Elizabeth Octavianus a nevem, az apám neve pedig Alister Octavianus, ő az Újvilág ura, ő a kormányzó. És ő az, aki most (is) bedugott ebbe a mindenki által utált társadalomismereti kutatóintézetbe heti harminc órára. Szerencsére nem vagyok egyedül, mert a gazdag rétegből még számos más szülő is ideküldi a gyerekeket szenvedni. Itt van például Finn, Jasper, Helena, Olívia, Amy és Roy is. Valahol a "kastélyunkban" pedig  nővérem uralkodni tanul. Hárman vagyunk testvérek, és mind a hárman lányok. Régen talán ez okozott volna némi problémát az öröklést illetően, de most már teljesen egyenrangú a két nem. Legalábbis itt, a Fővárosban. Ezen a helyen kívül még sosem jártam. 

Szóval, apa majd átadja a hivatalát Isabellnek, mert itt átadni szokás, habár az elődök szerint le kellene mondani a rangról az idős kormányzónak, hogy a nép választhasson újat, de hát itt már évek óta ez megy. Szóval igazából szerintem Isabell jó uralkodó lesz, bár mindig is irigyeltem őt, azért mert ő az elsőszülött. Én mindig csak a második voltam és miután ő kormányzó lesz, nekem ugyanúgy csak hajlonganom kell és nem lesz semmi hasznom. Ja de, mégis. Hozzá kell mennem majd egy tök idegen, befolyásos és hűséges hapsihoz. Szóval egy képviselőhöz. Ez az ötlet sosem dobott fel túlságosan. 

- Elizabeth! Már megint nem vagy itt! - üvöltötte a tanárnő - Erről a Kormányzó Úr is tudni fog!

Soha nem értettem, hogy miért nem azt mondja ilyenkor, hogy az apám fog tudni erről. De mindegy is. Ha nagyon akartam volna, megkérdezhettem volna az előttem ülő Helenát, hogy miről is volt szó, de hát láthatólag ő sem tudja. Meg hát annyira nem is érdekel. Már vagy egy csomó éve csak ugyanarról van itt szó. Semmi újat nem tanítanak és semmi aktuálisat sem mondhatnak. Az új híreket egy kis hallgatózással szoktam megszerezni. A megbeszélések alatt mindig odamászom az aktuális terem ablaka alá, és szerencsére, így egyre több valós dolgot tudok. 

Ja igen, ha már a hírekről van szó, meg kell említenem, hogy a húgomnak, aki egyébként még csak 12 éves, már van kérője. Katherine mindig is a jó kislány volt, bájos, szófogadó és illemtudó. Egyszer sem csábította a kinti világ. Mert én még hiszem, hogy van egy Másvilág. Most ne arra gondolj, hogy egy alvilághoz hasonló helyre gondolok, ahol lelkek és holtak élnek. Én egy olyan világra gondolok, ami megmenekült. 

Régen ezt a helyet Európának hívták, az emberek sok nyelvet beszéltek és sok kisebb-nagyobb országban éltek. Békében. Ezután viszont a világ újból átformálta önmagát. A könyvek szerint egy jégtakaró elolvadása miatt kezdték el a végjátékot. Mert így hívták az egymás pusztítását. Az északi országokból a középső területekre menekültek. Délen háború dúlt már évek óta, a déliek is ugyanarra a helyre akartak menni. Csakhogy megítélésük szerint túl sokan voltak. Csökkenteni akarták a népességet. Volt, hogy felrobbantottak egy egész várost, volt, hogy csoportokra osztódtak és egymás ellen küzdöttek, volt, hogy új technikákat vetettek be. 

De ennek az időnek már vége.

Most már minden terület és minden nép egy birodalomhoz tartozik, az Újvilághoz, amit apám kormányoz. 

A béke viszont nagyon törékeny dolog.