Emily Matt ágya mellett ült és a kezét fogta. Napok óta feküdt mozdulatlanul és bár Rorik, aki éppen jött ellenőrizni a sebeit sikeresen megmentette a fiút, de azóta sem adott életjelet. Minden pillanatát ott töltötte és, hogy ne kelljen véletlenül sem elhagynia a gyengélkedőt mindig feltépte a varrt. Ennek Rorik nem igazán örült, de megértette és megbeszélte a javas asszonnyal és a tanárokkal, hogy az a lehető legjobb, ha Matt mellett marad. Ennek csak egy valaki nem örült az pedig Dolores Umbridge. A nő képes volt eljönni és saját szemével megnézni, hogy valóban rosszul lett Matt és, hogy Emily sem gyógyul kellő gyorsasággal. Ám mikor szóvá tette ezt és kioktatta Madam Pomfreyt Rorik dühösen rendre utasította a tanerőt, hogy foglalkozom azzal, amihez ért és ne szóljon a dolgukba, mert különben alaposan porul jár ezt persze olyan hangerővel tette, hogy az alsóbb szinteken is kristály tisztán értették a medimágus szavait, minek következményeként Umbridge riadtan sietett ki a gyengélkedőről, míg az iskola tanulói egyenesen rajongani kezdtek a férfiért. Emily hálás volt mindenért, amit Rorik tett értük.

- Matti jó lenne, ha felébrednél, mert nagyon aggódom érted. Suttogta a lány, majd a belépő Rorikra nézet – Ugye nem fogják elvinni?

- Ha nem ébred fel hamarosan akkor nagy eséllyel elszállítják a Mungóba. De ha így lesz, ne aggódj, én vigyázok rá.

- Nem vihetik el –nézet a férfira kétségbe esetten a lány.

- Oda be tudom vinni Lotte-t, de ide nem, mert az a banya mindenkit átvilágít. Húzta el a száját a férfi.

- Nem akarom elhagyni Mattet, TonTon.

- Tudom.

- Te sem hagynád el anyát, ha ilyen helyzetben lenne, nem? Kérdezte Emily. Rorik egy pillanatra megdermedt, majd lerogyott az egyik székre.

- Valóban nem tenném, de én felnőtt vagyok, ám neked tanulnod kellene. Bár tudom, semmire nem tudnál oda figyelni éppen úgy, ahogyan én sem tudnék – szorította meg Emily kezét Rorik - Bízz Mattben, hogy felébred.

- Én bízok, de rettegek, hogy az a szörnyeteg tett valamit vele. Barbelot megölte és most itt fekszik Matt és nem is találják Mike-ot. Biggyedt le Emily ajka és Rorik vállának dőlt, aki gyengéden megölelte és homlokon csókolta.

- Erős fiúk nem lesz gond – suttogta a férfi és bármit megadott volna azért, hogy valami biztosan tudjon mondani, nem csak reményeket.

Matt egy hatalmas birtokon volt. Állatokat hallott nem messze tőle és gyerek zsivajt. Ismerős volt neki a táj, az illatok, a hangok és minden, ami körbe vette. A traktor mellett hagyott hatalmas szerszámos láda, az ezerévesnek tűnő tuskó, amiben bele vágták a fejszét és a ház előtti virágágyások. Matt megvilágosodott, mert már tudta hol van. Kis gyermek korának otthona volt ahol éppen állt. A virágokat az édesanyja ültette vele és a szerszámos ládát a bátyjával hagyták ott mikor az apjuk hasogatni kezdte a fát és segítettek neki összerakni. Szemeiben könnyek gyűltek mikor felismerte a kosárban gügyögő kislányt, aki a szappanbuborékok után nyúlkált gyöngyöző kacajjal.

- Még többet Mike! Essienek nagyon tetszik! Matt megdermedt, mikor észrevett önmagát a lelkesen ugráló kisfiúban, aki éppen úgy örült a buborékoknak, mint a kosárban lévő kislány.

- Mindjárt elfogy – nézet a tálba Mike, de még kifújta a szívószálból az utolsó buborékokat – anya nem engedi, hogy megint csináljak.

- Hintázunk – tárta szét a karjait Matt.

- De Essie picike még ahhoz és apa még nem szerelte fel a kosarat, amibe ő belefér. Fonta össze a kezét Mike.

- És ha fognánk?

- Kieshet Jun, de mi lenne, ha bele tennék a kocsiba és azt tologatnák? Úgy ahogyan Tom bácsi?

- Anya dühös volt, mikor futott vele – emlékezett Matt.

- Valóban – biggyedt le Mike szája – de akkor most mi legyen?

- Mesélek. Sárkányokról, szép hercegnőkről és lovagokról – lelkesedett Matt és Mike elnevette magát, mikor az öccse leguggolt a húgukhoz – mit szólsz Essie?

- Legyen – bólintott Mike és leült a földre, hogy ölébe vegye a kishúgát – mesélj Jun.
Matt figyelte a múlt emlékeit és elmosolyodott, mikor mind hárman elaludtak a földön és a szüleik gyengéd szeretettel néztek rájuk. Apjuk felnyalábolta őket, míg Essie-t az anyja vette a karjaiba. Velük ment volna, de meghallott egy hangot messziről, ami szinte suttogás volt, de kellemesen meg melengette a lelkét. Ismerős volt neki a lágy édes hang, majd felsóhajtva fájó szível elszakadt az emléktől, ami az utolsó kellemes élménye volt, mert tudta, hogy másnap reggeltől változott meg az élete és fordult meg az ártatlan kedves világ. Elindult, elengedte és elfogadta a múltját, hogy a jövője felé menjen: Emilyhez.

Liz egyenesen tartással ült a konyha asztalnál és kifejezéstelen arccal nézte a férjét, aki idegesen járkált fel alá haragtól izzó szemekkel. Már kezdte megszokni a férfit hangulat változásait és ostoba meggondolatlan szavait. Már nem sértődött meg, nem vette a lelkére csak közönyös nyugalommal fogadta a vádakat és a sértéseket. Nem tudta gyűlölni semmiért, mert tisztában volt vele, hogy a sok év nyomorúsága mély nyomokat hagyott a lelkén, ami nem egyhamar fognak begyógyulni, ha egyáltalán befog. Ám mostanra már elérte azt az érzelmi állapotot, hogy elfogadja azt a tényt, hogy kettőjük jövője kés élen táncol. Így hát sztoikus nyugalommal ült és hallgatta a férfit.

- Nem voltam sokáig el – szólalt meg végül Liz, mikor Sirius leült vele szembeni székre és idegesen nyúlt az üres whiskys üvegért – és túl sokat is iszol.

- Valóban? Vonta fel a szemöldökét a férfi – ha jól hallottam te sem vetted meg az italt. A konyak a te mentőöved, mint nekem most a whisky.

- De én már nem iszom. És jobban örülnék, ha te sem tennél. Rossz rád nézni.

- Miattad van – csattant fel a férfi.

- Miattam? Kérdezte nyugodt hangon a nő és Sirius dühítette a felesége megjátszott közönye.

- Igen – sziszegte – minden a te hibád és azt te is tudod.

- Még is mi? Mond el nekem mi bánt azon kívül, hogy a fejemre olvastad azt, hogy elmentem levédeni egy kúriát ahol Rorik húga húzta meg magát a kislányaival. Mi az én hibám. Mond el Sirius. Itt vagyunk, most ketten tanuk nélkül vallj szint.

- Ez az egész – mutatott körbe – miattad van. Itt kell lennem bezárva veled.

- Akkor én volnánk a gond? Vagy az, hogy köröznek?

- Nem segítettél, mikor börtönbe kerültem.

- Azért kerültél be a börtönbe, mert nem biztatok bennem és Remusba. A te ostoba ötleted volt, hogy Peter legyen a titok gazda és az is a te sarad, hogy az nap nem hallgattál rám és maradtál otthon. És a te lelkeden szárad az öcsém és Lily halála. Ne merd rám verni a te rossz döntéseid súlyát. Ami pedig azt illeti, hogy nem tudsz velem itt élni, és ahogyan kinéz már nem is akarsz elintézem azt, hogy elváljunk. A szabadságot egyik részét visszakapod.

- Hogy aztán összeköltőz a szöszivel és soha ne lássam a gyerekeimet?

- Soha nem tiltottam volna, meg hogy lásd őket. Rorik meg eddig csak a barátom volt egy olyan személy, aki megértett, de pusztuljak meg, hogy ha ezek után nem akarok tőle valamit. Állt fel a nő és dühösen nézet a férjére – soha nem hittem volna, hogy ide jutunk.

- Én meg azt, hogy Serenna-nak lesz igaza.

- Mikor beszéltél azzal a lotyóval?

- Még évekkel ezelőtt, mielőtt elvettelek volna – mosolygott elégedetten Sirius – érdekes, hogy még annyi év után is gyűlölöd az öcsém barátnőjét. Talán Regulust láttad bennem mikor hozzám jöttél?

- Nem – ingatta a fejét a nő – Sirius Blacket láttam, aki mindig vidám volt és meg tudott nevettetni. Egy olyan férfit láttam, akivel le tudtam volna élni az életem. De úgy látom túl sokat hitem, ha te képes vagy hitelt adni Serennának.

- Pedig most már kezdek hinni neki, ha akkor nem is tettem.

- Még is mit mondott?

- Azt, hogy nem az, vagy akinek tűnsz. Azt mondta, hogy nem vagy olyan ártatlan, kedves és hűséges, mint ahogyan én hiszem.

- Soha nem csaltalak meg, hiszen a te áldásoddal kezdtem új életet Bastiannal. Remélem, ezt nem hozod fel ellenem, mert esküszöm képen töröllek. Én csak engedtem a kérésnek, amit te kértél tőlem a celládban és megerősítetted, mikor Bastian bement hozzád. Évekig voltam egyedül egy kislánnyal magányosan, társ, férj nélkül és végül már nem volt erőm egyedül lenni abban a házban. Boldog akartam lenni Sirius így bele mentem egy olyan kapcsolatba, ami kielégítő volt minden szempontból bár tiszavirág életűnek bizonyult. De elhiheted nekem, hogy boldog voltam, és ha még élne Bastian elhiheted nekem nem cseréltem volna le érted.

- Valóban? Állt fel Sirius lassan és a nő elé lépet – hát ennyit jelentett neked az a vörös?

- Szerettem annyira, mint téged és lassan jobban megvetlek, mint az öcsédet valamikor. Szégyent hozol rá és az öcsémre is, aki a legjobb barátod volt. Önmagad árnyéka vagy és fuldoklasz az önsajnálatban - Sziszegte a nő. Sirius szeme megvillant és durván megragadta Liz karját és magához húzta.

- Ítélkezel felettem miközben te itt éltél szabadon járva kelve mint sem értve a világ valódi természetéről. Könnyű úgy beszélni miközben mások tartják a hátukat érted miközben te magad kényelemben és biztonságban vagy. Soha nem tettél semmit a háború alatt és az után sem. A pénzeddel vetted meg a pozíciódat és ezért félnek tőled Elizabeth semmi másért. Ha arra kerülne sor, hogy párbajoz vajon élve jönnél, ki vagy valaki magad elé löknél és azon áttaposva élnéd túl? Kérdezte gúnyosan a férfi.

- A sértegetéseid és a rágalmaid, mint sem érnek ellenem. Remélem tisztában vagy azzal, hogy könnyen auror kézre adhatlak vagy még jobb lassú és fájdalmas agóniát biztosíthatok neked. Nagyon sokan estek abba a hibába, hogy lebecsültek és téged több dolog ment meg az én személyes intézkedésemtől – Rántotta ki a karját a férfi kezéből és erősen megpaskolta a mellkasát – az egyik, hogy a gyermekedet várom a másik, hogy Emily szeret és valami értelmetlen oknál fogva még én is. Hidd el Sirius nem akarsz az ellenségem lenni – mondta sötéten a nő, mire Sirius szemöldök ráncolva nézet le a nejére – jól tartsd észbe, amit most mondok neked csak úgy a biztonságod érdekében.

- Tudod egy pillanatig megijedtem tőled – nevetett fel a férfi – ám csak egy pillanatig. Mindig is manipulálni tudtad az embereket pusztán a beszédeddel, de engem már nem vezetsz meg. Nem félek tőled.

- Pedig nem ártana – fordult meg a nő és ott hagyta Siriust. Ahogyan kilépet a konyhából oldalra pillantva észrevette a sápadt Remust, aki minden bizonnyal mindent hallott. Nem szólt hozzá csak hűvösen végig mérte, majd királynői méltósággal felindult a lépcsőn, miközben Remus kezében megremegett a pálca.

Michael megnézte a vágást, amit még az öccsétől kapott, majd az arca másik oldalán lévőt, amit az élete megkeserítője vágott rá. Legalább szimmetrikusan ronda lett gondolta maga elé.

- Ha ezt anyám valaha látni fogja minden bizonnyal összecsuklik– húzta el a száját.

- Jól áll. Olyan az arcod tőle, mint egy harcosnak.

- Harcosnak mi - horkant fel Michael – úgy nézek ki, mint egy bűnöző, aki felszabdalta magát élvezetből.

- Sajnos nem tudom eltüntetni, mert varázslat okozta illetve varázslényt sebzett meg.

- Tudom.

- De hiszek abban, hogy akad olyan lány, aki vonzónak találja a kaszabolt arcodat. Dőlt Ella az ajtókeretnek.

- Nem számít úgy sem akartam nősülni.

- Miért?

- Nem nekem való – vont vállat a férfi – csak szenvednénk.

- Miért? Nézet a férfira kíváncsian és ellökte magát az ajtókerettől és felpattant a komódra – miért szenvednétek?

- Én egy hibrid vagyok nem ember.

- Azt mesélted, hogy az öcsédnek a menyasszonya egy halandó leány. Ha ők élhetnek majd együtt boldogan, akkor te miért nem? Mitől különböztök a testvéredtől?

- Ő nem gyilkos – mondta halkan Michael – én sokakat megöltem és a vérük a kezemhez tapad. Ezt a terhet nem rakhatom a nejem vállára is.

- Én is öltem, de ha megkapnám a lehetőséget, hogy kellenék egy férfinak örömmel bele mennék – felelte szinte suttogva Ella, mintha valami hatalmas titok lenne – háromszáz éve a túlélésért harcolok Mike. Te is azért nem?

- Nem mindig. Legalábbis azt hiszem.

- Ahogyan olvastam benned más tette azokat a dolgokat nem te tudatosan. Igazából valaha önszántadból öltél? Én igen – mondta maga elé a nő – emlékszem mindenki arcára, akinek elvettem a nyomorult életét és arra is ahogyan könyörögnek, hogy ne öljem meg őket. Én tudatosan tettem, amit tettem, de te nem. Elvenni valaki szabad akaratát a lehető leggonoszabb dolog. Te nem vagy rossz csak a világ az, amiben éltél eddig.

- Valóban az – felelte a férfi - Sok ember vadászott a hozzád hasonlókra és az én fajtámra is fognak örökön öröké így ez a világ mindig is rossz lesz. Így ennek tudatában megyek el, mert tudom, hogy az öcsémnek szüksége van rám.

- Hát akkor itt hagysz valóban? – biggyedt le a nő ajka.

- Eljöhetnél te is velem – mondta szinte suttogva a férfi - Van egy dhampir nő, akivel biztosan jól kijönnél. Nem lennél itt egyedül.

- Itt van velem Igor – mosolyodott el Ella.

- Az nem ugyan az ezt te is tudod. Magányos leszel és Igor nem ember.

- De én sem.

- Valóban – válaszolt a férfi.

- Eddig is el voltam nem lesz most sem másképp.

- Na, persze – horkantott fel a férfi és összefonta a mellkasa előtt a karjait – Ella, tudom, hogy elvágyódsz ebből a rémes baba házból, amibe a nagymamád hozott sok évtizeddel ezelőtt és mikor egyszer kétszer kimentél nem volt fényes a helyzet. Persze most sem az, de a világ megváltozott. A sok szörnyű dolog mellet akad jó is. Nem sok, de talán éppen annyi elég is, hogy egy kis ideig kilépj innen. Akad pár jó lélek kint, akik nem akarnak megölni minket valami beteges oknál fogva – nevetett fel a férfi elkínzottan - Ha itt maradsz, elenyészel.

- Hát maradj itt velem – mondta sóvárogva a nő, de végül szomorúan elhúzta a száját - de nem teszed ezt, mert el akarsz menni az öcsédhez.

- Igen, sok mindent kell neki mondanom – hajtotta le a fejét a férfi – már mindenre emlékszem és mesélni akarok neki arról az időről, mikor minden felhőtlen volt. Látni akarom a szüleimet, a kishúgomat és bocsánatot kérni tőlük, hogy nem voltam elég erős.

- De erős vagy.

- Nem, Ella – ingatta a fejét a férfi – nem tudtam megvédeni Jun-t.

- Gyerek voltál.

- Ez akkor sem indok– harapott az ajkába – nem tudtam megvédeni az öcsémet és senkit sem. Bevallom, ha maradnék félek itt ragadnák örökre, olyan bűvös ez a hely, de nem is szeretnélek egyedül hagyni, mert az olyan lenne mintha cserben hagytalak volna. Nézet a nőre Michael. Percegnek tűnő ideig figyelték a másikat, mire Ella megszólalt.

- Igazából miért akarod, hogy kimenjek innen ahol nem bánt senki? Miért vagy ilyen ellentmondásos? Mondod rossz világ és gonosz is de jó is.

- Mert mióta ismersz nem vagy olyan zizi, mint mikor felébredtem és nem beszélsz olyan sokat egyszerre.

- Nem vagyok örült – ráncolta a szemöldökét Ella – te vagy furcsa és illetlen, hogy a fejembe olvasod és a gondolataim között mászkálsz.

- Nem szándékosan teszem. Nem uralom az erőm. És valóban nem vagy őrült csak kissé különc, de ez is jó értelemben. Szerintem ez minden dhampir vele járója. Sharlotte is az, de ő ijesztően.

- Szóval egy nő miatt akarsz innen elmenni egy részt? Kérdezte a nő és Michael lustán elmosolygott mire Ella szíve gyorsabban kezdett verni.

- Ő egy igen okos dhampir és biztosan segít. Bár a férjével nem hiszem, hogy össze barátkoztunk az ott tartózkodásom alatt – vakarta meg az állát a férfi – a gyerekeik is igen különlegesek főleg a kislányuk. Tőle féltem.

- Egy kislánytól?

- Folyton meg akart harapni. Ijesztő az a picike. Rázkódott meg Michael.

- Hogy is hívják őket? Nem emlékszem milyen nevet is mondtál.

- Sharlotte a nő neve, a fiai Nicholas és Japer, a pici lányka meg Izabellának hívják. A férjet, ha jól emlékszem Ichabodnak.

- Ichabod? Gondolkodott el a nő – róla halottam. Az ő családját ölték meg azok a halandók, akik Grindelwald hívei voltak sok ével ezelőtt. Sírtak a fák és az állatok, mikor meghaltak és akkor is, mikor a férfit bosszút állt értük – szomorodott el a nő – megnyugodott a lelke mostanra? Minden bizonnyal, ha van új családja.

- Megkérdezheted tőle.

- Ezzel akarsz kicsalogatni? Nevetett fel Ella.

- Ezzel akarlak megmenteni.

- És még azt mondod, hogy nem vagy jó – mosolyodott el a nő, majd megmerevedett, Igor elbődült, míg Michael a barlang sötét része felé nézet Ellat lekapva a komódról maga mögé lökte.

- Hát mi a francért bujdosol te büdös kölyök? Kiabált Sharlotte ahogyan besietett a barlangba, majd megtorpant és ijedten körbe nézett – egek mi ez a hely? Mintha Izi babaházába csöppentem volna. Lépet be a nő beljebb mögötte Japerrel. Michael szemöldök ráncolva lépet ki eléjük és értetlenül néztek egymásra.

- Mrs. Valentine? – szólalt meg Michael döbbenten, mire Sharlotte dühösen intett.

- Hát persze tipikus férfi csajozik a legnagyobb bajban is. Mi a fenért nem adtál magadról életjelet? Halálra aggódtuk miattad magunkat. Miért úgy tudom meg, hogy élsz, hogy le kellett paktálnom négy sámánnal? És miért volt ilyen nehéz megtalálni, hogy Miruna is majd nem beleörült? És a legfontosabb ki tudod téged vissza hozni az életbe?! Kiabálta a nő – te meg ne morogj rám bundás, mert rosszul jársz – mutatott Igora az asszony, mire a medve meglapulva sompolygott vissza a helyére.

- Én voltam – lépet ki Michael mögül Ella.

- Te? Döbbent meg Sharlotte és látványosan végig mérte a nőt - Oh, végre valaki, akivel értelmesen el tudok, majd beszélgetni – rohant a lányhoz az nő fülig érő mosollyal – Sharlotte Valentine vagyok örvendek.

Jó ideje nem voltam, de sokat helyettesítettem illetve helyettesítek, de hamarosan én magam is elmehetek szabadságra, amit nagyon várok, mert már rendkívüliin fáradt vagyok. Ez a hosszú hétvége is egy igazi kincs és pihenhetek, relaxálhatok és a semmibe meredhetek a teám felett. Remélhetőleg lesz ihlettem és hamarabb hozom az újabb szöszt és nem kell sokat várnotok rá.
Bízom benne, hogy a sötét hangulatú szösz azért tetszett nektek és a drámák nem szegi kedvetek semmitől és senkitől. Jelen pillanatban ez a rész teljesen visszatükrözi az elmúlt időszakomat.

Ha van valami ötletek milyen kis extra részt írjak (lássátok Bastian és Rorik gyerek kora az extrák között) akkor nyugodtan hagyjatok itt ötletet. És ha már ott vagyok Boldog húsvétot kívánok nektek :)