- Már is? - lehelte az arcomba, éreztem, ahogy büszkén mosolyog, de csípője tovább mozgott hozzám - Hát robbanj kedvesem, - nyögte - nincs annál jobb érzés, hidd el nekem. - megcsókolt, majd mindent abba hagyott és pár centire eltávolodott, meglepetten néztem rá 

- Bízol bennem? - kérdezte mélyen a szemembe nézve. 

~~~

- Persze - vizslattam az arcát, mire gyors puszit nyomott az arcomra, felkapta a földről a felsőjét magára vette, a plédet meg a kezembe nyomta. Értetlenül meredtem rá.

- Gyere, mutatok valamit - csillant fel a szeme és a kezét nyújtotta felém, mire teljesen ledöbbentem.

- Pont most? - szaladt magasba a szemöldököm, mire önelégülten elmosolyodott közelebb lépet és egy hajtincsemet a fülem mögé tette.

- Nem az erkélyeden fogom elvenni az ártatlanságodat - nézett a szemembe. 

- Az jó - bólintottam - Mert amúgy sem adnám oda. - mosolyodtam el, mire elvigyorodott. 

- Az előbb a tested nem ezt mondta nekem. - csillant meg a szeme a szürkületben 

- Hazudott - vontam meg a vállamat érdektelenül, mire Loki viccesen a szívéhez kapott. Majd közelebb lépett és fülembe suttogott. 

- Elég izgató hazugság volt. 

Erre már végképp nem tudtam reagálni. Az előbb mutatott hirtelen bátorságom és kendőzetlenségem teljesen eltűnt valahová. Már Loki e mondatától és fülig elpirultam. Tudtam, hogy igaza volt, de kíváncsi lettem volna, hogyha nem szakad félbe az előbbi jelenet, meddig engedtem volna elrohanni a dolgokat. Szégyenkezve ugrottam le a korlátról és magamra terítettem a pokrócot. A földet bámultam és képtelen voltam Lokira nézni, aki ezt észlelte. Az állam alá nyúlt és úgy emelte fel a fejem, hogy ránézzek. 

- Nincs semmi, de semmi a világon, ami miatt most lehajtott fejjel kéne, hogy járj. Látni akarom csillogni a szemed. - mondta, majd apró érzéki csókot lehelt a számra. 

Rámosolyogtam és a kezébe csúsztattam az enyémet. Ujjaival az enyémre kulcsolt és így indultunk el. Be a szobámba majd ki a folyosóra. Nem beszéltünk, csak normális tempóban sétálunk. Amikor, leértünk a nagy lépcsőhöz, ott szembe találtuk magunkat az őreinkkel. Loki nagyot sóhajtva megpróbálta elengedni a kezem, de megszorítottam azt. Másik kezemmel a karjába kapaszkodtam.

- Nincs semmi, de semmi a világon, ami miatt most el kéne engedned a kezem. - mosolyogtam rá pimaszul őt utánozva, mire úgy rázta meg alig láthatóan a fejét, mintha a világ legnagyobb csodája állt volna előtte. Kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn. Az őrök próbáltak nem megnézni minket, de szemükben látszott mennyire összezavarodtak. 

Loki kapott a helyzeten és büszkén odaszólt nekik.

- Szép Esténk van, nem de? A kapukat be lehet zárni,a kishúgommal kint töltjük az éjszakát. - zavarta össze még jobban az őröket.

- Micsoda ? - kuncogtam 

- Nem csoda! - pillantott rám. majd kiértünk a palota elé és egyből lefordultunk jobbra. 

Percekig gyalogoltunk csendben majd, amikor lehagytuk a palota kertjének területét egy hátsó kapun keresztül, gyanakodva néztem rá.

- Hová megyünk? -kérdeztem kíváncsian, de ő csak mosolygott az orra alatt. 

- Ne légy már ennyire türelmetlen - szólt pajkosan, de rám sem nézett. 

Nem sokkal később megint balra fordultunk és egy völgy felé vettük az irányt, ahová már nem vezetett kitaposott ösvény. Kezdett nagyon sötét lenni, így szorosan Lokiba kapaszkodva követtem sietős lépteit. 

- Hunyd be a szemed - szólt, amikor egy sűrűn bokrozott területhez értünk. 

- Elrabolsz? - kuncogtam, de azért szót fogattam és becsuktam a szemem. Loki a hátam mögé állt. Kedvesen belecsókolt a nyakamba, aztán előre tolt egy kicsit. Éreztem, ahogy elém nyúl és elhúzza a bokor ágait.  Átsétáltunk a bokron. 

- Kinyithatod - mondta miközben átölelte a derekamat az állát pedig a vállamra fektette. 

Kinyitottam a szemem és egy pillanatra a szavam is elállt. Asgard volt az, de közben még sem. Egy hatalmas völgyet zártak körbe a dombok, mi pedig a legnagyobb legtetejéről néztünk alá.  A völgy közepén hófehér asgardi vadlovak rohangáltak. Fölöttünk csak a csillagos nyugodt ég volt, a hajammal kellemes szellő játszott engem pedig egyből eltelített a boldogság.

- Hogy tetszik? - suttogta a fülembe 

- Gyönyörű - döltem a hátammal neki és úgy csodáltuk még egy darabig, majd Loki kézen fogott és úgy ösztönzött, hogy üljünk le a domb oldalba.

 - Hány lányt hoztál már ide? - csíptem a karjába játékosan 

- Rajtad kívül csak egyet. - nézett a vadlovak irányába és arca elsötétült. 

- Ivolát? - próbáltam oldani a hirtelen kialakult feszültségét, mire elmosolyodott de a szemét továbbra is a vadlovakon tartotta. 

- Anyánkat - mondta végül csendesen. 

Egy pillanatra nem tudtam mit reagálni. Loki teljesen elérzékenyülve nézte a lovakat. Megsimítottam a haját és a homlokomat az arcának támasztottam. 

- Nekem is hiányzik. - suttogtam.

Loki mintha csak rájött volna, hogy egy cipőben járunk és előttem nem kell ezt titkolnia, átkarolta a derekamat és felém fordította az arcát. Percekig tovább ültünk úgy, de aztán a testem magától cselekedett. Megcsókoltam őt. Loki megragadta a derekamat és az ölébe húzott. 

- Hol is tartottunk? - kérdezte vággyal teli hanggal, majd a nyakamba csókolt. A testem szívesen engedte volna a dolgokat tovább engedni, de az előbbi után már teljesen észhez tértem. 

- Loki - suttogtam nagy nehezen és eltoltam kicsit, hogy a szemébe nézhessek. - Az előbb nagyon meggondolatlanok voltunk.  - Loki szomorú kiskutya arcot vágott, mire muszáj voltam elnevetni magam, Loki újra végigcsókolta a nyakamat és nem törődött azzal, amit mondtam. Nagyon nehéz volt eltolni őt, mert a testem azt akarta, amit Loki. De az eszem most túlságosan is éber volt. 

- Kérlek - suttogtam, mire eltávolodott tőlem. Komor arckifejezéssel nézett rám. 

- Milyen ostoba voltam az erkélyeden.  Különleges helyet akartam erre, inkább csak elrontottam a pillanat varázsát. - mondta a szemembe nézve. Halványan elmosolyodtam. 

- Talán megbántam volna - vontam meg a vállam, mire kétségbeesés suhant át az arcán - Jajj nem, félreértesz! Nem miattad, hanem azt, hogy esetleg túl korán... - lesütöttem a szemem.

Loki kicsit hátra dőlt úgy nézett rám. 

- Annyira érdekes, hogy amikor az első fiú szemet vetett rád, Thorral szabály szerint rühelltük. Állandóan figyeltük, hogy nehogy túl közel menjen a kicsi húgunkhoz. Most meg, én lennék az, aki csorbát ejtene az erényeden. - nevette el magát a lehetetlen helyzet felett, majd arca újra elkomolyodott és a fülem mögé sepert egy tincsem - És Odin verjen meg érte, de annyira kétségbeesetten vágyok erre. 

- Azért - simítottam végig a mellkasát egészen az övéig, amitől az egész teste megfeszült alattam - Jó, hogy ezt nem látja Anyánk. - néztem a szemeibe, mire pimaszul elmosolyodott. 

- Úgy érted ezt? - megcsókolt - Vagy ezt? - a nyakamat csókolta meg - De ezt biztos nem bírná nézni! - Loki ruhán keresztül csókolt a mellemre és kezeivel majdnem olyan helyre nyúlt, ahová eddig még nem, de elkaptam a kezét. Loki felnézett rám. 

- Félsz? - kérdezte Loki suttogva - Félsz tőlem? 

- Ne butáskodj! - ráztam a fejem - Félek igen, de egyáltalán nem tőled. Csak az újtól egy kicsit. - megcsókoltam, hogy biztosítsam egyáltalán nem ő az ok. 

- Olyan tiszta és jó vagy. Ártatlan. - rázta hitetlenül a fejét - Meg sem érdemellek. Túl sok van a rovásomon. 

- Megöltem a Nővérünket, bocs de ezt még te sem tudod űberelni - nevettem fel hitetlenül, mire Loki bólintott majd belőle is kitört a nevetés. 

- Úgy pont hozzám való vagy! - mosolygott rám csodálattal és a csípőmet megragadva maga mellé terelt és úgy feküdt el a fűben.

Mellé feküdtem. Átkarolt én pedig hozzábújtam. Ő a lovakat figyelte én pedig őt. Loki szeme lassan csukódni kezdett, egy ideig még harcolt ellene, de aztán engedett az álom világ hívogatásának. Sokáig figyeltem, ahogy alszik. Játszottam a hajával. Keze biztonságot nyújtott. Akkor este úgy aludtam el, hogy Loki légzését hallgattam és mint mondtam, azon az estén semmi másra nem volt szükségem csak arra, hogy halljam Lokit levegőt venni. 

Valamikor napfelkelte előtt arra ébredtem, hogy bár hiába vagyunk összebújva bebugyolálva a pokrócba fázom kicsit. Loki mindkét kezével átkarolt a takaró alatt. Az arcomat a nyakába fúrtam. Ilyen helyzetben köszöntött az új nap. Kicsit eltávolodtam Lokitól, aki ettől megrezzent és szorosabban ölelt, de nem ébredt fel. Csendben figyelhettem egy kicsit a nyugodt arcát. Ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Vajon miről álmodhat? Álmodik-e egyáltalán? 

- Mi ilyen érdekes? - motyogta álmosan, mire összerezzentem. Egyik szemét kinyitotta, úgy nézett rám. Rámosolyogtam. Zöld szeme egyszerűen mosolyra fakasztott. Megsimítottam az arcát. 

- Fázok egy kicsit - suttogtam neki 

- Mert nem bújsz ide rendesen - húzott még közelebb magához, majd visszahunyta a szemét. Beletúrta az arcát a hajamba. Átöleltem és a nyakát kezdtem csókolgatni. 

- Tényleg vissza kéne mennünk - szóltam félve, mire nagyot sóhajtott belepuszilt a hajamba és felült. Hunyorogva nézett körbe a reggeli álmosságtól. 

- Még a nap sem kelt fel! - nézett rám miközben ásított egyet. Ezer éve nem ébredtem Loki mellett. Kis gyerekként rengeteget aludtunk együtt, vele is meg Thorral is. De most egészen más érzés  lett úrrá rajtam. Közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Loki először meglepődött, de aztán az arcomat megérintve visszacsókolt. 

- Jó reggelt, Hercegnő! - suttogta 

- Inkább mégis maradjunk még. Ha visszamegyünk, minden más lesz - néztem a szemébe 

- Ha hagyjuk, hogy más legyen akkor igen. - mondta - Nem akarom, hogy megfázz. Gyere szépen. 

- Legalább a Napot várjuk meg - húztam vissza, amikor fel akart kelni, mire elmosolyodott és hozzám bújt. Hang nélkül néztük végig, ahogy feljön a nap. A szívemet egyre inkább keserű érzés mardosta. Nem akartam vissza menni a Palotába. Lokival akartam maradni, kettesben a Világ háta mögött.  De kötelességeink voltak. 

Néma gyaloglás után, kézen fogva értünk  vissza a palotába. Loki visszakísért a szobám ajtajához. 

- Vegyél egy jó forró fürdőt - puszilta meg a számat és indulni akart, de megragadtam a karját és visszahúztam. 

- Köszönöm, az estét! - suttogtam Loki elégedetten elmosolyodott és megcsókolt. 

- Ez már járt nekünk! - mondta és egymásra mosolyogtunk. 

- Hol a fenében voltatok! - fordult be a sarkon Thor mire szétrebbentünk Lokival. Thor mellénk ért és gyanakvóan méregetett hol engem, hol Lokit. 

- Mondd Bátyám, te sosem alszol? - szólt Loki cinikusan. Látszott rajta, hogy frusztrálja Thor jelenléte. 

- Ezt én is kérdezhetném! - vicsorgott Thor Lokira - Olyan csapzottak vagytok, mint akik egész éjjel vándoroltak és egy szemhunyásnyit sem aludtak. Kettejük között kapkodtam a fejemet, majd Thorhoz léptem.

- Thor. - tettem a karjára a kezem, mert félő volt, hogy Lokinak esik. Sejtettem mire gondolt, ami végül is majdnem meg is történt - Nyugodj meg kérlek, minden rendben volt. Lokival csak elmentünk sétálni, aztán találtunk egy ménest és őket nézve elaludtunk az ég alatt. 

Thor meredten bámult rám. Valószínűleg a hazugság jeleit kutatta rajtam. Lokira néztem, aki vette a célzást és rám kacsintva a szobája felé indult. Thor keresztbe fonta maga előtt a karját és úgy nézett rám, mire csak a fejemet ráztam, hogy bele se kezdjen a hegyi beszédbe.

- Csak féltelek - jelentette ki nyugodtan.

- Lokitól? - vontam fel a szemöldökömet. Thor egy percre komolyan elgondolkozott ezen.

- Furcsa öcsémként és egyben az udvarlódként is kezelnem őt. Rendkívül zavarba ejtő ez nekem.

- Ő nem az udvarlóm - ráztam a fejemet védekezve mire Thor egy "ezt te sem gondolod komolyan" pillantást vetett rám. Felsóhajtottam és gondterhelten megdörzsöltem az arcomat. 

- Na menj, inkább készülődj! Ma végre újra visszaáll a rend Asgardba. - hagyott ott a folyosón.