A nap első sugarai finoman bekúsztak a lány szemhéjja alá és egyre erősebben feszítették szét azt. Ametis óvatosan kinyította a szemét és amint meglátta a még alvó Dracot rögtön levakarhatatlan vigyor terült szét az arcán. Annyi éven keresztül volt magányos, hogy már nem is tudta, mit jelent szeretni, de aztán jött ez a fiú és  egy szempillantás alatt belopta magát a szívébe. Amíg a fiút figyelte, ujjai megpihentek az arcán majd lassan megindultak a halvány bőrön. A fiú bőre meleg volt és puha, még álomtól sima. 

Draco, bár a szeme még mindig csukva volt, elmosolyodott.

- Nem akarok felkelni. - suttogta a lány  és lehelt egy csókot a fiú mosolygó ajkaira.

Draco nem válaszolt és nem nyitotta ki a szemét, csak határozottan visszacsókolta a lányt. Ajkai gyengéden símultak a lányéihoz. Ametis így képzelte el az angyalok érintését is. És amikor kinyitotta a szemét valóban egy angyalt látott maga előtt, Draco olyan volt a reggeli napfényben, mint aki most szállt alá a mennyből. Szemhéján áttetszettek a vékony kis erek, amik behálózták az egész testét, a lány óvatosan végigcsókolta ezeket a vonalakat, a fiú szempillái csiklandozták az ajkát. 

- Akkor ne keljünk fel, kedvesem. - suttogta Draco, amikor a lány ajka újra az övét érintette.

Magárahúzta a lányt, úgy, hogy az az ölében üljön. Finoman vette szemügyre minden porcikáját, végül megállapodott az arcán. Hosszú ujjaival, mint a törékeny porcelánt, érintette Ametis halovány bőrét.

- Sosem láttam még ilyen gyönyörűt, mint te. - mondta. - Senki nincs, aki hozzád mérhető lenne. - beletúrt a lány fürtjeibe - Nem is érdemellek meg - susogta tovább. 

- Megérdemelsz, drága. A világon mindent megérdemelsz, amit szépnek tartasz. - válaszolta a lány és megcsókolta Dracot. 

.

Kis idő múlva azonban muszáj volt felkelniük,  szervezetük ugyanis hangosan dörömbölt valami ennivalóért. Egymásra segítették fel a ruhákat, bár lényegesen lasabban haladtak, mint előző este a vetkőzésnél. Draco minden egyes gombnál újabb csókot lehet Ametis ajkaira. Kócosak voltak, éhesek, de náluk boldogabb nem volt abban a pillanatban senki. 

Amikor azonban levonszolták magukat a konyhába, az aznapi Reggeli Próféta fogadta  őket az asztalon. Kétkedve néztek egymásra, majd Draco lassan az újság felé nyúlt. Gondosan áttanulmányozta a címlapot, majd némán Ametisnek adta. A lány is gyorsan átfutotta a sorokat, majd Dracora nézett. 

- Fogalmam sincs, hogy  mit kezdjek ezzel az információval, Draco. Csak jobban összezavar ez az egész. 

- Nem kell többet bújkálnunk, Ametis. - nézett rá reménykedve Draco. - Vége van, Hermione biztosan segítene rajtunk.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos. - a lány még mindig nagyon reménytelennek látszott. 

- Most már minden rendben lesz, kedvesem. - ölelte át Draco.

- Nekem kéne vigasztalnom téged. - nézett rá a lány.

Draco csak elmosolyodott és megcsókolta Ametist. 

- Istenem, egyszer biztos elveszlek feleségül. Végre van szabadságom megtenni akár ezt is. - kacagott a fiú, felkapta Ametist és körbefordult vele a szűk konyhában. 

- Kezdetnek mondjuk készíts valami ebédet, drága férjem. - mosolyodott el a lány is. S a gondolat, amit a fiú ébresztett benne, végtelen boldogsággal öntötte el.