https://youtu.be/Xn0mmf4_ei8

Több millió évvel ezelőtt:

Ezerféle virág illatától megrészegülve állt a napfényes erdőben. Amerre csak nézett minden dúskált a zöld növényzetben. Gyengéd érintést érzett a hátán.
- Hol vagyunk, édesanyám?
- A te feladatod lesz elnevezni ezt a Bolygót. Száz éve, hogy megteremtettelek, ezért gondoltam, hogy örülnél egy kis ajándéknak, Éden.
A fiú szemébe könnyek szöktek a meghatottságtól. Jól esett számára, hogy az anyja rámert bízni egy egész planétát.
- Köszönöm szépen. Kincsként fogom őrizni. Ami azt illeti, már tudok is egy jó nevet neki.
- Szokás szerint gyorsan hozol döntést. Nevetett a nő. - Mire jutottál?
- Ennek a helynek a neve Édenkert lesz.

Vissza a jelenbe:

Timothy arra ébredt fel, hogy Gabriel belebámult a képébe. Ijedtében akaratlanul is kiáltott egyet.
- Te most mire készültél pontosan?
- Ne értsd félre. Miután megérkeztünk te ájultan feküdtél.
Odáig még emlékezett, hogy beültek a Végtelen Atlaszba, de utána minden elsötétült számára. Aztán jött az az álom, vagy sokkal inkább emléknek nevezhetnénk.
- Az annak az Édennek volt az emléke? De miért láttam én ezt?

Két lábra állt, hogy körülnézhessen. Gyakorlatilag egy gigászi virágos rét közepén álltak. A sok virág tarkabarka pöttyökként mosódott el a távolban.
- Isten hozott Botanicon. Köszöntötte Flora.
Barna, göndörkés haja csak még szebben ragyogott a napfényben. A feje tetején egy masnira kötött, vörös fejkendő virított. A lány arca semmilyen érzést nem árult el róla. Ellenben hősünket egy villanásnyi idő alatt megfertőzte a kalandvágy.
- Egy egész ismeretlen Bolygó ami csak arra vár, hogy felfedezzük. Induljunk hát!
- Először is a legfontosabb, hogy beszéljük meg a tudnivalókat. Ez nem egy osztálykirándulás, hanem egy küldetés.
Be kellett látnia, hogy igaza van. Hiányérzete támadt, így hát gyorsan körbetekintett.
- Hé. Hol van a gépezet?
- Az Akadémián. A Végtelen Atlasz csupán a testünket bontja le apró atomokra, hogy aztán egy másik bolygón manifesztálódhassunk.
- De hogy fogunk így visszajutni?
Gabriel megkocogtatta a vállát.
- Látod ezt a fekete csíkot a karomon? Mind a hármunk karján ott van. Ez jelzi a hátralévő időnket egy adott Planétán. Tizenkét óra alatt fogy el teljesen. Ha elfogyott, a testünk újra visszakerül a gépbe.
Ennek hála Tim fejében fény gyúlt. Ezt a kivitelezést mindenképp nagyra értékelte, mert ez egy csomó időt megspórol nekik. Így legalább nem kell visszamenniük a rétre.
- Az úticélunk Botanico legmagasabb fája, Kaiserbaum. – Vette át a szót a lány. – Ezen a fán a világmindenség összes gyümölcse megtalálható és a tövében ott van az is akivel beszélnünk kell.
- Vagyis két legyet egy csapással.
- Igen, de jobb is ha indulunk mert körülbelül két óra hosszás az út oda.
Gabe felrepült, hogy szemügyre vehesse a fát. Éppen csakhogy sikerült felfedeznie Északnyugati irányban.

A nap éppen annyira volt meleg, hogy ne okozzon komolyabb egészségügyi problémákat. A szél bele-bele kapott a hajukba ahogy haladtak előre. Timothy utoljára több mint tíz éve töltött időt a természetben. Ahogy Manhattanbe költöztek, a modern nagyváros hideg szürkesége magába szippantotta őket. Sokkalta tisztábbnak érezte a levegőt mint odahaza. Ledobta a hátizsákját a fűbe, aztán ő is ugyanezt tette.
- Mi a baj?
- Semmi. Minden olyan békés és tökéletes.
- Haladnunk kéne különben sose jutunk oda. – Vetette oda mereven Flora.
- Tudom, csak egy kicsit hadd élvezzem ki ezt az egészet.
Gabriel törökülésbe vágta magát partnere mellet. Egy nagy vizeskulacsot bányászott elő táskájából. Tim feje felett rózsaszín méhek repkedtek, aztán hirtelen sötét lett.
- De furcsa alakja van annak a felhőnek.
- Fiúk! Jobb lesz ha most azonnal elhúzunk innen!
Flora hangja telis tele volt feszültséggel.
- Valami baj van?
Értetlenül mentek oda hozzá, ám hamar rájöttek, hogy mekkora is a probléma. Nem egy felhő takarta ki a napot, hanem egy óriási darázs.
- Ez itt a Rétek ura, a Horrex. Feltehetőleg a többi méh értesítette róla, hogy megérkeztünk.
Aki keress, az talál ahogy a mondás tartja, és bizony a Horrex rájuk is akadt odafentről. Eget zengető morajló hanggal csapott le rájuk. Szerencsére még időben sikerült lehasalniuk, majd eszeveszett tempóban kezdtek el rohanni.
- Minél előbb az erdőbe kell érnünk! Oda már nem követ minket!
A darázs egy ívet írt le a levegőben mielőtt a nyomukba eredt. Fél perc elteltével Florának feltűnt, hogy már csak ketten futnak.
- Hol a partnered?
Gabriel a földön feküdt, mert a virágok a gyökereiket használva megragadták a lábait.
- Csapdász Petúniák!
AZ Ikreknek sikerült megőriznie lélekjelenlétét. Ahelyett, hogy kétségbeesetten kapálózott volna, egy széllökettel próbálta visszatartani a darazsat.
- Máris kiszabadítalak!
- Ne! Előbb hadd perzseljek oda neki. Így nem fog tudni egyből a nyomunkba eredni.

Ideje volt, hogy Tim egy új támadást használjon. Két tenyere közt egy baseball labda nagyságú tűzgolyót hozott a világra, és úgy is dobta el mint a szóban forgó tárgyat.
- Lángoló Hazafutás!
Ahogy haladt előre, a tűzlabda apránként egyre nagyobbá vált az útja közben összegyűjtőt oxigén miatt. Az eredmény felülmúlta az elvárásokat. A darázs egész feje lángokban úszott. Flora az ujjait a földbe dugta és rózsaszín szemüvege mögül komolyan rámeredt a virágokra amik végül eleresztették Gabe lábait. Hárman rohantak tovább. Már majdnem maguk mögött hagyhatták a virágos rétet, de egy ismerős hang rémítette meg őket.
- Ezt nem hiszem el! Hát nem égett még le a pofája?
A lány öt magot hozott létre a tenyerében és egybegyúrta őket egy jóval nagyobb maggá.
- Gabriel! Lődd ki ezt rá. Vigyázz, mert ha megfogod egyből elsül.
Hüvelykujját felfelé tartva adta tudomására, hogy rábízhatja a dolgot. Elindult a Horrex irányába, maga mellet lebegtetve a magot. A szörny tátongó szája egyre csak közelített, de ő meg sem állt.
- Mire vár?
- Ne aggódj. Tudja mit csinál.
Timnek igaza lett. A magot egyenest a szájába dobta. Egy pillanattal később a darázs fájdalmas hanggal zuhant a földre majd egy hatalmas virág tört ki a hátából. Párszor próbált még felrepülni, de minden kísérlete kudarcba fulladt, s végül nem mozgott tovább.
- Lilium Lullabyum. Ez a virág erőteljes altató spórákat bocsájt ki magából.
- Hát ez most örökre elaludt.

A rét után egy trópusi esőerdőbe vezetett útjuk. Ebben a zöld káoszban alig lehetett normálisnak nevezhető növényt találni. Az egyik kockákból épült fel, volt olyan is ami egy hárfára hasonlított, megint másiknak meg szó szerint lógott a nyelve. Vegyes madárhangok adták meg a hely aláfestő zenéjét. Még pár, ártalmatlan Háromszemű Makit is volt szerencséjük látni. Fél óra elteltével kezdett gyanússá válni, hogy még nem jutottak keresztül az esőerdőn. Gabe felrepült, hogy betudják mérni a helyzetüket.
- Srácok. Van egy rossz hírem. Sikerült a másik irányban elindulnunk.
- Fantasztikus.
Flora leült egy kidőlt fára. Edzetlen lábai kezdtek már fáradni a túrázástól.
- Kérdezhetek valamit? Múltkor miért hagytál ott minket New Yorkban?
- Az már túl sok volt nekem. Tudjátok, én nem vagyok igazán egy társasági ember. – Vallotta be szégyenkezve.
- Számomra az a tökéletes kikapcsolódás ha otthon a virágaimmal és a kedvenc könyveimmel lehetek.
- Értem. Tehát ezért viselkedsz úgy mint egy kaktusz. De ez akkor se kifogás.
Tim átkapcsolt komolyba. Ezt az oldalát még nem ismerte Flora.
- Vágom, hogy nem szeretsz társaságban lenni, de akkor ne úgy próbáld magad számára komfortosabbá tenni, hogy elzavarsz egy-két embert a „tüskés" megjegyzéseiddel. Mert akkor egyedül leszel, de talán örökre. Ha csak ezt a módszert ismered akkor inkább ki se lépj a szobádból.
- Nézd, én megpróbáltam, jó? Elmentem veletek New Yorkba, de csak Selena miatt mert ő a partnerem. Már az is baj, ha próbálok változtatni magamon?
Ez volt az első komolyabb érzelmi megnyilvánulás a lánytól amióta ismerte. Helyet foglalt mellette a fán.
- Ezzel nincs semmi baj. A beszólogatások se találtak célba, mert mi nem vesszük magunkra, de valaki más meg lehet, hogy igen. Amelyik virágodat nem szereted, gondolom annak se kezded tépkedni a leveleit. Ha egyedül akarsz lenni legyél egyedül, de ha közösségbe mész próbálj szociálisabb lenni.
- Az élet nevű kertben a barátaid virágok. – Fűzte hozzá Gabriel, Timothy tolmácsolásában.
Látszott rajta, hogy komolyan fontolóra vette eme bölcs szavakat. Tim, hogy megtörje a komolyságot visszakapcsolt humoristába.
- Nézz csak ide.
- Mi a fasz?
Két banán lógott ki a szájából, amiket még a Földről hozott magával.
- Rozmár vagyok.
Senki se szakadt a röhögéstől csak az eső. Egyik másodpercből a másikra zúdult le rájuk az égi áldás. Sietősre vették a tempót, viszont a második mennydörgésnél Flora ledermedt.
- Mi a baj? Ez csak dörgés.
- Én jól ismerem ezt a hangot. Ez nem mennydörgés. Ez az a hang amit apám hallott a halála előtt.
A srácok még inkább libabőrösekké váltak.
- Akkor mégis mi az ördög lehetett?
- Az esőerdő szelleme, a Grenthera. Nincs időnk beszélgetni. Húzzunk el a francba.
Felhúzták a nyúlcipőt, de Timothyt majd megölte a kíváncsiság....is. A következő amit érzett, hogy valami a hátára vetette magát. A súly és erő együtthatójának köszönhetően hasra vágódott, aztán pár éles karom felszántotta a bőrt a tarkóján. Rosszabbul is elsülhetett volna, de szerencsére Gabriel, jó reflexeinek hála, egy szélcsapással hat méterrel odébb repítette a fenevadat. A fiúk most találkoztak életük első Grentherájával. Egy nagyjából másfél méter magas Leopárdról beszélünk, és ami igazán félelmetessé teszi az az, hogy fekete foltjait leszámítva mindene zöld. Ennek hála remekül be tud olvadni a növényzetbe. Joggal lehetett szellemként hivatkozni rá. Hamarosan két másik társa is előugrott és az egyiknek a testéből levelek nőttek ki.
- Nem esznek húst. Csak a területük védelme miatt ölnek.
- Hát én nem itt fogok meghalni.
Tim tűzlabdát lőtt, de az eső miatt eloltódott mire a ragadozók egyikéhez érhetett volna.
- Futás!
Ahogy egyre beljebb jutottak a dzsungelbe, annál inkább letértek a kijelölt útvonalukról. Próbáltak arra azért odafigyelni, hogy együtt maradjanak, hisz több szem többet lát. Sajnos ez a Grentherákra is igaz volt. Az eső elvette Timék szagát, de a leopárd szemek bemérték őket. Az egyik oldalról ugrott rá Florára. Habozás nélkül a csípőjébe harapott, viszont a lány gyorsabban reagált egy másodperccel. A Grenthera alól egy tüskebokor emelkedett ki, ami öt méter hosszan keresztülment a jószágon.
- Ízleld meg a Pokoli Vendégmarasztalómat.
Nem tépett ki belőle húscafatot, de sajnos a fogak nyomából így is bőségesen csordogált ki a vér.
- Most rögtön el kell látnunk ezt a sebet.
- Hagyjad Tim. Jól leszek.
Segített neki két lábra állni, Gabe pedig váratlan dolgot tett. Kész volt az állandóan a nyakában hordott kendőt a lánynak adni, hogy a sebre szorítsa. Ekkor látta meg Flora a nyakát, majd gyorsan el is kapta a szemét.
- Megoldom én egyedül.
Magot tett a sebbe aztán az egészet beborította a moha.
- Az Áldásos Moha minden Szűzet meggyógyít.
Tim csak a partnere nyakának a bal oldalát látta ahol az Ikrek stigma van. Nem élvezhették ki a kis győzelmüket, ugyanis a másik kettő fenevad megjelent.
- Tim! Próbálj meg időt nyerni nekem!
Adta ki a parancsot Gabriel.
A Nyilas jobb híján csak ijesztgette a tüzeivel a támadókat miközben partnere csukott szemmel koncentrált. Hat darab, kicsi szélörvény keletkezett és tűnt el. Helyükön kettő-kettő másolat állt mind a három Csillagvérűből.
- Az Ikrek különleges képessége. Klónozás.
Tim álla az egyik pocsolyában landolt. Senki se mondta még neki, hogy vannak spéci képességeik.
- Az eső miatt csak a szemeikre hagyatkozhatnak, nemde?
- Neked aztán vág az eszed akár egy Katana.
Ez a trükk időt nyert nekik a futáshoz, ám egyszer csak elfogyott a talaj a lábuk alól.

Egy jó húsz méternyit zuhantak. Az alattuk elterülő fenyőerdő fái fogták fel az esésüket, és végül egy egy méter mély, esővízzel teli „pocsolyába" csobbantak. Tim zihálva tört fel a vízből. Kicsivel rá csapattársai is követték példáját.
- Egyben vagytok még?
- Szerencsénk volt, de a fene vigye el. Teljesen átáztak a ruháim.
- De az életed még megvan, csajszikám.
- Ez nem mondható el a szemüvegedről.
Szeméhez kapva bizonyosságot nyertek Flora szavai.

- A pokolba.
A víz alá akart merülni, de Gabriel megérintette a karjánál. Bánatos arccal nyújtotta át a törött lencséjű szemüveget. Hősünk úgy érezte, hogy a szívén is hasonló repedés keletkezett eme látványtól.
- Remélem azért nem fogsz neki menni a fáknak.
- Nem azért volt rá szükségem. Sajnos a te ízléstelen szemüveged megúszta...
- Ezt még anya vette nekem, te Skarlát Csalán!
Érdekes tény, hogy anyukájával ellentétben ő sértegetésre használ növény neveket. Gabriel széttárt karokkal állt kettejük közé.
- Hazaértünk, fogok venni neked egy újat. Mutogatta.
- Majd felesben megoldjuk.

Mire összeszedték magukat, és bemérték az útirányt, az eső is alábbhagyott. A fülledt, meleg idő határozottan jól esett számukra. Az éhség is felütötte fejét csapatszinten, szóval kénytelenek voltak út közben pár falatot a gyomrukba juttatni. Gabe és partnere, két harapás banán között láttak valamit elsuhanni az orruk előtt a levegőben. A néma fiú csupán egy szúrást érzett a bal karján,ezt követően a végtagja erőtlenül lógott le, és a banán a sárban landolt.
- Mi az Isten? Valami célba vett minket.
- Egy Paralybri. Fürge kis madár, amelynek a csőrének a szúrása bénaságot okozz. Siessünk mert ahol egy van, van több is.
Újfent rohantak, de hiába a nagy igyekezett mert egy tíz fős raj kezdett elrepkedni körülöttük. Timothy a jobb combjába kapott csípést, mely következtében fél térdre rogyott.
- Eltalálták a lábamat!
Flora legszívesebben visszaszaladt volna érte, ám tudta, hogy egy sánta csak lelassítaná őket.
- Hasra! Adta ki a parancsot.
A fiúk gondolkodás nélkül a sárba ereszkedtek.
- A legfontosabb, hogy ne találják el a szívünket.
- Jó ötlet, de nem maradhatunk így örökre! Megégetek párat!
Még mielőtt cselekedhetett volna, a levegőt egy földöntúlian szép furulyajáték simogatta végig. A Paralybrik megfeledkeztek a behatolókról és inkább egymással táncoltak. 

https://youtu.be/ZeHoAQDa05E