A szeme sarkából látta a falakon mászó lényeket, melyek őt figyelték és parancsot váró testtartást vettek fel. Nataniel közelebb lépett a nőhöz és átölelte.

- Jó téged újra látni, anya! - megérintette az arcát és elmosolyodott.

Niana meglepő módon nyugodtan álldogált továbbra is, hiszen a lények felügyelet alatt tartották. Próbálta tartani magát és nem mutatni ki, mennyire fél a lényektől és a kísérteties nőtől.

- Ő itt az anyám, Chatrine - mutatta be, mintha teljesen normális dolog lett volna, hogy pont az ősi ellensége áll előtte.

Chatrine ördögi mosolyt húzott szépen ívelt ajkaira, majd lassan, kecses mozdulattal elindult felé. A helyiségben poshadt szag ólálkodott és olyan sötét volt, hogy csak a falakon elhelyezett fáklyák fénye világított haloványan. Niana nagyot nyelt amikor Chatrine már farkasszemet nézett vele.

- Semmi különlegessége ennek a lánynak... Biztosan ő az? - kételkedve a fiára nézett. - Ő lenne az utolsó látnok?

- Igen, ő az - összefonta karjait és megemelte a szemöldökét.

- Mit akarsz? - szólalt meg Niana rekkedt hangon. Eddig jól tudta álcázni félelmét, de mostanra már csak menekülni akart. A kiút viszont tele volt lényekkel!

- Ha valóban látnok vagy, akkor ezt már te magad is tudod! - kacsintott majd visszasétált a székéhez és leült.

- Nem tudom megmondani a jövőd! - jelentette ki félve.

- Olyan nincs kislány! - rázta meg a fejét, és úgy tűnt mostanra már megunta a várakozást. - Harcra készülök, és kell a segítséged úgyhogy szedd össze magad!

- Mégha akarnék sem tudnék neked segíteni, mert csak azok jövőjét látom, akik nagyon közel állnak hozzám. - Niana elgondolkodott, hiszen nem is olyan régen a buliban látta az ismeretlen férfi jövőjét.

- Miért érzem azt, hogy hazudsz?! - sejtelmesen elindult felé Nataniel, és rámeresztette fekete szemeit. - Jobb ha együttműködsz, mert az anyám megöl téged! - súgta neki.

- A fiam jól beszél - mondta. - Megöllek téged, de előbb azokat akiket szeretsz és teszek róla, hogy te végignézd. - hosszú vörös körmeivel zongorázni kezdett a szék faragott karján.

Annyira zavaró volt a körmök hangos kattanása, hogy a lények lemásztak a falakról és körbevették őt.
Beszéltek valamit, de nem értett belőle egy mukkot sem, talán ez lehetett a démoni nyelv beszéd.

- Még ne! - parancsolt rájuk Nataniel majd az anyja felé fordult, aki hosszú szőke haját igazgatta egy poros és piszkos tükörben.

- Mit akarsz? - ránézett meredten.

- Időt - mondta halkan. - Adj időt és ígérem beszélni fog a látnok! - erőszakos vigyorral az arcán megragadta Niana karját. Nataniel mindig is bizonyítani akart az anyának, hogy ő maga is képes elvégezni egy nagyobb feladatot.

- Rendben van - bólintott. - Adok neked pár napot. De ha nem fog beszélni, téged is megöllek! - fenyegetőzött. Rápillantott és szinte már a szemével megtudta volna ölni.

A lények úgy szóródtak szét, mintha valami közéjük esett volna. Hagyták elmenni őket.

- Milyen harcra készül az anyád? - tette fel a kérdést mikor már a kocsiban hazafelé tartottak, legalábbis gondolta.

- Még régen az anyám nem is volt olyan gonosz, egészen addig amíg Belachír borsot nem tört az orra alá. Belachír elvette a húgom életét, mert az anyám nem engedelmeskedett neki! Ezért az anyám bosszút esküdött ellene, hogyha az élete is múlik rajta, megöli. Később hallott a látnokokról, és azóta is téged vár, az utolsó látnokot ezen a világon.

- Mi történt a többivel? - Kíváncsi volt nagyon is, amire Nataniel hangosan felnevetett.

- Miért akarod tudni? -felvonta a szemöldökét és lelassított.

- Mert semmit sem tudok magamról!

Nataniel érthetetlenül felé fordult, majd összehuzta szemeit. - Az anyád semmit sem mondott neked?

- Anya? Anya semmit sem tud, csak annyit hogy egy templom ajtaja előtt talált meg, ennyi!

- Aham... És csak úgy tudja hogy te vagy az utolsó látnok, ugye? - megrázta a fejét nevetve majd ránézett. - Te tényleg ennyire naivan fogod fel a dolgokat, vagy rájátszol? Ki tudja, talán tényleg nem te vagy a látnok... Hiszen egy ilyen képességekkel rendelkező személy nem lehet buta!

🌜🌛

- Hol voltál? - kérdezte Manuela miközben a konyhában mosogatott.

- A városban - válaszolta fennyetten.

- És azon belül?

- A kávézóban - mondta.

Csak az járt a fejében, hogy az anyja nem mondja el a teljes igazságot! Tudni akarja hogy ki is ő valójában. De sokszor kérdezte már meg tőle, és sosem mondott annál többet, amit már ő is tud.
Nataniel biztosan tud róla mindent, de nem fogja elmondani, és az igazság az, hogy túlságosan fél tőle ahhoz, hogy találkozzon vele.

- A tanulással hogy állsz? Jó lenne, ha a szeptemberi dolgozat sikerülne.

- Haladok - mondta. De ez nem volt igaz, kicsit sem! Semmit sem tanult, így biztosan elrontja a dogát. De végül is, hogyan is koncentráljon, ha egy démon fenyegeti és megakarják ölni? Most komolyan, ebben a helyzetben az élete sokkal fontosabb. És amúgyis utálja a matekot!

- Tanulj, ha nem akarsz egy pékségben megrohadni! - figyelmeztette és egy pillanatra elgondolkodott. - Ha annak idején én is az anyámra hallgattam volna... " Ha nem tanulsz és nem érsz el semmit az életben, sosem leszel más, mint egy a sok közül"

- Szerinted van kedvem tanulni? - csattant fel. - Még el sem járhatok az iskolába! - idegesen a földhöz vágta a kezében lévő poharat, ami szilánkokra tört. Még maga is elcsodálkozott a viselkedésén, de az anyja szóhoz sem jutott a látottak alapján.

Egy ideig álldogált továbbra is, aztán végül a szobájába igyekezett. Felvette a kabátját és elhagyta a házat.

A anyja telefonjából kiírta Marcus telefonszámát, majd tárcsázni kezdett.
Marcus elég idős ahhoz, hogy mindent tudjon a múltról, és azokról a látnokokról, akiket a démon megölt. Az esze azt sugallta, ne tegye, de jelenlegi helyzetbében muszáj tudnia a teljes igazságot! Nem bizott benne, de annyit már látott, hogy Marcus sokkal őszintébb mint az anyja.

- Szia. - halkan mondta, mintha nem akarná hogy felismerje a hangját.

- Szia, Niana. Minden rendben? - meglepett volt a hangja, de aggodó.

- Szeretnék kérdezni tőled pár dolgot.

- Rendben - mondta.

- Te ismered a múltat, ugye? - figyelmesen körültekintett az utcán és megkönnyebbülve szólt bele ismét. - Kérlek, mondd el amit tudsz.

- Az anyád tudja, hogy felhívtál?

- Számít ez most? De ha gond, akkor leteszem.

- Ne butáskodj, nem gond. Mit akarsz tudni pontosan?

- Mindent! - válaszolta határozottan.

- Rendben. De kérlek, ne mondd el senkinek, amit most mondani fogok.

- Jól van - mondta és mély lélegzetet vett ezzel felkészülve arra, amit mondani fog neki.

- Sok-sok évvel ezelõtt a világra született egy jövõbelátó, akinek tiszta szíve és lelke volt, ám ennek ellenére mindenki rossz célra akarta felhasználni õt. Az alvilág ura elvitte magával, és fogva tartotta. A démon a jövõre volt kíváncsi, ugyanis harcra készült, és tudni akarta, hogy megnyeri-e a harcot, vagy sem. De a lány nem tudott neki kielégítõ választ adni, bár az igazságot mondta el, de a démon megölte õt. A fenevad dühöngött, és megparancsolta a hadseregének, hogy legyenek ott azon az éjjelen, amikor újra születik egy jövõbelátó, és mikor ez megtörténik, azonnal rabolják el, mielõtt a fiú megtalálja és magával viszi. A démon jól tudta, hogy a fiú már évtizedek óta vár a szerelmére, akit a sors hozzárendelt örökre.

De mindhiába volt a látó elfogása, mert az sem adott olyan választ a kérdésére, amit várt. Dühében lefejezte a látót. A hold megelégelte a démon kapzsiságát, és nem adott a földre több látnokot. A fiú szomorúan tért vissza, és várt. A hold ígéretet tett a fiúnak, hogy az utolsó látnok az övé lesz, de a fiúnak kell majd megvédenie õt, amikor itt lesz az ideje.

A hold úrnõje olyan teremtményt hozott erre a világra, akinek az a feladata, hogy minden démonnal végezzen bosszúból. Ő a harmadik és egyben az utolsó látnok! - Nos, ez minden amit tudok. Niana...nem kell így történnie, nem kell megismételni a múltat! Amint betöltöd a tizennyolc életévedet, akkor teljesedik be mindaz, amiért megszülettél. Láttam a hozzád hasonló látnokokat, de ők megadták magukat. Te viszont más vagy! Mi lenne, ha te magad irányítanád a sorsod? Ha nem megölnéd, hanem békét kötnél velünk, démonokkal? Nem kell mindennek úgy történnie, ahogy az megvan írva.

- De ki az a fiú? - elszörnyűlködött a hallottak alapján, és már alig bírt talpon maradni. Szinte forgott vele a világ.

- Senki sem tudja!