semmit. Ő a családod, Felix. És ha segíthetünk abban, hogy megint együtt legyetek, akkor mind itt vagyunk. Szóval. Mehetünk?

- Persze.

El sem tudták képzelni, mennyit jelentett nekem, amit tettek. Az, hogy megkeresték a kishúgomat és hogy hajlandóak voltak kockára tenni az épségüket miattunk. Talán soha nem leszek képes ezt meghálálni nekik.

- Oké. Amit Katie és Cassie látott, az úgy kábé tízszer nagyobb raktár, mint amelyekben eddig voltunk – kezdte el felvázolni a helyzetet Nathan - Szóval szerintem ennyivel több katona is lesz ott. Csak Miát tartják fogva, tehát ez valószínűleg csapda Felixnek. A jó hír, hogy elől és hátul is van egy bejárat, szóval használhatjuk a meglepetés erejét.

- Felixnek elől kellene bemennie. Rá számítanak. Mi viszont számítunk arra, hogy valószínűleg azonnal lőni fognak. Szeretném, ha vele lennél, Katie – nézett Hunter a lányra, aki egyetértően bólintott – Tudják, hogy már mind megvagyunk, bizonyára a hátsó ajtót is valamennyire őrizni fogják. Ethan, te ott fogsz minket megóvni a fegyverektől. Nem fogunk kérdezni, csak támadunk és kihozzuk Miát. De óvatosan. Nem akarjuk, hogy baja essen.

Mindenki rábólintott Hunter tervére, majd Ethan egy villanással a raktárhoz repített minket. Mindenki a hátsó ajtóhoz ment, csak én és Katie maradtunk elől. Egyedül kellett bemennem, de Katie takarásban mögöttem állt, hogy megvédhessen, ha lőnének rám. Tudtam, hogy az óriási vasajtó mögött veszély és katonák vártak. De ott volt a kishúgom, szóval ez a veszély egyáltalán nem érdekelt. Kinyitottam az ajtót és vagy két tucat türkizkék szempár nézett velem farkasszemet abban a pillanatban.

- Helló, fiúk.

- Nocsak, ki van itt – vigyorgott az egyik – Csak nem a kis Miáért jöttél?

- De. és el is viszem innen.

- Azt nem hinném – emelte rám a fegyverét, ahogy az összes többi.

Már megszokhattam volna Katie erejét. De látni, ahogy feléd repülnek a golyók, de egyik sem ér el, fantasztikus volt. Elöntött az adrenalin, de egy csöppet sem féltem. Az épület másik végéből is lövések zaja hallatszott. Pillanatok alatt megtelt a raktár füsttel Hunter tüze miatt, melyben csak még jobban kitűntek Ethan kék és Katie vörös árnyai. Ezen árnyak között mozogva rontottam neki a katonáknak. Fegyveremmel azonnal fejbe lőttem két felém közeledőt. Egy harmadik elkapta hátulról a nyakam, de ügyesen kifordultam alóla és mellkason lőttem. Mintha egy kisebb háborúba keveredtünk volna. Lövések és fájdalmas kiáltások hangjától zengett az egész épület. Aztán egy ponton minden megállt. Amikor már csak egyetlen katona maradt életben és az a kishúgomat tartotta a kezei között, egy fegyvert szegezve a fejéhez. Mia sírt, de láttam megcsillanni a reményt a szemeiben, ahogy meglátott.

- Felix – sírt halkan, nekem pedig majd megszakadt a szívem.

- Engedd el.

- Szeretnéd, mi? Ő a miénk. Igaz, kicsikém? A testvéred elhagyott, most meg hirtelen vissza akar kapni.

- Mia, ne hallgass rá – remegett meg a hangom a félelem miatt – Mia, én... Sajnálom. Mindent sajnálok. De nem igaz, hogy elhagytalak. Kerestelek mindenhol, de...

Hirtelen a katona keze megremegett és lassan a saját feje felé irányította a pisztolyt. Átsuhant a szemeiben a halál és minden erejével próbált harcolni, de Nathan erősebb volt.

- Úgyis mind meg fogtok halni – vigyorgott.

Nathan „parancsára" fejbe lőtte magát, Mia pedig azonnal hozzám szaladt. Olyan szorosan öleltem a húgomat, mint eddigi életünkben még soha. És soha többé nem akartam elengedni.

- Felix – bújt hozzám és két kis vékony karjával úgy ölelt, mintha szét akart volna roppantani – Eljöttél értem.

- Persze, hogy eljöttem érted.

Picit eltoltam magamtól, csak hogy szemügyre vehessem. Ajka felrepedt és egy kisebb seb tátongott a szemöldökénél is, de úgy tűnt, ezen kívül jól van.

- Mia, annyira sajnálom – tört fel belőlem a sírás. Képtelen voltam tovább visszatartani. Annyi ideig kerestem. Annyi mindent átkutattam utána. Azt hittem, ő is meghalt, mint a szüleink – Anyát és apát, hogy látnod kellett. Hogy mindezen át kellett menned. Az egész az én hibám.

- Nem a te hibád, bátyus – mosolygott rám könnyein keresztül és megsimogatta az arcom.

Még csak tizenhárom volt, de annyira érett. Ennyi idős koromban nem voltam olyan okos, mint ő. Sokszor úgy gondolkodott, mint egy igazi felnőtt. Ezért mindig csodáltam őt.

- Azt hittem, ha végzünk velük, akkor biztonságban lesztek.

- Nem tudhattad, hogy van egy B tervük. Felix, kérlek. Ne okold magad, nem a te hibád.

- Mostantól soha többé nem engedem, hogy bajod essen, érted? Megígérem.

- Hiszek neked, bátyus. És bízom benned. Mindig bíztam benned és ez soha nem törik meg. Hiányoztál.

- Te is nagyon hiányoztál nekem, Mimi.

Hallottam magam mögött a barátaim lépteit, ezért felálltam és Miát is felsegítettem.

- Mia, ők itt a barátaim. Elijah, Hunter, Katie, Kali, Ethan, Nathan és Cassie. Ők is őrzők, mint te. Ő pedig Sophia – mutattam a szélesen mosolygó lányra – Boszorkány. Mindenki, ő Mia.

- Szia – köszöntek neki egy emberként mosolyogva, amit a lány kedvesen viszonzott.

- Mi a képességed? – lépett Elijah közelebb hozzánk.

- A természet őrzője vagyok.

- Fasza. Én is – vigyorgott a fiú, mire Mia mosolya még szélesebb lett.

- Szóval... - szólalt meg Nathan elgondolkodva – Örülünk, hogy rendben vagy. És utálom, hogy ezt most elrontom, de hogyan tovább?

- Nem tudom. Csak szeretném, ha Mia biztonságban lenne.

- Hát. Elisabethnél biztonságban lenne gondolom – ötletelt Hunter.

- Oké. Akkor menjünk hozzá.