Nyugalmas csend vette körül. Ápoló, gyógyító és mély csendesség volt ez. Olyannak érezte, mikor hosszú évek után végre valahára puha ágyban alhatott és nem volt rúgó, ami az oldalába fúródott volna. Igen a régi ágyában három rúgó volt, ami nyomasztóvá és kényelmetlené tette az alvást, de meg tanult azzal is élni, mint sok minden mással. De ez a csendesség maga volt mámor. Nem volt senki, aki a tudatában üvöltött volna, nem volt panasz, nem volt nyavalygás és nem voltak titkok melyeket nem kellett volna tudnia. Csak üres semmi egy fehér vásznon. Ám valami hiányzott, de nem tudta mi. Valami szín? Valami érzés? Valamilyen hang? Egy érintés? Egy illat? Orgona illat csapta meg orrát. Ismerős volt neki. Valahol már érezte. Erősen gondolkodott és meg hallott egy kedves hangot „Ne szeld, ha nem nyomd össze a kés lapjával" Messziről hangzott nagyon régről, majd meglátott egy mosolygó lányt legalábbis a hangja alapján az lehetett, ha nem látta tisztán az arcát - „Te Legillimentor vagy? ... Miért rettegsz ettől a képességtől Matt? ... Ritka jó képesség szerintem. ... Engem nem zavar, hogy ilyen különleges vagy én így szeretlek, ahogyan vagy ezt jegyezd meg." Szeret? Ez a szó szinte vízhangot vert a fejébe, de nem zavarta. A lány felé nyúlt és újból meg csapta az orrát az orgona illat, majd ahogyan megérintette az arcot érezte a teste melegét. „Matt" mondta a lány és rá nézet és először egy pimaszul görbülő mosolyt látott, majd egy csintalanul ragyogó szürke szempárt. „Matt... ébredj... kérlek" Mondta a lány és vidám arca megváltozott. Nem akarta, hogy szomorú legyen azt akart, hogy újra mosolyogjon, olyan lelket nyugtatóan. „Ébredj, kérlek" Mondta újból a lány, akinek egyre jobban kirajzolódtak a vonásai és váltak ismerősé. Ha felébred, akkor újra mosolyogni fog? Nem lesz szomorú? „Matt" mondta újra szinte már sírva és abban a pillanatban vált teljesen tisztává számára kicsoda hívja.

- Emily - suttogta Matt és kinyitotta a szemét. Emily ott ült mellette a szobában az ágy mellett és a kezét szorongatta arcán könnyek csillogtak, és ahogy a tekintetük találkozott az arca felragyogott.

- Matt - mondta ki Emily a sírás határán és felpattant és arcon csókolta hosszan, majd a homlokát Mattéhez nyomta gyengéden. Könnyei Matt arcára cseppentek - egek már azt hittem soha nem ébredsz fel. Lotte néni Matt felébredt! Kiáltotta.

- Milly - suttogta a fiú - hol vagyok? Mi történt?

- Lotte néninél és a kalács... a kalács - törölte meg az arcát a lány, majd döbbenten meredt a fiúra. A mindig szép zöld szeme vörös aranyra színeződött - mérgezett volt - fejezte be Emily.

- Valamit csinált az velem ugye? Hallom, ahogyan a szíved ver, ahogyan veszed a levegőt és érzem, hogy rettegsz - Folytak le a könnyei az arcán - miért?

- Nem tudom - ingatta a fejét a lány.

- Én sejtem Milly. De miért kellett?

- Mit sejtesz?

- Valami dereng... igen, már emlékszem... a fehér szoba... a csendes szoba. Igen, ott volt valami... valami fájdalmas...

- Matt...

- Egy férfi volt ott... egy gonosz férfi... és két idősebb gyerek a sarokban. Azt mondták a testvéreim...

- Matt mindjárt jön Lotte...

- Részben azok. Én is olyan vagyok, mint az a férfi és az a nő, akik ránk támadt. Hibrid... egy szörnyeteg vagyok Milly. Egy szörnyeteg.

- Nem vagy az - ingatta a fejét Emily és két keze közé fogta a fiú arcát - te soha nem voltál az és nem is leszel. Hallod nem vagy szörnyeteg!

- Pedig úgy érzem, hogy az vagyok - Matt megérintette Emily arcát és elszörnyülködött - karmaim vannak és érzem, hogy a szemfogaim is nagyobbak lettek, mint régen. Csak ne vámpír legyek... nem bírom a vért és Jay-t se. Rohadtul nem élvezném, ha olyan lennék, mint ő és nem mehetnék ki a napra.

- A napra ki mehetsz nyugi - mosolyodott el a lány - de sajnálom, van benned vámpír és kis vérfarkas is meg egy kis ez és egy kis az.

- Ezért akartak megölni? Vagy más miatt. Emily tudom, hogy kihallgattál mindent.

- Azt mondtad nem olvasol bennem.

- Nem kell ahhoz beléd lestem, hogy tudjam, mit csinálsz. Ismerlek. Mond azért mérgeztek meg, hogy megöljenek?

- Nem - ingatta a fejét Emily - csak felébresztettek.

- Emily! Csattant fel Lotte - ne beszéltesd feleslegesen és ne zavard! Menj ki.

- Nem - mondták egyszerre és Matt nyomatékosan megragadta a lány karját.

- Nem zavar. Jó nekem, hogy itt van... meg nyugtat. Mondta halkan Matt. Lotte szemöldök ráncolva bólintott - mióta fekszem?

- Két hete és csoda, hogy még élsz. A méreg túl erős volt bár szerintem nem annak szánta az, aki neked küldte, de az, aki készítette el akart téged tenni láb alól. Tudod ki?

- Nem igazán. Ha nem a szüleim voltak vagy a fivéreim. Lehet meggondolták magukat és arra jutottak holtan nem zavarom őket már biztosan - mosolyodott el a fiú - ám lehet, az a férfi lehet a fehér szobából a gyerekekkel... nagyon régről.

- Nicholas és Barbelo?

- Meglehet Milly - mondta fáradtan Matt - de nem vagyok biztos benne. Rengetek emlékem lett most... de sötétek voltak és elmenekültem a fehér szobába, majd üres lett minden.

- Mi hozott vissza? Kérdezte Lotte.

- Milly - mondta halkan Matt és lehunyta a szemét - Milly volt az... csak miatta jöttem ide vissza... csak miatta - suttogta Matt és elaludt. Emily Lotte-ra nézet, aki a fejét ingatta.

- Ugye nem fog meghalni? Kérdezte aggódva a lány.

- Már nem, de nem is lesz olyan, mint régen. Emi Mattnek egy új életet kell elkezdenie és lehet nem itt nem veletek.

- Mi vagyunk a családja.

- De egy hibrid nem mehet a Roxfortba...

- Apus is oda járt így Matt is oda fog. Ha ő nem megy én sem - mondta dacosan a lány.

- Ezt nem te döntöd el - ingatta a fejét a nő - maradj, itt én elmondom anyukádnak, hogy Matt ébren volt és mit mondott. A többiről, majd ő dönt.

- Mond - felelte hűvösen Emily és újra megfogta Matt kezét és sötéten nézet a nő után. Ahogyan becsukódott az ajtó a lány óvatosan kisöpörte Matt hosszúra nőtt szőke haját, amit szétterült a párnáját. Emily elmosolygott, mert ahogyan rá nézet a fiúra egy oroszlán jutott eszébe róla.

- A Mardekár erős oroszlánja vagy Matt szóval fel ne merd adni, mert én sem fogom. Megígérem, megvédelek.

Liz a konyakos poharát forgatta a kezében és felpillantott, mikor Lotte belépet a szobába, amit ideiglenesen birtokba vett a lányával.

- Hogy van? Kérdezte a nő.

- Emily vagy Matt?

- Lassan egyről beszélhetünk, mert el nem lehet onnan mozdítani. Kortyolt az italába Liz - három napja is ott találtam és mellette aludt. Lassan el kell vele beszélgetnem erről.

- Ha egyáltalán meghallgat téged. Makacsul ragaszkodik a fiúhoz.

- Mond ki a nevét Lotte könyörgöm.

- Ő egy hibrid Liz veszedelmes.

- Egy gyerek, akit te is ismersz. Matt senkinek sem ártana.

- Még.

- Mitől félsz pontosan Sharlotte? Egyenesedet ki Liz és szemrehányóan nézet a barátnőjére.

- Nem tudom pontosan kiből rakták össze ezt a gyereket és, hogy ki... ez a mi félelmetes Liz.

- Nem kell félned ő Matt - mondta csendesen a nő - Reg-nek küldtél mintát?

- Nem is egyet, ahogyan Roriknak is. De Lizi a fiú nem mehet vissza az iskolába. Így biztosan nem.

- Pedig vissza fog menni. Tudod miért? Mert nem kell szörnyetegnek hinni, és ahogyan ismerem, magát annak tartja. Nem szabad azt hinnie ez a vég és nincs tovább csak az üres nyomorúság. Ő akkor is Matt a mi kedves Matt-ünk és most az a fontos, hogy meggyógyuljon és kézre kerítsük azt, aki ezt tette vele. Csattan fel Liz és levágta az asztalra a poharát.

- Visszafordítani nem tudjuk a folyamatot. Ingatta a fejét a nő.

- Tudom.

- Mit teszünk, ha meg van a tettes? Kérdezte Sharlotte közömbösen és összefonta a karjait a mellkasa előtt - visszatérünk a háború időszakához? Mond, mit kell tennünk, hogy megbékéljen a lelked?

- Amit szoktunk. Nézet a nőre Liz döbbenten - megöljük, de őt történetesen lassan fogjuk. Nagyon, de nagyon lassan. Nem tudom felfogni, hogyan képesek egy gyereket bántani és ez nem maradhat megtorlatlanul. Nem érdekel, hogy mit ígértem Bastiannak! Nem érdekel semmi, mert a családomra vetett valaki szemet és ezt nem fogom hagyni. Mond te, aki most onnan ítélsz és húzogatott a szád, mert nem tetszik, amit mondok. Mit tennél az én helyemben? Mond, te nem tennéd azt, ami helyes gondolsz, ami előbb hoz ítéletet, mint ez az átkozott Minisztérium és a kutyái állttal hirdetett igazság? Nem vagyok bolond Lotte így tisztában vagyok milyen ez a vezetés és milyen volt régen. Fikarcnyit sem változott. Ha kiderül mi Matt, nem hogy segíteni nem tudunk neki, de még megvédeni sem.

- Igaz - bólintott Lotte sápadtan és leült az ágyra - Lizi, aki ezt tette szakképzet... egy medimágus lehet. Olyan képzet és ügyes amilyen Bastian volt.

- Csak nem TonTon-ra célzol?

- Ha őrá gyanakodnék szerinted küldtem volna mintát? Rorik ügyes, de nem ennyire. Tapasztalt embert kell keresni. Lehet nem brit, mert Rosenwood-ék csak pár éve tértek vissza Angliába. Ez a kutatásod most hosszabb lesz, mint bármelyik.

- Szerintem is - vette fel a poharát nő és kiitta az utolsó kortyot, majd csettintett a nyelvével - de a végén én fogok nyerni, ahogyan eddig is, mikor valami akadály került elém. Mert egy Arrow vagyok, és ők mindig nyernek. Ezt a játékot nem csak ő játssza. Most ő lépet... ideje nekem is elindítani a bábuimat a táblán. Villant meg hidegen a kék szemei és Sharlotte-t kirázta a hideg.

Sötétebb tónus uralta ezt a szöszt, de hát nem lehet minden happy, de majd az is lesz ne aggódjatok. El kezdődött egy nagy sakk játszma Liz és a titokzatos férfi között melynek több tétje is van. De közben igazi kétségek gyötrik kis hőseinket, amit le kell nyelni, hogy tovább lépjenek. Bár nem lesz könnyű.

Remélem tetszett nektek a szösz :) Igyekszem jönni a folytatással ;)