Sirius tanácstalanul fogta a kezében a gőgicsélő kisbabát, aki hatalmas nyálbuborékokat fújt vigyorogva.

- Te most komolyan rám bízod? – kérdezte rémülten a táskájába pakoló Lizt Sirius – miért kell most el menned? Nem tudna várni? Nem szeretném, ha elmennél...

- El kell mennem, mert dolgom van, amit el kell intéznem és úgy hiszem, pár órára magadra hagyhatlak a lányoddal. Nem lesz gond így nem kell aggódnod értem. Tudok magamra vigyázni.

- Az rendben van, de akkor is. Nem okos ötlet egyedül menni. Mi lenne ha Mordon elkísérne?

- Jobb dolga is van, mint rám vigyázni. Szóval megyek Mancs.

- Rendben – morgott a férfi – És mond mi lesz, ha Emi éhes lesz? Mondd, akkor mit csináljak vele?

- Nyugalom, nemrég evett, és ha még is éhes lenne, van a cumisüvegben anyatej. Az üveget csak oda tudod neki adni! – tette csípőre a kezét a nő. – És pelust is tudsz cserélni...

- Miért kell elmenned? Miért hagysz most itt minket Emi-vel? Mond, el miért kell el menned? Duzzogta Sirius, és magához ölelte a kislányt, aki ugyanolyan rosszallóan meredt az anyjára, mint ő.

- Ezt már megbeszéltük és nem akarok ebből megint vitát nyitni. Mennem kell és kész! Az én dolgom, az én ügyem, amit nekem kell elrendezni és nem tartozik rád – csattant Liz hangja veszedelmesen – Vigyázz nagyon Emilyre! – nyomott egy csókot a férfi arcára.

- Ez csak természetes – suttogta a férfi –, de te is magadra bárhová is mész, bármit is intézel!

- Én jobban is tudok magamra, mint egyesek – mosolyodott el szélesen Liz, mire Sirius is megeresztett egy lusta mosolyt, majd gyengéden kisimította a nő arcából a haját.

- Ez igaz. De aggódni csak szabad. Siess haza – húzta magához.

- Csak pár órára megyek el, nem örökre. Meg aztán mi lenne veletek, ha én nem lennék? Emi elvadulna, és olyan vadóc meg kezelhetetlen lenne, mint az apja.

- Ilyennek látsz?

- Részben – tekintett fel a férfira az asszony. – Van még sok jó tulajdonságod, ami miatt nagyon szeretlek és remélem, hogy a mi kis vidám babánk örökölt is. Annyi biztos, hogy rád jobban hasonlít, mint rám.

- Ez elszomorít?

- Nem – ingatta a fejét Liz. – Inkább örülök neki, mert tudom, hogy olyan ember lesz, aki a barátaiért, a családjáért mindent megtenne, mint te.

- Mi mindent látsz még bennem? Olyan, mintha jobban ismernél engem, mint én magam.

- Az én szememben mindig is jó ember leszel, Sirius, bármi is történjen – csókolta meg lágyan, majd a csendesen szemlélődő Emilyt is. – Hamarosan jövök – intett.

Sirius felsóhajtott és a lányát a magasba emelve rámosolygott.

- Hát, ketten maradtunk, bogárkám. Milyen ramazúrit csináljunk? – kacsintott a kicsire, aki az összeesküvők rejtelmes mosolyával az arcán felkuncogott. Sirius kipillantott az ablakon és figyelte a felségét, amint távozik és valahogy nem tudta elűzni a fejébe belemászó gondolatot, amit Peter mondod neki – bárcsak tudnám hová megy, és mit tervez.

Remélem tetszett nektek egy a kicsit ez a vidámabb szösz.  De a következő részben Liz újból megvillogtatja a nagyon negatív természetét.