- Megérdemlem. - vágott a szavamba, ami rá nem jellemző - A szerelem és féltékenység olyan dolgokra kényszerített, amit el sem akartam követni. Szerettem a Kisasszonyt szolgálni, mert megbecsült minket és kedves volt velünk. Történeteket is mesélt, szórakoztatott minket. A barátainak és nem a szolgálóinak tekintett minket. Én pedig elárultam Asgard leendő Királynőjét. Ha tudnám magamnak vágnám le a fejemet. - beszélt határozottan.

Hirtelen eszembe jutott az idős Nemes tegnapi beszéde. 

~~~

- "a szerelem elméket és embereket öl.Úgy végez az elménkkel, hogy észre sem vesszük." - suttogtam, miképpen abban sem voltam biztos, hogy Ivola meghallotta. 

Nem beszéltünk többet Ivolával, csak egymással szemben olvastuk a nagy becsben tartott könyveinket. 
Órák teltek el, mire felnéztem arra, hogy egy Őr keres. 

- A Testvérei hívják, a tárgyalóba kell kísérnem. Már is késésben van a Hercegnő! - szólt és szinte elrohant.

Miután kiléptem a cellából, hogy az Őr után siessek, hangosan kattant mögöttem Ivola ajtaja. Próbáltam lépést tartani a kísérőmmel, de sokszor lemaradtam.  Nem egészen értettem, mire az a nagy sietség. Kezdett a lelkem mélyén felébredni a rossz előérzetem, de próbáltam visszaszorítani. A Palota folyosóin már félhomály kísért. Fel sem tűnt mennyire, elszaladt az idő.

A tárgyaló ajtaját az Őrök tágasra nyitották előttem, amikor beléptem a Nemesek néztek vissza rám. Az asztal fő üres volt. Thor a helyemen ült. Síri csend uralkodott a termen. De még halottam az érkezésem miatt elharapott mondatvégeget.  

- Megtisztelsz a jelenléteddel - mordult fel Loki, mire még értetlenebbül néztem körbe. - Így a desszert idején. 

- Mi ez az egész? - sétáltam a számomra üresen hagyott asztalfői helyhez, de nem ültem le. Nem vitt rá a lélek. 

A Nemesek határozottan néztek rám, némelyik szemében dühöt láttam. Thor arca fáradt és megkínzott volt. Loki egyszerűen dühös volt, de azt nem tudtam eldönteni, hogy kire haragszik.  Kezdtem érteni a dolgot, Thor biztosan most mondta el a Tanácsnak, hogy ha lehetséges lemondana a trónról a javamra. 

- Üzentem! - szólt Thor mély hangján.

- Késve kaptam meg! - suttogtam és a rossz előérzet erőteljesen csengetni kezdte bennem a vészharangot. 

Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy Thor ennyire kimért és közömbös velem. Mindenki felé erősnek és szilárdnak mutatja magát. De már régen megfigyeltem, hogy amikor velem beszél, a hangja lágyabb, kedvesebb lesz. Olyan melegséggel fordult felém mindig is, mint Anyánk felé. Nekünk nem akart szerepeket játszani, a közelünkben néha kicsit elgyengülhetett. Éppen ezért nagyon megijesztett, hogy nem néz a szemembe és a hangja is nagyon rideg. Talán a Lokiénál is ridegebb. Úgy éreztem magam a kíváncsi szemek pásztázása alatt, mint régen, amikor rossz fát tettem a tűzre és Anyám meg Apám megszidott miatta. 

- Mert az Árulónál ücsörögtél lábat lógatva - mordult végül rám Loki, mire mérgesen és sértetten odakaptam a fejemet. Miért beszél velem így? Hetek óta nem ütött meg felém ennyire távolságtartó hangnemet. Ha dühös is volt rám, mostanában inkább magába fojtotta. 

- Elmondtam a Nemeseknek, hogy átadom neked a trónt. Mivel Loki elmondta, hogy belegyeznél, mert nem akarnád, hogy másra szálljon. A Tanácsnak nem volt ellenvetésük - Thor elhallgatott , a poharát kezdte piszkálni, majd hadarva folytatta - egyetlen feltétel fejében. Egyébként a Virágzási Bálig eldönthetjük mikor lesz a megkoronázásod. Szabad kezet adtak. - Thor felém kapta a fejét, de nem nézett a szemembe. Egy pontot bámult a vállam fölött. 

Ijedten és ingerülten próbáltam a szemébe nézni.

- Mi a feltétel? - szűrtem ki a fogaim közül. A szívem hevesen kalapált és éreztem, hogy a Világ hamarosan összeomlik velem. Szokásához híven. 

Thor Lokira nézett, Loki pedig Thorra, majd rám és gúnyosan elvigyorodott. 

- Remélem elég az, amit kaptál belőlem, mert a feltétel az, hogy megszakítasz velem minden kapcsolatot, amit a Testvér fogalom nem zár magában. - közölte éles hangon.

Az asztal sarkába kellett kapaszkodnom, hogy ne dőljek el. A lábam remegni kezdet,attól féltem felmondják a szolgálatot, a gyomrom liftezett pedig órák óta üresen korgott. Loki meredten a szemembe nézett. Nem tudtam semmit leolvasni az arcáról, de tudtam, hogy tréfa nem lehet, hiszen a Tanács is itt ül. A méreg hirtelen töltötte fel minden porcikámat. Egy pillanatra megszűnt minden, csak Loki arca nem. 

- Kérlek, mondd, hogy elküldted őket a Pokolba - suttogtam, mire fájdalmasan elmosolyodott. 

- Nessa! - mordult rám Thor, mire felegyenesedtem csendre intettem Fivéremet és mérgesen a Nemesekre néztem. Kezdtem volna a mondandómat, de Thor felpattant. 

- Ha nem fogadod el, nem engedik, hogy a trónra ülj. - közölte kétségbeesetten. 

- Az jó, mert nem is akarok arra az átkozott trónra ülni. Ülj te oda, azzal minden probléma meg lesz előzve. Nem is értem miért önállósítottad magadat, nem is kérdeztél meg engem, hogy tényleg belemegyek-e. Loki mondhatott volna bármit!

-  Kerestelek reggel, nem voltál a szobádban. Eltűntél egész Napra, az idő pedig szorított. Gondoltam, mire jönnek a Nemesek, addigra megbeszéljük. Egyébként én is mondtam, hogy akkor inkább megtartom a trónt. - suttogta, mire kíváncsian néztem rá. - Azt úgy már nem engedik .

- Hát ez téboly! - nevettem fel hitetlenül és a Nemesek elé vágtattam. Az idős Nemesre néztem, azaz ember, aki tegnap biztonságot nyújtott és ígért, ma csak egy áruló lett a szememben.

- A Szerelem mindent legyőz, igaz?! - csattantam fel.

- Egy Hercegnő esetében igen, egy Királynő nem mindig választhat! - jött a válasz - A Tanácsban a többség dönt.  Egyedül kevés vagyok - szólt rekedten. 

- Teszek rá! Maga védett meg, maga adott reményt, hogy békében lehetek Lokival ....- egy erős kéz ragadta meg a karomat - Eressz el! - csattantam Thorra, aki kihúzott a teremből. Loki utánunk viharzott.

- Ez a te hibád! Miért nem ültél te a trónra, úgy ahogy az elejétől tervezve volt? - ordítottam Thorra, amikor Loki becsukta a tárgyaló ajtaját. Az Őrök meredten bámultak maguk elé, de azért egy lépést hátrább léptek a falhoz. 

- Nem tudtam, hogy ez lesz! Amikor ezt kérték, egyből mondtam, hogy ebben az esetben inkább én lennék a Király, akkor meg azzal jöttek, hogy menesszem Lokit! Azt hiszed, szánt szándékkal okoznék neked fájdalmat? Senki nem gondolta, hogy az a rohadt trón ennyi galibát okoz! Csak azt akartam, hogy Asgard a legméltóbb Uralkodót kapja. Választanom kellett és nem voltál ott, hogy megbeszéljük! Inkább engedtem, hogy téged engedjenek a trónra és Loki maradhasson, hogy ne veszítsük el újra egymást, mintsem, hogy talán soha többé ne lássuk. Melyik lett volna jobb? Ha soha többé nem látod, vagy ha elviseled, hogy bátyádként tekintesz rá?

- Ő nem a bátyám! - ripakodtam Thorra - Te az vagy, ő nem! Fejezzétek ezt be! Fogadjátok el a valóságot, hogy hazugságban nevelkedtünk. Engedjétek már ezt el végre, mert amíg ebbe kapaszkodtok valóban parázna bűnnek érzem a Lokival köztünk lévő kapcsolatot. Pedig nem az. Semmi nem köt hozzá, csak az együtt eltöltött évek. A dolgok megváltoztak.

- Nessi! - szólt Loki halkan, mire odafordultam hozzá abban a reményben, hogy segít Thor tudtára adni, hogy jóval több van köztünk testvéri köteléknél. 

Arra számítottam, hogy még mindig dühös, mint odabent. Azt gondoltam épp olyan kétségbeesett és haragos, mint én. De Loki szemei nyugodtságot és ridegséget árasztottak. A rossz előérzetem még hevesebb lángra csapott, szinte már égetett belülről. 

- Talán igaza van! - suttogta Loki - Nem vagyok hozzád való, ha a testvérednek tekintesz ha nem! Ha te leszel a Királynő, ha nem! Te is tudod, ha Thor lenne a Király is árgus szemekkel figyelnének minket. Nem tudnánk egymáséi lenni! 

- Mi? - néztem rá hitetlenül és odasiettem hozzá. Megfogtam az arcát, mire behunyt szemmel sóhajtott egyet.

- A Nemesek figyelnének, egy rossz mozdulat és valóban menesztenének, téged pedig elítélnének és lenéznének. Amúgy sem vagyok méltó a szeretetedre. Többet érdemelsz egy aljas, gyilkos Jégóriásnál...

- Ne beszélj butaságokat! - vágtam a mondandójába és a könnyeim kicsordultak. Megfogta a kezem, elemelte az arcától. Csókolt lehelt rá, miközben a szemembe nézett. 

- Te vagy nekem a legfontosabb! Ugye tudod? - suttogta, mire bólintottam. 

Újra csókot lehelt a kézfejemre, egy utolsó pillanatra az ajka a bőrömhöz ért. Utoljára még reagált a testem rá. Pár pillanatig még éreztem a kötelékünket. Loki behunyta a szemét. Amikor kinyitotta csak az üresség nézett vissza rám. A lelkem megtört, a magány sötéten körül ölelt. 

- Elmegyek Asgardból! Elmegyek tőled. - mondta végül határozottan, én pedig csak tátott szájjal néztem rá.

- Dehogy mész! - ráztam a fejemet - Nem hagyhatsz itt, nem tudsz...- dadogtam... - nem tudsz, mert te magad mondtad, hogy én tartalak a helyes úton.

- Ha nem lehetsz az enyém, felesleges a helyes úton maradnom! - magyarázta érdektelen hangon én pedig éreztem, ahogy kicsúszik a kezeim közül. Eltávolodik.

- Én a tiéd vagyok Loki! - emeltem fel a hangom, mire megrezzent az arca. Lesütötte a szemét.

- Nem lehetséges! Nem helyes! Nem jó! Nem elfogadott! - sorolta szinte magát hergelve.

- Teszek rá! - kiabáltam rá - Ha itt hagysz én esküszöm Odinra, hogy belepusztulok. - újra rám nézett és újra üresnek láttam tekintetét. – Loki nem teheted ezt! Most kaptalak vissza, most kaptalak meg. Boldog vagyok veled, nem látod? Nem ez a lényeg? Loki, kérlek ne lökj el magadtól. Túl kevesek vagyunk egymás nélkül. Ez mindig is így volt....

- Döntöttem Húgom! - szólt közbe, én pedig szinte megsemmisülten, tehetetlenül néztem rá, ahogy meghallottam, hogy a Húgának szólít. 

A szavak a torkomon ragadtak és attól kezdve a szomorúsággal együtt marták belülről. Mihelyst kimondta a szavakat tudtam, hogy semmit nem tehetek! Életemben először bántam, hogy nem tagad le.

– Még ma indulok Jotunheimbe!

Egész testemmel remegni kezdtem és képtelen voltam a szavaira reagálni. Teljesen lebénultam. Kérdőn néztem rá. Mélyen legbelül azt kívántam, bárcsak egy rossz tréfát űznének velem.

- Ha királynő leszel, ennek akkor is véget kéne vetnünk.  - győzködött Loki még mindig. Ebből tudtam, hogy a ridegsége csak álca. Ha valóban nem érdekelné, már nem állna előttem. - Előbb utóbb Király kéne melléd. - suttogta és a saját szavaitól düh villant fel egy pillanatra a szemében féltékenységgel keveredve. 

- Te leszel a királyom! - próbáltam határozottnak tűnni. Thor erre felkapta a fejét, de nem szólt bele.

- Az ötlet is nevetséges. - horkant fel Loki, mire a szívem nagyot dobbant és újra meghasadt. -  Nessa az asgardiak sosem engednék!

- Teszek rájuk a Királynőjük akarata lesz! - kiáltottam fel, majd megpróbáltam megfogni a kezét de elhúzta, mire megint könnyek között szóltam hozzá - Nem tudom ezt nélküled végigcsinálni!

- Ott lesz Thor! - jelentette ki, mire nem tudtam már mit felelni. Loki utoljára Thorra nézett, majd vissza rám. Tett pár lépést, de mellettem megállt. Nem néztem rá. Csak bámultam a helyet, ahol eddig állt. 

- Éljen soká a Királynő! - mondta halk,kifejezéstelen hanggal. 

Loki elsétált.

Amikor a léptei már nem visszhangzottak, sírva a padlóra borultam. A hasamat szorítgattam, hátha a külső fájdalom enyhíti a görcsöt a gyomrom legmélyén. Fuldokoltam a sírástól és életemben először nem akartam semmit érezni. Meg akartam halni. Az sem érdekelt volna, ha az egész hely porrá ég körülöttem. Bármi jobb lett volna. Minden halál kellemesebb lenne, mint túl lassan abba belehalni, hogy az akit szeretsz nem lehet veled. A magány lassan öl. 

De végül a Nemesnek így is úgy is igaza lesz. A Szerelem elméket és embereket öl. 

~~~

Sziasztok! Megérkeztem egy újabb résszel! Hihetetlen, hogy a könyvön már több mint 10K megtekintés van. Amikor kb. egy éve elkezdtem írni, ezt nem is mertem elképzelni. Szóval köszönöm,hogy követitek ❤️ Szeretném egy kicsit itt is hangoztatni, hogy elkezdtem egy új Lokis könyvet írni, aminek a prológusa már kint van,remélem azt is szeretni fogjátok. Puszi nektek jó hétvégét!!!!