Liz szorosan hozzá simult Siriushoz és beletemette az arcát a félhosszú hajába. Kellemes illata volt akár az erdőnek egy kiadós eső után. Biztonságban érezte magát mellette és ez kicsit megijesztette, mert eddig senki mellett nem tudott annyira ellazulni, hogy nem figyelte a külvilágra. Sirius mellett minden olyan könnyűnek tűnt pedig ő maga nem volt az. Ez a gondolat elmosolyogtatta.

Sirius érezte, milyen szaporán dobog Liz szíve. Nem tudta eldönteni miért is ver ennyire. Talán fél? Aggódik, esetleg izgatott? A bizonytalanság, majd nem megőrjítette, úgy ahogyan a Liz levendula illata is. Valahogy mellette mindig kifordult önmagából, ahogyan Remus nagyon frappánsan megfogalmazta egyszer. És ez a gondoltat, hogy melette titkon önmaga lehet elmosolyogtatta.

- Nem vagyok nehéz? Kérdezte Liz.

- Nem – felelte Sirius és meg állt, hogy lenézzen a tájra – észre sem veszem, hogy belém csimpaszkodsz.

- Kényelmes vagy – kuncogott fel Liz – tudod, mikor kicsi voltam apa vitt így a hátán, mint most te. Anyát például többször a vállára vetette vagy a karjaiban vitte. Sokat nevetettek és bohóckodtak. Mikor anya vett valamit mindig megkérdezte apától „Szívem, ugye nem versz meg?" Erre apa rendszerint azt válaszolta „ Na, mit vettél asszony?" Kuncogott fel Liz – szép emlék.

- Nagyon szerettem őket. Kedvesek voltak velem és ez jó érzés volt. Bevallom irigykedtem rád... mindig vágytam egy ilyen családra.

- Hiszem, hogy lesz. Ölelte meg jobban Siriust Liz – te megérdemled, hogy boldog legyél. Hogy meg tud milyen férjnek és apának lenni.

- Úgy ahogyan te feleségnek és anyának. Nem szeretnél az lenni? Kérdezte Sirius és a válla felett Lizre nézet.

- De nagyon is szeretnék – bólintott Liz – szeretnék egy kisfiút, aki apám után neveznék el.

- Én kislányt, mert velük nincs annyi baj – nevetett fel Sirius harsányan – mert valljuk, be velem csak a gond van.

- Az igaz ezt nem tudom meg cáfolni. És mi lenne a neve? Kérdezte izgatottan Liz.

- Emily. Mosolygott szélesen Sirius – mindig is tetszet ez a név... Emily. Olyan boldog, vidám és szabadnak hangzó név.

- Hm, Emily Black. Jól hangzik. Bár szerintem Emily Anne Black valahogy jobban hangzik. Nem?

- Igazad van. Ha egyszer lányom születik ez lesz a neve. Húzta ki magát Sirius és tovább ment a már látszódó barlang felé – csak még meg kell keresnem az anyját.

- Nekem is a fiam apját.

- Bells – állt meg a barlang szájánál Sirius és letette a földre, majd megfordult és úgy érezte a levegő túl nehéz körülötte, ahogyan a szél táncoltatta Liz selyemnél is szebb haját.

- Igen? Kérdezte Liz és kíváncsian figyelte a tipródó Siriust – mond csak.

- Én... én – szorította ökölbe a kezét Sirius, majd hirtelen megölelte és szorosan szinte fullasztóan a karjába zárta.

- Sirius minden rendben van? Kérdezte aggódva Liz.

- Nincs. Már nagyon rég óta nincs –ingatta a fejét Sirius – már rég emészt belülről évek óta.

- Micsoda?

- A féltékenység – suttogta – akár mennyire is próbáltam elnyomni magamban ott volt bennem. Mikor összejöttél az öcsémmel dühös voltam. Nem Regulusra, ha nem magamra...

- Sirius...

- Ne, vágj a szavamba hadd mondjam el. Talán lehetett volna valami köztünk.

- Mancs...

- Bells ne most tényleg...

- Miért mondod most ezeket nekem? Regulus-al vége nem lesz több semmi. Nem szerettem és talán soha nem is szeretem igazán, mert ha igen nem zavart volna az, hogy halálfaló lett, mert küzdöttem volna érte, hogy kilépjen valahogy. De nem tettem meg.

- Akkor pontosan miért volt ez a Serenna ügy, ha nem Reg miatt?

- Már mondtam be sokalltam. És te voltál az, aki ott volt mellettem és segített pusztán azzal, hogy ott voltál, amikor kellett. Úgy ahogyan a többi rossz dolognál is. Mikor anyám meghalt próbáltál felvidítani. Mikor apám halál hírét közölték velem ott voltál mellettem és tűrted, hogy majd nem eltörtem a kezed. Ott voltál, mikor Regulus elárult és kidekoráltad a pofáját. Sirius te mindig ott voltál velem mikor kellett. Így nem értem miért magyarázkodsz? Miért kérdezel ilyeneket?

- Mert fontos vagy nekem – harapott az ajkába Sirius – nehezen kezelhető vagyok és hírtelen meg hangos, elviselhetetlen gurkó, de hidd el nem unatkoznál mellettem és azt szeretném, ha mindig mosolyognál. Mindent megtennék, hogy boldog legyél, csak egy lehetőséget adj nekem.

- Te most azt akarod, hogy a barátnőd legyek? Kérdezte hitetlenkedve Liz.

- Most egy kicsit elbizonytalanítottál ezzel a hangsúllyal és a tekintettel, amivel rám nézel. nyelt egy nagyot Sirius.

- Tényleg? Téged?

- Igen, engem.

- Egyezünk meg Black –lépet közelebb Liz és látta, hogyan gyöngyözik a homloka Siriusnak – nem tudhatja meg még senki. Jó? Kérdezte somolyogva Liz.

- Hogy? Kérdezet vissza Sirius, mire Liz elhúzta a száját.

- Te teljesen kikészültél a vizsgák és a bál előtt? Sirius képes vagy ilyet tenni a jövőddel és velem? Arra akartam utalni, hogy nem tudhatja meg senki, hogy mi ketten már nem csak barátok vagyunk? Érted? Capisce*?

- Oh, ohhh – kapott a fejéhez Sirius és ellépet Liztől, majd felnevetett harsányan, vidáman és önfeledetten – megcsókolhatlak?

- Már várok rá egy ideje te gurkó – tette csípőre a kezét Liz. Sirius óvatosan szem lesütve lépet elé és egy gyors mozdulattal kikapta Liz kabátjából a varázspálcáját és a saját farzsebébe dugta.

- Csak a biztonság kedvéért aranyom, mert tudom, igazán ügyesen átkozol – Húzta magához.

- Alastor bácsi szerint rossz pálca viselési szokás a farzsebe dugott pálca.

- Most köpök nagyban az öregre aranyom. Most egy igazán kellemes és nagyon, de nagyon régóta dédelgetett vágyamat szeretném megtenni - Hajolt le és megcsókolta Lizt. Sirius szíve hevesebben vert és úgy érezte boldogabb már nem lehet.

Remélem tetszett nektek a szösz és mindenki boldog.  Nagyon szerettem írni ezt a szöszt és így utólag vissza nézve a hozzászólásaitokat érdekes hasonlatok vannak XD De elértünk végre egy kapcsolathoz ;)

Íme a kép :) Sirius viszi kellemes terhét :P