Will kipróbáltatta velem az összes létező íjat, de hiába lövöldöztem egész éjjel, az ujjaim fájdalmán kívül nem éreztem semmi mást. Volt ugyan egy ezüst színű, indákkal és égkövekkel díszített reflexíj, ami nagyon megfogott, gyönyörű volt és pont illett a kezembe, de hiába lőttem vele, nem éreztem azt a különös bizsergést. 

- Szerintem fejezzük be mára, már hajnalodik - mondta Will.

- Csak hadd lőjek ezzel még egyet, tudom, hogy ez lesz az - kérleltem, miközben kihúztam még egy nyílvesszőt a földön heverő tegezből.

- De csak egyet - mondta beleegyezően - és most kérlek, próbáld meg eltalálni a táblát, nem akarok még fél órán át vesszőt keresni...

Én nem feleltem, csak próbáltam célozni, behunytam a fél szemem, hogy pontosabban lássam a célt, és...

- Ne csukd be a szemed, attól csak még rosszabb lesz... - ismételte ma már sokadjára Will.

-Jól van, nagyokos, ha ennyire jól tudod, akkor mutasd meg, hogy kell!

- Állj vállszélességű terpeszbe, a lábfejeidet ne forgasd el semerre, a két nagylábujjadat összekötő szakasz meghosszabbítása a tábla felé nézzen. Állj egyenesen, nyújtsd ki a bal karod, ne markolj rá az íjra, csak tedd a hüvelykujjad és a mutatóujjad közé és támaszd meg a csontoddal. A jobb kezed középső három ujjával húzd ki az ideget a jobb vállgödrödig és a szemeiddel a táblát nézd. A töltést majd megcsinálom én, azt megtanítani neked most hosszú lenne - darálta le monoton hangon, majd fáradtan nyújtotta nekem az íjat.

Még vagy negyed órán át kritizálta a beállásomat, majd végre ellőttem a vesszőt, ami viszont a tábla helyett egy közeli fába csapódott és hangos reccsenéssel kettétört.

- Remek - forgatta a szemeit Will - akkor most menj aludni, majd reggel Nicole folytatja veled a fegyverkeresést. 

- Öhm... oké - mondtam kicsit csalódottan, majd elindultam a Hermész kabin felé. 

Belestem a nyitott ajtón, de odabent minden egyes négyzetcentiméter foglalt volt. Nem hallatszott más, csak a sok fiatal egyenletes szuszogása, majd megreccsent az egyik emeletes ágy. Gyorsan odakaptam a tekintetem és halk kuncogással néztem, ahogy az egyik srác fejjel lefelé lóg ki az ágyból, hogy összekenje fogkrémmel az alatta fekvők arcát. 

Az ajtó mellől felvettem egy pokrócot, majd elindultam új fekvőhely után nézni. Eközben elkezdett zuhogni az eső, így hát nem maradt más választásom, bementem egy üresnek kinéző bungalóba. Ahogy átléptem a küszöböt, mintha egy másik világba csöppentem volna. A lábam alatt besüppedt az avar, a falak eltűntek, helyette, mint egy erdei tisztáson, fák vettek körbe. Jobbra tőlem egy ezüst színű, óriási sátor állt, benne ágyak, szőrmék. A tisztás közepén tűzrakóhely, mellette farönkből faragott asztal. Fölöttem pedig a csillagos égbolt. Gyönyörű volt. Szívesen körbenéztem volna még, de mivel már kezdett lecsukódni a szemem, odamentem az egyik priccshez és lefeküdtem. Magamra húztam a takarót és már aludtam is. 

Nagyon furcsa álmom volt aznap éjjel. Egy erdei tisztást láttam, de az a legkevésbé sem hasonlított a bungalóbelihez. A fákba, mintha villám csapott volna, tetejük megégett, leveleik lehulltak. A tér közepén hatalmas máglya égett, körülötte pedig megannyi különös lény ült, szabályos körökben. Ezek közül voltak, amelyeknek szarvuk, farkuk volt, egyesek rémesen ocsmányak, mások gyönyörűek voltak. A máglya felett egy fából tákolt halotti erődítmény, rajta egy vörösese izzó, színarany koporsó. E mellett egy fiú állt és furcsa, túlvilági hangon kántált, valami számomra ismeretlen nyelven. És volt még valaki az erődítményen... Luke. Két kezét az ég felé fordítva mormolt valamit magának. 
Hirtelen léptekre lettem figyelmes. Mellette egy gyöngyházfénnyel ragyogó, nálam alig idősebb lány állt, kezében íj. Fején holdat ábrázoló ezüst diadém. 
- Hát végül itt kötöttél ki, letűnt korok elfeledett leánya - mondta, hangja szinte simogatott - Csatlakozni kívánsz vadászaimhoz? Készen állsz szolgálatomra?
- Én... én nem... nem értem... - dadogtam, majd szememet lesütve idegesen harapdálni kezdtem az ajkaimat.
- Semmi gond, gyermekem, hamarosan mindennek eljön az ideje. Hatalmas döntések várnak még rád, tégy úgy, ahogy jónak látod. De ne feledd el anyádat, legalább te ne, ha már oly sokan elfeledkeztek róla.  

- Te... mármint Maga... ismerte az anyámat? - kérdeztem döbbenten.
- Dehogy ismertem, de sokat hallottam róla. Most pedig nyugodj meg, gyermek, hamarosan minden fenekestül fel fog fordulni körülötted, de addig is, döntsd el, hova és kihez akarsz tartozni. Akárhogy is döntesz, én majd támogatlak, s ha akarod, anyádként óvlak majd utadon - mondta, de hangja már távolodott.
Felkaptam a fejem és láttam, ahogy fakul előttem alakja.
- Ne... ne menjen! Ki Maga? - kiáltottam kétségbeesve utána, de ő csak mosolygott és köddé vállt.
A máglya fölött befejeződött a kántálás. A furcsa fiú fekete szemeit rám meresztette, majd Luke is észrevett. 
- Várunk rád - suttogta hívogatóan, miközben féloldalasan mosolygott.
A gyomrom rögtön görcsbe rándult, ahogy meghallottam a hangját. A mellette álló fiú továbbra is engem nézett, szemeiből csak úgy áradt a sötétség. Éreztem, ahogy egy csontos kéz megragadja a kezemet és felüvöltöttem.

- Suzanne! Suzanne, ébredj! - keltegetett valaki kétségbeesetten. 

Kinyitottam a szememet és Nicole aggódó tekintete fogadott. Gyorsan felültem és akkor vettem csak észre az ajtóban álló kentaurt és a leopárdköpönyeget viselő, pocakos férfit. Mindketten dühösen néztek rám, én pedig úgy éreztem, hogy most hatalmas nagy pácban vagyok.