Nem részletezném mily módon de végül az "asztalunkra került" az őz. Na nem kell rögtön arra gondolni hogy farkasok módjára téptük szét. Hanem vagy fél órás bajlódás után újragyújtottuk a tüzet és normális ember módjára laktunk jól vele. Miután szétrugdostam a tűz maradványait, lóra pattanva indultunk tovább. Kis ideig követtük az ösvényt majd átvágva a sűrű erdőn rövidítettük az utat. Talán félúton gondoltuk úgy hogy gyorsítanunk kéne. Ekkor meghajtottuk lovainkat, majd galoppban szaggattuk ketté a sűrű bozótot. Connort követtem hiszen látszólag tudta merre kell menni. Én pedig imádtam lóval száguldani szóval semmi ellenvetésem nem volt. Még az sem zavart hogy a hajam tele ment levelekkel, és azon sem csodálkoznék ha ezek után mókusokat vagy madárfészkeket találnék benne. Mindezt figyelmen kívül hagyva hagytam hogy lovam vágtasson. Ráhajolva a nyakára sőt néha mellégörnyedve védekeztem az elsuhanó lombok ellen. Connor beleugratott egy patakba lovam pedig követte. Utána métereken keresztül a vízben gázoltunk, először vágtában majd mikor mindketten csurom vizesek lettünk egymás mellett, lépésben haladtunk tovább. Szerintem az összes közelben lévő állatot elüldöztük a hatalmas zajjal, amit csaptunk. Connort egyáltalán nem zavarta hogy, hogy nézünk ki. Fehér kabátja most néhol saras volt én pedig a hajamat próbáltam megszabadítani a belegabalyodott tüskéktől és levelektől. Connor elégedett fejjel jelezte hogy igaza volt, amikor a hajigazgatást említette. Én pedig egy erőltetett bájvigyor keretein belül elküldtem a francba. Utána élveztem a körülöttem lévő gyönyörű környezet látványát. Az alattunk csobogó vizet ami annyira tiszta volt hogy kivehetőek voltak az alján lévő kavicsok. Mellettünk a sűrű erdő ahonnan madarak éneke és az erdei állatok motoszkálása hallatszott. Nem láttam az eget a fölém magasodó lomboktól. Mintha egy alagútban haladnánk. És az erdő jellegzetes illatát még nem is említettem. Egyszóval mesés volt. Ezt pedig csak az koronázta meg jobban hogy a lovam hátán lehettem. Nemsoká világosabb lett és ugyan még mindig a patakban haladva de kiértünk az erdőből. Egy sima partszakasz mentén tértünk rá a rendes útra. Mire a határvidékhez értünk már kora délután volt. Mi pedig úgy néztünk ki mint két ágrólszakadt. Ami részben igaz is volt. A hajam tele került ágakkal, néhol sárfoltosak voltunk, de karcolásokon kívül sérülést nem szereztünk. Lehet nem volt bölcs döntés végig galoppozni az erdőn. Át az összes patakon és sziklán. Már láttuk a Davenport tanyát messziről. Rettenetesen örültem és már tudtam hogy az lesz az első dolgom hogy lefürödjek rendesen, utána pedig bedőlök az ágyamba és reggelig ki sem kelek. Persze mindezt az után hogy megmutattam Achillesnek az új pengéimet. Ekkor görcsbe rándult a gyomrom.

-Achilles letépi a fejünket ha meglátja hogy nézünk ki. -mondtam gondterhesen. Connor pedig végig nézett magán majd rajtam és láttam hogy az ő arcán is végigfutott némi kétségbeesés.

-Ha nem is öl meg minket, biztos kitalál valamit a számunkra amiből "tanulunk"..-Connor megállította a lovát én pedig kérdőn néztem rá.

-Most mit csinálsz?

-Nem akarsz még egy éjszakát az erdőben tölteni? -kérdezte tettetett komolysággal, enyhén ijedt arckifejezéssel. Én pedig a birtok felé pillantva az ágyamra és a kádra gondoltam.

-Semmi pénzért.-röhögtem.

-Akkor vidd vissza a lovamat és mond a vén embernek hogy nem is találkoztál velem!-közölte Connor a kis tervét majd leszállt a lóról, odavezetve hozzám és a kezembe nyomta a szárat. Elindult az erdő felé. Én pedig először ledermedve ültem, majd üvöltve utána rohantam.

-Megőrültél?! Rögtön rájön hogy füllentek!!- álltam meg a bokrok mellet amibe Connor már belemászott.

-Egyszer hazudni is meg kell tanulnod!-mondta biztatóan de rám ez egy cseppet sem hatott. Sőt egyenesen feldühített. Utána ugrottam majd mikor utol értem elkaptam a karját és visszarántottam. Ekkor már az aljnövényzet sűrűjében voltunk szóval ha szem elől tévesztem szinte biztos nem találom meg.

-Ha itt hagysz Achilles csak engem szid le. És tulajdonképpen miattad lettünk sarasak! Úgyhogy szépen velem jössz és bajtársiasan megosztozunk a büntetésen!-Connor némileg meglepődött azon hogy elkaptam a kezét és talán a szavaimon még jobban. Kaptam egy lenéző mosolyt majd kirántotta a kezét a szorításomból.

-Azt lesheted!-lépett tovább de én ellentmondást nem tűrve követtem.

-Azt már nem!!-Utána kaptam de ő gyorsabb volt és tovább ugrott. Én pedig utána. A legkacifántosabb legnehezebb útvonalat tartva ugrált az ágakon, de nem rázott le. Imádtam mászni, ugrálni olyan útvonalon fedezni fel egy területet ahogy mások nem tennék. Nagyon is élveztem az üldözését. Néha elkaptam a tekintetét láttam benne némi döbbenetet ami csak még jobban ösztönzött. 

Volt ahol megállt visszanézni, és egy gúnyos mosollyal próbált provokálni. Ebből két dologra jöttem rá. Megvár szóval hagyja magát, és neki is tettszik hogy üldözhetem. Legalább is addig ameddig el nem kapom. Leugrott egy tisztásra és körbe nézett, nekem pedig sikerült időben elrejtőznöm. Szóval gondosan ügyelve rá hogy látóterén kívül maradjak közelebb férkőztem hozzá. Majd levetettem magam a lombok közül és ledöntöttem a földre. Pont úgy mint amikor először találkoztam vele.

-Ismerős a szituáció?-Húztam vigyorra a számat elégedetten. Ő pedig bár először meglepődött, gyorsan kapcsolt majd aljas vigyor kíséretében átfordított minket és fölém került. Két másodpercig élveztem a szituációt majd finoman hasba térdeltem ügyelve rá hogy most ne okozzak komoly sérülést de épp eléggé fájjon neki hogy elengedjen. Majd mindketten talpra ugrottunk. Ő próbált gáncsolni de nem tudott úgy ahogyan én sem találtam fogást rajta.

-Nem adod fel egykönnyen ugye?-lihegte.

-Mert tudom hogy nyerek!-jelentettem ki magabiztosan.

-Nagy szavak egy ilyen apró lánytól!- vigyorgott pimaszul. Ez aljas volt!

-A virágok lassabban nőnek mint a gyökerek!-vigyorogtam. Percekig kerülgettük egymást majd hirtelen neki ugrottam ő pedig kitért. Én majdnem elestem de időben kitámasztottam magam. Connor felugrált a fákon én pedig utána. Így ment ez addig ameddig egy sziklafalhoz nem értünk aminek peremére Connor könnyedén átugrott de én haboztam. Szándékosan hozott ide hogy próbára tegyen. Ezt abból tudom hogy karba tett kezekkel áll tőlem méterekre és beképzelt fejjel mered felém. De már tudhatná hogy milyen fából faragtak. Vakmerőbb vagyok mint gondolná amit most be is bizonyítok. Elegánsan visszahátráltam a fa törzséig majd nekifutottam és kecsesen átugrottam. Éreztem az alattam tátongó mélységet, és egy pillanatig talán úgy gondoltam nem érem el a peremet, hogy hirtelen távolabb került, mint ahol volt. Agyamon végig szaladt a jellegzetes zsibbadás amit akkor érzel miután rájössz hogy rosszul döntöttél. De nem kellett csalódnom magamban, a sziklára érkeztem pont ahogy akartam. Guggolásba landoltam majd leporoltam a kezeimet és elégedetten felé néztem. Tovább sétált és elkapta a tekintetét mielőtt láthattam volna azt. Mikor futni kezdtem utána, ő is begyorsított. Most már túl soká üldözöm hogy elengedjem. Majdnem utolértem amikor rámászott egy a szikla pereméről kiálló hosszú faágra. Én megálltam és csak bámultam ahogyan végig egyensúlyozik rajta egészen végéig majd szembe fordult velem.

-Még mindig el akarsz kapni?

-Persze! -tettem karba a kezem.

-Akkor gyere értem! -húzta ki magát úgy mintha csak centikre lenne a talajtól. Holott olyan magasan voltunk hogy láttam az egész erdőt. Sőt talán még a tanyát is. Pillanatokig néztünk egymás szemeibe. Halál komolyan gondolta.

-Ha elkapsz vissza megyek veled.-biztatott. Most arra kíváncsi mennyire bízok benne. Szóval választ adok rá. Magabiztosan ráléptem a rönkre és úgy sétáltam el Connorig hogy végig a szemébe néztem. Ami tőlem igazán nagy teljesítmény mert bár nem vagyok tériszonyos azért szeretem látni hova lépek. Tekintetében felfedezni véltem egy kevés meglepettséget amihez elégedettség és némi büszkeség társult. Mikor centik választottak el minket finoman belemarkoltam a kabátja szélébe.

-Megvagy.-mondtam visszafogott elégedettséggel. Hagytam magamat elveszni a tekintetében. Már valami egészen különös fojtogató érzés kezdett a hatalmába keríteni. Aztán Connor hirtelen mosolyra húzta a száját majd elkapta a derekam és hagytam hogy lerántson a mélybe. Szememet szorosan csukva tartva kapaszkodtam belé nem hallottam mást csak a fülem mellett elsuhanó szél hangját. Majd földet értünk egy hatalmas levélkupac közepén. Connor ledobta magát rólam és elterült mellettem. Talán mindketten a fölöttünk brutális magasságban lévő innen egészen aprónak tűnő ágat figyeltük. El sem hiszem hogy onnan ugrottam le. Oldalra fordítottam a fejem hogy lássam Connort. Találkozott a tekintetünk mivel ő már egy ideje rajtam pihentette a szemeit. Zavartan bámultuk egymást.

-Mi ezt bizalom ugrásnak hívjuk.-mondta halkan. Én pedig továbbra is csak bámultam.

-És te bízol bennem? -kérdeztem alig hallhatóan. Fogalmam sincs mi történt de mintha megállt volna az idő. Connor csuklyája lehullott a fejéről tincsei kócosan lógtak a szemei elé. Na igen a szemei.. még sosem voltak ilyenek. Ennyire érdeklődőek. Vagy nem is tudnám leírni azt a kávébarna szempárt amivel meredt rám. Már épp válaszra nyitotta a száját amikor nyerítést hallottunk.

-Te jó ég! A lovak! -keltem fel ijedten, majd mikor mindketten kikecmeregtünk a levélkupacból a hang után eredtünk. Szerencsére nem történt komolyabb baj. Connor lovának a lába beakadt két gally közé azért nyerített ily kétségbeesetten. Lábán jól látható horzsolás keletkezett ami miatt önmagamat okoltam. Hisz én hagytam magukra őket. Miután kiszabadítottuk én Éjfélt kezdtem keresni ami eltartott egy darabig de végül egy tisztáson találtunk rá, szerencsére épségben. Napnyugta volt mire elértük a tanya poros udvarát és elrendeztük a lovakat. Achilles időközben kicammogott az udvarra és baljós tekintettel kísérte végig míg végzünk a teendőinkkel. Connorral egy összenézéssel tárgyaltuk meg hogy semmi jóra nem számíthatunk. Majd halált megvető bátorsággal álltunk Achilles elé. Aki meglepő módon nem látszott haragosnak. Legalább is az átlagosnál jobban... Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek aki rosszat csinált.

-Az egyik lónak megsér...-kezdtem bele. De Achilles csendre intett.

-Ne magyarázkodj! Láttam én is. -közölte nyugodtan.-A pengéid megvannak? -bólintottam majd levettem a hátizsákomat és kivettem belőle őket. Átadtam Achillesnek aki szemügyre vette őket.-Ezekkel majd később foglalkozunk. Gondolom megerőltető lehetett a küldetés ha még ketten is ilyen sokáig tartott. Szóval most pihenésképp vár rátok a padláson lévő szemétdomb amit holnapra rendbe raktok!-mondta majd nyugodtan visszasétált a házba. -Ez a te hibád. -jelentettem ki. Connor pedig idegesen sóhajtott egyet. Gondolom szívesen visszavágott volna de nem tudott mert igazam volt.

-Járhattunk volna rosszabbul is..

Bekullogtunk a házba, koszos kabátjainkat a bejárónőnek adtuk aki cserébe pár goromba pillantással ajándékozott meg minket. Percekkel később a padláson is voltunk.

-Rosszabbul is járhattunk volna ha? -fordultam bosszúsan Connor felé. Aki megforgatta a szemeit. A padlás nem volt nagy. De rengeteg volt a holmi és minimum egy centi vastagon állt rajtuk a por. Lefogadom hogy tele van pókokkal. Remek. A szoba közepére helyeztem a lámpást majd nekiálltunk a lehetetlennek. Órákkal később végeztünk mikorra is annyira fáradtak lehettünk már, hogy értelmes kommunikációra is képtelenek voltunk. Szóval csak tört mondatokban beszéltünk. "Ezt hova?" "Oda." "Ok" ilyen és ehhez hasonló tartalmas beszélgetések folytak közöttünk. Persze eleinte esett szó pár dologról. Például kitárgyaltuk hogy ez mennyire igazságtalan. Mert azt elfogadom ha plusz edzéseink lesznek vagy azt is ha körbe kell fussuk a birtokot. De hogy poros könyveket pakoljunk? Nonszensz. Nyilván ez is a kiképzés része.. Connor említette hogy Achillesnek furcsa módszerei vannak. Jobb beletörődni ha nem akarok magamnak bajt. Szó esett még egykét múltbéli dologról így nagyjából tisztába kerültem Connor múltját illetően. Meg persze ő is tudott meg dolgokat ez enyémmel kapcsolatban. Arra jutottunk hogy ez még mindig jobb mint a pálcázás amit én kaptam volna otthon ezért. Egyszóval tartalmasan telt az idő. Achilles néha feljött ellenőrizni. Ilyenkor megkérdeztem tőle hogy az aktuálisan kiszemelt holmikat a szobámba költöztethetem-e. Ő pedig általában rá vágta hogy nem érdekli csak rend legyen. Ily módon került végre rendes berendezés a szobámba. Persze ez egyenlőre egy kupacban állt a közepén mikor végeztünk elégedett pillantást vetettünk a padlásszobára majd mikor Achilles jóváhagyta még kaptunk egy utolsó dorgálást a "kalandozás" miatt amiből a fáradtság miatt szerintem mindketten csak annyit fogtunk fel, hogy ha legközelebb koszos lesz a ruhánk akkor mi mossuk ki. Ezek után mint egy fa tuskó dőltem az ágyamra ügyet sem vetve a pár rajta lévő kacatra. Egy perc annyi sem kellett hogy álomba zuhanjak. Változatlanul úgy gondolom hogy otthonra találtam. Másnap a saját testszagomra keltem ami nem volt túl kellemes élmény. De legalább kialudtam magam. Bár még mindig borsódzik a hátam ha a nagynénémre gondolok. Miután emberi kinézetet varázsoltam magamnak. Visszamentem a szobámba és neki álltam pakolászni. A táskám tartalma többek között naplókat, pár kedvenc könyvemet és térképeimet rejtette. Igen imádom a térképészetet, de jobbára csak titokban tudtam művelni ezt a hobbimat mert nagynéném időfecsérlésként tekintett rá. De most végre nyugodt szívvel a falra rögzíthettem őket. Néhány csecse-becsét hoztam még el amihez jó emlékek kötnek. Aztán ott vannak a holmik amiket Achillestől kaptam. Pár festmény és szőnyeg mellett voltak még bútorok is. Bőven volt időm berendezkedni ugyan is az időjárás borongósra váltott. 

 Bár még nem volt hideg, az eső néha csepergett a szél pedig magával hordozta a nyár végének fuvallatát. Kétségtelen. Jön az ősz. Ennek következtében Achilles kijelentette hogy a rossz idő miatt bent fogok gyakorolni egész nap. Legalább is a nap nagy részében. Semmi ellenvetésem nem volt ellene hisz végre használhattam a pengéimet. Természetesen amikor először a karjaimra kerültek vigyorogtam mint a vadalma és percekig próbálgattam a jellegzetes mozdulatot amivel működésre bírom őket. Sosem lehet megunni. Az enyémnek is épp oly jellegzetes és egyedi a hangjuk mint Connorénak. Rendezgettem a szobámat ahova végre kerültek rendes bútorok is (amiket alig bírtam el). Connor egy ideig csak szórakozott rajta ahogyan szenvedek egy nagyobb szekrénnyel... de később volt oly kedves és segített a cipekedésben. És ez így ment hetekig. Connor néha felszívódott nem tudom hogy megint az apjával kapcsolatosan ügyködött-e vagy valami egészen másról van szó. De nem is volt túlzottan sok időm ezen gondolkodni hisz napjaimat az edzések töltötték ki. Volt hogy magamtól gyakoroltam és erősítettem mert a nyári kényszerpihenőm után kénytelen voltam formába hozni magam. Achilles természetesen nem dicsért meg miatta de tudom hogy talán mélyen legbelül örül a szorgalmamnak. Persze neki sem volt sok ideje. Javában készültünk a hidegre. Gyakran jártunk Bostonban beszerezni a szükséges dolgokat. Ezek szerint Connor azóta nem kevert nagy galibát hisz egy köröző plakátot sem láttam. Ami a nénémet illeti fogalmam sincs mennyire akar megtalálni. Hazudnék ha azt mondanám nem is érdekel. Egyenlőre semmi jele annak hogy keresne. Pont ezért félek hogy, tervez valamit....hogy, hirtelen megjelenik és tönkre tesz mindent. De nem akarom a falra festeni az ördögöt. Kihasználom az időt és próbálom fejleszteni magam.

Kora hajnal volt, szokásomhoz híven még aludtam mint minden normális ember ilyenkor. Itt a hangsúly a normálison van. Ugyan is ezek szerint a házban nem mindenki mondható annak. Kivéve ha az ajtómon való vadállat dörömbölés normálisnak számít.

-Lys!! Kelj fel!-Ébredtem meg Connor hangjára. Belefúrtam a fejem a párnámba és tudomást sem vettem róla.-Megyünk vadászni!-mondta vidáman, mintha ez olyan jó hír lenne. Egy pillanatig azt sem tudtam miről beszél, majd összeráncolt homlokkal emlékeztem vissza a beszélgetésünkre amit pár napja válthattunk. Dióhéjban annyiról volt szó hogy a vadászat, vagyis a prémek és hús eladása sok pénzt hoz a tanyának. Én mindig is szerettem az állatokat. Már kinőttem belőle, hogy sírjak, vagy toporzékoljak a leölésük miatt, de még mindig óckodok tőle hogy én tegyem meg. Természetesen Connor ezt nem nézte jó szemmel, hisz a túléléshez ölni kell... bizony állatokat is. Neki ez sokkal természetesebb, mert nem olyan közegben nőtt fel amilyenben én. Persze ezt nem negatívumként mondom. Sokszor kívánom azt, hogy bárcsak olyan gyerekkorom lehetett volna mint neki volt. Bármikor elmehetett a barátaival játszani. Nem ellenőrizék, nem mondták meg, mit mondjon és mit csináljon. Szabad volt. Jobban belegondolva most is az a maga módján.-Tudom hogy felkeltél! Szedd össze magad!!-talán túlságosan is szabad. Morogtam magamban. Gondolatmenetemre visszatérve, beszélgettünk a vadászatról, és megmondtam hogy mivel irtózom az állatok megölésétől biztosan, rémes vadász lennék. Arról nem is beszélve hogyha elrontok valamit, rengeteg szenvedést okozok egy ártatlan teremtménynek. "Majd én megtanítalak vadászni." Idéztem vissza Connor mondatait. Ki másét? Ki az aki aki nem kérdésként teszi fel, hogy legalább tudj választani, és tudd azt mondani hogy nem, te nem akarsz állatokat gyilkolászni? Ki az aki kijelenti hogy "de igen is leányzó jössz és vadászni fogsz!"!?? És ki az aki ezt annyira komolyan gondolja hogy minden tiltakozásom és ellenérvem ellenére itt kopogtat (kopogtat?!) dörömböl az ajtómon ének évadján??!!! Igen, Connor Kenway. Ki más?