Liz elgondolkodva meredt maga elé mi közben Rorik és Lyall halkan beszélgetek. Valahogy teljesen új volt neki az a tény, hogy most ő is tagja lehet annak rendnek, ami annak idején a férje és Jamesék is fontosnak tartottak, mert harcolhattak Voldemort ellen. Most ott volt a lehetőség annak, hogy a nyomdokaikba lépjen, de még is ódzkodik, hogy egyáltalán bele vágjon hiszen hamarosan újra anya lesz. Nem akarta feleslegesen is felzaklatni a családját. Hiszen a halk beszélgetés, ami éppen mellette zajlott erről szólt. Engedjék vagy ne engedjék-e belépni. Pontosan ugyan úgy, mint annak idején tették James és Sirius.

- Elfogadom az öreg ajánlatát. Mondta ki végül és a két férfi egymásra nézve keserűen felsóhajtottak.

- Kislányom a te állapodódban nem lenne ajánlatos ilyet tenned. Gondolj a picire.

- Éppen rá gondolok. Szóval összehívom a csapatot és megbeszéljük az egészet.

- Lizi...

- Nem, Rorik. Részt kívánok venni ebben, hogy a gyerekeimnek legyen jövője. Most hadd tegyek valamit.

- Miért akkor nem tettél semmit? Csattant fel Rorik - vadásztad a veszélyt nem? Villant meg a férfi szeme és Lyall kérdőn nézet a nőre.

- Valóban, de most sem tennék másképp. A háttérben irányítanám az akciókat és adnám ki a parancsokat az embereimnek. Tisztában vagyok azzal, hogy állapotosan sokat nem tennék le közelharcban és most nem tudok úgy mozogni, mint régebben. Ekkora pocakban nehéz ugrálni az átkok elől. Szóval lenyughatok, nem fogok részt venni egészében, de az én messze nyúló kapcsolataim kellenek az öregnek.

- Nem elég neki Mundungus? Ő alvilági körökben jól mozog. Húzta el a száját Lyall.

- Dung csak kis hal, de én sokakat ismerek, akik mélyebbre tudnak jutni és pont ez kell most nekünk.

- Akkor lépjen be Roymund ne te kicsikém.

- Apa, Roy így vagy úgy de belép Icha-ékkal. Szóval nincs mese én is tag leszek - állt fel a nő eltökélten - ne legyek Arrow, ha nem teszek így.

- Ha szőrszál hasogatóak lennénk, akkor nem is vagy az, mert nagyon hívatósan Carrow lennél - húzta el a száját Rorik és Liz nőietlenül felhorkantott és a férfi felé dobta a tinta itatót, amit röptében el is kapott.

- Hát ne legyél szőrszálhasogató! Én Arrow vagyok.

- Igazából Black a házasságod révén - vont vállat Lyall.

- Vagy McOnnel? Tűnődött el a Rorik.

- Nem lehet az, mert akkor kiderülhetne, hogy bigámista is - bólogatott a medimágus.

- Most komolyan ez fontos most?

- Persze, hiszen te kezdted bogárkám - pislogott ártatlanul Lyall. Liz az égnek emelte a karjait, majd franciául káromkodva kiment a szobából.

- Mit mondott? Kérdezte érdeklődve Lyall.

- Hát, ha nagyon nyersen fordítanám azt mondta elmehetünk a pokolba - nevetett fel Rorik.

Liz dühösen nézet a szobájába belépő Rorikra, aki leplezetlen mosollyal nézet rá.

- Ha tovább szándékozol bosszantani esküszöm megjárod - nézet körbe a nő és ijedten tapasztalta, hogy nem találja a pálcáját.

- Ha ezt keresed akkor szólok elvettem mikor nem figyeltél - vette ki a mellényéből a nő varázspálcáját - a te érdekedben tettem.

- Egy franconkat. Félted az életed.

- Persze, hogy féltem. Túl fiatal vagyok a korai halálhoz - méltatlankodott a férfi.

- Add vissza - nyújtotta ki a kezét a nő és várakozóan nézet a férfira, aki egy ideig habozott, majd oda adta neki - köszönöm.

- Lizi nem örülök, hogy be akarsz lépni és úgy gondolom Sirius sem fog repdesni az örömtől.

- Milyen jó, hogy egyikőtök sem szólhat, abba mit miért teszek. Sirius rég nem csinálhat semmit te meg nem vagy a férjem.

- Valóban, de azért aggódhatunk érted nem? Vagy ezt is meg akarod tiltani nekünk?

- Nem - felelte a nő - de hadd tegyek valamit és ne kelljen csak ülnöm és várnom, hogy valamit tesztek. Egyszer elég volt azt át élnem, de most tenni is akarok valamit.

- Jó - bólintott a férfi - de ígérd meg nekem, hogy nem teszel semmi meggondolatlant.

- Ígérem.

- és azt is, hogy azt a gonosz pálcát nem használod - nyúlt a férfi Liz hajtűje felé - nem beszélve arról, hogy a Vadász, akit teremtettél soha többet nem bukkant fel.

- Honnét tudsz ezekről?

- Azt hiszed Sebastian feneketlen kút volt, ami mindent csak úgy elnyelt? Csattant fel a férfi váratlanul megijesztve a nőt - az ő vállát nyomta minden elkövetett bűnöd, amire rá jött és elmondtál neki. Szereted téged oly annyira, hogy nem törődött azzal miféle tetteket tettél a jónak nevezet célért. Mielőtt meghalt volna, beszélgetünk még utoljára kettesben és megfogadtatta velem, hogy megvédelek benneteket. Én úgy is teszek, de nem fogok állni és végig nézni azt, hogy elnyel a mélység. Én biztosan nem. Hasonlóak vagyunk, távolról rokonok is, így megtudod érteni milyen mikor a vér szólít, de hiszek abban, hogy okkal váltak el az útjaink attól a családtól és lettünk azok, akik ma vagyunk. Szóval, ha valóban Rend tag akarsz lenni Elizabeth ne azon az úton jár, amit eddig követtél.

- És te melyik úton mész mond? Mind kettőnket fűt a bosszúvágy. Látom, a szemedbe épp olyan harag tombol benne, mint az enyémben. Nem lehet mindent olyan könnyen elengedni Rorik - hunyta le a szemeit a nő és a könnyei lefolytak az arcán - látom magam előtt Bastiant. Láttam magam előtt a jövőnket mely tartogathatott volna semmi rosszat. Ő nem hazudott volna, nekem merre jár. Nem aggódhattam volna, mi van vele. És nem is kellett volna a szívemnek meghasadnia, mert ostoba ódon ment a világba. De elevette tőlem valaki. Ahogyan tőled is Rebaccat. Hát mond, miért ne próbálnám megvédeni azokat, akik maradtak oly módon, ahogyan csak tudom?

- Mert most már többet veszthetsz. Ott vannak a gyerekeid, akik imádnak. Ott van Remus, Ott van Lyall és ott van Sirius is, aki szeret. Nekem már csak te és Emily maradtatok senki más a világon. Lizi, olyan sok mindent nem tudok tenni értetek, mert nem vagyok olyan ügyes, mint Sirius, olyan bölcs, mint Remus és olyan jó lélek, sem mint Sebastian. De szeretlek benneteket és a világgal megküzdenék, hogy békében éljetek és nyugalomba. Döntötte a homlokát a nőének, aki kétségbe esetten kapaszkodott a férfiba.

- Rorik most mit tegyünk? Mond, mit kellene most csinálnunk?

- Nem tudom, Lizi nem tudom - ölelte magához Rorik a nőt.

Emily neki dőlt a falnak úgy nézet ki az ablakán ahonnét tökéletes rálátássa volt az erdőre és égboltra. Hallotta, ahogyan anyja és Dumbledore-k a Rendről beszélgetnek, de jól elbújt a lépcsőkorlát mögé. Azt is hallotta, ahogyan veszekednek Rorikkal és azt is látta, ahogyan kétségbe esetten kapaszkodik a férfihoz. Nem tudta elképzelni min is ment át eddig az anyja és mivel kellett megküzdenie az évek során. De csak akkor látta igazán felhőtlenül boldognak, mikor Sebastiannal volt. Nagyapja szerint a férfi visszahozta a régi Lizt a medimágus, de most ahogyan elnézte az anyját nehezen hitte el, hogy a férje mellett igazán boldog lett volna. Ha valóban szeretik, egymást miért bántják és marják folyton a másikat? Vagy csak a külön töltött magányos évek miatt lettek ilyen keserűek? Nem tudta eldönteni, de úgy érezte még annyi megválaszolatlan kérésre nem kapott választ, mint a kinti égbolton lévő csillagok. Keserűen felsóhajtott és már a lámpája felé nyúlt, hogy leoltsa mikor kopogtak az ajtóján.

- Mindjárt lefekszem anya - szólt ki és letörölte a könnyeit az arcáról.

- Ő már alszik - dugta be a fejét mosolyogva Rorik és Emily önkéntelenül vissza mosolyodott rá - miért vagy még fent sárkányka?

- Nem tudok aludni - motyogta a lány és Rorik a szemét forgatva belépet a szobába - semmi bajom nincs.

- Hát persze, hogy nincs - hagyta rá a férfi és oda ment Emilyhez és leült mellé az ágyra, majd magához húzta - mond el mi bánt.

- Semmi - mondta halkan.

- Hallottál mindent ugye?

- Ha igen akkor kikapok?

- Miért büntetnélek meg? Jaj, Emi dehogy teszek ilyet. Az a bajod, hogy anyád be akar lépni a Rendbe?

- Nem - ingatta a fejét Emily - mindig be akart lépni még apa idejében is, de azt látom, hogy folyton szomorú. Apa miatt ugye? Nézet fel a férfira Emily - a papa szerint mindig miatta szomorkodik.

- Édesanyád nagyon szereti az apukádat, de mindketten nagyon nyakasak és nem tűrnek ellentmondást. Hosszú évekig éltek külön és elfelejtették milyenek együtt.

- Akkor nem lesz velük gond?

- Azt nem állíthatom - ingatta a fejét Rorik - de ezt nekik kell megoldaniuk és nem neked agyalnod.

- Tudod, mikor Sebi apu élt anya nagyon boldog volt soha nem láttam szomorúnak, de mikor meghalt mintha elment volna, minden kedve. És mikor apa megszökött láttam benne, hogy reménykedik, hogy újra láthatja. Mosolyodott el Emily - tudtam nagyon jól, ha írt neki vagy valahogy kapcsolatba léptek, mert anya olyankor annyira bután vigyorgott.

- Azt gondolom.

- De mikor megtudtam, hogy babát vár azt hittem repdesni fog. Mosolygott, ugyan de bánatos volt. Apa miatt.

- Emily...

- Tudom, hogy valamivel bele gázolt a lelkébe és azt is látom, hogy ti ketten anyával nagyon jobban vagytok - pislantott fel a férfira Emily - mond Rorik te és anya...

- Nem - vágott a lány szavába Rorik - jó barátok vagyunk csupán semmi több.

- És az is akarsz maradni?

- Nem tudom Emi - sóhajtott fel a férfi és megcsókolta Emily feje búbját - még azt sem tudom, hogyan alakul tovább az életünk.

- Veszélyben vagyunk ugye?

- Nagyobban, mint eddig hitük szóval jó lenne, ha nem keresnéd a bajt Emi és nyitott szemmel járnál.

- És vigyázzak Harryre ugye?

- Nem kincsem - ingatta a fejét Rorik és magához ölelte szorosabban a lányt - magadra vigyázz. Emily elmosolyodott és lehunyta a szemét. Megnyugtató volt a férfi jelenléte pontosan ugyan olyan, mint mikor még pici gyermekként vigyázott rá.

- Mesélsz nekem TonTon? Kérte halkan Emily, mire a férfi lágyan elmosolyodott.

- A sárkányosat?

- Igen azt.

- Hol volt, hol nem messze északon élt egy magányos sárkány...

Remélem tetszett nektek a szösz.Kicsit néhol szomorkás de azért talán jó. Nem sok mindenre derül ki, de annyi igen, hogy Emily-k igen figyel. :)

Még mindig él a játék, amit az előző szöszben indítottam :) kérdezettek a szereplőktől bármelyik írásomból és ők bíz válaszolnak ;)