Matt már nem számolta hányadik napja volt a büntető munkában, sőt talán már rég letelt, de annyira élvezte a rendszerezést és a könyvtáros társaságát, hogy amikor tudott ott volt és kutatott. Sok mindent megtudtak az elmúlt időszakban az elejtett szavakból, amit a kis trió volt olyan kedves akaratlanul is elcsicseregni. Szeleburdi barátnője egyre idegesebb lett az eredménytelen nyomozásuktól és még az sem nyugtatta meg, hogy fejel lefelé logót egy seprűről, miközben az icike picike pókot énekelte. Ezzel is csak annyit ért el, hogy kénytelen volt beállni az énekkarba. Úgy gondolta ott sem lesz sokáig ismerve a lányt. Matt fáradtan sóhajtott fel és levette az egyik könyvet, hogy leporolja.

- Legendás halálos bestiák – olvasta el a könyv címét, majd leült az egyik asztalhoz és felcsapta pihenés képen. Az első ahol kinyílt a könyv egy sárkányt ábrázolt és legszívesebben felnevetett volna mert tudta ha Emily-n múlna, a kis aranyos nagyon gyorsan kikerülne a könyv lapjai közül. Ahogyan lapozgatta meg akadt a szeme egy képen és kis híján lesett a székről miközben olvasta.

- Ez nem lehet igaz – suttogta Matt – egek egy szörnyeteg szabadult ránk. Állt fel és a könyvet ott hagyva elindult, hogy meg keresse Emilyt és figyelmeztess, és ahogyan szaladt kis híján beleszaladt az éppen besiető Hermione-ba.

- Bocsáss, meg He...

- Nem érek rá erre most – kerülte ki a lány Matt-et, aki utána akart szólni, de eltűnt a könyves polcok között. Matt egy pillanatig habozott, majd kinézet a folyósora.

- Nem kockáztathatok – vett elő egy papírt és az Emily tanította titkos írással rá írt pár sort – hosszú lesz az út – sóhajtott fel és határozott léptekkel elindult. Hazudott volna, ha azt mondja nem fagyott meg az ereiben a vér, mikor valami zajt hallott, de csak abban bízott, hogy ép bőrrel ér oda Emily-hez. Gondolataival a lányt kereste, de a sok hang meg fájdították a fejét és már legszívesebben elkiáltotta volna a nevét, mikor meghallotta a sok hang között Emily gondolatait. Pár emelettel lejjebb volt. – végre meg vagy – sóhajtott fel boldogan Matt, mikor a tarkóján felállt a szőr és lassan az ablakra nézet és látta magát, ahogyan rémülten tekint és valami mást is.

- A fenébe is – mondta maga elé és minden elsötétül előtte.

Emily egyenesen berontott a gyengélkedőre mögötte a mellkasát fogó Filius Flitwick-el. Harry igazi rémületet látott a lány tekintetében és már szólni akart neki, hogy Hermione a körülményekhez képest jól van, mikor a lány megszólalt.

- Hol van Matt? Ugye nem lett semmi baja?

- Nyugodj meg Emily – lihegte Fliwick – mondtam neked, hogy életben van csak kővé dermedt.

- Ott kellett volna lennem vele – biggyedt le a lány ajka és oda ment a fiú ágyához, akit eddig Harryék észre sem vettek. Matt arca igazi rémület látszott és Harry úgy gondolta valami veszedelmeset láthatott köve dermedése előtt – jaj, Matti miért pont veled történt ez? Simította meg gyengéden a barátja arcát Emily.

- Hermione sem járt jobban – szólalt meg Ron. Emily oda nézet és alig láthatóan bólintott – tanárnő itt maradhatnák Matt-el?

- De hogy – ingatta a fejét McGalagony – és most szépen vissza kísérem magukat a toronyba. Megértem mit érezhetnek, de most az a fontos, hogy biztonságos helyre vigyem, magukat úgy is van pár bejelenteni valóm.

- Igen is tanárnő – biccentett a két fiú és a tanárnő várakozóan nézett Emilyre.

- Miss. Arrow?

- De ugye holnap eljöhetek ide? Felolvasnám neki, amit tanultunk.

- Emi nem hiszem, hogy... - kezdett volna bele Ron, mire a tanárnő leintette.

- Persze – mondta halkan McGalagony és Emily bólintott és elindult ő is kifelé a gyengélkedőről, de még hátra nézett.

- Ne félj, Matt hamarosan szabad leszel.

Emily a fotelban gubbasztott felhúzott lábbakkal és halkan szipogott, miközben Ginny vigasztalóan simogatta a hátát.

- Rendbe fog jönni meglásd.

- De addig mi lesz, mond? Ő az én jó barátom és nem tudtam rajta segíteni, ahogyan rajtad sem – nézet Ginnyre Emily – valamit rejtegetsz, csak azt nem tudom mit. De már úgy is mindegy – ingatta a fejét a lány –már tényleg mindegy – állt fel a lány és elindult, hogy lefeküdjön, mikor megütötte a füllét egy hang.

- ... nem is baj, hogy végre egy mardekáros is kővé dermedt. Emily megtorpant és Harry, aki nem messze volt tőle látta, ahogyan a lány szeme egyenesen megvillan és a tekintette olyan veszedelmes volt, hogy még a legbátrabb embert is elrettentett volna.

- Mondtál valamit? Kérdezte sötéten Emily.

- Ne is figyelj rá, mert hülye – fogta meg a lány vállát az oda lépő Fred – sajnáljuk, ami Matt-el történt, mert rendes fiú ahhoz képest, hogy mardekáros. De most mindenki feszült.

- Nem tudom, miért véditek azt a mardekárost. Mindenki tisztában van azzal, hogy utód oda valósi csak ez most elterelés.

- Valter maradj csendben vagy betapasztom a nagy szádat – emelte fel az öklét George és vigasztalóan ő is megveregette Emily vállát –meglásd hamarosan ő is, ahogyan a többiek is vissza jönnek.

- Nincs igazam szerintettek? Nem így gondoljátok ti is, hogy ez csak elterelés? Kérdezte Valter és széttárta a karját – én nem sajnálom azt a mardekáros kis görcsöt és szégyellem magam helyetted is Arrow hogy leálltál vele barátkozni.

- Az ilyen hozzá állás miatt vannak, a házak ott ahol vannak. Az ilyen kis sunyi kis patkányok miatt, mint te Valter! Csattan fel Emily – Matti az egyik legjobb ember, akit ismerek és hidd el azt nem jelent semmit, hogy ha valaki a mardekárba kerül rögtön rossz is, mert elhiheted, nekem lehet valaki kis hitvány áruló a griffendél színeibe.

- A legtöbb halálfaló a mardekárból került ki.

- Ebből a nyüves házból is volt egynéhány ezt elhiheted nekem Valter és a többiből is csak azt kurvára eltudják felejteni. Szóval nekem ne általánosíts vagy beverem a képedet én magam.

- Anyád csak tudja – húzta el a száját Valter – mindenki tisztában azzal, hogy kicsoda az anyád. Vámpírokkal, vérfarkasokkal és más sötét lénnyel barátkozó nő, akiről nem lehet jót... Emily olyan gyorsan vette elő a pálcáját, hogy azt senki sem vette észre.

- Emi...

- Most maradj csendbe Fred. Ide figyelj Valter, ha még egy rossz szót mersz ejteni az anyámról vagy Mattről esküszöm, kicifrázzon azt a nagy pofádat. Hidd, el elég ügyes vagyok, hogy egy jó időre kivonjalak a forgalomból és a gyengélkedőre kerülj.

- Emi – érintette meg gyengéden Ginny a lány kezét – nem éri meg. Gyere, menjünk aludni. nyomta le Ginny Emily pálcát tartó kezét.

- Menj csak és írd meg anyucinak a bajodat – gúnyolódott Valter, de még mielőtt Emily újból felemelhette volna a pálcáját a fiú elreppent és át bucskázott a fotelon, ami mögötte volt. Emily Fred-re nézet, aki leeresztet a pálcáját.

- Az én türelmem is véges és idegesített már egy ideje. Vont vállat Fred mosolyogva a lányra, aki csak bólintott és elindult a szobájába. Fred csalódottan nézet utána, majd a testvérére.

- Nagy a baj, mikor már ő is elszomorodik –mondta George.

Ugrottunk nagyot azért az időben és szegény Matt-et is utolérte a kígyó és mint olvashattátok ő volt az aki rá jött mi is kóricál a kastélyban ;) Szóval 50 pont a mardekérnak úgy hiszem :3

A képek a rajzaim között találjátok meg és mivel annyira cukik voltatok csináltam egy párat. Remélem a kép és a szösz is tetszett nektek :)