Az elkövetkezendő pár hetet a szobám rabságában töltöttem. Minden vágyam volt kimenni végre de ezt nem tehettem meg. Ehelyett Achilles állandó vendégem volt és további történeteket mesélt. Nem szórakoztatás jelleggel. Állítása szerint ha assassin akarok lenni sok mindent meg kell tanulnom még. Ezért rengeteget olvastam. Amit nem bántam, mert ha érdekelt valami akkor imádtam róla olvasni. Így új szobámban egy ágyon, egy szekrényen és egy fotelen kívül nem volt semmi, csak rengeteg könyv. Az elméleti oktatás tehát megvolt, habár nagy része ismétlésből állt mivel Jason bácsi már megtanított szinte mindent. Connort hetekig nem láttam, már kezdtem megszokni. Őt ismertem meg először, és miatta vagyok itt. Nem mondhatom hogy nem volt nagy hatással az életemre. Legalább is eddig ezt hittem. Most pedig eltűnt és kezdtem azt hinni hogy csak annyi dolga volt hogy eltereljen Achilleshez és onnantól alig fogunk találkozni. Már egy ideje járkáltam a házban, egész jól begyógyult a combom. Achilles hozott a városból pár ruhát, mármint szerencsére nem olyan ruhákat amiket eddig hordtam. Ingeket és nadrágokat. Mivel egyedül voltam egy combközépig érő inget viseltem mert Achilles csak este jön és különben is nyár van. Éppen olvasgattam az öreg könyveit amikor zajt hallottam lentről. Rögtön felriadtam és a lehetséges helyzet variációkon kezdtem agyalni. Achilles nem lehet mert ő nem sétál ilyen gyorsan. Talán betörő, vagy netalántán a család katonái szagolták volna ki, a honlétemet? Egy módon tudhattam csak meg. Előszedtem az egyik kardomat majd, óvatosan kilopakodtam a szobámból. Lábujjhegyen le a lépcsőn, ami bár rozoga és nyikorog, szerencsére meg sem roppant. Az aljánál megálltam és fülelni kezdtem. Sehol semmi, már kezdtem betudni a fantáziám játékának aztán hirtelen olyan helyről hallottam lépéseket ahonnan a legkevésbé számítottam volna rá. A falból, pontosabban a helyéről. Ahol egy hatalmas lyuk tátongott, ami egy keskeny lépcsőhöz vezetett. Onnan szűrődtek ki a zajok. Pontosabban lépés hangok amik egyre közeledtek. Felvettem a támadó pozíciómat és rászegeztem kardom a jövevényre. A következő pillanatokban hatalmas durranás, üvöltések és erős kopogás hallatszott. Valaki lezuhant a lépcsőn. De nem sok mindent láttam mindent belepett a sűrű fehér füst. Köhögni kezdtem, alkaromat a szám elé emeltem hogy ne lélegezzek be túl sokat. Szerencsére ez valamiféle keverék lehetett, nem kezdte ki a torkomat. Kardomat előre tartva óvatosan le mentem a lépcsőn. Egy kis helyiségbe vezetett amit még belepett a fehéres köd. Köhögést hallottam csak. Majd hirtelen ismerős alakot pillantottam meg. Emberem a földön elterülve feküdt, körülötte pár épen maradt füstbomba hevert, és karjával hasonlóképp védekezett a füst ellen mint én. Kardomat rá szegeztem majd ismerős hangokat hallottam. Ezt a rejtett pengét bárhol megismerem.

-Connor?!

-Te meg mi a francot csinálsz?-Ordított két köhögés között. Én segítő kész akartam lenni és odanyújtottam a kezem. Ő megragadta (és bár nem szándékosan)elrántott. Rá estem a mellkasára. Rögtön lelöktem magam róla és mindketten a hátunkon feküdve köhögtünk. Feltérdeltem és ellegyeztem a füstöt. Connor feltápászkodott, megragadta a karomat és felcibált a lépcsőn. A nappaliba érve megmarkolta mindkét felkarom és magával szembe fordítva kérdezte újra.

-Mit művelsz? Megőrültél?

-Azt hittem betörtek!

-Még is ki a franc törne be egy ilyen rozoga házba?-Kérdezte egy kicsit nyugodtabban, szeme ekkor vándorolt el enyéimről. Mikor rá eszmélt hogy csak egy ing van rajtam zavartan másik irányba fordult.-És miért vagy egy szál ingben? Látogatód volt vagy mi a franc??-Ezzel rögtön sikerült kiidegelnie..

-Nem ismerek senkit rajtatok kívül..! Másrészt pedig sajnálom hogy nyáron, egyedül, merészelek ingben lenni. Nem szoktam ilyen melegben kabátot hordani mint egyesek..

-Ez a ruha a felszerelésem része.-tette karba a kezét miközben háttal állt nekem-Mit akarsz harcoljak egy szál gatyában?! -Hát ami azt illeti nem bánnám, de itt nem ez a lényeg.

-Legalább szólhatnál valamit, ha bejössz az ajtón. Lehet elkerülnénk az ilyen félreértéseket. -mondtam miközben sétálni kezdtem a lépcső felé.

-Hát persze Elisabeth kisasszony!-Szólt utánam, nekem pedig ha lehet ennél is jobban felforrt az agyvizem.

-Ne szólíts így!

-Miért hogy szólítsalak? Ez a neved.- Istenemre mondom, mindjárt visszafordulok és leütöm.

-A nevem Lys! Csak a nagynéném hív Elisabethnek.! -Fordultam vissza ordítva a lépcső tetejéről, majd berohantam a szobámba és erőből magamra csaptam az ajtót. Felkaptam egy nadrágot a további kínos helyzetek elkerülése miatt. Pár perc múlva lementem a nappaliba ahol Connor pakolászott valamit majd lesietett a titkos szobába amit az imént fedeztem csak fel. Lementem utána, megálltam a lépcső alján.

-Mellesleg mi ez a szoba?

-Erről neked nem igazán kéne még tudnod..

-Most már mindegy.-tártam szét a karjaimat, vidáman.

-Nem hagysz békén ameddig el nem mondom ugye? -Nézett rám unottan. Én pedig csak széles mosolyra húztam a számat és beljebb lépkedtem. -Ne nyúlj semmihez!- Utasított.

-Szóval?

-Ebben a szobában fogsz gyakorolni, ha felépülsz és meglesznek a rejtett pengéid. Achilles előbb utóbb úgyis megmutatta volna de... Jó lenne ha köztünk maradna hogy itt jártál.-Nézett le rám, miközben újra felment valamiért.

-Rendben, de csak ha elmondod mit csinálsz.-már négy napja könyvek között élek. Kíváncsi voltam mi történt vele és hogy mit tervez. Meglepetten rám nézett.

-Te most zsarolsz engem?

-Igen úgy is mondhatjuk.-báj vigyorogtam továbbra is. Ő megforgatta a szemét és nekitámaszkodott az ajtófának.

-Csak összeszedem a felszerelést amire majd szükségünk lesz.-mondta és le is sétált az alagsorba.

-Várj..mi?.. Szükségünk?-Néztem utána. Választ nem kaptam szóval leszaladtam a lépcsőn, sikeresen elállva az útját. A lépcső miatt végre kissé magasabbnak érezhettem magam. Lenéztem Connorra tovább követelve a választ.

-Nyugodj le, egyenlőre még nem megyünk sehová, de, a többiek készülnek valamivel Bostonban amihez kell még pár segítő kéz... -Arckifejezésem kezdett átváltani vidám izgatottságba, felszaladtam volna a lépcsőn de ő megragadta a vállaimat.-De nem most. Még nem gyógyult meg teljesen a lábad.

-A lábamnak semmi baja. -Váltottam komoly arckifejezésre.

-Addig ameddig a vén ember nem ezt mondja nem mehetsz sehova, ugye tudod..-Mondta ő is semleges arckifejezéssel. Ennek hallatán, lehervadt a lelkesedésem és ez az arcomon is látszott -De ha minden jól megy, nemsokára felméri a képességeidet, és ha elég jól szerepelsz akkor eljöhetsz velem, szóval próbáld meg a legjobbat nyújtani. De addig pihenned kell.

-Egész eddig pihentem, már halálra unom magam.-tettem karba a kezem, és elindultam felfelé. Magam mögül, halk sóhajt hallottam, aztán távolodó Lépteket. Connor csinálta tovább a dolgát és pedig tovább méláztam a szobámban. Végül már úgy voltam vele hogy nem érdekel Achilles se Connor. Felkaptam a csizmámat és elsunnyogtam a kijárat felé, Connor nem vett észre. Lent neszelt valamivel. Kisétáltam az istállókhoz elkezdtem felnyergelni a lovamat. Úgy döntöttem felfedezem a környéket. Felpattantam a lóra de pechemre Connor épp akkor jött ki a házból.

-Mégis hová mész??! -tárta ki a karját miközben sietős léptekkel közeledett.

-Csak körülnézek.

-Arról szó sem lehet! A lábad mé-

-A LÁBAMNAK SEMMI BAJA! -emeltem meg a hangom.-Csak lovagolni megyek.-váltottam nyugodtabb hangnembe.-Nem kerülök bajba.

-Ha rólad van szó nem lehet tudni.-Nézett szúrósan.-Veled megyek, de a rétnél tovább nem megyünk.-jelentette ki. Ah remek.

-Minek? Mondom hogy tudok magamra vigyázni.

-Eltévedsz.

-Jó a tájékozódási képességem.-Húztam ki magam magabiztosan. De mintha a falnak beszélnék. Már vezette ki a lovát. Nem vártam meg hogy felszálljon, elvágtattam az első egyenes úton. Nemsokára beért de nem tudott lépést tartani az én lovammal. A kereszteződéshez érve lelassítottam, és vissza fordulva megállítottam lovamat. Diadal ittasan mosolyogtam rá.

-Fel adod?

-Soha!-kiáltott és el galoppozott a jobb oldali úton. 

Nekem pedig több sem kellett, utána eredtem. A nap magasan járt már, fénye tükröződött a folyó vizén ami mellett végig száguldottunk, felverve a vízi madarakat akik kétségbeesetten iszkoltak távolabb. Lovam kezdett kifáradni, így Connor meg tudott előzni. Áthaladtunk egy hídon majd ki értünk egy rétre ami tele volt pitypangokkal. Ahogy átszeltük, a sűrű növényzetet bolyhos termése szanaszét szállt a levegőben. Felügettünk egy domb tetejére Connor mellé vezettem a lovamat és együtt néztünk körbe.

-Meddig lesz távol a vén ember? -kérdezte Connor miközben a távolba meredt.

-Napnyugta előtt biztos nem.-mosolyodtam el. -Szóval mekkora a terület?

-Pont elég nagy ahhoz hogy eltévedhess. Szóval ne veszíts szem elől.-Azzal meghajtotta a lovát és begaloppozott a fák közé, én pedig utána. A nap további részét a szabadban, lóháton töltöttük, hál istennek mert már kezdtem megbolondulni a bezártságtól. Késő dél után lehetett. Egy szélesebb úton haladtunk, a lovak patája alatti kavicsok ropogása visszhangzott a ritkás fák között. Néhány helyről madár csiripelés hallatszott, a bokrok tövéből kiszűrődött az erdei állatok neszelése. Kissé sötét volt az évszakhoz képest, párás volt a levegő és valami baljós feszültség terjengett a levegőben amit nem tudtam hová tenni.

-Esni fog. -Jelentette ki Connor, miközben a lombok között látszó eget kémlelte.-Jobb lesz ha sietünk mielőtt leszakad az ég.-És ahogy ezt kimondta koppant is egy első csepp a homlokomon amitől összerezzentem kicsit. Connor aprót mosolygott rajtam, majd meghajtotta a lovát. Lassú vágtában haladtunk tovább. Kiértünk arra a rétre ahol pár órával ez előtt végig száguldottunk. Még látszódott a két kitaposott csík ahol végig mentünk de a rét már egyáltalán nem azt a vidám hangulatot sugározta mint amikor előzőleg itt jártunk. Ahogy fejem felett kitárult az ég láttam hogy teljesen beborult, sőt nyugat felől csaknem fekete fellegek érkeztek. Langyos szél csapott az arcomba, és láttam ahogyan az erdő széli fákat ingatja. Egyre erőteljesebben... Az előbb még csak csepegett az eső mostanra, csak úgy zuhogott. Galoppban folytattuk utunkat, de még meg sem pillanthattuk a tanyát mire teljesen bőrig áztunk. Olyan erősen hordta a szél az arcomba az esőt, hogy alig láttam. Rá pillantottam Connorra aki idő közben lelassított és lépésben haladt tovább. Csukott szemmel,hátra hajtotta a fejét és kihúzva hagyta hogy rá essen az eső. Néztem ahogy lepereg a víz az arcán néhány csepp leesik az állánál a többi pedig végig folyik az ádámcsutkáján. Furcsa érzés kerített hatalmába. Csak elkalandoztam... Rám nézett a válla felett. Elkaptam a tekintetem. Miért van az, hogy mindig megérzi ha nézem? Leengedtem a kezeimet és kihúztam magam. Hagytam, hogy langyos nyári esőcseppek kopogjanak az arcomon. Tényleg jó érzés volt. Legalább is jobb mintha magzatpózban ücsörögnék a nyeregben. Lassan elértük a tanyát, lenyergeltük lovainkat.

Szerencsére Achilles még nem volt itthon, szóval nyugodtan felmentem a szobámba és megszárítkoztam. Száraz ruhákban de még vizes hajjal mentem ki a folyosóra. Az ablakokon hangosan kopogott az eső. Mennydörgés hallatott, majd kis villanás és hirtelen durranás. Megfeszültek az izmaim de nem ijedtem meg. Már sokszor éltem át ilyet kis koromban is. Viszont az ilyesfajta viharok ösztönszerű pánikot váltanak ki belőlem, még úgy is hogy tudom hogy biztonságban vagyok. Már indultam volna le egy kis ételért amikor pislákoló fényt fedeztem fel. Connor szobája felől jött. Kíváncsiságomat megint előrébb helyezve az eszemtől, haladtam a nyitott ajtó felé. Majd akkor jöttem rá hogy ez egy rettenetes ötlet volt amikor a szoba ajtóba értem és rájöttem hogy Connoron nincs felső. Sőt mi több egy hatalmas lila folt éktelenkedik az oldalán. Rögtön átfutott az agyamon a jelenet amikor megrúgtam. Akkor nem gondoltam volna hogy tudok ilyen erőset rúgni. Csak álltam a szoba ajtóban és minden szemérem nélkül bámultam Connor oldalát. Figyelmen kívül hagyva hogy ő is néz, méghozzá elég értetlen fejet vágva. Amit nem is csodálok.

-Mi..-kezdett volna bele a teljesen jogos kérdésbe, hogy "még is mi a francért bámulom" de én közbe vágtam.

-Orvos látta már?-válaszként egy zavarodott tekintetet kaptam.

-Mégis mit?

-Azt ott.-mutattam az oldalára.

-Nem vészes.-intézte el egy vállrántással. Majd elkezdte venni az ingét.

-Nem vészes? Ember, az el van törve!-fakadtam ki a szoba másik végében álló idiótára aki pár órája még arról papolt hogy "nyújtsam a maximumot."

-Nincs eltörve!!-monda hangosan.

-Akkor mégis miért van belilulva?! És.. Az ott egy véraláfutás?-mentem közelebb hogy szemügyre vegyem. De Connor ráhúzta az ingét.

-Ha tudni akarod csak megrepedt! Meg fog gyógyulni.

-Fog!? Mikor is történt ez? Úgy egy hónapja!

-Ne szállj el magadtól! Nem okoztál olyan nagy sérülést mint gondolod!-viharzott el mellettem. Én pedig köpni-nyelni nem tudtam.

-Te azt hiszed hogy ez nekem dicsőség?! -nem kaptam választ, Connor le csörtetett a lépcsőn és legyintett a válla felett. -IDIÓTA!-üvöltöttem utána. Majd mikor semmi válasz nem érkezett, az ablakhoz sétáltam és szótlanul bámultam ahogyan az esőcseppek lefolydogálnak az üvegen. Némiképp megnyugodtam tőle. Így amikor újból hallottam Connort közeledni viszonylag higgadtan kezdtem hozzá beszélni.

-Most komolyan. Had nézzem meg.-mondtam szelíden miközben oda sétáltam. Nem szólt semmit csak bámult azzal a szúrós tekintetével. Én pedig minden tapintat nélkül benyúltam begombolatlan inge alá és finoman végig simítottam az oldalán. Érezhetően be volt dagadva és az egyik bordája enyhén behajlott. Connor mozdulatlanul tűrte amin meglepődtem.

-Mondtam hogy nem vészes. Kibírom.

Á szóval innen fúj a szél. Még mindig óvatosan de kicsit erősebben húztam végig ujjaimat az oldalán, mire kicsit megugrott és felszisszent. Bosszúsan a szemébe néztem ami sárgásan izzott a lámpa fényében. Dühös volt. Talán mert nem akart gyengének látszani. Mert mióta találkoztunk próbálja a hőst játszani. Csak tudnám miért.. idióta.

-Maradj itt!-mondtam majd bementem a szobámba és kutakodni kezdtem a táskámban. Kivettem az otthonról kimentett dolgok egyikét. Ami egy kenőcs volt. Az egykori doktorunk szentül állította hogy minden harci sérülést meggyógyít szóval itt az ideje hogy hasznomra legyen. Mikor az orvossággal a kezemben kiléptem a folyosóra, természetesen Connornak hűlt helye volt, de mivel nem akartam újabb veszekedést nyitni nem dühödtem be rajta. Szó nélkül beléptem a szobájába. Az ágyán ült oda dobtam neki az üveget mit el kapott és rögtön vissza is dobott.

-Nincs szükségem rá.

-Ezt majd eldönti az orvos!-álltam meg előtte. Az üveget egyik kezemből dobáltam a másikba.

-Nem megyek orvoshoz.-Mondta nyugodtan. Kezeit az ölében ropogtatta.

-Achilles úgyis elküld egyhez. -Megálltak a kezei és gyilkos tekintettel felnézett rám.

-Ne merészeld elmondani neki!

-Oh hogy nem is tudja? -"lepődtem meg" majd enyhén elmosolyodtam.-Vagy ez vagy az orvos. Választhatsz!- Connor továbbra is gyilkos arckifejezéssel meredt rám. Néha sárgás fényt véltem felfedezni a szemeiben. Szép szemei vannak.. attól eltekintve hogy épp felnyársalnak. De álltam a tekintetét. Hosszú másodpercekig.

-Megint zsarolsz.-jelentette ki.

-Már megszokhattad volna.-báj mosolyogtam továbbra is, miközben a krémet nagy lendülettel az éjjeli szekrényére raktam. A csattanása ketté szelte az eső monoton kopogását. Connor tekintetét figyelmen kívül hagyva, magabiztosan hagytam el a szobát. Majd mikor épp átléptem a küszöböt hallottam a kérdést.

-Ezt most miért csinálod?-vissza néztem a vállam felett. Tekintetét megint az enyémbe fúrta.

-Ezt hogy érted?

-Féltesz? -Bámult felém továbbra is. Meglepett a kérdése. És hirtelen nem is tudtam mit felelni rá. Egy másodperc kínos csend után szóltam.

-Én csináltam és szeretném jóvá tenni. Ennyi az egész.-zavartam le gyorsan. Majd el is hagytam a helységet és vissza vonultam a saját szobámba. Eldőltem az ágyon. Már épp elmerültem volna a gondolataimban amikor eszembe jutott hogy az előbb ételért indultam és hogy még mindig éhes vagyok.