A lány megszédült, amikor a fiú lerakta a földre. Még mindig ölelték egymást. Draco olyan biztonságban érezte magát a lánnyal, mint még soha. Hirtelen elöntötte az a bizsergető jó érzés, amit már oly sokszo érzett a lány közelében. A keze hirtelen felnyúlt és megsimogatta a lány haját puha haját. Ajkai pedig maguktól nyomtak csókot Ametis homlokára.

- Köszönöm. - suttogta Draco.

 A lány felemelte a fejét, a szemébe nézett. A kék szempár összeolvadt a szürkével. A fiú lassa közelebb hajolt. - Szabad?- kérdezte a fiú folyamatosan a lány ajkát bámulva.

- Mióta vagy te ilyen udvarias?- kérdezte a lány, lassan elmosolyodott és pír jelent meg az arcán. - Szabad. 

A fiúnak nem is kellett több, úgy csapott le a lány ajkaira, mint az éhes vad az áldozatára. Nem is tudta, hogy mióta várja ezt a pillanatot, ezidájig. Mintha mindigis vágyott volna a lány puha, rózsaszín ajkainak érintésére. Úgy csókolták egymást, mintha semmi nem létezne rajtuk kívűl. Elfelejtették a gondjaikat. A fiú karja szorozabban ölelte magához Ametist, a lány pedig boldogan hajolt közelebb. Draco elszakította ajkait a lányéitól és a nyakát kezdte csókolgatni. Beszívta Ametis finom illatát. Kissé eltolta magát tőle, hogy a szemébe nézhessen.

- Olyan elképesztően gyönyörű vagy.  - mondta Draco.

A lány nevetve hajolt a fiúhoz, meglökte és a kanapéra zuhantak. Ametis kényelmesen elhelyezhedett Draco ölében és újból felé hajolt, egész testével préselte vele a fiút a kanapé bársonyos háttámlájába. Először finoman érintették ajkaik egymást, majd egyre hevesebb vitába kezdtek. Aztán...

Hirtelen csörömpölő zaj törte meg a boldog pihegést. Mindketten a hang irányába fordultak. Az ablak ebben a pillanatban szilánkokra törött, és egy bagoly repült át a keretek között. Egy üzenetet hozott. A lábán és a szárnyán vércseppek éktelenkedtek.