Cassie szemei egyszer csak elfehéredtek és ijedten nézett rám, amikor visszatért a valóságba.

- Katie.

Azonnal felpattantam és rohantam a kriptába. Mindenhol Katie vörös árnyai repkedtek, belepték az egész termet. A gyertyák lángjai kialudtak, fényt csak a villogó árnyak adtak, melyek főleg Hunter teste fölött repkedtek, de emellett néhány végig kúszott a falakon, megpihentek a szobrokon. Katie a fiú mellett állt két kezét fölé emelve, miközben egész testében remegett és orrából ömlött a vér.

- Katie. Mit csinálsz?

- Vissza kell hoznom.

- Állj le, kérlek – érintettem meg a vállát, de ellökött magától.

Hát rendben. Hátulról megöleltem és csak tűrtem ahogy ütlegel és próbál kiszabadulni, de nem engedtem el. Közben úgy zokogott, hogy a szívem szakadt meg érte. Szinte ordított, de tudtam ez sem segít enyhíteni a fájdalmán. Nem tudtam, mit tehetnék még, csak tartottam, amíg meg nem nyugodott. Akkor hozzám bújt és a pólómat markolászva kapaszkodott belém. Én sem bírtam megálljt parancsolni a fájdalmamnak, de úgy véltem, az övé százszor erősebb volt. Hiszen elvesztette, akinek odaadta mindenét, aki a világot jelentette neki.

- Jól van, semmi baj. Semmi baj, Katie.

- Felviszem a szobájába és megnézem jól van – e – ajánlotta fel Kali majd Cassie és Sophia segítségévek kisegítették a lányt a kriptából.

Csak Felix maradt mellettem meg a kibebaszott fájdalom. Mérges voltam. Mérges voltam rá, mert itt hagyott minket. De még inkább mérges voltam a Tanácsra meg a kikúrt boszorkányra.

- A kurva életbe! – boxoltam a falba olyan erővel, hogy éreztem, amint megrepednek a csontjaim.

- Eli – ölelt magához Felix szorosan.

- A testvérem volt, bassza meg. A testvérem volt – sírtam szüntelenül.

Csak Felix ölelése adott megnyugvást a lelkemnek. Bár tudtam, hogy a fájdalom sosem múlik el teljesen, mellette legalább még maradt fény is, amibe kapaszkodhatok.

- Ígérd meg, hogy te soha nem hagysz el, Felix. Kérlek, ígérd meg.

- Megígérem, hogy mindig melletted leszek, Eli.

Percekig tartottuk egymást, míg képes voltam végre kissé megnyugodni.

- Megnézem Katiet.

- Rendben – mosolygott halványan – Várni foglak a szobánkban.

Lágy csókot nyomtam ajkaira és a lány szobájához ballagtam. Az ajtó résnyire nyitva volt így bementem. Katie az ágy szélén ült és a hasát simogatta.

- Katie.

- Mit mondjak majd neki, Eli? Mégis mit mondjak neki?

Letérdeltem elé és megfogtam szabad kezét.

- Szerintem mondd majd el neki, hogy az apukája mennyire bátor volt, önzetlen és erős. Meg egy seggfej – mondtam, mire Katie halkan felnevetett – Mind mesélünk majd róla neki. De legfőképp tudasd vele, hogy az életénél jobban is szeretett téged és a picit is.

- De Hunter nem tudta, hogy...

- Tudta. Harry elmondta neki. Megkért, hogy vigyázzak rád – gyűltek újra könnyek a szemembe, mire Katie finoman megsimogatta az arcom – Ne haragudj, azért jöttem, hogy valahogy segítsek de...

- Neked sem könnyű. Hiszen mintha a testvéred lett volna.

- Igen.

Lehajolt hozzám és nyomott egy csókot a homlokomra.

- Téged is nagyon szeretett. És Cassiet. Az életét is rátok bízta volna.

- Tudom – mosolyodtam el, mert tudtam, hogy igazat mond.