Connort már egy hete nem láttam. Nem tudom haragszik-e vagy hidegen hagyja amit mondtam. Achillest nem mertem róla kérdezni, de bizonyára jól van mert az öreg nyugodtan csinálta a dolgát, minden aggodalom nélkül. Megtörtént az erőm felmérése is. Mindent megtettem hogy a maximumot nyújtsam. Ennek meg is lett a jutalma. Achilles szerint csak a rejtett pengével kell majd megtanulnom bánni. És persze hiányzik még a tapasztalat. Azt nem lehet tanítani se begyakorolni. Ma délután beszélgettünk. Holnap megyek a pengéimért. Ha minden igaz a vívó teremben vannak a szekrényben amit fel kellene törnöm. Vagy el kellene csennem a kulcsot. Mindkettő nehéznek tűnik. A feltörés minimum öt percet vesz igénybe és hangos. viszont nem tudom Jason-bácsi hol tarthatta a kulcsot. Erősen agyaltam, terveket szőttem és átgondoltam a lehetséges menekülő útvonalakat. Mindezt a tetőn ülve. Késő nyár volt. Este felé járt az idő, már kezdett sötétedni. Narancssárgában úszott a táj. A tenger felé néztem, majd a szirtre amitől Connor úgy féltett. Nehezebb lesz így, hogy ő nem lesz ott velem. Pedig úgy terveztük ketten megyünk. Csalódottságot éreztem miközben keserű mosolyra húztam a számat. Független akartam lenni, s lám most szinte teljesen az lettem. Mégsem vagyok boldog.

-Elisabeth!-Hallottam Achilles hangját lentről. Neki elnézem ha így hív. Az udvaron állt és nézelődött merre lehetek. Én kecsesen le ugráltam a tetőről. Huppanásomra oda kapta a fejét. Elmosolyodott, majd be vezetett a házba.

-Még mielőtt elindulnál, szeretnék átadni valamit.-Bementünk a nappaliba ahol a fotel támlájára egy kabát volt terítve.

-Egy régi kabátom.-Mondta Achilles- Varrattam rá csuklyát és egy kicsit átalakíttattam. Elvégre mégsem harcolhatsz egy koszos vászon köpenyben. Rámosolyogtam, az öregre majd oda rohantam és rögtön fel is próbáltam. Fekete anyagból volt, az ujján sok gombbal aranyszínű szegéllyel. Elülső részén sötétkék anyag volt amint a többi gomb díszelgett.

-Köszönöm!-Fordultam felé miközben vigyorogtam mint a vadalma. Achilles akkor már rég kifelé sétált, hátra intett egyet amolyan "Nincs-mit kölök!" stílusban. Pihentnek kell lennem holnap, szóval korán lefeküdtem, aludni azt nem tudtam. Egész éjszaka forgolódtam, egyszerűen nem tudtam kikapcsolni az agyamat. A legfurcsább hogy főként Connoron járt az eszem nem is azon hogy holnap "haza" kell hogy menjek. Elképzelni sem tudtam hol lehet most. Próbáltam kiverni a fejemből a kusza gondolatokat, de végül arra jutottam hogy semmi értelme tovább gyötrődnöm úgysem fogok tudni aludni. Felültem az ágyamban, kócos tincseim szanaszét álltak. Egy óra lehetett. Teljesen ki ment az álom a szememből, így felöltöztem, megigazgattam magamon az új kabátomat, átnéztem a fegyvereimet és nekiindultam. Lassan lépdeltem a folyosón. Olyan érzés keringett körbe mint azon a hajnalon amikor elszöktem. De most nem szökök el. Ide vissza jövök ha törik ha szakad. Szóval kihúztam magam és határozottam kukkantottam be Achilles dolgozó szobájába ahol rend szerint pislákolt a gyertyafény miközben az öreg írogatott valamit. Háttal ült nekem. Meg akartam szólítani de közbe vágott.

-Menj csak!-Emelte fáradtan a kezét, miközben továbbra is a könyv fölé görnyedt. Elmosolyodtam és kiszaladtam a házból. Elkötöttem a lovamat és Boston felé vettem az irányt. Hajnalodott mire a külvároshoz értem. Még mindig sötét volt de már ébredezett a város. Mikor utoljára jártam itt, még nem volt ennyi brit. Beljebb érve egyre többen voltak. Nem csak járőröztek, úgy tűnt mintha keresnének valakit vagy valamit. Talán tolvajok után kajtattak, bár ezt kétlem. A tolvajok általában hidegen hagyják őket inkább a felkelőkre és a lázongókra mennek. Minden esetre ez engem nem érdekelt. Tudtommal nem követtem el semmi ilyesmit. Lovamat a fogadóban hagytam ahol annak idején megszálltam. Úgy döntöttem körbe nézek a városban. El kellett ütnöm az időt valamivel. Órák óta céltalanul bolyongtam, bár be kell vallanom nem unatkoztam cseppet sem. Boston tele van titokzatos sikátorokkal, takaros utcácskákkal és tisztásokkal. És sajnos katonákkal is. Késő délelőtt lehetett, már a hatvanadik kis utcán mentem át, amikor belém hasított egy furcsa érzés. Mintha itt már jártam volna. Nem tévedtem ez tényleg az az udvar volt ahol "megismertem" Connort. A dulakodás nyomok már aligha voltak felfedezhetőek, de én túl pontosan emlékeztem rá, hogy figyelmen kívül tudjam őket hagyni. Feltűnt pár vörös kabátos. Jobbnak láttam kitérni a főútra, és elvegyülni. Egy ilyen eldugott helyen biztos gyanúsnak tartanának. Vissza indultam a fogadó felé, amikor a körözési plakátokat kezdtem nézegetni. Sok barátságtalan arcot láttam kint függeni a falon ám meg akadt a szemem egy csuklyás alakon, aki letagadhatatlanul Connort akarta ábrázolni. Kivert a víz. Vajon miért van itt? Ugye nem ez a válasz rá hogy miért nincs még otthon? Szétillantak gondolataim amikor, megláttam egy másik ismerős alakot. Egy női alakot. Megfagyott az ereimben a vér. Percekig bámultam a falat szótlanul. Egyszerre féltem, voltam mérges, és tanácstalan. De nem habozhattam, ráeszméltem hogy bárhol ellenségekre bukkanhatok. Elővigyázatosságból letéptem mindkét plakátot majd sietve távoztam. Az előbbi gyanakvásom nem volt alaptalan. Egy katona észre vett és agresszívan óbégatni kezdett, mire egy minimum 10 főből álló osztag fordult egy emberként felém. Befutottam egy közeli sikátorba és próbáltam a leghatékonyabban elveszni a szemeik elől. Nosztalgikus érzésem támadt. Már csak azért is mert kezdtem biztos lenni benne hogy megint harcolnom kell majd. Nem pánikoltam be annyira mint először. Mikor a csapat felét sikeresen leráztam hirtelen szembefordultam a mögöttem fél méterre lévő katonával és beledöftem a kardom. Próbáltam az előtt cselekedni mielőtt felfogják a helyzetet. Lendületesen kihúztam pengémet az össze görnyedő, hörgő britből, rá szökelltem gerincére, utolsó lökést adva neki a halálba. A hátáról elrugaszkodva rá ugrottam volna a következőre de az kitért. Azonban a mögötte állónak már nem voltak ilyen jó reflexei. Az utolsó dolog egy ijedt tekintet volt mielőtt mindent beborított a vér. Elmetszettem a torkát majd fordulatból, megvágtam azt aki az előbb kitért. Üvöltve markolt rá a karjára, de nem volt sok ideje jajveszékelni mert a következő szúrás áthaladt a nyakcsigolyái között. A következő muskétával támadott, kitértem mire a másikkal találtam szembe magam. Bekerítettek. Egyikük készült nekem szaladni és felnyársalni, de rámarkoltam a muskétára, kifordultam és a másik katona mellkasába döftem. Ijedten engedte le a fegyvermarkolatot, de már késő volt. Társa élettelenül hullott a porba én pedig kihasználva a sokkot, kihúztam a muskétát és lepuffantottam vele. Lihegve álltam a kis tisztáson, ahol minden vörös volt a kabátoktól és a vértől. Még a szép új kabátom is amit Achillestől kaptam. Ordítást hallottam egy másik udvarból, pár másodpercig vártam a támadást de nem jött egy katona sem. Ez inkább az öldöklés hangja volt mint a felém intézett támadásé. Közelebb szaladtam a zajforráshoz. Mikor egy nem általam megölt brit katonát találtam, csak még jobban sietni kezdtem. Magam sem tudom hogy miért keresem a bajt. Talán mert kíváncsi vagyok. Túlságosan is. Egyszer ez lesz a vesztem..  Mire észbe kaphattam volna kard lendült felém, egy gyors bukfenccel tértem ki, kardomat pedig lendületből vágtam bele a támadóm térdhajlataiba aki engedelmesen rogyott a macskakőre. Hirtelen vörös kabátosok tengerében találtam magam. Bár inkább kifigyelni terveztem a történéseket, most sikerült nyakig belekerülnöm. Már nem menekülhettem. Gyors szúrás a gyomorszájba, és a száján ömlött is ki a vér. A következőnek elmetszettem az ütőerét, a vörös lé minden felé spriccelt. Kitértem pár muskéta sujtás elől, sikerült úgy intéznem hogy az ostobák egymást kaszabolják le. Támadtak. Én gáncsoltam, majd a földre hullott katonának, határozottam a koponyájába állítottam kardomat. Rá léptem nyakára ami hatalmasat roppant. Kihúztam a kardomat. Körbe néztem. Ötnél többet nem irthattam még. De az előbbinél sokkal kevesebben voltak. Valami nem stimmel. Még egy üvöltést hallottam és még egy brit hullott alá. Spriccelő vért és egy fehér kabátot pillantottam meg. Egy pillanat töredékére találkozott a tekintetünk, majd egymás hátának feszültünk. Tíz katona vett minket körbe. Egyszerre rugaszkodtunk neki. Én a szokásos dinamikámmal irtottam őket, de látni akartam Connor hogyan harcol. 

Túlságosan elterelte a figyelmemet. Épphogy sikerült kitérnem a muskéta hegy elől. Hanyatt estem és farkasszemet néztem a pengével, mire hasra fordulva kitértem előle. Egy másodpercre láttam a fejem mellett pár centire befúródó fegyvert. Levágtam volna a szemetet, de valaki megelőzött. Connor rejtett pengéje a férfi torkán át az agyáig hatolt. Bár a penge távozott a koponyájából az élettelen test még pár másodpercig vérben forgó szemekkel ácsorgott. Majd torkából kibuggyant egy nagy adag vér. Elterült a porban. Döbbent arccal meredtem felé. Bár most mészároltunk le egy csomó embert, én mégis roppant boldog voltam.

-Lys! Te mi a francot keresel itt?-kérdezte, majd megragadta az alkaromat és rohanni kezdtünk. Alig bírtam tartani a lépést. Szerencsére még az előtt sikerült beszaladnunk egy sikátorba hogy megláttak volna. Connor idegesen kapkodta tekintetét.

-Én is örülök hogy látlak..-viszonoztam az "üdvözlését". Kaptam cserébe egy szemforgatást, de nem volt időnk tovább "társalogni" mert újra lépések neszét hallottuk több irányból is. A szűk sikátorok és az össze-vissza falak furcsán verték vissza a zajt. Valószínűleg Connor is ezért zavarodott úgy össze. Hirtelen elindult az egyik szűk utcába. Én főként onnan hallottam a katonákat. De bíztam a megérzéseiben szóval ellenkezés nélkül követtem. Céltudatosan manőverezett a házak között, az alkaromnál fogva maga után cibálva engem. Nem csak menekülni akart. Látszólag volt konkrét célja is, erre akkor jöttem rá amikor elengedett és egy pinceajtót kezdett cibálni. Nem kérdeztem semmit mert nem akartam akadékoskodni. Próbáltam inkább a hasznára válni, szóval óvatosan körülkémleltem. Vagyis inkább hallgatóztam. Bár nehezen kivehető volt Connor neszelése miatt de biztos voltam benne hogy emberek kiabálását hallom. Ijedten felé néztem. Szavak nélkül rám meredt a válla felett miközben vacakolt a zárral. Tudtam mit akar mondani. Hogy igyekszik és hogy ő is hallja. Furcsa hogy hetek óta nem láttam. Ráadásul elég érdekes körülmények között váltunk el. Mégis szavak nélkül értjük egymást. Már kezdtem pánikolni. Hideg veríték. Egyre közelebb voltak. Nem akartam harcolni mert rengetegen voltak. És különben sem lenne jó ötlet egy ilyen fontos küldetés közben ennyire magamra vonni a figyelmet. Bár ezt már eléggé elbaltáztam így is. A bágyadt későnyári szellő most jéghidegnek hatott. Szólni akartam Connornak. De tudtam hogy azzal nem segítenék. A katonák egyre közelebb értek. Már csak egy sarok választotta el őket attól hogy meglássanak minket. Mikor már kezdtem magam felkészíteni az esetleges harcra Connor pisszegett egyet majd leugrott a sötétségbe. A lejáró szájánál állva habozni kezdtem. Idegesen hátra néztem. Gyűlölöm a szűk sötét helyeket. 

-Bízz bennem. -hallottam Connor suttogását. Egy határozott mozdulattal a mélybe vetettem magam. Bízok benne? A hangokból fel tudtam mérni a talaj mélységét így sikerült jól érkeznem. Korom sötét volt. A maradék fény is megszűnt amikor Connor lezárta a csapóajtót.

-Mi ez az egész? -kezdtem kérdezni-Mit keresel itt?

-Cshssss- hallottam az apró hangot a fülem mellől. Kis borzongás futott végig a gerincemen és libabőrös lettem. Észre sem vettem hogy mögém került. Elugrottam Connor mellől, de ő megragadta a karomat.

-Maradj csöndben! Várjuk meg a-még eltűnnek.-Mondta alig hallhatóan. Fentről hangokat hallottam. Valakik elszaladtak a lejárat előtt. Ösztönösen megfeszültek az izmaim mikor megzörrent a zár. Connor megszorította az alkaromat nyugtatásképpen. Vagyis inkább azt akarta vele mondani, hogy maradjak el a seggemen és ne csináljak semmi hülyeséget. Szerencsére csak vak lárma volt. Senki nem akart lejönni. A következő pillanatban egy "Arra!!" Kiáltást hallottunk.Nagy robajjal elszaladtak valamerre. Connor eleresztette a karomat majd fáklyát gyújtott. Hosszú idő óta először láttam az arcát.

-Sietnünk kell!- mondta kissé hangosabban, de még mindig suttogva. Kezdtem kiborulni a titokzatossága miatt.

-Connor! Mi a franc történt??

-Nincs időm elmondani. El kell tűnnünk Bostonból!- Ismét megragadta a karomat és sietősen elindult. Kitéptem magamat a szorításából és szembe fordultam vele.

-Mondd el mi folyik itt!

-Lys, most már egész Boston minket keres! Minél gyorsabban fel kell szívódnunk, mert legközelebb nem lesz ekkora szerencsénk! -remélem nem kezd el megint dühöngeni mint legutóbb, mert ha igen esküszöm faképnél hagyom. Ezt szívesen elmondtam volna neki is, de nem ez az alkalmas szituáció erre. Szóval karba tettem a kezeimet és mivel tudom hogy a tekintetem néha nem működik együtt velem, inkább a földet pásztáztam.-Még el sem kezdődött a pályafutásod, nem kéne már most befejezned.-mondta kicsit higgadtabban. Majd mikor szótlanul ránéztem, csak idegesen sóhajtott. Egy ideig gondolkodott majd szó nélkül elindult az egyik sötét folyosón. Ijedten utána siettem mielőtt elnyelne a sötétség.

-Mit akarsz csinálni?-sétáltam mellé.

-Kettéválunk.-Kérdőn néztem rá. -Téged nem köröznek annyira mint engem.

Tovább lépdeltünk egy másik sötét helyre. A kőfolyosók, nyirkos falain csillogott a fáklya fénye. Néhol lecsöppent egy-egy vízcsepp. Patkányok szaladtak el előlünk miközben egyre jobban elvesztünk a labirintus szerű alagút rendszerben. Illetve én. Connor valószínűleg pontosan tudta hol vagyunk. Ez némiképp megnyugtatott, de mégis minél előbb szabadulni akartam erről az undorító nyirkos, sötét és szűk helyről. Connort hirtelen megállt egy feljáratnál.

-Itt lennénk.-fordult felém. Idegesen meredtem a létrára majd Connorra. Aki ahelyett hogy valami megnyugtatót mondana, csak a fejemhez vágta hogy;

-Ne kelts nagy feltűnést! -én pedig flegmán ránéztem majd szótlanul a létra felé vettem az irányt-És vigyázz magadra! A város kapunál foglak várni.-tette hozzá halkan. 

-Megígéred?-némán bólintott. Megenyhült az arckifejezése és a szemembe nézett. Mintha még mondani akart volna valamit. De aztán nem tette. 

Amikor a felszínre értem először, majd megvakultam a hirtelen fénytől. De aztán gyorsan felismerten a helyet ahova kerültem. Tudtam merre van a fogadó szóval siettem ahogy lehetett. A legrövidebb úton baktattam a városkapu felé. Bár tudtam hogy engem nem keresnek annyira, mégis figyelmesen haladtam el az összes brit osztag mellett. Szinte már paranoiásnak éreztem magam. De tudtam hogy ha feltűnően nézelődök csak több figyelmet vonok magamra. Felszabadító érzés volt ahogy, fogyatkoztak körülöttem az emberek miközben kiértem a belvárosból. Úgy éreztem több levegőt kapok és kevesebb furcsa pillantást. Figyelmemet mostantól egy emberre összpontosítottam, akit nem lesz könnyű megtalálni. Vagy mégis? Gondolatmenetemet a vörös látványa szakította meg. Virított a külváros szürke házai között. Egy pillanat elteltével már tudtam mit jelent. Britek és vér. Lovamat meghajtva siettem a helyszínre. Egy távolabbi háznál álltam meg. Pontosabban leugrottam a nyeregből vágta közben. Majd szép lassan közelítettem. Sehol egy lélek. Illetve egy akadt. Aki egy ház árnyékában ücsörgött. Érkezésemre felpattant majd mikor rájött hogy nincs mitől félnie csak igyekezte elhagyni a helyszínt.

-Még hogy én ne keltsek feltűnést...-sziszegtem bosszúsan. Válaszként felnyársalt a tekintetével majd mielőtt beértem volna, elindul a városkapu felé. Sóhajtottam majd füttyentéssel hívtam magamhoz lovamat. Csak némán haladtam mellette. Kezdett esteledni mire az elágazáshoz értünk. Szó nélkül a birtok felé kanyarodtam. Szemem sarkából láttam ahogyan Connor megáll és bámulni kezd rám.

-Te meg hova..

-A rejtett pengéimért. -mondtam átnézve a vállam felett.

-Előbb menjünk haza.

-A pengék nélkül nem!-Mondtam miközben továbbra is egyenesen haladtam előre.

-És hogy akarsz bejutni? Van egyáltalán terved? -kérdezte ingerülten.

-Majd megoldjuk!-válaszoltam magabiztosan.

-Oldd meg egyedül.! -Connor sértődötten elviharzott a másik irányba.

Mivel négy hete színét sem láttam, már felkészültem rá hogy egyedül menjek be. Arrébb vezettem lovamat, lábamat a kengyelbe helyeztem majd felszálltam, kissé meggyötörten de elindultam. Egyáltalán nem volt kedvem visszamenni oda de rejtett penge nélkül nem lehetek assassin. Öt perce sem voltam úton amikor patadobogásra letten figyelmes a hátam mögül. Először átszökött rajtam az enyhe pánik, hogy katonák. De mikor közelebb értek, vagyis ért rá eszméltem hogy nincs mitől tartanom. Megláttam az ismerős fehér csuklyát és némiképp megnyugodtam. Connor csak közvetlen mellettem fékezte le lovát hatalmas port verve. Viszonylag semleges arckifejezéssel meredtem rá. Neki elég bosszús volt az arca de nem haragudhatott nagyon ha utánam jött. Egy percig némán folytattuk utunkat majd pár csípős megjegyzés után megpróbáltunk értelmes haditervet szőni. Kora estére kezdett ismerőssé válni a terep. Kezdtem paranoiás módjára jobbra-balra nézelődni. Bár Connor jelenléte némileg megnyugtatott, tudtam ha szembetalálkozok a nagynénémmel mindennek lőttek. De ez nem fog bekövetkezni. Apró tervünk az volt hogy ő feltöri a zárat miközben én őrködök. Ez nem hangzott túl bonyolultnak. Nem is ez volt a legnehezebb hanem eljutni a szobáig ahol van. A villát csak én ismerem eléggé szóval Connor csak rám hagyatkozhat-e téren. Kérdés hogy bízik e bennem eléggé. Már tudom milyen úton akarok bejutni. Apró bökkenő viszont hogy kitérőt akartam tenni a szobám felé de még mérlegelek, hogy Connort biztosan be akarom engedni-e oda. Az eget narancsra és vörösre festette a lemenő nap fénye. A horizonton feltűnt az egyik torony hegye. Lovainkat a fák közé vezettük biztos helyre majd a sűrű növényzet menedékében lopództunk közelebb a birtokhoz. Mikor már egész közel voltunk hallottam az ismerős hangokat, éreztem a régi otthonom illatát. Kirajzolódtak a szobák ablakai köztük az enyém. Magam mellé pillantottam Connorra aki szinte ugyan úgy lapított mint én annak idején. Szememmel kerestem a nénikémet. Hátha feltűnik az egyik ablakban. De természetesen nem láttam meg. Ahogy egyre nagyobb lett a hangzavar egyre jobban összeszorult a gyomrom és kezdtem fontolgatni hogy visszaforduljak. Természetesen ezt magam sem gondoltam komolyan. Szédülni kezdtem szóval hirtelen a földre tenyereltem támaszképpen.

-Minden rendben?-Nem, akartam hattyúk halálát játszani szóval csak bólintottam.

-Várhatunk éjszakáig akkor nagyobb a csend.- javasolta Connor mintha csak a gondolataimban olvasna. Vagy csak ennyire látszik rajtam a feszültség. Tanyát vertünk egy nagyobb fa tövében. Mivel nem akartam teljesen haszontalannak tűnni, felmásztam és kémlelni kezdtem az udvart. 

Mikor realizáltam hogy így tényleg nem tudunk belopódzni, nekiálltam le kecmeregni a fáról.

-Te mit művelsz?-Hallottam az alattam lévő ágak közül, és annyira meg ijedtem hogy megcsúszott a lábam. Próbáltam elkapni az egyik ágat de mivel sikertelen volt megpördültem tengelyem körül hogy legalább csekély esélyem legyen normálisan érkezni. Ez úgy ahogy sikerült is. Connor elkapta a derekam és erősen tartott. Próbáltam elkerülni a kínos szituációt így gyorsan kiszabadítottam egyik fennakadt bokámat. Mikor sikerül stabilan elhelyezkednem az ágak között próbáltam hátrálni Connortól de ez nem igazán sikerült. Magához húzott. Némileg zavartan éreztem magam de sejtettem hogy nem ölelgetni akar. Csak nem akarta hogy zuhanjak megint.

-Mi a franc van veled?-kérdezte ingerülten.

-Csak megcsúsztam. -tudtam hogy nem erre gondol. Kilöktem magam szorításából. És leugráltam a fáról. Sikerült kicsit felélénkülnöm. Connor nagy huppanással ért mellettem földet.

-Szóval?-hallottam hátam mögül a frusztráló kérdést. Amire Connor feleletként egy megvető pillantást kapott.-Fáradt vagy?-próbálkozott tovább kitartóan. Igazából majdnem eltalálta de a fáradtságnál sokkal jobban zavart a gondolat hogy vissza kell mennem a villába. Szinte már láttam magam előtt a jelenetet ahogy a nagynéném elé visznek aki egy pálcával fog üdvözölni, és amint tudomást szerez a rejtett pengékről, a kabátommal együtt fogja őket a tűzbe vetni. Némi idő kellett ameddig lecsendesedett az udvar. Bár még így is voltak akik kint lófráltak. A kínos csend percekig tartott. Sóhajtottam egyet.Mivel nem nagyon akartam kiönteni a gyermekkori traumáimmal teli tudatom, csak feltápászkodtam.

-Most már tiszta a levegő. -tereltem a témát. Connor mellém állt és együtt bámultuk a villát.

-Induljunk?-mondta félig suttogva.-bólintottam. Elvétve ugyan még mászkált pár ember. De ők vagy túlságosan elfoglaltak, vagy túl fáradtak voltak ahhoz hogy észre vegyenek minket. Kiérve a bokrok közül végig a sűrű sötét árnyékban haladtunk. Orromat megcsapta az emlékek illata de figyelmen kívül hagytam. Koncentrálnom kellett a küldetésre. Connor végig a nyomomban járt. Most csak én ismerem a terepet, szóval rám volt utalva. Épp a déli szárny mellett lopództunk el amikor hangos nevetésre lettünk figyelmesek. Megdermedtünk majd mikor realizáltuk hogy fél percünk van elrejtőzni egy egyenes fal mellett fontolgatni kezdtem hogy átfutok a túloldali bozótba hátha a kissé ittas állapotban lévő csoport előtt anélkül át tudok száguldani hogy észrevegyenek vagy a képzeletük játékának higgyenek. De Connor elrántott mielőtt megpróbáltam volna megvalósítani ezt felettébb ostoba tervet. Felmászott a falon lévő futónövényen. Egy-két méteres magasságban megálltunk és minden erőnket bevetve próbáltunk mozdulatlanul maradni. Hallottam ahogy Connor megcsúszott, bal kezével gyorsan egy másik indához kapott. A társaság szerencsére zavartalanul haladt tovább mit sem törődve velünk. Csak annyi volt a szerencsénk hogy részegek voltak. Mikor eltűntek a kanyarban és elkezdtem ereszkedni csakhogy Connor természetesen másik utat választott.

-Connor! Mit csinálsz?!-próbáltam a legmagasabb hangerőmön "suttogni".

-Itt egy üres szoba!-mondta lelkesen, inkább megörülésképpen mint válaszként.Természetesen az én szobám volt.. Utána siettem de már rég feltörte ez erkélyem ajtaját amikor beértem. Óvatosan előre lépkedtem. Mikor meggyőződtem róla hogy mindent érintetlenül hagytak, nosztalgikus érzésem támadt.

-Szóval ez a te szobád?