Michael küzdött a varázslat ellen és a földön vergődött miközben a Mestere felette állt és a pálcáját rá szegezte. Gyűlölte a férfit teljes szívéből és régi vágya volt, hogy letépje a fejét, de tudja, hogy még a közelébe sem tudna menni.

- Hogy merészeltél ellenem szegülni te nyamvadt kis korcs – sziszegte a férfi dühösen és kék szemei olyan mély harag gyúlt, hogy lassan feketévé sötétedett – hát nem tanultál eleget az évek során? És én még oda adtam volna neked az Arrow lányt – ingatta a fejét a férfi és Michael ujjai belemélyedtek a földbe – csalódtam benned fiam.

- Nem... nem... vagyok a fiad – nyögte ki nagy nehezen Michael.

- Valóban nem, de úgy neveltelek, mintha a sajátom lennél – tette a szívére a kezét a férfi.

- Na, persze. Barbelot is? Mosolyodott el Michael – melyik apa fekteti meg a lányát te rohadék?

- Pimasz vakarcs vagy. Ennyire hatást gyakorolt rád az unokahúgom? Igazi büntetés lenne, ha előtted ölném meg majd – vigyorgott el a férfi és Michael felmordult – nem tudsz átváltozni szörnyű, mikor meg akarnak védeni önmagadtól és még is ezzel ártanak neked. Guggol le a férfi Michael elé – az nőstény ördög jó munkát végzet veled így nem tudlak már használni, de megölni sem szeretnélek, jobb lenne, ha más tenné... mondjuk a téboly. Itt az ideje, hogy visszakapd a szomorú emlékeidet... Mike Valter. Nyomta Michael homlokának a pálcáját a férfi, aki felüvöltött.

Michael a sziklafalnak rohant és beleverte a fejét, hogy megszűnjön a fájdalom, ami egyenesen a bőrét karcolta az elméjét kínozta. Erőtlenül hosszú vért csíkot húzva rogyott össze, majd kúszva haladt a földön és elátkozta magában azt a férfit, aki a családjára támadt. Ott hagyta volna meghalni abban a romos házban a lángok között, de még idejében siklott el onnan, hogy végül a semmi közepére jusson, hogy a varjak lakomája legyen. Vissza kapta az emlékeit és fájdalmakat egy erős méreggel kísérve, ami lassan megöli. Tehetetlenül mart a földbe és könnyei égették az arcát, ha arra gondolt mennyi évet hagyott ki a szörnyeteg miatt, és ha nem győzedelmeskedik, önmaga felett soha sem tudja bepótolni őket. Nem látta a testvéreit felnőni és sem védhette meg az iskolában őket. Pedig megfogadta mikor megszülettek, hogy mindentől meg fogja őket óvni és most haljon meg itt egyedül? Emlékezet már mindenre és elsírta magát, de a könnyek itt most nem segíthetnek. Látta maga előtt a kishúgát Essie-t, az öcsét Juniort és a szüleiket, akik mindig annyira szerették őket. Látni akarta őket újra, elmondani nekik mennyire szereti őket és a karjába akarja zárni a családját. A földnek döntötte a fejét, ahogyan eszébe jutott, ahogyan megfenyegette azt a gyönyörű lányt, majd az mikor összeverekedtek az öcsével. Halkan felnevetett és a hátára fordult, ahogy a fájdalom enyhült, és ahogyan kör vonaloztak az emlékei.

- Valter vagyok nem könnyű kinyírni - mondta a kék ég felé és a könnyei lefolytak az arcán és zöld szemeinek csillogása lassan a semmibe veszett.

Sharlotte szeme tágra nyílt, amikor az egyik pohara megrepedt és idegesen tekintett az üveg kádban levegő Barbelora, aki hirtelen rohamot kapva vergődött, majd a következő pillanatra már ernyedten és üveges szemmel lebegett.

- Mi történt anya? Nézet a széken álló Izabella, csak figyelte Barbelot. – anya? Szólt a kislány az anyja után, aki a kád felé ment.

- Hogyan tudta olyan messziről megölni ezt a lányt? Suttogta az asszony, mikor megérintette az üveget, majd ijedten fordult meg – a fiúk.

- Michael ugye jól lehet anya? Kérdezte rémülten a kislány és leugorva a székről az anyja után ment, aki kiviharzott a laborjából.

- A fenébe is. Nagy a baj, de még mekkora. Japer! Nicholas! Kiáltotta el magát a nő – fiúk!

- Mi a baj édesem? Jelent meg a konyha irányából Ichabod – miért kiabálsz?

- Barbelo meghalt. Meg kell találni a fiút mielőtt ő is erre a sorsra jut és értesíteni Dumbeldoret is Matt miatt. Hol vannak a fiúk?

- Mi a baj anya? Öltözködött Japer, hajából csöpögött a víz és dühösen nézet le az emeletről az anyjára – még zuhanyozni...

- Kuss. Meg kell keresni Michaelt, de rögtön.

- De hogy keresem bántotta Emit... – horkant fel a fiú és fordult volna vissza.

- Mi a baj anya? Jelent meg Nicolas is megragadva az öccse karját és visszarántotta – ne fordíts hátat anyánknak, mikor ideges és kér valamit Japer. Anya jól vagy?

- Barbelo az imént meghalt.

- Tessék?! Kerekedett el a két fiú szeme ijedten.

- Itt van még Miruna ugye? Szaladt fel a lépcső az asszony és megragadta legidősebb fia vállát – ugye nem ment haza?

- Anya itt él egy ideje csak szólok és már párszor mondta, hogy itt is fog – kezdett bele Japer, de az anyja leintette.

- Miruna! Te leány gyere ide, de tüstént!

- Kérd szépen, ahogyan illik anya, ő nem szolga, hogy szólongasd parancs szóval, ha nem a menyasszonyom – rótta meg az anyját Nicholas.

- Nem érek rá az udvariaskodásra fiam. Miruna!

- Igen? Lépet ki az egyik oldalsó szobából a lány kezében a kézi munkájával – mit parancsol?

- Meg tudod találni Michaelt? Kérdezte remegő hangon Sharlotte és a lány felé lépet, aki döbbenten nézet vissza rá.

- A hibrid fiút, aki itt élt?

- Igen őt. Nagyon fontos lenne, ha megtalálnád – mondta feszült idegeskedés között a nő.

- Minden bizonnyal igen, ha van valami tőle – mondta suttogó hangon a lány - ám én oda vinni nem tudom magát.

- Csak találd meg mielőtt nem késő.

Matt letette az utolsó kártyát Emily mellé, aki felhorkantva eldőlt az ágyon.

- Nem igaz, miért nyersz mindig ellenem? Dohogta a lány és rá sandított a fiúra – te csalsz. Ki lesed a fejemből milyen kártyák vannak a kezemben.

- Még a feltételezés is sértő, hogy csalók az a te szokásod nem az enyém – kavarta össze a kártyákat Matt – meg aztán tudnod kellene már veszteni.

- Mindig én nyertem, mert jobban játszok.

- Vagy csak hagytak nyerni, ami szerintem a legrosszabb pedagógiai módszer.

- Jaj, Matt muszáj most kioktatnod ilyen cifrán és tudálékosan?

- Igen.

- Miért?

- Mert jobban érzem magam tőle – nevetett fel a fiú és Emily a szemét forgatva felsóhajtott- nem kell ennyire komolyan venned ez csak egy játék. Néha te nyersz néha meg én. Még egy játszmát.

- Nem akarok már játszani – duzzogta Emily – meguntam.

- Na, persze – mosolyodott el Matt – akkor mit csináljunk? Szólánc? Vagy jobbat tudok, találd, ki mire gondolok.

- Ezt te sem gondoltad komolyan ugye? Egy legilimentorral játsszak kitalálósdit?

- Oh, a fenébe igaz.

- Mit olvasol most? Mesélj róla, ha izgalmas lesz, megengedem, hogy olvas belőle – Húzta ki magát Emily és rámosolygott a fiúra, aki csak egy gúnyos grimaszt vágott neki oda.

- Skót felföldön játszódik, ahol egy zord Lord elvesz feleségül egy nőt, akit hozzá kényszerítenek. Nagyon vicces sok helyen – csillogott a fiú szeme, majd dühösen összefonta a karjait, mikor Emily somolyogva öt figyelte - bele sétáltam a csapdádba. Ne merj kigúnyolni vagy esküszöm, itt hagylak.

- Nem teszem – ingatta a fejét Emily – tudod, mikor ezekről a történetekről mesélsz, csillog a szemed és akkor olyan imádni valóan lelkes vagy. Ígérj meg nekem valamit.

- Mit? Kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában Matt.

- Hogy majd írsz nekem egy romantikus regényt ebben a stílusban. Írd, meg a mi történetünket persze néhol azért színezd ki – pislogott sűrűn a lány – lehetnék például harcos hercegnő. Mit szólsz?

- Nem is rossz ötlet egy bosszantó hercegnő, aki a lovagja agyára megy – dobolt az ajkán Matt és fél szemmel figyelte Emily-t, aki dühösen oldalba bökte – de végül szerelembe esnek.

- És a lovag vállára dobva a hercegnőt elrepülnek a sárkányuk hátán a naplemenetében – tette a szívére a kezét Emily mire Matt harsányan felnevetett – nem szép vég lenne? Mindenki boldog.

- Valóban az lenne. Legyen, megírom neked, majd és neked köszönöm meg. Meg is van az szöveg. „Köszönöm imádott és bosszantó nejemnek, Emilynek" Megfelel? Kérdezte Matt. Emily az ajkába harapva sikkantott fel és Matt nyakába ugrott.

- Nejednek mi? De nekem aztán ne akkora készüljön el, mire már őszülök.

- Harmincadik szülinapodra jó? Az olyan szép kerek.

- A húsz is az – csattant Emily – az első házassági évfordulóra készüljön el!

- Rendben – bólintott Matt – szóval ez jó ok, arra hogy vigyázz magadra nem? Meg kell élned azt.

- Valóban – bólintott Emily – most, hogy ezt megbeszéltük olvasol abból a könyvből?

- Persze – mosolyodott el Matt – Mark szerint egész jó, persze te ezt nem tudod, hogy ő is olvas ilyet – kacsintott Emilyre a fiú és kivette a táskájából a könyvet és felcsapta – Első fejezet. Hideg szél fütyült az ablak előtt és Mirren kedve még fagyosabb lett, ha arra gondolt, hogy holnap ilyenkor egy vad skót asszonya lesz ... Matt meg állt egy pillanatra és a mellkasát végig simítva megköszörülte a torkát – olyan férfié, aki soha életében nem mosolyodott el és akinek a neve említésétől lovagok rezzenek össze. Matt szemöldök ráncolva köhintett újra.

- Matt jól vagy? Nagyon elsápadtál - ráncolta a szemöldökét Emily.

- Semmi – intett a fiú – nincs... nincs...

- Matt! Sikoltott fel Emily, mikor a fiú egyszerűen hátra esett a székével és elterült a gyengélkedő márványkövein – Madam Pomfrey! Visította Emily és kiugorva az ágyából Matt mellé guggolt – Matt hallasz? Mi a baj? Paskolta a fiú arcár, akinek könnyek szöktek a szemébe.

- Milly... - suttogta a fiú, majd lassan lecsukottak a szemei.

Michael könnyűnek érezte magát és nem is érzet semmiféle fájdalmat csak ibolya illat terjengett a levegőbe. Zongoraszót hallott, ami lelket nyugtató volt és kellemes. Hát ez lett volna a mennyország mosolyodott el, majd elgondolkozott. Neki nem itt a helye neki máshol kellene lennie nem itt ahol béke, lakol... az ő helye a pokolban van. A zongora elhalt, majd nem sokkal később neki csapódott valami a fejének és felkiáltott. Lassan kinyitotta a szemét és miközben a fejét masszírozta döbbenten vette észre, hogy nem a mennyekben vagy a pokolban van, ha nem egy barlangba, ami olyan volt, mint egy rémesen berendezett babaház. És ami a fejéről lepattant az egyik csicsás díszfüggő volt, ami a fölötte lógott. Még ideje sem volt jobban körülnézni, mert ijedten ordított fel és lapult a falhoz, mikor megjelent előtte egy borzas vörös hajú szeplős arcú nő, aki minden bizonnyal a babaház része volt és külön életet élt.

- Hát felébredtél – kiáltott boldogan – napok óta alszol, mint egy halott, mert bizony egy ideig az is voltál. De én megmentettelek és kitéptem belőled a nyavalyát és lenyomtam a makacs torkodon az ellen mérget. Tudtad, hogy valaki meg akart ölni? Hihetetlen hogy valaki képes volt egy olyan hatalmas bestiát, mit te elkapni és ott hagyni a varjaknak. Már majd nem kicsípték a szemedet, mikor oda értem. Kár lett volna értük, mert szépek – hajolt a férfihoz olyan közel, hogy az orruk összeért – amúgy Ella vagyok csak úgy simán minden nélkül Ella. Téged, hogyan neveztek el?

- Mike Valter – nyögte ki a férfi nagy nehezen.

- Mikevalter? Csücsörített elgondolkozva, majd leült a férfi mellé – szép név.

- Nem -ingatta a fejét Michael - Mike Valter. Mike a nevem a Valter a vezetéknevem.

- Oh, neked ilyen flancos úri neved van – döbbent meg a lány – akkor te nemes vagy – bólogatott a lány.

- Te kivagy? Kérdezte Michael, miközben próbált elhúzódni a lánytól.

- Már mondtam Ella vagyok, de nem vagyok nemes, mint te. Ám én itt élek ebben a színes világban – tárta szét a karjait a nő vidáman és megperdült a levegőben és elegánsan a földre ért. Michael akkor vett észre, hogy a nő aprócska, mezítlábas és ruháját anyagdarabokból varrhatta. Vörös hajába tollak és gyöngyök voltak bele fűzve és kusza hosszú göndör fürtjei a térdéig értek – enyém ez az egész hely – nevetett fel csilingelően. Michael akaratlanul elmosolyodott, ahogyan figyelte a vidám nőt, majd a kezeire nézet, ami be volt kötve és legnagyobb döbbenetére le is volt láncolva, ami a falban ért véget.

- Hát ez?

- Sok sebed volt így bekötöttem őket, de mivel bestia vagy és amíg nem tudom ki is vagy le leszel láncolva. Ám ne aggódj, ellátlak így is. Fürdettelek és öltöztettek eddig is – pirult el a nő és borzas haja mögé rejtette pirosló arcát – még nem láttam férfit ilyen közelről, mint téged.

- Egyedül élsz?

- Már igen – bólogatott a lány – a nagymama nevelt, de ő már nagyon, de nagyon rég elment – mutatott a sötétség felé – arra és nem jött haza.

- Egyedül hagyott? Hogyan maradtál életben?

- Értek én mindenhez – húzta ki magát a lány – a nagymama megtanította, hogy melyik fű gyógyít és melyik öl. Főzni, mosni, varrni és nyelveken beszélni tanítót. Igort is így ismertem meg.

- Igor?

- Igen, ő ott van – mutatott a lány a kandalló felé ahol egy kupac szőrme volt, ami lélegzet. Michael beleszimatolt a levegővel és égnek meredt a karján a szőr.

- Egy medve?

- Igen – mosolyodott el a nő – ő cipelt ide és szimatolt is ki. Bár majd nem előbb megkóstolt, mert azt mondta, hogy valami korcs vagy. Korcs vagy? Kérdezte őszinte kíváncsisággal a lány és félre billentett fejel nézet a férfira.

- Ember vagyok nagyrészt.

- És a többi részben? Van benned vámpír, vérfarkas és sok-sok más ugye? Ezért lennél korcs? Ugrott vissza a nő és egyenesen Michael nyakába szimatolt, amitől megborzongott – most erőteljesebb az illatod Mike, amit nem értek.

- Te nem ember vagy ugye?

- Nem – legyintett a nő kacagva és erőteljesen megcsapta a férfi mellkasát, aki felnyögött – bocsáss, meg mindig elfelejtem, hogy erősebb vagyok mindenkinél. Talán nem is kellenek azok a láncok – gondolkodott a lány – pedig a nagymama mindig mondta, hogy nem szabad megbízni a férfiakban, de te biztosan nem fogsz bántani, mert akkor Igor széttép – sóhajtott fel megkönnyebbülten a lány és egy intésére lehulltak a láncok Michalről, aki gyanakodva nézte a lányt.

- Akkor mi is vagy?

- Hát nem vetted észre? Hát dhampir vagyok, de nem szeretem a vért, de néha innom kell – sandított a férfira, aki nagyot nyelt – belőled ittam, mert szomjas lettem, de most vagy fél évig nem kell és nyugodtan ehetek bármit. Pedig te különösen finom vagy persze nem jobb a forró csokinál, de azért nem kap el a hányinger, mikor iszok belőled. Éhes is lettem – ugrott ki az ágyból a nő – mit kérsz ebédre, mert dél van nem reggel ám. Hiába most keltél fel.

- Hát...

- Nem tudod, mit egyél? Semmi baj azt eszel, ami van. Csinálok mézes rántottát sok zöldséggel meg hozzá céklát. Szereted? Biztosan. A céklát mindenki szereti. A végén forró csokizunk. Bólintott a nő és Michael tátott szájal nézte, ahogyan vendéglátója minden bizonnyal a bőrén keresztül vesz levegőt, mert folyamatosan beszélt megállás nélkül – fahéjjal és tejszínhabot teszek a tejére nem gond?– simította meg a hasát a nő – ettél már csokit?

- Nem – felelte Michael.

- Nem? – csapta arcon magát a nő sápadtan és hisztérikusan.

- Nem.

- Nem?

- Nem – ráncolta ijedten a szemöldökét Michael és már bánta, hogy egyáltalán megszólalt, felkelt és életben maradt.

- Te szegény – sóhajtott fel Ella – te kimaradtál az életből, de majd én segítek neked. Itt maradsz velem és már nem leszünk egyedül. Michael üvölteni tudod volna. Ő haza akart menni bárhol is van az a haza – amúgy meg a testvéred is jól van – fordult meg a lány hirtelen és Michael szeme megrebbent és körbe nézet.

- Hol van Jun?

- Nem itt jóval messzebb van – mutatott a sötétségbe Ella - Tudtad, hogy össze vagytok kötve? El kellett szakítanom a fonalaidat, majd újra szőni, mert sok sötét száll volt a lelkedbe, ami mart belülről azokat kikelet tépnem és égetnem. De minden ketten jól vagytok, már szóval nem kell aggódnod.

- Biztos jól van?

- Biztos – mosolyodott el Ella – de nem Jun-nak szólította a lány, ha nem Mattnek.

- Egy ugyan az. Hajtotta le a fejét Michael és beletemette a kezeibe az arcát – nem viseltem volna el, ha az öcsém miattam hal meg.

- Nem gondolom, hogy te gonosz lennél Mike – hajolt a férfihez Ella – a te fonalad fehér, ahogyan a testvéredé is, de volt ott egy szürke... az egy nőé volt. Őt nem tudtam megmenteni.

- Mi vagy te dhampir, hogy ilyeneket látsz?

- Látó – mosolyodott el a nő kedvese.

Jó hosszú szöszt kaptatok tőlem. Remélem tetszett nektek. Az utolsó részt bevallom nektek imádtam írni és nagyon vártam, hogy felbukkanjon Ella. Roppant szerethető karakter szerintem bár egy idő után idegesítő, de jóra való :)
Illetve egy gyors skicc Elláról :)