"Loki megint megnyugtatott a legnagyobb káosz kellős közepén. Én pedig azzal a tudattal aludtam el, hogy vonzódom a mostohabátyámhoz. Valami megváltozott akkor este közöttünk. Aztán persze szokásoknak híven, minden a feje tetejére állt, már megint. "

~~~

Vakító fényre ébredtem az éjszaka közepén. Lokival még mindig ugyanúgy feküdtünk, szinte semmit nem mozdultunk. Körbenézve a korábban a szekrény mellé támasztott Jogarra figyeltem fel. Az adta ki a vakító fényt és alig láthatóan remegett.

- Loki - paskoltam meg a kezeit, mire ő hirtelen ült fel, immár egy tőrrel a kezében.

- Mi az? - nézett körbe

- Azt honnan szedted? - néztem a tőrre, miközben megadóan feltartottam a kezem, nehogy engem szúrjon le félkómásan, véletlen.

- Nem akarod tudni - motyogta és a Jogarra nézett. 

Összeráncolt szemöldökkel, értetlenül néztem, ahogy odasétál. Még mindig meg tud lepni. Loki után mentem, és mögötte megálltam, félig a Jogartól való takarásban. Rettegtem, hogy mi történik. Loki kíváncsian hátra nézett rám. Láttam a csillogást a szemébe.

- Loki ne! - szóltam rá és megragadtam a karját - Ne nyúlj hozzá, ez Hela műve. Talán megmérgezte vagy ilyenek – hebegtem-habogtam

- Persze, vagy kinyúl belőle és elvágja a torkunkat - húzta össze cinikusan szemeit - Ne csináld ezt!

- Ezt? - kérdeztem

- A túl aggódást - mondta, de újra a Jogart nézte, ekkor mellé sétáltam csípőre tett kézzel.

- Túl aggódás? - kérdeztem hitetlenül, mire megforgatta a szemeit, de továbbra is a Jogart méregette.

- Kezdődik! - suttogta

- Már elnézést, de ha Anyánk nem aggódott volna Apánkért, az többszörösen is a vesztébe rohant volna.

- Igen, hát hogyne - motyogta

- És gyanítom nélkülem már ti is holtan feküdnétek valami tömeg sírban, mert...

- Nessi ne már - mondta, de nem is reagáltam le, csak folyamatosan nyomtam neki a magamét, miközben ő a Jogart méregette.

-..képtelenek vagytok átgondolni a cselekedeteiteket, mindig csak utólag...Loki ne -kiáltottam, de késő volt.

 Loki megragadta a Jogart és az fura szívóhanggal kísérve körbeborított minket a vakító fénnyel, ami hirtelen vörössé váltott át. Pillanatokon belül elvitt minket, egy másik bolygóra.

- Ez nem a szobám - néztem körbe a vörös bolygón. A fák, a bokrok, a föld az ég minden a vörös különböző árnyalataiban játszottak. Lokival összenéztünk és varázslattal páncélt öltöttünk.

- Hol vagyunk? - kérdezte

-Kérdezd a jogart, amit muszáj volt letapiznod. – sziszegtem, mire a kezében lévő jogarra nézett.

- Féltékeny vagy? - húzta fel pimaszul a szemöldökét és elmosolyodott, mire hitetlenül néztem rá. Ez övön aluli volt.

Gondolkozva nézett a távolba, én pedig örök gyanakvóként, egy szikla mögé húztam, hogy ne legyünk annyira könnyen kiszúrható célpontok.

- Megáll az ész - sziszegtem. - Apánk még halálában is kihívás elé tud állítani...pillanat - jutott hirtelen eszembe valami, mire Loki rám nézett. Tátott szájjal bámultam rá, mint aki most jött rá az élet értelmére.

- Szólalj már meg! - biztatott gúnyosan

- Apánk minden tettének oka volt - suttogtam, mire Loki szemében láttam a megvilágosodást.

- Gondolod, hogy még halálában is képes minket segíteni? - kérdezte hitetlenkedve, mire időm sem volt reagálni. Egy vörös hajú, vörös szemű lány sétált elénk. Loki egy mozdulattal tolt a háta mögé, hogy testével védelmezzen. A karjába kapaszkodva néztem ki mögüle és igyekeztem, minél kevesebb helyet hagyni közöttünk. Én is védeni akartam őt.

- Elkéstetek! - szólt feltűnően mély hangon, mire még erősebben szorítottam Loki karját. Loki elfehéredett ujjakkal markolta a Jogart. Piszkosul jól állt a kezében.

- Ki vagy te? - kérdezte Loki határozottan

- Emeli vagyok. Apátok egy régi barátja - felelte a lány. – Most gyertek velem, nem késlekedhetünk többet. - Földi években nézve maximum 16 éves lehetett. Loki félre fordította a fejét felém.

- Mit mondasz? - suttogta nekem

- Ha nem sietünk Asgard és persze Bátyátok bánhatja - mondta hátra sem fordulva

- Engem meggyőzött - mondtam, miközben legszívesebben az ellenkező irányba indultam volna, de a családommal manipulálható vagyok. Hela ezt jól tudja. De Apánk Jogara hozott ide, nem lehet véletlen.

A vörösbe öltözött Emeli mögött lépdeltünk. Loki erősen markolta a Jogart, én pedig folyamatosan pajzsot vontam magunk köré, mert féltem egy hirtelen támadástól. Nem bíztunk senkiben.

- Hová megyünk? - kérdezte Emelit Loki.

- Ott mindent megtudtok, majd. – szólt a lány. Furcsa volt a hely, se egy ember vagy élőlény, se egy ház. A levegőben égett szag terjengett, ami szintén nem adott okot a megnyugvásra. Amikor egy fánál megállt furcsa idegenvezetőnk, Lokira pillantottam.

- A levegő pajzsodra itt nem lesz szükség. - nézett rám a lány, mire kétségbeesetten megint Lokira néztem. Aprót bólintott, majd a karját nyújtotta. Levettem a körülöttünk lévő védelmet és Lokiba karoltam.

A lány megragadta a fa törzsét, majd behunyva a szemeit, duruzsolt valamit. Kíváncsian szemléltük az eseményeket. A fa vörös fényt bocsájtott ki, majd kettérepedve egy lépcső tárult elénk.

- Menjetek csak előre - szólt a lány, mi pedig elkezdtünk a lépcsőn lefelé haladni.

Erősen tartottam Loki karját és figyeltem, hogy minél előbb észrevegyem a lehetséges veszélyeket. Egy hatalmas terembe léptünk be. Körülöttünk táncoltak az Emelihez hasonló fiúk és lányok. Mindenki borzalmasan fiatalnak tűnt. A terem közepén egy serleg állt, tűz lobogott benne. A zene szólt és vörös szemű 'barátaink' jót mulattak. Senkinek nem tűnt fel az érkezésünk. Loki a terem vége felé biccentett. Egy nő ült egy emelvényen. Talán az uralkodó. Behunyt szemmel ült ott, mint aki alszik.

- Mielőtt beléptek, ezt igyátok meg - nyomott Emeli egy-egy poharat a kezünkbe, melyben a változatosság kedvéért vörös színű ital lötyögött.

- Szó sem lehet róla – nézett rá Loki hitetlenül.

- Muszáj lesz, ha látni akartok!

- Látni? – kérdeztem

- Mi vagyunk az Orákulum faj. Apátok járt itt jó néhány évvel ezelőtt, hogy mutassuk meg neki a gyermekei Sorsát. Kristály tisztán látott titeket, itt, előttem. Ha le akarjátok győzni Helát, megisszátok, ha nem, az sem baj. Csak kérjétek meg a Jogart, hogy vigyen titeket Asgardba. – mondta, majd végigsétált a tömegben az emelvény felé, ott hagyva minket. 

Hevesen dobogó szívvel néztem Lokira. Az alsó ajkát rágta, miközben gondolkozott.

- Egészségedre - emeltem a poharat, mire hezitált kicsit, de koccintottunk.

 Az ital íze szörnyen édes volt, állaga borzalmasan sűrű. Mintha szirupot ittunk volna. Amikor a pohár üres lett, eltűnt a kezünkből. Tanácstalanul néztünk egymásra. Nem történt semmi.

- Minket átvertek - masszíroztam a halántékomat. Loki a Jogart gondosan a falnak támasztotta, majd arrébb húzott a bejárattól és táncolni kezdett. Pimaszul mosolygott. - Mit csinálsz? – néztem rá értetlenül.

- Táncolunk! - jelentette ki furcsa, üveges tekintettel.

 Hirtelen felindulásból nevettem el magam, amikor a derekamnál fogva megragadott és magához húzva, lassan táncolni kezdett velem. A világ forgott körülöttünk, de nem tudtam erre koncentrálni, csak erősen kapaszkodtam Loki karjaiba. Egyik kezem a mellkasára tévedett. Lassan néztem kezem után. Ujjaim között a ruhájának anyagát morzsolgattam. Ajkait a homlokomra tapasztotta és apró csókokkal hintette. Mindent annyira tompának éreztem, mintha csak kívülről figyelném magunkat. Csak a testére tudtam koncentrálni és arra, hogy mennyire közel van, mégis messzinek éreztem. Loki nem volt elég közel hozzám. Arcomat a nyakába fúrtam és mélyen beszippantottam az illatát. Loki a hajamat simogatta, másik kezével erősen tartotta a derekamat. A hátába kapaszkodva próbáltam állva maradni, ami kezdett egyre nehezebb feladatnak tűnni. Utolsó emlékeim, hogy a lábam összecsuklik alattam és egyedül Loki karjai tartanak, ahogy a földre fektet aggódva, de kábultan. Az italtól teljesen eszméletemet vesztettem  és lefogadom, hogy ő is.

Képek villanatak be.

Apám a trónon, Thor a trónon. Hela pengéje, ahogy a lábamba fúródik. Nehezen lélegzem. Asgard üresen, emberek nélkül. Vízben vagyok és fulladozom. Loki, amint élettelenül merül a vízben. Utána úsznék, de egy kar ragad meg. Thor fölém hajolva a parton, kétségbeesetten szóligat. Hela keserű kacaja rázza meg a testemet. Majd hirtelen minden megszűnik és újra ott vagyok, ahol Apánk meghalt. Mellettem ül a sziklán. Nyugalom áraszt el.

- Mi történik?

- Helát nem győzhetitek le a saját fegyverével - jelenti ki, mintha nem is hallotta volna, amit mondok neki - Az erősségének, gyengeségével arathattok diadalmat.

Amikor megérinteném Apámat, köddé válik. Újra képek villannak be.

Korona egy háttal álló nő fején. Asgardi harangok zúgása. Egy síró gyermek a karomban. A gyűrűim nélküli kezem. Egy fejdísz melyben a kövek épp ugyanolyanok, mint a gyűrűimen. És végül egy füstfelhő.

Sikítva ébredtem fel Loki hangjára.