A lány meztelen talpát csiklandozta a puha szönyeg, amikor kimászott az ágyból. Egy rövid pizsamanadrágban és egy fehér pólóban indult a konyha felé reggelit csinálni magának és a fiúnak. Még nem volt teljesen felébredve, a haja kócos volt, az arcán még az álom békéje bujkált. Amikor belökte a konyha fa ajtaját finom illat csapta meg az orrát. Már-már az az ötlete támadt, hogy még álmodik. Beleszagolt  a levegőbe. Annyira belefeledkezett az illatba, hogy még a szemét is becsukta közben. 

- Jó reggelt! - törte meg a csende Draco hangja. A fiú teljesen felöltözve állt a tűzhely mellett, kezében egy serpenyővel. 

- Te reggelit csináltál? Azt hittem, már rég kiszöktél - kérdezte a lány hitetlenül, aztán Draco bekötözött kezére nézett és eszébe jutott, milyen szörnyű állapotban is volt a fiú - Neked nem pihenned kéne? - lágyult meg a hangja.

- Már egész jól vagyok, nem tudtam tovább ágyban maradni, megőrülök. Nem vagyok buta, Ametis, tudom, hogy megölnének, ha rám találnának. 

- Nem gondolom, hogy buta lennél.  - szólt Ametis - Sok mindent gondolok rólad, de ezt nem- a lány odasomfordált a fiú elé, és finoman megfogta az arcát.- Hiába játszod el a Jégherceget. - a lány most valamivel finomabbra vette a hangját.- Tudom, hogy nem ilyen vagy.  A szemeid mindig elmondják az igazat. Láttam összetörni bennük mindent, Draco. 

A fiú elkapta a fejét, és az orra alatt morrogott valamit. A lány odabújt. A fiú kételkedve nézett vissza rá.

- Nem tudsz rólam semmit. - Draco kezdett nagyon indulatossá válni. Nem szerette, amikor mások megmondták neki, hogy milyen ő és milyennek kellene lennie. Mindenkiben ott lebegett a kép a tökéletes fiúról, ő meg nem tudott megfelelni neki. 

A lány megsímogatta a fiú szőke haját.

- Darabokban vagy, kedves. A szíved  az évek során darabjaira törtött, és nem volt senki, aki ezeket a darabkákat összeszedje és visszaragassza ide.- a lány mutatóujjával a fiú mellkhasára bökött. A hangja szomorú volt, de nem sajnálkozó. - De ez most megváltozhat.  Csak rajtad múlik. Most már vége van. - átölelte a fiút, mire az felszisszent a fájdalomtól. - Ne haragudj, elfelejtettem, hogy még fájhat. - fogadkozott Ametis, aztán amikor látta Draco arcán a nyúzott mosolyz, ő is elmosolyodott, majd leült az asztalhoz. - Mi lesz a reggeli, Szépfiú?

.

Ametis óvatosan benyított a fiú szobájának ajtaján, szerette volna megnézni, hogy hogy van. Draco a szoba közepén ült és vér folyt végig a karján. 

- Mit csinálsz?- rémült meg a lány. Rögtön odarohant hozzá. 

- Igazad volt.- a kést még mélyebbre nyomta az alkarjába. A Sötét jegy...- Most megszabadulok a multam utolsó ki darabjától is. Képes vagyok változni. 

Ekkor valami váratlan dolog történt, a lány felemelte a kezét,  a kés kiröppent a fiú kezéből és a falba fúródott.

- Ezt...mégis hogyan? Hát mégis csak tudsz varázsolni.- nézett döbbenten a fiú. Nem fér a fejébe, hogy miért hazudott neki a lány, vagy hogyan tudott varázsolni pálca nélkül, de a fájdalomtól nem tudott többet mondani. 

Tovább folyt a vér a fiú karjából.

- Nem gyógyítasz meg?- kérdezte kétségbe setten, amikor feleszmélt az öncsonkítás kábulatából .

- Nem gyógyithatlak meg mindig, amikor hülyeséget csinálsz. Az a jegy hozzád tartozik, nem vághatod csak úgy ki. Ez a részed, amely formált és alakított, nem szabadulhatsz meg tőle.

- Apám miatt van a karomon, apám meghalt, nekem már nem kell. Nem akarom, hogy alakítson, vagy hogy emlékeztessen.

- Ugyan, ha nincsenek emlékeid, akkor üres vagy.

- Hát nem látod, hogy üres vagyok?- borult ki teljesen.

- Nem engedem, hogy így beszélj magadról. Nyugodj meg kérlek. - majd eszébe jutott valami, kicsit játékosabb hangon tette hozzá - gyere velem, mutass nekem pár trükköt. - megfogta a fiú üvegszerű kezét és magávalhúzta.