-Mit kerestél kint ilyenkor? -hangja ridegebb volt mint általában. Majd Connor kilépett a sötétségből teljes felszerelésben és a rideg hangnem mellé egy barátságtalan pillantás is társult. Agyam elkezdett dolgozni. Mégis miért van kabátban? Először csak bámultam rá némi kölcsönös gyanakvással, majd pengéimet továbbra is készenlétben tartva lassan és nyugodtan elé sétáltam. Kabátjából ömlött a friss levegő illata. Nemrég lépett be a házba..

-Ezt én is kérdezhetném tőled.-percekig szuggeráltuk egymást fenyegetően. Nekem rögtön megfordult a fejemben hogy követett, emiatt arcom már most felvette az egyik goromba arckifejezésemet a sok közül. Kezdtem attól félni hogy itt és most egymásnak esünk. 

-Te követtél?-kérdeztem minden meglepettség nélkül. Hisz igazán számíthattam volna rá hogy Connor felfigyel a zajokra. És talán arra is hogy követ. Ám ettől még piszkosul dühített. Ahogy látom ő sem volt nyugodt állapotban. Jelenleg nem igazán érdekel, inkább csak az, hogyan tudnám hang nélkül állba "simogatni". Másodpercekig bámultuk egymás íriszeit.

-Talán. -adta a "tökéletesen kielégítő" választ. Ha lehet ennél is jobban felhúztam magam.

-Legalább válaszolhatnál rendesen...-sziszegtem.

-Te is. -mondta hűvösen.

-Oh miért? Amit kikémkedtél nem volt elég válasz?-hallottam ahogyan kipattintja a pengéjét, de nem néztem oda. Az arcát néztem. Ami tele volt dühvel és némi csalódottsággal. Tudom hogy fer lett volna elárulni neki. De nem tudtam miről van szó. Most hogy tudom, hazafelé már határozottan be akartam avatni, de így már fontolóra veszem. Centikre volt egymástól az arcunk, ám most nyoma sem volt annak a bizonyos érzésnek. Viszont lefogadom hogy szikrázott köztünk a levegő. Ha itt és most egymásnak ugrunk annak nem lesz jó vége. Ezt ő is tudja. Csak túlságosan dühös hozzá hogy elmondja mi a baj. És így próbál dominálni. Máskor talán sikerülne de itt és most nekem is van rá okom hogy felnyársaljam szóval totálisan hidegen hagyott a feszengése. Rendkívül nőiesen vicsorogtam rá egy aprót, majd indulatosan a helyére csaptam a pengémet. Sarkon fordultam a lehető legnagyobb lendülettel, majd lassan és nyugodtan a szobámba sétáltam. Kiültem az ablakba gondolkodni, hisz ezek után biztos nem fogok tudni aludni. Hiába ragadnak le majd' a szemeim, vagy ezer dolgon jár az agyam. A nagynéném...Jeremy és most Connor. Remek. Egész éjjel fent voltam, noha próbáltam pihenni. Hosszú órák teltek el úgy hogy a szoba sötét szegleteit fürkésztem, fáradt tekintetemmel. majd csalódottan vettem tudomásul hogy minden próbálkozásom ellenére sem tudtam álomra hajtani a fejem. Cserébe vagy százszor átgondoltam az életem összes problémáját ami nemhogy pihentető nem volt, hanem még a fejem is belefájdult. Majd kissé elbóbiskoltam, talán sikerült is volna elaludnom végre, de hirtelen a szoba már nem volt olyan sötét. Tudatosult bennem hogy már hajnalodik. Ezzel meghiúsult az utolsó kísérletem is a pihenésre. Lomhán kikászálódtam az ágyamból és lassan az ablakhoz léptem. Beültem a keretbe és figyeltem ahogyan virrad a természet. Kissé összeszedtem magamat, majd kiléptem az ajtón.  Az első utam Connorhoz vezetett volna, hogy megbeszéljük azt ami tegnap éjszaka történt. Félreértés ne essék, még mindig dühös vagyok rá amiatt hogy követett. Bár ezt nem mondta ki konkrétan de szerintem egyértelmű. Miután emberi kinézetet varázsoltam magamnak, Connor szobája felé vettem az irányt. A tűz már rég kialudhatott, hisz rettentő hűvös volt. Mezítláb lépkedtem végig a hideg fadeszkákon. Megálltam a folyosó közepén és vetettem egy pillantást az ablak felé amit befedett a pára. Beszűrődött egy kevés a nap vöröses hajnali fényéből ami épp elég volt ahhoz hogy kirajzolja az árnyékomat. Miután megcsodáltam a pirkadatot, a szoba ajtó elé léptem és kopogtam kettőt. Semmi. Majd még kettőt de válasz továbbra sem jött. Óvatosan benyitottam, ágyán gyűrött lepedő és az arrébb dobott paplanja, de Connornak hűlt helye volt. Leszaladtam a lépcsőn, és lábujjhegyen sétálgattam a házban. Bekukkantottam a nappaliba, majd a konyhába. Sehol senki. Achilles még alszik Connor pedig a bánat tudja hová ment. Kissé meglepett hisz, mindig szól ha megy valahová.. hát persze.. én sem szóltam neki... Létezik az hogy huszonegy évesen annyira megsértődött hogy elhúzta a csíkot duzzogni? Szomorúan sóhajtottam egyet majd magamra csuktam a szobaajtómat. Leültem az ágyra, pár percig némán bámultam magam elé akár egy hal. Az arckifejezésem is olyan lehetett.. olyan értetlen... Hanyatt feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam. -Hova mehetett az az idióta? - kérdeztem magamtól. Bár miért is érdekel?? Az ő dolga. De ha jobban belegondolok őt is érdekelte hogy én hová megyek. Pedig nem úgy ismertem meg mint aki áskálódik a másik életében. Lehet hogy már nem bízik bennem? Ezek után meg is értem. De ugyanakkor követett. Ami egy aljas dolog volt tőle. Nem tudom meddig, és mit hallott a beszélgetésünkből de a hideg is kiráz ha belegondolok hogy ő is ott volt és valamelyik fáról figyelt minket. Haragszom rá. Nagyon. És ő is rám. Ha nem akarom hogy ez így maradjon, akkor beszélnem kell vele. De ahhoz meg kell találnom. Ami nehéz lesz mert ott az egész határvidék. Bárhol lehet. A nap kezdett ébredezni, sugarai táncot jártak a plafonon amit már egy ideje meredten bámultam. A szirt... futott át az agyamon. Rögtön felültem és már ugrottam is volna a csizmáimért, de hirtelen kétségeim támadtak. Most utána rohanok és a bocsánatáért esedezek?! Eltartott pár percig ameddig összeszedtem magam érzelmileg és szellemileg is. Végül úgy döntöttem nekiindulok. Lesz ami lesz, nem akarok haragot tartani, inkább amellett vagyok hogy elmondok neki mindent ő meg majd eldönti mit akar. Más választásom nem is nagyon van.. Percek múlva már az ágakon ugrálva suhantam át az erdőn. Lehet hogy tévedek és Connor teljesen máshol van teljesen más okokból. De ezen már késő volt agyalnom hisz épp a szirt felé másztam. 

Felkapaszkodtam a hideg kövön és kifújtam magam a tetején, csontig hatolt a hideg az őszi szél pedig hordta a lehullott faleveleket, és bár a hajamat is megkócolta ismét kárpótolt a kilátás. Persze abba bele sem gondoltam, hogy tulajdonképpen mit is akarok mondani. Ezzel is elkéstem hisz a következő percben megpillantottam Connor alakját a szirt végén. Biztos észrevett már, csak ignorál ahogyan ilyenkor szokott. Őszintén szólva a legszívesebben sarkon fordultam volna, de vettem egy nagy levegőt és felé indultam. Egészen a szélén ült épphogy nem lógatta a lábát. Én lassan mögé lépkedtem majd megálltam tőle egy méterre és másodpercekig csak bámultam a hátát. Azon gondolkodtam hogy most éppen mennyire csinálok bolondot magamból. Még mielőtt kinyögtem volna amit akarok Connor közbevágott.

-Mit keresel itt?-hirtelen hideg fuvallat söpört végig köztünk, majdnem elvesztettem tőle az egyensúlyomat de ezt természetesen minden erőmmel leplezni próbáltam.

-Téged.-adtam az egyszerű választ és próbáltam tartani a barátságos hangnemet. Connort ez nem igazán értékelte, ugyan is csak flegmán átnézett a válla felett, szemében és a pokol összes tüzével meredt felém egy másodpercre. Talán most jöttem rá mennyire piszok rossz érzés amikor egy számomra fontos ember így viselkedik velem. Ám még mindig nem hagyhattam figyelmen kívül a tényt, hogy neki sem volt keresnivalója akkor a tóparton. Tudom hogyha agresszívan kezdeményezek beszélgetést, megint felkapja a vizet és vagy ordibálni fogunk vagy verekedni.. aztán megint elvonulunk duzzogni és kezdődik előröl.. szóval most elhatároztam hogy higgadt maradok. Beállt egy kis szélcsend, így még kínosabb volt a szituáció.. nembaj maradjunk pozitívak. Lassan Connor mellé sétáltam.-Most tulajdonképpen miért haragszol rám? -kérdeztem a legkevésbé kikérő hangnemben. Connor rám sem nézett csak az orra alatt mormogott.

-Én nem haragszom. -mondta a lehető "legbarátságosabb" hangnemben. Oh hát persze hogy nem..

-Remek akkor nem zavar ha melléd ülök. -jelentettem ki mosolyogva majd Connor mellé kuporodtam aki látványosan kerülte a szemkontaktust, sőt bármiféle kontaktust.

-Engem nem..-szólt flegmán félvállról. Ismét hatalmas szél támadt.Egy kis ideig ücsörögtünk a sziklán, de a hangulat cseppet sem volt olyan mint a legutóbb. Sóhajtottam egyet.

-Figyelj, mi lenne ha megbeszélnénk?-vetettem fel komolyan.

-Mit akarsz megbeszélni?-folytatta Connor abban a semmitmondó stílusban ahogy eddig. 

-Esetleg azt ami tegnap este történt...?-kezdtem kissé ingerült lenni. Nem azt mondom hogy megfordult a fejemben Connor lerúgása a szirtről de... igazából tényleg megfordult..

-Miért, mi történt?-nézett továbbra is a másik irányba és minden erejével azon volt hogy elhessegessen. De az a pechje hogy én nem adom fel olyan könnyen. Ellentétben a türelmem eléggé véges...

-Attól hogy játszod a hülyét még nem fog megoldódni semmi. -jelentettem ki kissé csípősen. Válaszként vetett rám egy szúrós pillantást. De legalább már hajlandó rám nézni.. természetesen továbbra sem méltatott válaszra. Idegesen sóhajtottam és feszült mosollyal a combjaimra csaptam. -Remek! Akkor legyél hisztis kölyök.

-Most is te hisztizel!

-Persze mert még arra sem vagy hajlandó hogy elmond mi a franc bajod van!-csattantam fel. Ennyit a higgadt beszélgetésről... Connor kissé meglepődött majd elkapta a tekintetét. Én feszülten feltápászkodtam és elfordulva kifújtam magam. Connor is felpattant és agresszívan elém vágott

 -Miért érdekel egyáltalán?-üvöltött.

-És téged miért érdekelt hogy hova megyek?!-az egész erdő tőlünk zengett, bár az erős szél valamennyire elvitte a hangunkat, kitudja hova...

-Mert azt hittem itt hagysz.-tárta ki a karjait idegesen. Hangja kicsivel halkabb volt az eddiginél. Arca most egészen más volt, a düh mellett volt valami leírhatatlan bánat vagy csalódottság a szemeiben.

-Ezt meg hogy érted?! Miért mennék el? Mondtam hogy nem megyek sehová!-üvöltöttem. Komolyan képes volt ezért követni?! Hogy lehet valaki ennyire gyerekes?

-Ha elmondtad volna hová mész akkor nem követtelek volna!

-Ha bíztál volna bennem nem követsz!-karba tettem a kezeimet és idegesen arrébb fordultam. Connor feszülten tett egy félkört körülöttem.

-Ha bízol bennem elmondod az igazat..-Megint ott tartunk hogy üvöltözünk egymással. Pedig esküszöm próbáltam higgadt maradni.

-Ezt nem értheted.. -dörzsöltem meg idegesen az arcom- az állt benne hogy tartsam titokban!-mondtam halkan, a leg őszintébben. De Connor csak megforgatta a szemeit, újabb dühös lángokat szítva.

-És ha az van beleírva hogy ugorj a kútba, megteszed?! Mi lett volna ha egy csapda, és elkapnak??!

-Connor, nem érted.. tudom, hogy ki írta. Felismertem az írását. Ezt a nyelvet csak mi beszéljük.-meredtem rá idegesen, karjaimat széttárva.

-Nem, te nem érted! Bárhogy tőrbe csalhattak volna! Ne legyél ennyire naiv!

-Azt sem tudod kiről van szó! Nem is ismered. Ő nem verne át soha!-rivalltam rá közelebb lépve.

-Ki az az ő?-kérdezte Connor halkabban úgy mint aki rég tudja a választ. Látott minket.. te jó ég, teljesen félreérthette.. Mindketten kapkodtuk a levegőt és egymást bámultuk. Fáradtan az égre meredtem és sóhajtottam.

-Mindent el akartam mondani ahogy hazaértem.. -mondtam komolyan.

-Akkor gyerünk.. kíváncsian hallgatom. -mondta Connor flegmán, de kissé nyugodtabban.

-Ő egy nagyon régi barátom..-Connor a "barát" szóra cinikusan elmosolyodott. Azt hiszem rá jöttem mi a baja...-már évek óta nem láttam és most üzent nekem... a nagynéném miatt. Akit meg akarnak ölni. -öntöttem ki a lelkem. De Connor alig figyelt rám. valószínűleg leragadt ott hogy találkoztam valakivel aki nem ő. Tudom mennyire nevetségesen hangzik, de kezdem azt hinni hogy féltékeny.. és talán egy kicsit féltett is. Ez vegyes érzelmeket táplált bennem. De most nem kezdhetek el érzelegni.

-Pár héten belül kiiktatják az utolsó törvényes Ravenhillt hogy megkaparintsák a birtokot..

-Kicsodák?-kérdezte Connor, és kezdett úgy tűnni hogy végre sikerült félretennünk a veszekedést és rá tértünk a lényegesebb dolgokra.

-Még nem tudjuk. Pont ezért kell Jeremy. Ő ki tudja deríteni. Egyébként ő is assassin akar lenni.. -Connort ez nem igazán hatotta meg. Sőt lenézően mosolygott a kis "történetemen".

-Szóval ezer éve nem láttad és most, hirtelen felbukkan hogy segítsen..-mondta cnikusan. Persze hogy felhúztam magam.. képes volt ennyit veszekedni valamiért ami most látszólag teljesen hidegen hagyja. Sőt úgy csinál mintha mulatságból találtuk volna ki. És én még tőle akartam segítséget kérni.

-Tudod mit? Kár volt ennyit veszekedni emiatt!! Ha te ennyire teszel az egészre majd elintézzük ketten.-csattantam fel. Tudom hogy ez szemét volt Connorral szemben azt figyelembe véve hogy mit érezhet most. De neki is voltak aljas mondatai úgyhogy perpillanat, annyira nem izgat a lelki világa. Sarkon fordultam és elviharzottam, meg sem várva a reakcióját.

-Lys! Várj!-hallottam haloványan Connor hangját a repesztő szélben de semmi kedvem sem volt tovább üvöltözni. Könnybe lábadt a szemem, hirtelen elhomályosodott minden, de gyorsan megtöröltem szemeimet, és próbáltam türtőztetni magamat. Nem vagyok már öt éves. Átugráltam a fák hiányos koronái közé és amilyen gyorsan tudtam elhagytam a helyszínt. A hideg szél kifújta könnyektől ázott arcom. Igyekeztem eltűrni az orcámból a könnyeimbe tapadt hajszálakat. Egyre kevésbé tudtam visszatartani a sírást. De nem akartam megállni. Nem akartam beszélni Connorral. Nem akartam semmi mást csak egyedül lenni. Szó szerint úgy rohantam mint aki se hall se lát. Ez értem úgy hogy könnyeim egyre jobban gátolták a látásom és a fülem mellett repesztő széltől alig hallottam. Ennek az lett a vége hogy sikeresen megcsúsztam és lezuhantam.