Percekig néma csönd volt köztünk de ezt nem is bánom. Connor feltápászkodott és a kezét nyújtotta felém.

-Azt hiszem én még maradok egy keveset. De te menj csak nyugodtan.-bámultam rá hanyatt fekve. Ő csak bólintott, majd percek múlva elhagyta a halló és látó távolságomat, én pedig végre egyedül maradtam az erdővel és a gondolataimmal. Nem tudom pontosan mennyi ideig feküdtem a kupac levélben de már sötétedni kezdett mire magamhoz tértem egy ismerős hangra. Fel könyököve körvonalazódott bennem hogy, a holló a velem szemben lévő fán ülve figyel. Hirtelen éles hangon kezdett rikácsolni majd sietősen elszárnyalt, mintha csak sürgős dolga lenne.. az én hangulatom is megváltozott. Nem volt olyan önfeledt és varázslatos mint előzőleg. Feszültséget éreztem a levegőben, így jobbnak láttam hazasietni. Pirkadat volt a napkorong baljós vörösbe burkolta az ég alját.Elég jól bírom a hideget de ez most csontig hatolóan dermesztő volt. Hazaindultam és mikor megláttam Connort a ház előtt várakozni már rosszat sejtettem. Közelebb sietve láttam hogy nincs egyedül. Egy alacsony kabátos ember ugrált körülötte, hevesen hadonászott valószínűleg magyarázni próbált valamit. Ahogy a látótávolságukon belülre kerültem mindketten felém kapták a tekintetüket. Connor arcán zavart arckifejezés ült. A másik ember egy korosodó, a negyvenes évei derekán járó ember volt. Ápolatlan ősz borosta fedte ráncos arcát. Megviselt kabátja zsebéből egy borítékot húzott elő és Connort faképnél hagyva sietett hozzám közelebb.

-Te vagy Elisabeth Ravenhill?

-Igen én volnék.-mondtam zavartan. Azzal a kezembe nyomta a levelet és minden szó nélkül a lovához sietett. Mire utána kiabáltam hogy mégis mi folyik itt, már rég elgaloppozott. Csalódottan bámultam utána majd a kezemben lévő papirosra. Habozás nélkül kibontottam. A kinti lámpa pont elég fényt adott. Egy dátum volt rajta és egy helyszín. Semmi több. Zavartan megforgattam a kezeim között, hátha találok még valamit. A borítékra csak egy betű volt vésve. "J" Zavartan leengedtem a papírt.

-Jeremy...-suttogtam inkább magamnak mint Connornak.

-Mit üzent?-kérdezte közönbösen.

-"Boston, Szirének bárja, December 10."

-Az mához egy hét. -ült le Connor a lépcsőre. Láttam hogy agyal valamin szóval mellé kuporodtam és vártam egy kicsit.-Szirének bárja huh? -bólintottam.-biztos oda akarsz te menni?-nézett rám félre döntött fejjel.

-Miért az milyen hely?!

-"szirének" és alkohol... gondolkodj.-húzta gonosz mosolyra a száját. Bennem körvonalazódott a dolog és zavartan felpattantam a lépcsőről

-Nem! Azt már nem!! Én oda be nem teszem a lábam. Egyáltalán miért akar egy ilyen helyen találkozni?!-agyaltam hangosan. A Connor arcán lévő gúny pedig szép lassan átváltott aggodalomba. Én még mindig mondtam a magamét amikor ő lassan feltápászkodott és elém állva finoman megfogta a karjaimat. Ezzel egy pillanat alatt lecsitított. Tekintetem a szemeibe fúrtam.

-Elmegyek veled.-mondta miközben mélyen a szemeimbe nézett. Egy pillanatig haboztam.

-Biztos vagy benne? Úgy értem nem muszáj beleártanod magadat..

-Félre értesz. Nem hagyom hogy egyedül menj oda.-mondta komoly arckifejezéssel. Kissé elállt a lélegzetem. Sosem voltam az a fajta lány aki védelemre szorul. Mégis jól esik hogy Connor meg akar védeni. Talán kicsit el is pirultam, de biztos hogy hálás arckifejezést vágtam mert ő is elmosolyodott majd zavartan a lesütötte a tekintetét.

A következő pillanatban Achilles feltépte a bejárati ajtót mi pedig szétugrottunk.

-Ti ketten befelé! Ki vele, mi folyik itt?

                                                                                      ...

Beléptünk a sötét szűk helyiségbe. Csizmáinkról lepotyogott a kintről behozott hó és latyak. Csuklyáinkat mélyen az arcunkba húzva léptünk beljebb. A levegőt belengte az alkohol és a kocsmában rohadó alakok bűze. De ezek mellett még volt egy nem igazán ide passzoló szag, illetve illat is. Az erős olcsó parfümök illata. Amik köztudottan nem arra hivatottak hogy nőies aurát kölcsönözzenek, csupán arra hogy elfedjék a testszagot amit ezek a hölgyek árasztanak. A legtöbb asztalnál lecsúszott halászok és matrózok ültek, néhol hajóskapitányok, egy-két helyen pedig fel-fel bukkantak vörös kabátok is. Bár ezektől a katonáktól nem igazán volt félnivalónk, hisz ahogy látom a lábukon is alig állnak. Az asztalok körül nők lépkedtek, néhol hiányos öltözékben kellették magukat az úriembereknek. A helyet betöltötte az erőltetett női nevetés, férfiak öblös üvöltözése és természetesen az élvezet hangjaiból sem volt hiány.

-Szóval ez lenne a szirének bárja?-suttogtam fintorogva. Connor bólintott majd közelebb hajolt.

-Már csak a te szirénedet kell megtalálnunk..-mondta gonoszan, majd beljebb lépkedtünk és alaposan szemügyre vettük a társaságot. Bár ne kellett volna... a "szirének" nem hazudtolták meg önmagukat. Néhányuk minden szemérem nélkül borul a kedves urak ágyékára. A többiek csak az öleikbe ereszkedtek így legalább takarta a szoknya amit kell... bájos. Miután legnagyobb "örömömre" többször is végig szántottam a tekintetem az embertömegen, megakadt a szemem egy magányosan ücsörgő alakon, aki az egyik félreeső sarokban ült. Mikor az asztala mellé léptem, rám emelte a tekintetét. Szeme rögtön felcsillant amint felismert, ám mielőtt mosolyra húzta volna a száját Connor határozottan mellém lépett, Jeremy arcán pedig egyszerre jelent meg ijedtség és zavarodottság. Biccentéssel jeleztem hogy velem van, Jeremy gyanakvó tekintettel mérte végig Connort, és ahogy ő visszanézett rá abból rögtön kiderült hogy egyáltalán nem tartják egymást szimpatikusnak. Ez sajnos nem lepett meg, de reménykedtem benne hogy nem nyilvánították egymást ősellenségnek az első szemkontaktus alkalmával. Nyilván nagyobbat nem is tévedhettem volna. Jeremy kicsit indulatosabban kelt fel a székről és miközben állta Connor szúrós tekintetét, határozottan kezet csókolt nekem, ami bár magunk között igen megszokott gesztus valószínűleg Connornak elég nagy meglepetést okozott.

-Elisabeth. -Köszöntött illedelmesen.

-Jeremy.-Köszöntöttem én is kissé lesütött szemmel, és igyekeztem megtartani a nyugalmamat, és minél természetesebben viselkedni.

-Jeremy Fergasson.-nyújtotta a kezét Connor felé apró magabiztos mosolyra húzva a száját.

-Tudom ki vagy.-Bökte oda Connor, és látszólag esze ágában sem volt kezet rázni. Jeremy ezt gyorsan nyugtázta és lesajnálóan visszahúzta a kezét.

-Benned kit tisztelhetek?-próbálkozott tovább kitartóan.

-Connor Kenway.-érkezett a felelet határozottan.

-Kenway? Haytham Kenway esetleg..

-Az apám.-vágott közbe Connor, arcán pedig tisztán látszott hogy koránt sem élvezi a szituációt, mert tudom jól hogy nem szívesen beszél az apjárol, pláne nem egy első találkozáskor. Lélegzet visszafojtva hallgattam és próbáltam leolvasni az arcáról, hogy vajon most mit gondolhat de lehetetlennek bizonyult. Connor arca pont olyan semleges és tartózkodó volt mint mindegy egyes alkalommal amikor új emberrel találkozik. Jeremy..Jeremy pedig határozottan mosolygott ahogyan szokott. Lényegében ő is tartózkodó volt csak a maga módján, és külön dicséret neki amiért nem tett megjegyzéseket Connor sajátos modorára és ilyen jól viselte a váratlan szituációt, amibe bármennyire is restellem magam de én sodortam bele. Ők ketten feszülten bámulták egymást, amikor is én ezt megelégeltem.

-Tehát voltaképpen miért is hívtál ide?-kezdtem nyugodt hangnemmel.

-Oh hát persze!-kapcsolt Jeremy és mellém pattanva kihúzta nekem a széket. többször is meg jegyeztem már neki hogy többé ne bánjon velem úri hölgyként, de nem akartam csetepatét így csendben maradtam, ami piszkosul nehezen ment hiszen tudtam hogy ezek ketten minden mozdulattal provokálni fogják egymást. Miután díszes társaságunk helyet foglalt a félreeső asztal körül a kocsma (bár, borbély, vagy tudjam is én mi) legeldugottabb sarkában, megértettem Jeremy miért itt akar találkozni. A lehető legtöbb ember között egy zsúfolt forgalmas helyen nem tűnik ésszerűnek egy titkos találka, de ha jobban belegondol az ember ez egy tökéletes hely rá. Hisz a hangzavarban senki sem hall minket csak aki közvetlen mellettünk van, azt pedig észrevesszük. Ráadásul mindenki részeg és feltehetőleg érdekesebbnek találja a hiányos öltözetű táncoló nőket mint pár rejtélyes alakot a sarokban. Nem vitás Jeremynek vág az esze, mindig is volt érzéke az ilyesmihez.

-Szóval,-kezdett bele a mondanivalójába,-a nagynénédről lenne szó. Te is tudod hogy páran fenik a fogukat a birtokra és elég aljas módon próbálják megszerezni.-monda miközben tartotta velem a szemkontaktust, Connort látványosan figyelmen kívül hagyva. Némán bólintottam és miközben az asztalra könyököltem, ráléptem Connor lábára, jelezve hogy nem kéne lyukat szuggerálnia Jeremy halántékára. Nem néztem rá de éreztem hogy dühösen rám pillantott a taposódás miatt, amit meg is értek hisz neki csak egy vékony bőrcsizma védte a lábfejét az én fasarkú csizmámmal szemben. Aucs. Connor továbbra is mogorván nézett, Jeremy pedig ügyet sem vetve rá folytatta. -Még ne vedd készpénznek amit mondok, de ha minden igaz tudjuk a nevét annak aki a merényletet tervezi elkövetni. Egy kereskedő, nemrégiben kezdett el terjeszkedni, ami annyit takar hogy minden lehetséges földterületre lecsap. Te is tudod hogy a Ravenhill birtok milyen gazdag és termékeny, így hogy csupán egy megözvegyült asszony kezében van nem csoda hogy sokan le akarnak rá csapni.-nem tagadom, furcsa volt hallani hogy ilyen kiszolgáltatottnak néz ki az a nő aki éveken keresztül megfélemlített és rendelkezett felettem. Persze papír forma szerint nem így van, de sajna senki sem lát be az ódon falak mögé. Nagyot nyeltem és mérlegeltem a hallottakat. Éreztem Jeremy fürkésző tekintetét, aki készen volt rá hogy hasson a lelkiismeretemre és felbátorítson. Ám én igyekeztem határozottnak tűnni.

-Kiről lenne szó?-kérdeztem, Jeremynek pedig elégedettség futott végig az arcán.

-A neve William Johnson.-mondta miközben az asztalra könyökölve előrébb hajolt ügyelve hogy ne mondja túl hangosan. Connor hirtelen oda kapta a tekintetét.

-William Johnson?-könyökölt az asztalra közelebb hajolva. Jeremy kérdőn nézett felé, szemében már láttam fellobbanni az ellenszenv szikráját, ám határozottan ránéztem és szerencsére szavak nélkül felfogta hogy nem szeretnék balhét, így viszonylag barátságosan válaszolt, bár egy újabb kérdéssel.

-Tán ismered?

-Legyen elég annyi, hogy tudom ki az. Hol van most? -kérdezte ingerülten. Én pedig nyugtalanul mocorogtam a székemen

-Miért mégis mit akarsz tenni?-kérdezte Jeremy kissé gúnyosan. Szerencsére Connor a hangsúlyt figyelmen kívül hagyta. Tudtam hogy most csak az lebeg a szeme előtt hogy kihúzhasson egy nevet a listájáról. Ám cseppet sem örültem neki hogy megint a fejébe vett valamit amit egyedül akar véghez vinni.

-Válaszolj!-vette figyelmen kívül a kérdést és ezúttal hiába tipródtam Connor lábán ő továbbra is követelte a választ.

-Nem. Most nem ezért vagyunk itt.-mondta Jeremy kimérten.-Elisabeth nagynénjéről és a birtokról van szó. Különben is ez ránk tartozik.-köpte oda végszóként, és nagyon úgy tűnt hogy illem ide vagy oda, Jeremynek is fogytán a türelme. Connor fel akart kelni az asztaltól, feltételezem nem levegőzni indult.

-Elég!-mondtam határozottan, és Connort a vállánál fogva visszanyomtam a székére miközben mindkettőre bosszús pillantásokat vetettem. -Connor velem jött, mert segíteni akar.

-Azzal nem segít ha fejjel megy a falnak.-mondta Jeremy ingerülten, Connor pedig ismét mocorogni kezdett a széken. Én egy szúrós pillantást vetettem rá, ő pedig állta a tekintetemet és nyugton maradt.

-Miért akarsz várni, ha még azelőtt megölhetjük hogy bajt keverne?-mondta Connor hűvös hangnemben, engem pedig kirázott a hideg is tőle.

-Mert én előre tervezek és logikusan építem fel a küldetést. Inkább kivárom a megfelelő alkalmat ahelyett hogy egy óvatlan részlet miatt elbukjak valami fontosat.-pillantott rám, majd nézett újra Connorra szúrósan.

-Szóval nem tudod hol van.-mondta Connor magabiztosan én pedig egy határozott mozdulattal bokán rúgtam. Jeremynek meg akadt a lélegzete, én pedig egy "ez most mire volt jó?!" pillantással ajándékoztam meg Connort. Jeremynek kissé megremegett a szája sarka és azt hiszem a szeme is tikkelni kezdett, talán az idegtől. Zavartan lesütötte a szemét s fészkelődni kezdett, én pedig reméltem hogy ez nem az utolsó csepp volt a pohárban, és Jeremy nem ránt kardot idegességében.

-Tulajdonképpen..-könyökölt az asztalra és fújta ki magát- nem... Egyenlőre. Ha sikerül elfognunk a merénylőt kiszedhetünk belőle valamit de ehhez hagyni kell hogy beszivárogjon a bálra.-hadarta idegesen, mi pedig összenéztünk Connorral mert egyáltalán nem értettünk miről beszél. Ezt észre is vette és Connort szuggerálva folytatta. -Szóval ha hagytad volna hogy elmondjam a teljes tervet..-köhintett- A lényeg hogy mivel nemsoká eljön az új esztendő, a nagynénéd mint minden évben megünnepli ezt..-nézett rám éreztetve hogy továbbra is felém intézi a szavait, én pedig egyetértően bólintottam a hallottakra hisz való igaz hogy a néném minden hasonló alkalomkor giccses bált rendez ahova az összes "barátunkat" elhívjuk. Magyarán mindenkitek aki üzletileg befolyásolható és van pénze vagy rangja. természetesen ezen alkalmakkor nekem is jelen kellett lennem, mint a kirakat egy díszes darabja. Cseverésztem a sok felfuvalkodott idiótával és mindenkire mosolyognom kellett.. régi szép emlékek.-Elisabeth?-zökkentett ki Jeremy.

-Oh, bocsáss meg. Elkalandoztam.-rágtam a szám szélét feszülten, miközben megpróbáltam elhessegetni az emlékeimet.

-Megértem. -nevetett fel halkan -az emlékek engem is elleptek. Emlékszem mennyire utáltál abroncsos ruhában mászkálni.

-Még mindig utálok. -vágtam rá azonnal, ami kicsit feszültnek hatott. Jeremy ismét felnevetett.

-És arra emlékszel amikor nem voltál hajlandó magassarkút venni és a szokna alatt csizmát viseltél? Aztán amikor a nénéd megtudta...-de hirtelen elhallgatott és megköszörülte a torkát, mivel rájött hogy régi sebeket tépett fel.

-Megvert pálcával.-folytattam túlságosan is semleges hangnemben.-igen emlékszem.-harapdáltam az ajkamat, miközben próbáltam semleges arckifejezést magamra erőltetni. Szemem sarkából láttam ahogyan Connor az arcomat fürkészi, és tökéletesen tisztában van vele hogy ideges vagyok.

-Persze, mindketten tudjuk hogy milyen is volt a nénéd. Csak a szülői szigor...-próbálta védeni a nénémet ahogy mindig.

-Nem térhetnénk a lényegre?-kérdezte Connor, én pedig egy hálás pillantást vetettem rá majd újra Jeremyre néztem.

-De persze. -köszörülte meg a torkát.- Szóval a lényeg hogy mint mindig megrendezésre kerül a bál, én pedig hivatalos vagyok rá mint vendég.-nyomatékosította a végét, mivel régen általában csak azért hívták meg mert az udvar személyzete volt.-Én belülről tudok segíteni, hogy megtaláld a merénylőt, akinek ha minden jól meg nemsokára megtudom a nevét, legalább is az álnevét. Miután megérkezik én elcsalom és kivallatom, a te dolgod az hogy megöld. -mondta hűvösen a szavakat én pedig aprót bólintottam és eszembe jutott amikor kölykökként alkottunk ostoba terveket hasonló dolgokról. Ott minden csak játék volt és egy ilyen mondat után a szemünk sem rebbent. Most pedig körvonalazódik bennem hogy mindez valós, és nekem ki kell majd oltanom valaki életét. Talán nem is ez hat rám furcsán, hanem az hogy egy gyerekkori barátom adta ki az utasítást akivel 10 éve még almákat loptunk és kitalált gonosztevőkkel küzdöttünk. -A lényeg, hogy ha nem üzenek hó végéig akkor légy a tónál aznap kora este. Én várni foglak és mindent megbeszélünk előtte.-fejezte be a mondanivalóját. Határozott bólintással jeleztem, hogy mindent értek a tervből, bár egy kérdés, de inkább már kijelentés még ott motoszkált bennem, és erősen mérlegeltem hogy bele kezdjek-e vagy nem. Connorral egymásra pillantottunk, valószínűleg ugyan az járt az eszében mint nekem. Viszont ő nem habozott a kijelentéssel;

-Vele megyek.- mondta nyugodtan ellentmondást nem tűrve. Jeremy oda kapta a tekintetét és viszonylag semlegesen nézett Connorra, persze egyértelműen frusztrált volt.

-A kis célpontod nem lesz ott, szóval felesleges eljönnöd hogy bonyolítsd a dolgokat.

-Nem miatta megyek.-felelte Connor indulatosan.

-Jó. Akkor mondom máshogyan. Nincs rád szükségünk. -Mondta tagolva, erős hangsúllyal, miközben agresszívan előrébb hajolt az asztal fölött. Hangjában most már érződött hogy határozottan a pokolra kívánja Connort, aki hasonlóképpen hajolt előrébb, tekintetében szín tiszta ellenszenvvel és már vágott volna vissza.

-Elég legyen!- csaptam az asztalra, és mondtam ki a két szót amiben valószínűleg az elmúlt harminc perc minden elfojtott feszültsége benne volt. Éppen ezért lett olyannyira hatásos hogy a két úriember azonnal szétrebbent és valamennyien a helységből ránk emelték a tekintetüket. Nem tudom, hogy Connorék azért húzták-e meg magukat mert az előbb kissé kikeltem magamból vagy mert ők is észlelték hogy kis társaságunk szép lassan felhívja magára a figyelmet. Minden esetre én is meghúztam magam, kissé lejjebb húztam csuklyámat és a hajamat is igyekeztem betűrni alá, nehogy valakinek feltűnjön hogy nőből vagyok és kedve támadjon valami olyasmit tenni ami a végzetét okozná...-Az ég szerelmére! Azért vagyunk itt hogy megvédjük azt az átkozott birtokot! Mi lenne ha ostoba rivalizálás helyett megpróbálnátok össze dolgozni?!-sziszegtem halkan ám elég ingerülten.

-Nem én vagyok az aki megy a feje után mint a töketlen...-morogta Jeremy, és azt hiszem ezzel előjött az az énje akit nem érdekel az etikett és nem sok választja el attól hogy kardot rántson. Igen létezik ilyen is.. Régebben már volt hozzá "szerencsém", persze nem én voltam a célpontja. Ami azt illeti elég nehéz kihozni a sodrából, azt hiszem Connornak rekordidő alatt sikerült. Mondhatom nagyszerű...

-Én legalább nem csak a tökeimet vakargatom ameddig azok szövetkeznek ellenünk.. Ez nem rólad szól! Minél előbb kiiktatjuk Johnsont annál nagyobb biztonságban lesz a birtok!-Támaszkodott az asztalra Connor, miközben közelebb hajolt Jeremyhez.

-Hagyjátok már abba!-dörzsöltem meg feszülten az arcom, miközben az öreg faasztalon könyököltem. Az előzővel szemben ez halk volt és erőtlen. Inkább könyörgő mint követelődző.

-Hát nem megy bele a nagy hülye fejedbe, hogy ez nem ilyen egyszerű?!-emelte fel a hangját Jeremy.-Ezzel nem segítesz semmit! Te akarod játszani a hőst, miközben szart sem tudsz még az igazi harcról!- Állta fel Jeremy is az asztaltól, fölényesen kihúzva magát.

-Akkor miért nem mutatod meg milyen az igazi harc?!-Pattintotta ki Connor a pengéjét, én pedig már hallottam a hangjából hogy lehetetlen megfékezni. Szinte már mindenki ránk nézett, a zene kezdett lehalkulni, a helyzet pedig kezdett menthetetlenné válni. Én csak ültem ott ölbe tett kezekkel és semmit sem tettem. Vagyis nem tudtam mit tenni, egyszerűen lefagytam és nem hittem el, hogy mindez megtörténik. Jelenleg ők ketten a legfontosabb emberek az életemben és most teljesen egymás ellen fordultak, ez rettenetesen rosszul érintett. Sejtettem, hogy nem jönnek majd ki egymással olyan jól, de arra nem számítottam hogy ennyire tökéletes ellentétet alkotnak majd...

-Kérlek... ne csináljátok ezt..-mondtam az asztal mögül nézve a két egymással szemben álló emberre. Teljesen figyelmen kívül hagytak mind a ketten, Jeremy csak ecsetelte hogy Connor milyen ostoba. Elegánsan ámde fenyegetően forgatta a kezében lévő hosszú keskeny francia kardot. Connor a tekintetével is tudott volna gyilkolni. Ő nem szólt semmit csak bámult azzal a piszkosul fenyegető tekintetével, és azt hiszem ez akkor többet mondott minden szónál. Tudtam ha ezek ketten egymásnak ugranak ott nem lesz vége csak ha valaki nem áll már a lábán. Ismerem őket, túl jól. Meg kell akadályoznom de egyszerűen nem megy. Elszorult a torkom a lábam pedig a földbe gyökerezett. Mindkettejük fontos számomra... nem hiszem el hogy ez az egész nem jelent nekik annyit hogy egy kicsit türtőztessék magukat. Egyszerre volt nyomasztó csend és hangzavar a helységben, rázott a hideg de izzadtam egyszerűen nem bírtam ott tovább. Szánalmas módon menekültem el a kialakult feszültség elől. Átvágtam a két férfi között és a legközelebbi kijárathoz érve feltéptem azt majd hangosan becsaptam és magam mögött hagytam az összes idiótát.