Draco elámúlt. Ilyen varázslatot még életében nem látott. 

- Ezt hogyan csináltad? - kérdezte Ametist és körbefordult. 

Ametis csak kuncogott.

- Ezt nem én csináltam, ez a villamos áram csodája. - mosolygott a lány.

- Az micsoda?

- Ezt a muglik arra használják, hogy kivilágítsák a házaikat, és például arra, hogy működjön a tévé, az internet, a kenyérpiritó, a porszívó, meg ehhez hasonló dolgok. 

Ametis mosolya csak szélesebb lett, amikor Draco arcát mégnagyobb értetlenség váltotta fel. 

- Gyere. - a lány megfogta Draco kezét és magávalhúzta a kis zöld ajtóhoz. 

A szobába vezette őt, ahol először csókolóztak, majd keze egy feket tárgy felé mozdult, ami a falon lógott, a kandalló fölött. A fiú eddig észre sem vette, hogy az ott van. Mondjuk, mikor áthaladt a szobán, más gondolatai voltak, amik elterelték a figyelmét. A fekete üvegnek kinéző tárgyan színes alakok jelentek meg, Draco egy pillanatra hátrahőkölt. Látott már hasonlót, hiszen normális, hogy mozognak a képek a falon, de ez valahogy más volt. Ezek az emberek mintha az üveg mögött éltek volna. 

- Ez a tévé. - mutatta a lány - Az emberek ezt nézik, ha unatkoznak, vagy érdekli őket valamilyen esemény a nagyvilágban. 

- És ez miféle varázsalt?

- Nem varázslat, kedvesem. Ez mugli technológia. - küldött egy mosolyt a fiú felé. - Gyere, ülj le. - mondta és megpaskolta maga mellett a kanapét. 

Draco óczkodva bár, de leült Ametis mellé, a lány átfonta karjait a fiún, majd egy furcsa fekete dobozzal átváltotta az üveg képét. Valamiféle harc jelent meg a képernyőn, piros, zöld fények csattantak egymáshoz. A fiúnak először a Roxforti csata jutott eszébe róla, azoban a kép gyorsan váltott, s hirtelenjében egy fekete sisakos alak jelent meg a képernyőn. Ametis a fiúra lesett, őt annyira lekötötte a film, hogy észre sem vette.

- Ez pedig a Csillagok háborúja. Ez varázslat. Legalábbis George Lucas biztosan varázsló volt, amikor ezt megírta. - mondta a fiú ölelésébe, ami egyre szorosabbá vált, miközben Draco egyre jobban beleélte magát a cselekménybe. 

Már délután volt, az őszi hónapban pedig egyre gyorsabban sötétedett. Ametist lassan elnyomta az álom Draco ölében. Mikor felkelt, már egészen sötét volt kint, Draco pedig még mindig a képernyőt bámulta. 

- Kedves? - a lány felnyúlt Draco arcához. 

Mikor észrevette, hogy a fiú talán meg sem érezte, felült és megcsókolta Dracot. Felemelkedett és átvetette lábait a fiú ölén. Draco mostmár csak a lányra figyelt, Ametis a háta mögé nyúlt és lekapcsolta a készüléket. 

- Szülinapom van. - suttogta Draco ajkain. - Táncoljunk. 

Ezzel felpattant és beszaladt egy másik szobába, az ajtóból még visszanézett.

- Várj itt meg. - mondta.

Mikor pár perccel később előbukkant egy gyönyörű mélykék ruhát viselt, az anyagon apró csillagok ragyogtak. Ametis fehér haja ott lebegett az éjszakai ég fölött, úgy tündökölt, mint egy angyal. Draco eltátotta a száját, majd büszke mosolyra húzta a száját.

- Gyönyörű vagy. - szólt, majd hozzá lépett és a karjába kapta. - Táncoljunk. - apró csókott nyomott a lány ajkára, majd átfogta a derekát. 

- Még nem is szól zene. - súgta Ametis.

Draco csak félredöntötte a fejét, és újabb csókot nyomott a lány ajkaira, mintha azt mondaná, nincs is rá szükségük. 

Ott ringtak ketten, mintha az égitestek táncoltak volta egymással. Hajuk fehér puhasága egybeolvadt. 

- Boldog születésnapot. - súgta oda Draco.