"Majd az arca hirtelen változott kifejezéstelenné és érzelemmentessé. Szótlanul a karját nyújtotta én pedig belekaroltam és elindultunk ebédelni. A szívem hevesen dobogott. Az agyam talán tudott úgy viszonyulni Lokihoz, ahogy azt megérdemli, de a testem nem. A testem emlékezett rá még gyermekkorunkból és reagált a közelségére. Hogyan adjam a testem és szívem tudtára, hogy Loki már nem az a Hős, akit régen láttam benne?"

~~~

Egy szót sem szóltunk egész úton. A szolgálók és az Őrök tekintete végigkísért minket a Palotán. Mindenki tudta mennyire jó testvérek voltunk gyermekkorunkban és azt is tudták, hogy Loki miket művelt az elmúlt években. Valamint az is új volt nekik, hogy visszatértem Asgardba. Tehát az elmúlt idők legnagyobb látványosságát nyújtottuk nekik így együtt, a folyosón karöltve, szép ruhában. Erre volt szükségük, hogy megadjuk nekik a reményt, hogy a királyi családban legalább újra béke honol.

Az Őrök kitárták előttünk a hatalmas étkező ajtóit, mi pedig beléptünk. Thor ült az asztalfőn, egy pillanatra a szívem belesajdult a látványba, miszerint többé nem Apánk ül ott, de Thor egyszerűen elképesztően festett komoly arckifejezésével. A Nemesek tisztelettudóan köszöntöttek minket, majd Loki Thor egyik oldalára kísért és mint egy igazi úriember megvárta míg leülök, majd Thor másik oldalára sietett és ő is leült.

Az ebéd viszonylag csendben telt, mindenki bájcseverészett vagy halkan összesúgtak rólunk úgy, hogy véletlen se jöhessünk rá, de azért mi észrevettük. Néma pillantást váltottam Thorral majd Lokival is. Az ebéd után átsétáltunk a tárgyalóba, ahol egy ugyanolyan asztal fogadott minket, mint az étkezőben. Ugyanúgy leültünk, majd mindenki Thorra nézett. Soha nem voltam még itt olyankor, amikor tárgyalás zajlott a teremben. Túl fiatal voltam az ilyesmihez és amúgy is lány. De Thor mindig Apánk mellett volt. Tudta mit kell mondania. A beszélgetés tájékoztató hangnemben kezdődött, ám a Nemesek valamiért nem hagyták ezt sokáig. Hamar kibukott a dühük és a bizonytalanságuk, amiért nem is hibáztatom őket.

- Hela? - kérdezte az egyik nagydarab, még a nevüket sem tudtam, ami miatt borzalmasan szégyelltem magamat - Mégis miért higgyük el, hogy igazat beszél? Odintól akarom hallani, nem vagyunk hajlandóak a halálhírét csak úgy elfogadni. Sohasem beszélt arról, hogy lett volna egy rangidős lánya.

- Nézze, az Apánkkal történeket még mi sem tudtuk kellőképpen feldolgozni, de az elmaradt megkoronázásom tudatában, kérem önöket, hogy tekintsenek rám úgy, mint Királyukra és hallgassák meg kérelmemet, miszerint szövetségeseket kell találnunk.

- Maga nem Király! Csak egy Herceg, aki túlbuzgó és nagyravágyó. Ha Asgardot veszély fenyegetné arról tudnánk! Mégis miért hallgassunk három gyerekre, akik nem méltóak Asgardhoz? Loki elárult minket, a Hercegnő pedig évek óta most mutatkozik először...

- Milyen szavakat beszél? - álltam fel hirtelen a székemből, mire a Nemesnek elakadt a szava. – Odin a kezdetektől örökösének szánta fiát, így utolsó akarataként, megkoronázva vagy anélkül Thor az egyetlen és igaz Királyunk. Thor parancsát megtagadva, Odin parancsát is megtagadja. Ellenszegülne hát hőn szeretett Királya akaratának? Vagy felnyitná végre a szemét és meglátná az aggodalmat ennek a „három gyereknek" a szemében? Asgard az otthonunk és ha maguk nem hajlandóak segíteni megvédeni, hát kifogja? Nem egy polgárháború kirobbanása a cél, vagy egymás sértegetése hanem, hogy elhárítsuk nagyon is létező Nővérünk jövendőbeli  támadásait. Mit gondol, feleslegesen keltenénk a pánikot? - ekkor Thorra néztem - Hela Asgardból nyeri majd az erejét. Javaslom, hogy mi üssünk rajta és ne várjuk meg még idejön. – mondtam, majd leültem. Thor és Loki úgy néztek rám, mintha szellemet látnának a Földön. Magamat is megleptem rögtönzött beszédemmel. A teremre csend telepedett.

- Hogyha Hela, a halál istennője valóban Asgard trónját követeli, vajmi nehéz lesz őt megállítani, miközben itt ülünk és azon veszekszünk, hogy ki a Király. – szólt egy másik, nagyon idős Nemes.

- Így van! Ha mindez igaz, gyanítom az a legkisebb problémánk, hogy Thor méltó-e a trónra.-szólt a mellettem ülő Parancsnok. - Azt ráérünk később megvitatni. 

- Apánk saját erejéből építette a Birodalmát és védte azt, én pedig mindenáron meg szeretném ezt őrizni. Meg akarom óvni Asgardot és szerintem a teremben ülőknek mindenkinek, ugyanez a célja. Így, akinek nem tetszik, hogy én ülök Apám helyén, még most távozzon és ne lássam többé! Még békében elmehet. – szólt Thor az asztalnál ülőkre nézve, miközben tekintete szinte villámokat szórt. Senki nem távozott! A nagydarab Nemes is csak szemét lesütve ült tovább.

Miután lecsillapítottuk a kedélyeket, elkezdtünk a terven gondolkozni. Először is szövetségesekre volt szükség, azt pedig itt ülve nem szerezhettünk. A Bifrost nélkül pedig csak egyetlen ember volt képes a világok közötti átjárásra, az pedig Loki volt. Segített a segélykérő delegációnak kijutni Asgardból, Thor pedig Heimdallt kereste. Én meg csak a Palota arany padlóján sétálgattam a fivéreimre várván. Úgy éreztem magam, mint régen, amikor sehová nem vittek mondván „ez túl veszélyes". Gyerek voltam még, mára viszont  felnőttem, ennél sokkal többet szeretnék tenni a hazámért. Nem csak annyit, hogy a Palota biztonságos falai között hallgatom a saját lépteimet. 

A vöröslő gyűrűimre néztem és egyre inkább Hela járt a fejemben. A hatalom mennyire képes az emberek fejébe szállni, egyre csak többet és többet akarnak, végül ez okozza majd vesztüket. Hela jónak született, Odin lányát mégis mi viszi rá az értelmetlen, kicsiny célért való gyilkolásra? És mi a helyzet Lokival? Bízhatunk benne? Régen az életemet is a kezébe adtam volna, most már legszívesebben az ő kezét tenném bilincsbe. Apánk szavai visszhangozva ismétlődtek a fejemben „egy Család vagytok. Csak egymásra számíthattok". Apánk minden tettének, úgy minden szavának célja volt. Szinte soha nem tévedett.

Loki tért vissza elsőnek az aranyló Palotánkba, a nagy ajtóval szembeni lépcsősor tetején állva néztem rá.

- És a sereg? - kérdeztem gúnyosan, amikor felnézve észrevett.

- Thor nem adott engedélyt arra, hogy én is velük menjek. Szem előtt akar tartani. - lépdelt fel hozzám a lépcsőn.

- Még csodálkozol? - szóltam halkan, amikor mellém ért és alig félméterre megállt tőlem. Tekintetét az enyémbe fúrta és összeráncolt szemöldökkel fürkészte a szemeimet. Próbált belőlük olvasni, mint gyerekkorunkba.

- Igazán ügyes! - szólalt meg gúnyosan - Lezártad előttem az elméd Nessi, gratulálok. Anyánk büszke lenne rád!

- Nem érdemled meg többé, hogy belém láss! - emeltem fel a fejem, hogy minél méltóságteljesebben nézhessek rá.

- Megváltoztál - szűkültek össze a szemei. - Talán méltóbb lettél a trónra, mint bármelyikőnk.

- Nem akarom a trónt. Soha nem is akartam és ezt te is jól tudod. Csak biztonságot és békét szeretnék.

- És mennyire sajnálod, hogy ekkora szükségetek van rám.-mosolyodott el pimaszul, mire hitetlenül néztem rá - Ugyan Nessi, lehet nem látok a gondolataidba, de attól még ismerlek. Rég kitoloncoltál volna, ha nem lennél tisztában a tudattal, hogy szükségetek van rám, hiszen együtt sokkal erősebbek vagyunk. És a csúnya, gonosz Lokinak vannak olyan információi, amit piszkos ügyletei lévén szerzett meg és most pont jól jönnek az apró kiskapuk. Nem igaz? - nézett rám olyan arckifejezéssel, amivel még soha nem nézett rám, de gyanítom New Yorkot pont ilyen grimasszal támadta meg.

- Gyűlöllek! - sziszegtem összeszorított fogakkal, mire cancogni kezdett.

- Miért hazudsz? - billentette oldalra a fejét. Álltam a tekintetét.

 A Palota ajtaja kitárult és Thor tért vissza csapzottan. Elindult a szobája felé, én pedig Lokit faképnél hagyva, utána rohantam.

Tudta, hogy a nyomában vagyok, így megállt.

- Heimdall újra a helyén! - szólt kimerülten

- Thor! - szóltam, mire közelebb lépett hozzám - Ne merj még egyszer tehetetlenül, feladat nélkül itt hagyni! Hasztalannak érzem magam. - ráncoltam a szemöldököm

- Húgom, féltelek. És nem vagy hasztalan, kellemes jelenséged megnyugtatja az Asgardiakat, épp úgy, mint egykoron Anyánké. – mosolyodott kedvesen rám

- Nem kell féltened, nem vagyok már egy oltalmat igénylő kisleány, és nem is vagyok az Anyánk.

- Arról, hogy nem vagy kisleány, bizonyosságot adtál a Nemesekkel való tárgyaláson, bátor voltál és tekintélyt parancsoló, pont mint egy Királynő. – bólintott elismerve a igazamat.

- Thor! – néztem rá aggódva - Hela nem az Asgardiak nyomorúságát akarja, hanem a saját dicsőségét, uralkodni a Nép felett. De ezt nem tudja megvalósítani, amíg mi az útjában állunk. Így ha elérkezik, nem az Asgardiak ellen vonul, hanem ellened. Félek, olyan gyorsasággal tipor földbe, mint ahogy darabokra törte a Mjölnirt, s azután végez velem is. Utána választás elé állítja Lokit, megpróbálja  majd maga mellé állítani, ám Lokiról sok mindent el lehet mondani, de tudom, hogy sohasem akarná Asgard szenvedését, így végül őt is megölné.

Thor egy kis gondolkozás után szólalt csak meg.

- Igazad van Húgom! Együtt kell szembenéznünk vele, amíg külön utakon járunk, sebezhetőbbek vagyunk. Mit gondolsz bízhatunk Lokiban? Meg tudod győzni, hogy álljon szikla szilárdan mellettünk?

- Nem tudom biztosra, de soha nem árulná el Asgardot, az biztos! Talán ha benne nem is, Asgarddal szembeni tiszteletében bízhatunk. - néztem az ablakon az egyelőre még nyugodt Birodalmunkat.

- Tévedsz! – kezdte, mire értetlenül ránéztem- Téged nem árulna el sohasem! - mondta Thor, majd némán néztünk pár pillanatig egymásra. – Vacsoránál találkozunk!

- Pihenj egyet! Borzalmasan festesz! - néztem rá úgy, ahogy egy aggódó húg nézhet fivérére.

Miután Thor a folyosón hagyott, csak bámultam az arany oszlopokat. Vajon komolyan gondolta, hogy Loki sosem tudna engem elárulni? Mindenki követ el hibákat. Meg tudom valaha bocsájtani Lokinak, amiket tett? Hiszen mindenkinek jár második esély és most mindennél jobban szükségünk van rá. Össze kell tartanunk, ha Asgard megmenekülése a cél, hiszen egy család vagyunk Apánk is megmondta, van valamink, ami Helának már soha többé nem lesz: családunk!

Elalvás előtt, azért mégis elért a gyász. Édesapám halott. Ez visszafordíthatatlan. Amikor Loki elárult minket, élhetett bennem a remény, hogy lesz még úgy, mint régen. Anyánk halála megrázott, de Apám jelenléte megnyugtatott. Most, hogy Apám is halott, keserű felhő burkolja a szívemet és a mellkasomban lévő nyomás állandóan emlékeztet a történtekre. Árva lettem. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar elérkezik a pillanat, hogy nem szólít már senki többé "Lányomnak". A szívem minden egyes dobbanásnál ki akart szakadni a szívemből. Éreztem, hogy valahogy muszáj kiadni magamból a gyötrelmet, így sírni kezdtem. A vörös selyemhuzatos párnáim kedvesen itták fel a könnyeimet, mintha csak azt üzennék "ez rendben van Hercegnő, add csak ki magadból". Rettenetes nap volt mögöttem, én pedig a sírástól megkönnyebbülve aludtam el. 

~~~

Nagyon szeretném nektek megköszönni a rengeteg visszajelzést, borzasztóan ösztönzőek tudnak lenni, hiszen könnyebb egy történetet folytatni, ha tudom, hogy más is kíváncsi rá. Úgy gondoltam ideje egy kis rendszert hozni, szóval szerintem mostantól vasárnaponként lesz új rész. Továbbá nagyon érdekelne, hogy mi tetszett meg nektek a történetben, vagy mi nem annyira jó? Hálás lennék, ha ezt el tudnátok mondani, hiszen e szerint alakítanám a továbbiakat. Millió puszi nektek, remélem ez a rész sem okoz csalódást.