Emily érzelemmentes arccal hallgatta Lochart óráját, de legszívesebben össze-vissza átkozta volna a tanárt. Ostobának és gyávának tartotta és sehogy sem tudta elképzelni, hogy az előtte parádézó bájgúnár bármit is tett volna, de megígérte az anyjának, hogy jó lesz így tűrte a töménytelen agysorvasztó hülyeséget. Lochart-ról Ichabod-nak és Sharlotte-nak is meg volt a véleményük, de ők csak diplomatikusan majomnak titulálták és köszönik szépen ők az előtt is szerették a zöldségeket és ez nem a tanárnak köszönhető. Emily összekulcsolt kézzel duzzogva dőlt hátra a székében és megpróbált látványosan alvás színlelni, mikor megütötte a fülét valami, aminek jobb lett volna, ha a tanár száját soha nem hagyja el.

- És akkor leütöttem azt a bestiát. A vérfarkas meg ott csuklott össze a lábaim előtt – lendített egy nagyot Lochart. Emily szeme felpattant és Ginny úgy vélte, hogy barátnője képes lenne, szemmel veréssel lesújtani a tanára, ha tehetné – ezek a lények tudattalan állapotukban lelketlen farkasok vadak és kezelhetetlenek.

- Érző lények ők is! Nem tehetnek arról, hogy megfertőződtek és a társadalom ezért kitaszítottá tette őket! Csattan fel Emily és olyan hirtelen állt fel, hogy a széke felborult meg lepve a tanteremben lévőket. Lochart felvont szemöldökkel nézet a lányra, majd lágyan rá mosolygott.

- Oh, egy igazi aktivistával van dolgunk gyerekek – tapsolta meg a tanerő Emilyt, aki elsötétült tekintettel meredt a férfira és mély torokhangon felmordult, akár egy kutya legalábbis Ginny arra emlékeztette.

- Nyugodj le Emi – próbálta nyugtatni a barátnőjét Ginny eredménytelenül.

- A maga fajták miatt vannak, olyan kilátástalan helyzetben a vérfarkas kórral megfertőzött emberek, hogy nem tudnak szinte megélni. Nem képesek felismerni mennyi remek boszorkány és varázsló van közöttük, mert a szűk látókörűségük miatt nem látnak az orruknál messzebb. Pedig, ha egyetlen egyszer ezt megtennék, akkor megtudnák, hogy különbek és értékesebbek bárkinél. Így hát én szerintem nem kellene felvágnia, hogy leütött egy fegyvertelen embert, aki beteg... tanár úr – sziszegte Emily és szürke szemei szinte fekete színűre sötétetek, ami megijesztette Lochart-ot.

- Talán a vámpírok után ismersz vérfarkast is? Kérdezte mosolyogva a tanár.

- Igen. Felelte sötéten Emily – az apja botor módon beszélt a vérfarkasokról és egy éjszaka Fenrir Greyback elégtételül megmarta a fiát ezzel teljesen tönkre téve az életét, de még így is remek ember lett és még remekebb varázsló, akire én felnézek, és ha fele olyan jó leszek, mint ő akkor elmondhatom, hogy nem hoztam szégyen a szüleimre. Igen, ismerek vérfarkast, úgy ahogyan vámpírokat is az édesanyám által nem szégyellem, nem takargatom és nem is nézem őket sem félvérnek sem szörnyetegnek, ahogyan a maga fajták. Nevethet, de mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül ki a hazug. Az osztályteremben dermedt csend ereszkedett és senki, sem mert levegőt venni. Matt, aki nem messze ült Emilytől sápadtan figyelte a lányt, majd az ajkába harapva fel állt.

- Igaza van Emily-nek! Csattant fel és kihúzta magát – szülessen embernek, vámpírnak vagy másnak ők is érző lények, mint mi. Így én sem tartom helyesnek a tanár úr szavait és tetteit. Így arra kérem önt a jelenlétünkben ha máshol nem is, de válogassa meg a szavait. Emily döbbenten meredt a fiúra, ki egyenes tartással állt és, olyan szigorúan meredt Lochart-ra, hogy az szólni sem tudott.

- Nem hiszem, hogy egyszerű elsőéveseknek, mint ti bármiféle kérésnek eleget kellene tennem így arra kérem mind a kettőjüket, hogy az osztályterem előtt várjátok meg az óra végét, mert a jelenlétetek zavarja az órát – intett a férfi, mire Emily felhúzta az órát.

- Örömmel – mondta gúnyosan és Matt-el az oldalán kivonult a teremből.

Emily a falnak vetette a hátát miközben Matt őt figyelte lélekbe látó szemeivel. Hosszú percekig némán álltak egymás mellett végül Emily törte meg a csendet.

- Miért értettél egyet velem? Kérdezte.

- Mert igazad volt – vont vállat a fiú – nem kedvelem én sem a tanár urat és én sem hiszen, hogy valaha is csinált volna valamit. Narcisztikus személy, akitől nem tanulnunk semmit sem, mert fontosabbnak tartja a maga kalandjait, mint a rendes tananyagot. Nem jó tanár.

- Ezért értettél egyet velem?

- Nem csak – ingatta a fejét szomorúan a fiú – a szavaid mögött mély fájdalom van egy személy iránt, akit nagyon szeretsz. Nem állt szándékomba beléd lesni, de abban a pillanatban kiolvastam, hogy miért is fontos neked ez az egész. Tényleg nem akarattal tettem.

- Te Legillimentor vagy? Döbbent meg Emily tágra nyílt szemmel, mire a fiú alig láthatóan bólintott.

- Nagyon sajnálom a keresztapádat és én tényleg elhiszem, hogy remek ember – hajtotta le a fejét a fiú – ne haragudj rám, hogy bele másztam a fejedbe ígérem, többet nem teszem, csak maradjuk barátok. Emily figyelte a fiút és összeszorult a szíve, ahogyan látta, ahogyan Matt retteg attól, hogy többet nem fog vele barátkozni.

- Miért rettegsz ettől a képségtől Matt? Kérdezte Emily gyanakodva bár sejtette a választ.

- A testvéreim és a szüleim rossz dolognak tartják, hogy mások fejébe turkálhatok. Ezért megtiltották és azt mondták nyomjam el. De nem megy, és nem merem elmondani nekik.

- Nem is szabad – tette csípőre a kezét Emily – mármint elnyomni. Ritka jó képesség szerintem. Az egyik rokonom például metamorfmágus, ami szerintem rettentően vagány dolog. Bár ijesztően ügyetlen egy nő, ami még ijesztőbb, hogy auror akar lenni– nevetett fel halkan Emily.

- Szóval nem haragszol?

- Miért kellene? De ha lehetne, ne gyakran csináld, mert a gondolataim néha nagyon személyes jellegűen tudnak lenni.

- Mint például a csínyek vagy a tanár úr békává változtatása?

- Mondjuk – vont vállat Emily – tudod nem ér, hogy te benyitsz az elmébe és én nem tudok a tiedbe csak úgy szóval az igazság nevében egyelősség van. Ha te nem mászol a fejembe csak úgy én sem foglak pofán gyűrni. Emelte fel az öklét mosolyogva Emily, de végül leeresztette, mikor észrevette Matt ijedt arcát.

- Hogy te mekkora marha vagy Matt – mondta Emily és megölelte a fiút – te kiálltál mellettem ezért bármit megbocsátok neked. Szóval ne izgulj. Csak hülyéskedtem veled. Matt könnyei ott rebegtek a szemébe és remegve megölelte ő is a lányt, majd halkan sírni kezdett – engem nem zavar, hogy ilyen különleges vagy én így szeretlek, ahogyan vagy ezt jegyezd meg.

- Köszönöm, Emily.

Emily megint nem maradt a kis fenekén, de most volt aki követte a példáját. Matt-ről is megtudtatok pár hangya méretű információt és Emily elmélyítette a barátságát lényegében a Mardekáros fiúval :) mert hülyeség azt gondolni, hogy minden Mardekáros rossz fiú ;) Gondoljunk Tontonra is a cukor mágusra XD

Remélem tetszett nektek ez a szösz. Miközben karikáztam a melóba ötlött a fejembe és reméltem, hogy nem felejtem el mire haza érek XD.

!!!Közvélemény kutatás!!!

Eddig vagy is mióta Emily a színen van kit szeretettek meg a legjobban és kit nem? És miért?

Melyik az a mellék szereplő akit többet, akartok a színen látni?

Mit gondoltok milyen szerepe lesz Emily-nek az elkövetkező időszakban?

Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik válaszolnak és ígérem nem marad el a hála sem ;)