Az istennővel való találkozásom után teljesen le voltam döbbenve. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt okozhatja az az egy arany pénzérme. Nicoval éppen a Zeusz/Jupiter templom felé sétáltunk a szemerkélő esőben.

Amikor beléptünk a templomba, egy furcsa szőke srácot láttunk éppen térdre borulva az Istenek Atyjának szobra előtt. Számomra nagyon is furcsa volt az, hogy a szobrot felöltöztették. Igen, tudom, az ókori Rómában az istenek szobrai mindig fel voltak öltöztetve, de őket eleve úgy készítették. Itt pedig készítettek egy meztelen Jupitert, és amikor már nem bírták nézni a nagy férfiasságát, felöltöztették - gondoltam cinikusan.

Amikor a jós észrevett bennünket, elővett egy plüssmackót ( most komolyan?! ) és szétszaggatta egy színarany tőrrel. Kár volt érte. Nekem sosem volt plüssmedvém, de kiskoromban nagyon szerettem volna egyet. Az árvaháznak csak három plüsse volt, azokat meg mindig elvették azok, akik a legerősebbek voltak.
Szóval a jós pár percnyi néma bámulás után megszólalt:

- Láttam egy holdfényes éjszakán szálló sast, amit egyszer csak egy nyílvessző fúrt át. Lezuhant és ahová esett egy szörnysereg menetelt Róma felé. A jelek nem kedveznek, viszont te túl sokat tudsz. Már nem mehetsz el. Holnap fel kell, hogy áldozzunk, egy jobb jövőért - mondta, és közben egy villám szelte át az eget.

Pár percig teljesen lesokkolt, amit mondott. Majd hangosan megdördült az ég, és elkezdtem futni. Kirohantam a templomból, le a hegyről. Végül egy meredek sziklafal felett álltam. A fallal párhuzamosan indultam el, és amikor már nem bírtam tovább, lerogytam egy eukaliptuszfa tövében.

Amikor újra kaptam levegőt, megint nekiindultam. Az eső már szakadt. Egyszer csak egy árny jelent meg előttem a semmiből. Amikor jobban szemügyre vettem Nico alakja rajzolódott ki. Rögtön arra gondoltam, hogy talán vissza akar vinni, ezért megfordultam, és rohanni kezdtem a másik irányba.

Egyik pillanatról a másikra kicsúszott a föld a lábam alól, és zuhanni kezdtem. Éreztem, hogy valami felhasítja a lábam, majd egy erős rántás a karomon, és megállt a világ. Már nem zuhantam. Nico elkapta a kezem, és elkezdett felhúzni.

Végre újra szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Egy hálás mosolyt küldtem Nico felé, majd újra nekivágtam az útnak, immár kocogva.

- Hé, várj már, csak nem hiszed, hogy egyedül eljuthatsz odáig? - kiáltott utánam Nico.

Megálltam és bevártam a fiút. Eközben megint éreztem a fájdalmat a lábamban. Lenéztem és egy véres vágást láttam. Hát ez remek! Leültem és próbáltam elszorítani a vérzést, ám ehelyett csak még jobban ömlött belőle a vér.
Ez idő alatt Nico is utolért, és leguggolt mellém, elhúzta a kezeimet és egy darab ruhával bekötötte a sebet.

- Ha majd a patakhoz érünk, még ki kell mosnunk, oké? - kérdezte, miközben felhúzott a földről.

Bólintottam, majd némán folytattuk az utat.