Liz a sötét házba tért haza, de tudta nagyon jól, hogy Lyall nem ment el, mert szobája ablakán kiszűrődött az éjjeli fény, majd mikor belépet a házba megütötte a horkolásának hangja. Nagyot sóhajtva beletúrt a hajába és eldöntötte reggel bocsánatot kér a férfitól a délutáni vitájuk miatt. Fáradtan sétált be a dolgozó szobájába és a bárszekrény felé ment, de elhúzta a száját mikor meglátta, hogy a konyakos üvegje üres.

- Ejnye, apa - rázta meg Liz szomorúan az üveget.

- Hol jártál? Kérdezte Remus és a nő ijedten sikoltott fel elejtve az üveget, majd a szekrénynek dőlve a mellkasára szorított kézzel fordult a férfi felé.

- Remus te mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy dolgozol valahol északon?

- De - felelte ridegen - ám ma megkaptam Rorik levelét és eljött hozzám Heli, mert apám leitta magát és a földön zokog. Elhozott. Rendbe tettem mindent köztük az apámat és vártalak, hogy haza egyen téged a fene. Hát halljam.

- Ne gyere te is azzal, hogy ellenzed Emi és Matt kapcsolatát, mert esküszöm, nem állok jót magamért - emelte fel fenyegetően az ujját Liz.

- Eszembe sincs. A keresztlányom már rég megírta nekem mit tervez, szóval nem lepet meg Rita újság cikke. A képek jók lettek a fiatalok elbűvölőek az öregek meg aranyosak.

- Menj francba - mordult fel Liz - akkor miért is vagy itt?

- Szerinted, mi miatt vagyok dühös... Moyra. Villant meg Remus szeme és Lizt kirázta a hideg, ahogyan a férfi kiejtette azt a nevet, amit világ életében utált - Megfenyegetted az apámat, azt a férfit, aki a saját lányaként imád téged.

- Nem gondoltam komolyan ezt neked és Lyall-nak is tudnia kellene. De agyamra, ment Emily jegyességét illetően.

- Ő egy aggódó nagyapa Beth - csattant fel Remus - persze, hogy idegesítően tudd viselkedni, mikor Emiről van szó. Imádja még a lába nyomát is.

- Nem értette meg, hogy Emi szereti Mattet és kihozott a sodromból...

- Ezt nekem is elmotyogta. Mondtam neki, hogy ez egy kislányos fellángolás, ami minden bizonnyal idővel csillapodik. Mondta lágyabb hanggal Remus.

- Szerintem nem fog.

- Én is így gondolom, de apámat nem tudtam másképp meg nyugtatni. De abban igazat kell adnom, hogy nem a legjobb választás. Matt sokban hasonlít én rám.

- Ezt észrevettem én is, mind ketten jámbor, udvarias önmarcangolóak vagytok. Hatalmas bűnök ezek - sétált Remus elé - Azkaban jár érte.

- Ha csak ennyi bűnöm lenne - nyúlt a táskája felé a férfi és elővett egy likőrös üveget - csokis, mert ugye milyen lehetne - húzta mosolyra a száját Remus - mivel tudom, hogy kiabálhatnék veled holnap reggelig akkor sem lesz jobb... így igyunk.

- Le akarsz itatni a fejmosás kellős közepén? Kapta a szája elé a kezét Liz - hol van az én Remus-om? Figyelte a nő, ahogyan Remus fintorogva poharakért ment és öntött mindkettőjüknek.

- Szóval mesélj hol voltál?

- Apám kúriájában és hagytam, hogy lefárasszanak az őseim. Sóhajtott fel Liz és elfogadta a feléje nyújtott poharat, majd neki dőlt az asztalának.

- Megérdemelted - kortyolt az italába - szóval mond, apámnak van oka aggodalmaskodni?

- Matt miatt? Kizárt ő jó gyerek. Emilytől kell féltenie a gyereket nem fordítva.

- Meglehet. Mosolyodott el Remus - nem hittem volna, hogy idáig jutnak azt hittem kebel jó barátok maradnak, mint mi.

- Mi sem voltunk mindig jó barátok.

- Nem? Lepődött meg a férfi.

- Még a kezdettek kezdetén nagyon is tetszettél nekem - harapott az ajkába somolyogva Liz - annyira imádnivaló voltál a kis szerénységeddel és udvariasságoddal, hogy képtelenség volt nem beléd szeretni. Szerinted, miért hívtam meg mindenkit folyton hozzánk? Oda rohantam, hogy a nyakadba ugorhassak meg minden. Pirult el Liz - ám végül valóban szeretetté vált a dolog.

- Zavarba hoztál Beth - motyogta Remus - bár igazán hízelgő. Ha én ezt előbb tudom.

- Akkor sem tettél volna semmit - horkant fel Liz.

- Egy csókot csak loptam volna.

- Tetszettem akkor? Emelgette a szemöldökét Liz széles mosollyal.

- Kinek nem? Kacagott fel Remus - te voltál az első lány, aki figyelmes volt velem és önzetlenül kedves is és mikor megtudtad a kórságomat nem futottál el, ha nem megöleltél a könyvtár parkettáján ülve és azt mondtad, mikor megkérdetem, hogy sírsz-e, hogy a fiúk túl büszkék hogy sírjanak, így én helyettem sírsz. Pedig akkor ott én is sírtam, ahogyan te. Megfogadtam, hogy vigyázok rád és nem engedem, hogy boldogtalan legyél. Ám meghalt az apád és vigasztalhatatlan voltál, majd Regulus árult el. Ott zokogtál a karomban és minden megadtam volna, hogy akkor abban a pillanatban minden fájdalmad eltűnjön. Mikor elégtételt vettünk Regulus-on a hitványsága miatt Sirius-on kívül engem is úgy kellett leszednie Jamesnek róla, mert ki akartam verni a mocsok lelkét - szorult ökölbe Remus keze - most is megtenném, ha itt állna előttem.

- Nehéz lehetett ez az egész neked és én nem vettem észre.

- Annyira nem volt ám nehéz, mert az évek alatt mondom szeretetté enyhült a szerelem - mosolyodott szélesen Remus - de azért...

- Mi?

- Jó lett volna, ha készen állok arra, ha adódik lehetőség éljek vele. De láttam milyen felhőtlenül boldog vagy Siriussal szinte ragyogtál a boldogságtól, mikor az a mamlasz bátorságot gyűjtött, hogy randira hívjon és bevallja neked, hogy szeret.

- Te győzködted, hogy ideje lépnie.

- Igen - nevetett fel Remus - de, végül ugye a testvérednek neveztél, ami örömet okozott, mert sajnos anyának már nem lehetett több gyereke rajtam kívül. Mondtam is magamba, hogy ha több nem is a testvéred lehetek. Az is jó.

- Valóban neked ez elég volt?

- Persze, mert , hát végül összeházasodtál Siriusal meg lett Emily boldogok voltatok, majd minden elromlott - harapott az ajkába a férfi és szemeibe könnyek gyűltek - először James szülei, majd ők és Sirius ügye. Mindkettőnknek ugyan úgy fájt még sem találtunk vigaszt. A mosolyunk nem volt igazi, a lelünk üvöltött, de Emi mindkettőnknek gyógyszer volt. A kis keresztlányomat a gyermekemnek mondhattam. Apa lehettem, apus és úgy éreztem nem kell más a világon csak, hogy ti boldogok legyetek. Aztán bejött a képbe a skót doki a maga sármos mosolyával, vörös hajával és zöld szemeivel és vitt mindent, mint a hurrikán és én úgy éreztem elvette a családomat. Már nem szaladt úgy elém Emily, nem kérte az esti mesét és csak egy rokonnál váltam, aki néha elvitte a játszótérre. Úgy éreztem elvette az én drága keresztlányomat.

- Ezért voltál pokróc szegény Sebastiannal?

- Igen, szégyellem, de igen - vonta meg a vállát Remus - de végül kiderült, hogy normálisabb, mint a két Black együtt véve.

- Valóban - bólintott Liz - de ő is elment.

- Igen ő is. Fájdalmat okozott, ha nem is akarttal. Meghalt és egyedül maradtál, de erős sziklafalként álltál és sötétebb árnyalattal, mint a háború idejében ahogyan most is. A vadász, a kegyetlen, minden halálfaló rémálma,a hivatalban  kezdett dolgozni és rémületet csepegtetve az ott dolgozók lelkébe. Annyi arcod van és annyi titkolni valód, hogy az néha megrémiszt éppen úgy mikor a kriptában rám szegezted az a pálcát. Akkor láttam a szemedben, hogy képes lennél bántani, hogy a titkod titok maradjon, de tudtam, hogy bármit mondok, süket fülekre talál így én hallgattam és azt is fogom, amíg élek. És most itt állok, melletted egy csokis likőrt szopogatva miközben kiöntöm a lelkem, mert benyakaltam azt a negyed üveg konyakot, amit az apám hagyott. Érzem meg fogom báni.

- Jaj, Remus - szipogott fel Liz - te olyan jó vagy és olyan hülye. Dőlt a férfi vállának Liz lebiggyedő ajkakkal - te mindig is a legjobb barátom leszel és fontos vagy, mert ha te nem vagy biztosra mondhatom, már rég nem lennék. Te vagy az én támaszom, te vagy a meginoghatatlan sziklaszirtem és az én Tücsök Tihamérom. Szóval örülök, hogy őszinte voltál és örülnék, ha mindig az lennél velem. Jó?

- Persze. Cirp-cirp - kacsintott Lizre a férfi - amúgy bele gondtál mi lett volna, ha én lettem volna a férjed?

- Hát szerintem rövid úton megöltük volna egymást.

- Szerintem is - bólintott Remus és lehajtotta az italát - szóval Matt elboldogul, majd a lányunkkal?

- Igen - bólintott Liz - mert Matt olyan, mint, ha belőlünk gyúrták volna. Okos, illedelmes, nagyvonalú és kimondottan szép gyerek, aki képes kezelni Emily furcsaságait, aki nagyon sok mindenben hasonlít az apjára. legnagyobb sajnálatomra.

- Csak nem küldi ki a hortenziák alá Matt a a mi kis Emily-ket.

- Az Mancs és az én rituálém ők keressenek maguknak mást. Nem lehet mindent lemásolni az égre is. Teremtsenek ők is hagyományt - méltatlankodott Liz.

- Jaj, Beth - nevetett fel Remus - le akartalak szidni erre lelkizünk és nevetgélünk.

- Meg iszunk - emelte fel a poharát Liz.

- Hát, igen.

- Fú, de megfogjuk báni holnap - mondták egyszerre, majd harsányan elnevették magukat.

- Régen voltam részeg. Mondta a férfi.

- Én nem.

- Alkoholista ronda nőszemély leszel - ingatta a fejét Remus nevetve.

- Ronda azért csak nem. Amúgy, ha már ennyire magányosnak érzed magad Sirius egyik unokahúga jó lenne melléd. Életvidám, totálisan pozitív személyiség és imádni való.

- Nem - ingatta  a fejét Remus - maradjon mindenki a saját szakmájánál. Ne játssz a kerítőt - nyalábolta fel a likőrös üveget Remus.

- Ne csináld már Remus. Tonks hozzád való hidd el - rohant a férfi után Liz.

- Milyen kihalt ez a ház - Tette csípőre a kezét Emily a nappalijuk közepén - talán anya elfelejtette, hogy haza rendelt minket erre a pár napra, amíg a szünet tart?

- Talán valami fontos ügy kapcsán elhívták vagy mi érkeztünk előbb a Kóborral.

- Jaj, Matt ilyenkor? Horkant fel a lány - mi a mennykőt kujtorog az én anyám délelőtt 11-kor, mikor ilyenkor az ebédet szokta csinálni?

- Talán Remus tud valamit - bökött a fogason lévő kabátok irányába Matt - és ahogyan látom anyukád is itthon van.

- Valóban - ráncolta a szemöldökét Emily és halkan az emeletre vezető lépcső felé indult- jössz vagy gyökeret versz?

- Nem szeretnék leskelődni. Ha fent vannak hadd pihenjenek.

- Matt nem rájuk törünk, csak megnézünk valóban itthon vannak-e. A nagypapi biztosan, mert hallom, ahogyan hortyog. Szóval gyere - bökött maga mellé Emily dühösen mire Matt a szemét forgatva oda ment. Halkan lábujjhegyen mentek a folyosó és kukkantottak be Liz hálószobája ajtaján, ami félig nyitva volt. Emily rosszallóan ráncolta a szemöldökét és értetlenül nézet a somolygó Mattre.

- Ezek együtt aludtak? Suttogta Emily - a szégyentelenek.

- Van rajtuk ruha szóval ne gondolj mindjárt másra,

- Kotródj ki a fejemből - sziszegte Emily - de akkor is nem helyes. Nem házasok, sőt anyám férjnél van.

- Volt már bigámista nem? Biztosan nem lenne új neki a dolog - Vont vállat Matt, mire Emily dühösen hasba vágta.

- Te ezen jól szórakozol?

- Istenem Milly komolyan körbe nézhetnél egyszer. Anyudon és Remuson háló ruha van, és semmi jele sincs, hogy ők ketten bármit is csináltak volna azon kívül, hogy egymást támogatták be a szobába. A folyosón láttam egy üres likőrös üveget és a dolgozó szobában a földön egy még üresebb konyakosat is. Szerintem leitták magukat. Nincs itt gond csak a macskajaj lesz az. Szóval most lemegyünk és csinálunk valami ebédet nekik - ragadta meg a lány kezét Matt és húzni kezdte.

- Mi? Én nem tudok főzni.

- Én tudok, és most esélyt adok, hogy megtanuld a főzés tudományát. A jó feleség tudd sütni, főzni.

- A még jobb férj meg megcsinálja - pislogott Emily Mattre.

- Ne éld bele magad. Nincs kibúvó. Jössz.

- Ne, már - húzta el a száját Emily.

Egy cuki vallomásos rész, ami már érett. Vártam, hogy mikor lőhetem el XD illetve a következő szösz Emily és Matt központú lesz a konyhában XD remélem tetszett nektek ez a szösz :)