Nem sokkal később egy hatalmas vörös színű, álcázott utasszállító űrhajó jelent meg. Heimdall és az Őrök kísérték a hajóra az Asgardiakat. Sírtak és aggódtak, a szívem szakadt meg értük,hogy itt kell hagyniuk, ki tudja mennyi időre Asgardot, de így lesznek biztonságban.   

~~~

Nem bírtam tovább, muszáj volt a Palotába visszavonulnom. Az egyik üres folyosón a falnak támaszkodva fakadtak ki érzelmeim. Peregtek a könnyeim. Loki szavai mindennél intenzívebb csalódást okoztak.Mégis leginkább magamban csalódtam. Képtelen voltam Loki tudtára adni, hogy bízom benne és félretettem a korábbi családi viszályokat, leginkább azért, mert velem sosem veszekedett. Most megtette. Soha még nem kiabált velem Loki. Akármennyire is az agyára mentem gyermekkorunkban, nem emelete fel velem a hangját. Türelmes, elnéző és gyengéd volt velem. 

Soha nem felejtem el, Loki előbbi tekintetét. Semmibe vett. Mindenek felett utáltam magamat azért, mert a fejetlenség kellős közepén én megint Lokival foglalkoztam és nem azzal, hogy az Asgardiak éppen elhagyják otthonukat. Asgard az Asgardiak nélkül. Szánalmas, hogy csak így védhetjük meg őket. A fájdalom,gyász, rettegés és csalódás hatalmas üvöltés formájában tört ki belőlem. Képtelen voltam többé visszafojtani vagy elrejteni. Szenvedtem. Úgy éreztem a felelősség túlnő rajtam és nem vagyok méltó Asgard örökösének, amikor Loki újra és újra képes volt elterelni a figyelmemet. Óvatlanná tett, nem vigyáztam hová lépek és kezdtem úgy érezni ez lesz a vesztem.

A falnak dőlve álltam tovább. Próbáltam lecsillapítani a légzésemet és letörölni a könnyeimet. Az Asgardiaknak szüksége volt rám, így hát perceken belül összeszedtem magam és kimentem. Muszáj voltam mosolyogva bátorítani őket a nehéz időkben. Asgard utcáin sétáltunk Thorral velük.

- Mit gondolsz, jól döntöttünk? – kérdezte

- Ott nagyobb biztonságban lesznek, mint itt. - mondtam bólintva, majd pár percre újra csendben kísértük az embereket.

- Csak dühében mondta azt, amit. - mondta végül Lokira utalva - Mert tehetetlennek érzi magát és ez megrémíti. 

- Loki mindig is Loki marad. Felesleges reménykednünk, ha Helát legyőztük, majd aggódhatunk miatta! - mondtam rá sem nézve.

- Ha Loki mindig is Loki marad, akkor nem annak kéne lennie, akit gyerekkorunkban megismertünk? - kérdezte, mire pár pillanatra komolyan elgondolkoztam ezen.

- Valami eltört benne, amikor megtudta, hogy kicsoda valójában. - mondtam egy előttem sétáló kislány hátát nézve.

- Ott tört meg benne valami, amikor nem tudott veled erről beszélni.

- Szóval az én hibám? - meredtem rá hitetlenül. 

- Nem! Nem így gondoltam. Nem a te hibád. Hogy is lenne? Arra akarok kilyukadni, hogy amióta újra veled lehet, valahogy máshogy csillog a szeme. Úgy mint régen, talán jobban is. - nevetett fel kínosan.

- Nézd! - torpantam meg hirtelen - Az elején még hittem, hogy ez csak átmeneti, de aztán rájöttem, hogy várhatjuk örökké, hogy észhez térjen, de el kell felejtenünk a régi Lokit. –mondtam könnyes szemekkel

- Sosem felejtünk el valakit, miközben arra várunk, hogy visszajöjjön. - nézett rám összehúzott szemekkel, mire kérdőn néztem rá - Minden nap, minden percében vártad őt. Tudom. Meglehet olyan szinten megértettétek egymást, hogy számomra az hihetetlen volt, de én is jól ismerlek. Láttam rajtad. Nem csak Anyánk miatt mentél el. Loki is egy ok volt. Nélkülük egyedül érezted itt magad és az emlékek megfojtottak. Tudom, mert én is sokszor éreztem. Mindketten máshogy gyászoltunk. Szeretném, ha tudnád, nincs okod a bűntudatra. – mondta, miközben aggódóan pislogott rám. Letöröltem a könnyeimet.

- Egy kicsit felkavart, hogy újra az életem része, de nem baj. Ha egyszer elfogadom, hogy bármennyire is akarjuk nem lesz a régi, akkor majd már többet nem okoz csalódást.

- Mindig hinni fogsz benne. Szereted őt! - mondta apró mosollyal, mire egy kicsit megijedtem ettől a szótól. Valószínűleg nem kellett volna, hiszen normális ha egy lány szereti a bátyját – Képtelen lennél valóban feladni őt. Ahogy Anyánk is haláláig hitte, hogy Lokiban még ott van a jó, ami mindenkit elvarázsolt. Hidd el Húgom, fáj kimondanom, de igenis jó Király lett volna belőle, ha nem szál a fejébe a hatalom.

- Vagy ha Apánk elmondja neki kezdetektől az igazat. Ha látta volna, hogy úgyis szeretjük. –suttogtam keserűen mosolyogva.

- Á Asgard döntéshozói - ütötte meg egy érces hang a fülünket, mire mindketten oldalra néztünk. A Nemes állt ott, aki korábban megkérdőjelezte a hitelességünket. – Odin idejében ez sohasem történt volna meg. Asgard a Nép nélkül. Mekkora szégyen! Még csak fenyegetést sem észleltünk.

- Akkor, ha maguk nem észlelték, valamit jól csinálunk, nem igaz? - vontam fel a szemöldököm méltóságteljesen. – Tekintve, hogy mi nem a boldogságtól nézünk így ki? - mutattam végig magunkon, hiszen csapzottak, fáradtak voltunk talán még apróbb sebeink is voltak.

- Úgy vélem, valami nincs rendben! Mintha értelmetlen lenne ez az egész! Talán nem is Asgard javát nézik. Kitudja, hová visznek. - szólt figyelmen kívül hagyva, hogy a királyi családot rágalmazza éppen meg.

- Én meg úgy vélem, túl sokat enged meg magának! - emeltem fel a hangom, de Thor megragadta a karom.

- A saját érdekében menjen csak kérem tovább! – szólt Thor diplomatikusan - Hogy akarnánk rosszat Apánk hagyatékának?

- Loki, hogy akart? Megtette! Maguk miért ne tennék? - szólt, mire néhány ember, aki leragadt, most bólogatni kezdett. Loki becsmérlése miatt ökölbe szorultak a kezeim, ők csak ne ítéljek el Lokit. Thor nyugodtan a szemembe nézett.

- Ha nem akar felszállni a hajóra,nem probléma. Akkor maradjon itt, ragadjon fegyvert és harcoljon maga is a hamarosan ideérkező Helával, akkor talán majd elhiszi a létezését, ha magát fojtogatja és nem engem! - vicsorogtam a Nemesre – De csak, hogy tudja, a Fivéreimet fogom védeni a levegő pajzsommal, nem magát. Magát csak úgy tudom, ha most felszáll arra a hajóra és elmegy!

- Ha nem hisz nekünk, hát ne tegye! Ettől még Én vagyok a Király, és parancsba adom, hogy mindenki azonnal induljon tovább!Innentől kezdve, ha marad, a törvény ellen cselekszik! Annak pedig bizonyára tudja a következményeit. - emelte fel Thor is a hangját. 

A Nemes dühös arckifejezéssel indult tovább. Amikor visszanézett, a szeme szinte szikrákat szórt. Hirtelen elöntött a rosszullét. Úgy éreztem, ha majd túl leszünk ezen és legyőztük Helát. A saját Népünkkel is lesznek kisebb-nagyobb csatáink.

- Nem bírom ezt tovább! - suttogtam és elindultam a Palota felé.

- Pihenj le Húgom! - szólt utánam aggódóan Thor.

Lassan sétáltam a szobám felé, szinte csak bolyongtam. Szédültem és hányingerem volt. A hatalmas ajtómat becsukva éreztem, hogy valaki van a hátam mögött. De mielőtt megfordultam volna tudtam ki az. Loki ült az ágyamon. Nem volt most kedvem a vita folytatásához.

- Tűnj el! - suttogtam

- Nessi! - szólt nyugodt hangon.

- Tűnj el! - ripakodtam rá, mire felállt és megfeszítette magát

- Nem, amíg meg nem hallgatsz!

- Két perced van! - enyhültem meg, amikor észrevettem az aggódást a szemében. Közelebb lépett, de én ekkor hátra léptem. Az ajtó tartott meg.

- Nem akartam, kiabálni veled - tett még egy lépést felém. A hangja kifejezéstelen volt.

- Ennyi? Akkor már mehetsz is! - vontam fel a szemöldökömet.

- Kérlek, beszélhetnénk normálisan? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Erre gondolhattál volna azelőtt is, hogy letagadtál minket. ÚJRA! - sziszegtem

Szóra nyitotta a száját, de aztán visszacsukta és elismerően bólintott.

- Én csak, próbálok egyensúlyozni, érted? – szólalt meg végül - Nem az vagyok, akit vártok. Nem tudok az lenni, akit akarsz, hiába akarom neked megadni! - mondta mire csendben maradtam. Közvetlen elém lépett, úgy nézett rám. Kíváncsivá tett. – Nem tudok Asgard hőse lenni, miközben a jóságos testvéretek vagyok. Mert Jégóriás vagyok, ha nem emlékeznél. - suttogta lemondóan. 

Percekig álltunk ott, megint túl közel egymáshoz és éreztem, ahogy elgyengülök. Nem tudom tartani a dühömet és haragudni rá. Loki szenvedett legbelül és ezt anélkül is tudtam, hogy mondta volna. Jobb ember, mint gondolja és csak azért, mert egy Jégóriás vére csörgedezik benne, ő Asgardi.

- Loki - kezdtem suttogni teljesen higgadtan és csupán ennyi elég volt, hogy Loki behunyt szemmel megkönnyebbülten fújja ki a levegőt és a homlokomnak támassza az övét.

Kezeit az ajtónak támasztotta, ezzel elzárva két oldalról az utamat. Újra csak egy gyámoltalan kisfiú volt, aki viaskodott önmagával. Nem tudtam mit mondani. Az előbb még ordibáltunk egymással, most pedig sérülékenyen omlik a karomba. Sóhajtva a tarkójára csúsztattam egyik kezem és én is behunytam a szemem. Loki megrezzent az érintésemtől és arcát a nyakamba fúrta, amitől a szívem heves kalimpálásba kezdett és a gyomrom szorítani kezdett. Már megint ezek a reakciók. Loki minden egyes levegő vételét éreztem a nyakamon. A tarkóját simogattam ujjbegyeimmel. Egyik keze a derekamra csúszott, amitől felsóhajtottam.

- Szükségem van rád. - suttogta kábultan, mire értetlenül bámultam a szobám egyik sarkát - Visszatartod a szörnyeteget, ami megkoronázás napi, Jotunheimi fiaskó óta fel akar törni. - beszélt a nyakamba

- Hagyd ezt abba! – suttogtam - Nem vagy szörnyeteg Loki. – másik kezem is tarkójára csúszott. 

Loki kicsit megemelte a fejét. Gyorsan szedte a levegőt, a mellkasa hevesen süllyedt és emelkedett ettől. Elvesztem a pillanatban, teljesen. Loki arcát az enyémnek nyomta és a bőröm kezdett megint felhevülni érintéseitől. Keze a derekamon szinte megdermedt, azt kívántam bárcsak csinálna vele valamit. A fejemet erősen hátravettettem az ajtónak. Loki teljes testével nekem simult, de keze nem mozdult. Arcát megint kicsit elhúzta, a szemembe nézett. Hatalmasat sóhajtott és megnyalta alsó ajkát.

- A pokolba is - suttogta miközben az orrát az enyémre tette.

 Teljesen megbolondult tőle a testem. Annyira nagyon közel volt hozzám, én pedig tényleg teljesen elvesztettem az önkontrollom. A levegő újra megbolondulva süvített körülöttünk, meglebegtette a függönyeimet, de ezúttal nem érdekelt. Képtelen voltam Loki közelében megfékezni az erőmet. Néhány centire lévő szája és a gondolat, hogy azt akarom, hogy az enyémre nyomja, teljesen felszabadított. Szárnyaltam. Loki egy fokkal még erősebben nyomta nekem a testét, ezzel együtt az ágyékát is. Valósággal lángolt a testem. Szinte egymás szájba szuszogtuk. A világ összes kincsét oda adtam volna egy csókért cserébe. Még Asgard fegyvertermének összes ereklyéét is.

De a Sors megint közbeszólt. Helytelen, amit Lokival művelünk mihelyst kettesben maradunk és fizetnünk kellett ezért. Az élet ott rúgott belénk, ahol a legjobban fájt. Asgard harangjainak zúgására lettünk figyelmesek. Loki hátrafordította a fejét az ablakok felé. Veszély forrást zúgtak a harangok. Mindketten az erkélyemre szaladtunk. A Vörös Segélyhajó mellett megjelent, egy Fekete Harci hajó. Az egyikbe sietve szálltak be az Asgardiak, a másikból fekete páncélos katonák özönlöttek a Palota felé. 

~~~

Na sziasztok! Újra egy kicsit felpezsdített hangulatú részt hoztam. És igen, tovább kínzom itt a Népet! Amit muszáj előre mondanom, a következő résszel csúszok pár napot, mert jövőhét Vasárnap jövök haza az East Festről(amit nagyon, nagyon várok) és biztos csak annyihoz lesz erőm aznap,hogy aludjak. De igyekszem másnap(azaz hétfőn, 30-án) hozni. Addig is puszi nektek, kíváncsi vagyok a véleményetekre, Nessi és Loki kapcsolatáról.