Regulus a fa alatt ült és felhúzott lábakkal figyelte a roxforti tavat miközben a könnyeit próbálta vissza tartani több kevés sikerrel. Első iskolai évének legrosszabb napján volt túl legalábbis úgy érezte.

- Na, végre megvagy – lépett eléje egy árny. Regulus felismerte benne Liz hangját.

- Szia... – motyogta fel sem pillantva a lányra. 

- Hallottam mi történt a folyosón. Ne figyelj a bátyádra, ő egy tuskó. - Ült le mellé Liz.

- De azt mondta, hogy nem vagyok az öccse, hogy elárultam. - Sipogta Regulus, majd ruha ujjával letörölte a könnyeit az arcáról.

- Nem mondta komolyan, csak szomorú, hogy nem kerültél te is a Griffendélbe, mint ő. Nagyon akarta, hogy egy házba kerüljetek, és mivel nem tudja másképp kifejezni a bánatát meggondolatlanul és sértően beszélt hozzád. Engem is sokszor megbánt, de nem figyelek rá. Ne sírj, Reg. - Ölelte meg Liz a fiút – nem éri meg.

- Mindenki azért akar velem barátkozni, mert Black vagyok. Nincsenek igazi barátaim Lizi. Erre most a bátyám is a fejemhez vágja, hogy már nem tekint az öccsének. Nem elég nekem, hogy a felsőbb évesek folyton piszkálnak miatta. Tekintett szomorúan könny áztatta arccal a lány felé Regulus.

- Megértelek - érintette meg a fiú arcát Liz, majd letörölte az ujjával a könnyeket - de elhiheted, hogy én nem azért akarok veled barátkozni, mert Black a vezeték neved és nem is azért, mert Sirius öccse vagy. Én Regulus barátja akarok lenni, aki meleg szívű, bátor és okos. A felsőbb évesekkel meg ne törődj én is azt teszem.

- Komolyan?

- Hát persze.

- De Sirius...

- Most még ne figyelj rá. Majd lehiggad és belátja, hogy hibázott. Amúgy meg képzeld el McGalagony mintadiáknak nevezett téged Sirius előtt. Légy büszke erre, nagyon ritkán dicsér a professzorasszony. - Regulus megtörölte a szemét és rámosolygott a lányra.

- Tényleg? És Sirius mit szólt?

- Duzzogott de láttam, a szemén, hogy örül neki. A bátyád roppantul büszke és makacs, de nagyon szeret téged, akármit is mond néha hidd el nekem - Állt fel a lány, majd Regulus felé nyújtotta a kezét - na, mára elég a szomorkodásból és a pityergésből mi lenne, ha elmennénk a konyhába és kérnénk valami édességet?

- Te tudod, hol van? - lepődött meg Regulus őszintén.

- Hát, hogyne – húzta ki magát büszkén Liz – Jamie tavaly megmutatta. Na gyere, Reg – Mosolygott Liz. Regulus bólintott és szorosan megfogta a lány kezét.

- Vajon van nekik abból az eper lekváros süteményből? Az a kedvencem.

- Nekem is. Mindig van.– nevetett fel Liz és karon fogva elindult a kastély felé Regulussal. A nap ragyogóan és vidáman sütött és Regulus úgy érezte seprű nélkül is tudott volna repülni a boldogságtól, hogy talált magának egy barátot. 

Na, sikerült hoznom egy újabb szöszt ;) nem igazán lett hosszabb, mint az előző, de a következő készülőben van. Remélem tetszett nektek a kis szöszöm, ha nem írjátok meg nyugodtan ><