Korona egy háttal álló nő fején. Asgardi harangok zúgása. Egy síró gyermek a karomban. A gyűrűim nélküli kezem. Egy fejdísz melyben a kövek épp ugyanolyanok, mint a gyűrűimen. És végül egy füstfelhő.

Sikítva ébredtem fel Loki hangjára. 

~~~

- Nyugalom, nyugalom semmi baj. Minden rendben van - beszélt hozzám, én pedig egyből a kezeimre néztem, gyűrűim a helyén voltak a kövekkel együtt. Loki hajolt fölém, a Jogart sehol se találtam körbenézve. Cserébe másik oldalamon egy ismerős szempár nézett rám.

- Thor - mosolyogtam rá megkönnyebbülve és amikor bátyám megölelt elsírtam magam. - Mi történt? - kérdeztem, miközben felültem a saját asgardi ágyamban.

- Pár órával ezelőtt találtunk rátok, a Palota előtt feküdtetek, Loki kezében a Jogarral. Ő szinte azonnal felébredt, te csak most.

- Mi? – hitetlenkedtem - Ilyen sokáig aludtam?

- A Jogar hozott titeket vissza. Loki már mindent elmesélt - mondta Thor bólintva. Hirtelen eszembe jutottak az előző esti történések Lokival.

- Mindent? - vontam fel a szemöldököm, mire Loki lesütötte a szemét. Talán mindent még sem mondott el.

- Te mit láttál? - kérdezte Thor, észre sem véve Loki reakcióját.

Hajlandó nem meglátni azt, ami az orra előtt van. Sokszor nem látja át a lényeget, ám most először ez így van rendjén. Örökké Loki és az én az titkom marad, a majdnem csókunk. A családhoz híven, mindig van egy újabb titok.

- Nem. Nem is tudom - ráztam a fejem, miközben próbáltam valami értelmesre visszaemlékezni.-Az egyetlen, amit talán segítségünkre lehet, hogy Apánk, azt mondta...

- Az erősségének, gyengeségével arathattok diadalmat. - fejezte be helyettem Loki, majd összenézett Thorral. Thor megfeszítette az állkapcsát.

- Igen. Ez mit jelenthet? – kérdeztem, mire Thor megrázta a fejét. - Mi történt a pallossal?-jutott hirtelen eszembe

- Heimdall szerint, egyszer csak fekete köddé vált.

- Hela műve, tuti! - vágtam rá gondolkozás nélkül.

- Ha Helánál van a pallos, nem alhatunk nyugodtan - összegezte Thor. 

Mind mélyen a gondolatainkba mélyedtünk. Apánk olyan könnyen csinálta ezt. Az uralkodást, a döntéshozást és a béke fenntartást. Belecsöppenve, egészen máshogy látjuk már. Muszáj volt minden kimenetelt végig gondolnom, de mindig csak ugyanoda jutottam ki.

- Ki kell ürítenünk Asgardot - suttogtam olyan halkan, hogy szinte már attól féltem meg sem hallották.

- És mégis hová vinnéd őket? Megkéred az Asgardiakat, hogy biztonságuk érdekében ruccanjanak le Midgardra? - kérdezte Loki szarkasztikusan.

- Nem lehetnek itt, ha Hela támad, és ha nála van a pallos, akkor fog is – néztem Lokira.

- Nem tehetjük - rázta a fejét Thor.

- Odin szakállára - sóhajtottam és megdörzsöltem a halántékom - Mikor hallgattok végre rám? Mondtam vigyük a sereget, nem vittük, pedig igazán elkelt volna a segítségük. Mondom Thor ne menj vissza Asgardba mert csapda, erre visszajöttél és csapda volt...-folytathattam volna még, de Thor közbeszólt.

- Akkor találd ki hová! – mondta, majd felállt és kiment a szobából. Nem számítottam, hogy ilyen korán beadja a derekát. Diadalittasan néztem Lokira, aki némán engem figyelt.

- Mégis hová akarod őket vinni? - szólt a jól ismert érdektelen hangján. Engem pedig komolyan elgondolkodtatott. A Földre nem vihetjük. Teljesen más világ, és még az is lehet, hogy ott küzdünk meg Helával. A takaró gyűrődéseit vizslattam, mintha olyan érdekes lett volna. A selyem vörös színe segített.

- Menjünk vissza és kérjük meg Emelit, hogy segítsen. – néztem Lokira kerek szemekkel.

- Segítenének? Meg, amúgy is, hogy akarsz visszamenni oda? - hitetlenkedett.

- Loki, a Jogar kétszer is elvitt minket oda, ahová kellett. Egyszer a Vörös Bolygóra, aztán pedig haza. Nincs más lehetőségünk, rajtuk kívül senki nem segített nekünk, amikor kellett.

- Készülj el! A tárgyalóban beszélünk Thorral - forgatta a szemeit megadóan.

Thor nem mert többet ellent mondani nekem és amúgy is belátta, hogy csak nyerhetünk, ha megpróbáljuk. Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy még egyszer ne váljunk szét, így nem sokkal később, hárman álltunk a Loki kezében lévő Jogar felett és próbáltuk működésre bírni. Mindhárman megragadtuk és erősen koncentráltunk a célállomásra. Amikor pár pillanatra semmi nem történt, kezdtem attól félni, hogy itt most vége a dalnak és nem megyünk sehová. Apánk jutott az eszembe és a Jogar szinte azonnal megremegett a kezünkben. Erős fény kíséretében jutottunk arra a helyre, ahol nem rég még Lokival kábultan táncoltunk. De persze ezt is elhallgattuk Thor elől. Tabu témák közé tartozott.

 Ezúttal üres és csendes volt a terem. Az emelvényen ülő nő volt csak jelen és Emeli.

- Kitalálom: „Elkéstünk"- idézte Loki Emeli előző fogadását. Muszáj volt elmosolyodnom,de az Emeli mellett ülő nő hamar az arcomra fagyasztotta azt.

- Haya vagyok. Az Orákulum faj vezetője. - szólt még mélyebb hangon, mint Emeli szokott, amitől mindig kirázott a hideg. Szeme vörösebb volt, haja sokkal hosszabb - Tudom mit szeretnétek és azt is tudom, hogy a Népetek befogadására alkalmas védőhelyek már készen állnak, innen nem messze. Odin kisegített minket a nehéz időkben, hát mi sem tagadjuk meg a gyermekeitől. Eljött az idő az egyenlítésre.

- És mondja csak Haya - kezdte Thor és attól féltem, hogy ebből baj lesz - Ha látja a jövőt, nem mondhatná meg, mi lesz Asgarddal és Helával? Hogyan győzzük le?

- A testvéreid a minap itt jártak és láttak. Annál többet nem segíthetünk, a jövőt a döntéseink is irányítják, nem csak azok a szálak, amik megvannak írva. Nem láthatom a ti vagy Asgard jövőjét, csak azt a részét, ami rám tartozik - mondta ellenvetést nem tűrő hangon, de Thornak nem volt elég.

- Azért, csak egy picikét - mutatta a kezével miközben elmosolyodott. Megragadtam a csuklóját, hogy most már elég legyen.

- Ne légy telhetetlen - förmedt rá Loki. Tényleg pont az ő száját hagyták el ezek a szavak?

- A lány - mutatott rám Haya, amitől kirázott a hideg - Ideje lenne hallgatni a szavára! –mondta - Az Asgardiakért elindult egy hajó, amikor ti ide értetek. - mondta majd vörös szemeivel a Jogart szuggerálta. Abban a pillanatban az megremegett Loki kezében és a szokásos hatalmas fény kíséretében hazavitt minket.

- Gyors látogatásra sikeredett! - nézett körbe Loki.

A Palotából kisietve a lépcső tetejéről vártuk, egymás mellett állva a hajókat, miközben az őrök a lépcső előtti főtérre terelték az embereket, hogy Thor tudjon néhány szót szólni hozzájuk.

- Szerintetek Apánk tudta, hogy Haya segítséget ad nekünk? - kérdezte Thor.

- Én is rengeteget gondolkozom azon, hogy mit láthatott Apánk Haya termében. - mondtam még mindig a horizontot figyelve. Rettegtem, hogy Apánk előre látta azt, hogy Lokival a testvéri ragaszkodást egy kicsit magasabb, másabb szintre emeljük majd.

- Vajon mikor ment el Hayához? Az árulásom előtt vagy után? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Loki. Még ezt is elviccelte. Sejtettem, hogy ő is sokat gondolt arra, hogy pontosan mi is történik közöttünk, de kezdett a feszültség túlnőni rajtam.

- Viccesnek gondolod? - fordultam teljes testemmel felé.

- Apánk semmi máshoz nem értett a titkolózáson és hazudozáson kívül! - egy lépést tett felém.

- Vigyázz a szádra Apánkról beszélsz! - sziszegtem a fogaim közül.

- Nem! - rázta a fejét gúnyos mosollyal - Nekem ő nem volt az Apám! Látod? Ebben is hazudott!

- Felnevelt. Ételt és italt adott, a házában laktál! Olyan életed volt,amiről más csak álmodhat - kiabáltam rá, miközben teljes testem megfeszült a haragtól - Hálátlan és önző vagy!

- Csak kimondom, amit más...TI, nem mertek - nézett gyorsan Thorra majd újra rám. - Odin hazugsággal vezette Asgardot és titkolózott a családja előtt. Elhallgatta milyen mocskos és véres módon jutott a trónhoz. Elhallgatta, hogy egy szörnyeteget hozott haza és nevelt a házában...- kezdett ő is kiabálni.

- Nem vagy méltó Asgardra és a Családunkra! - kiáltottam rá. A köztünk lévő feszültség szinte elemi erővel robbant közöttünk. Az egész testem remegett, mert nem akartam Loki szájából hallani ezeket. Sose akartam, ezért kerültem az árulásától kezdve mindig, mostanáig. A szememben könnyek gyűltek.

- Így van Nessa, nem vagyok! Egy áruló vagyok, aki bármihez is nyúl, az rothadásra van ítélve. Ez vagyok én, a létemben van a kegyetlenség és ez ellen még te sem tehetsz semmit, a nagy vágyakozó szemeiddel és az állandó színészkedéssel. Senki nem hiszi el, hogy bízol bennem. Te is ellenem fordultál, mihelyst megtudtad mi vagyok! – kiabálta pár centire az arcomtól, szemeiben csillogott a csalódottság és a fájdalom. 

Loki félt, hogy tényleg ezt látom benne, de próbálta dühével álcázni. Minden porcikám tudta, hogy Loki magának beszéli ezeket be. Egyáltalán nem így láttam őt, ahogy Thor se. A többiek véleménye pedig nem kéne, hogy érdekelje. A tekintete annyira eszelős volt és minden hangos szava után, mintha aprót szúrt volna a szívem.

- Ez nem így van! - suttogtam, mire egy pillanatra megenyhült az arca és tekintete végigkövette a könnycseppeket, amik a szám sarkába folytak. Amikor újra a szemembe nézett, nem láttam semmit, csak ürességet.

- Ne akarj nekem hazudni! - mondta megfeszített állkapoccsal. – Félned kéne tőlem!

- Loki elég legyen! - szólt ekkor végre bele Thor és védelmezően mellém lépett. Loki kifejezéstelen arccal pillantott Thorra.

- Csak az igazságot hallja! Nem kisleány már, nem kell féltenünk a szavak súlyától. Ideje felébresztenünk az álomvilágból és végre arra kényszeríteni, hogy lássa azt, ami az orra előtt folyik. - mondta Loki Thornak. – Ebben a mesében én vagyok a szörnyeteg Kedvesem, nem Hela! - fordult újra felém Loki és olyan lenézően nézett rám, mintha egy bogár lennék a cipője talpán. 

Loki mélységesen megbántott és nem tudtam mire vélni, miért kiabál velem. Sosem tette. Eddigi életemben talán ő volt az egyetlen, aki soha nem emelete fel velem szemben a hangját.

- Úgy semmi keresni valód itt! - keményítettem meg az arcomat és kihúztam magamat úgy pillantottam rá. 

Loki arca megenyhült és csodálkozva pislogott rám. Az arcomat vizslatta és próbált rájönni komolyan gondolom-e. Mintha észbe kapott volna és realizálta volna, hogy mi most éppen nagyon komolyan veszekedtünk. Ilyen még nem volt. Amikor nem mozdultam és nem szóltam, aprót bólintott, majd agresszívan beviharzott a Palotába. Könnyes szemekkel pillantottam Thorra. Homlokomat mellkasának döntöttem és próbáltam visszanyelni a könnyeimet. A hátamat simogatta. 

- Nessa ne okold magadat! Nem te tehetsz Loki viselkedéséről - mondta, elmosolyodtam, amiért ennyire jól ismer. Igenis magamat okoltam, mert nem bírtam bebizonyítani Lokinak, hogy bízom benne - Egy kicsit még tarts ki. Ameddig idekint vagyunk! - suttogta pár perccel később, mert az emberek gyülekezni kezdtek. 

Nem láthattak gyengének. A lépcső aljára sétáltunk és Thor mindent elmondott az Asgardiaknak. Zúgolódás és sutyorgás követte a szavait, de a valamelyik napi Jégóriás merénylet után kezdtek egyre többen hinni nekünk. Féltek, ami teljesen érthető volt. Nem sokkal később egy hatalmas vörös színű, álcázott utasszállító űrhajó jelent meg. Heimdall és az Őrök kísérték a hajóra az Asgardiakat. Sírtak és aggódtak, a szívem szakadt meg értük,hogy itt kell hagyniuk, ki tudja mennyi időre Asgardot, de így lesznek biztonságban.