Miután megállapították, hogy az ijedtségen kívül semmi komoly bajom, Thor kikérdezte Ivolát,amitől tartottam, mert se én se Loki nem mondtuk el, hogy a lány ránk nyitott. Attól tartottam Ivola szája el jár majd. Loki néma csendben visszakísért a szobámba. Megálltunk az ajtóm előtt és egymásra néztünk. Loki arca kifejezéstelen volt.

~~~

- Szóval te és ő. - jelentettem ki, mire az arca megrándult.

- Nézd én... - kezdte volna, de megakadályoztam

- Semmi okod a magyarázkodásra. - szóltam határozottan. Loki idegesen elnézett, majd kínzóan lassan újra rám emelte azt a csodaszép tekintetét.

- Akkor miért érzem úgy, hogy muszáj megmagyaráznom? - kérdezte, de a hangsúlyából semmit nem tudtam kihallani. Loki állkapcsa időnként meg-megfeszült. Kettőnk között már újra egy hatalmas éket vertek a ki nem mondott szavak, amikből kezdett elegem lenni.

- Azt csak te tudhatod! - suttogtam és a cipőmre néztem, mintha valóban annyira érdekes lenne.

- Mihelyst visszajöttél megmondtam neki, hogy...

- Loki nem akarok Ivoláról beszélgetni, remélem megérted. - emeltem fel egy kicsit a hangom csak, hogy nyomatékosítsam - Valamint ahhoz sincsen semmi közöm, hogy esténként kivel osztod meg az ágyadat. Nem tartozik rám. - húztam ki magamat

- Nem tartozik? - szaladt a magasba a szemöldöke és egy lépést hátra lépett.

Ismertem a jeleket, tudtam, hogy mi most veszekedni fogunk. Nem válaszoltam, remélve, hogy ezzel kivédhetem a további szóváltást. Loki megköszörülte a torkát.

- Tehetek még érted valamit, Hercegnő? - váltott hivatalos stílusba.

Álkedvességével engem nem vert árt, láttam a szemeiben csillogó csalódottságot. Vajon van közöm, ahhoz, hogy kivel hál? Eddig talán nem volt. De a délutáni jelenet után talán mégis van, és ezzel most megsértettem a számomra legfontosabb személyt.

- Kicsit úgy érzem minden ellenünk esküszik és azt akarja az egész univerzum, hogy ne legyen hozzá közöm. - tértem vissza az előző témára.

- Szeretek ellent mondani mindennek - csillant fel a szeme, mire összeráncoltam a szemöldökömet.

- Én viszont nem Loki! - mondtam, mire az arca szinte elsötétült. Arcáról lehervadt a mosoly és a szemébe visszaköltözött az üres sunyiság.

-Jó éjt! - jelentette ki és elviharzott.

A sírás kerülgetett, de próbáltam visszafojtani. Ideje megedződnöm. Kinyitottam az ajtót és megtorpantam, bevillantak az emlékek. Ivola az ablakban, Ivola tört szegez a nyakamnak. Tudtam, jól, hogy hosszú éjszakám lesz, mégis valahogy kínzóan gyötört az üres szoba. Úgy éreztem sohasem lesz reggel. Forgolódtam és Ivola árulása járt a fejemben. Persze tudom, lehettem volna óvatosabb, de ki gondolta volna, hogy pont Loki miatt fordul ellenem. Vajon Ivola eleve romlott volt, vagy csak a szerelem hozta ki belőle? Talán szerelemnek sem mondható, amit Loki iránt érzett, talán csak rajongás volt. És én? Én vajon szerelmes vagyok a mostohabátyámba vagy szimplán csak ragaszkodom egy emberhez, akiről azt se tudom létezik-e még teljes valójában.

Egy dologra legalább jók voltak a történtek. Felébredtem az álomból és végre leszálltam a realitás talajára. Ha Lokival nem lennénk mostohatestvérek, de még csak el sem árult volna minket soha, akkor se lehetnénk együtt. Nem egyeznek az elveink, a céljaink, a múltunk és egyáltalán nem ugyanott tartunk az életben. Két párhuzamos út, ami máshová vezet, nem válhat eggyé, akkor sem ha nagyon akarnák.

Próbáltam az érzelmeimet besöpörni egy képzeletbeli szőnyeg alá, mert másnap Hela ellen megyünk és muszáj együttműködnünk Lokival. Újra felhúztam a falaimat és lefogadom, hogy ő is. Láttam a szemében, hogy mire végre elfogadta volna az érzéseit, addigra én lettem bizonytalan. Amit régen tett, bár kimondatlan, de tudom, hogy nem volt önmaga, össze volt zavarodva és nem álltunk mellé, hogy megnyugtassuk. Persze, tudom hogy kifordult magából és az elveit is megrengette, hogy nem a családunk tagja igazából. Azért pedig, hogy Ivolával volt köztük valami, nem haragudhatok. Nem várhatott volna olyas valamire, amibe bele sem gondolt, azaz nem várhatott volna arra, hogy visszajöjjek és egymáséi legyünk, hiszen akkor még nem voltak kusza érzelmeink egymás iránt. Egyszerűen csak mindig mikor jó lenne, történik valami, ami miatt eltávolodok tőle. Jelnek veszem. És hallgatok rájuk. Akkor is, ha nagyon szeretném átölelni őt, úgy mint délután.

Egyáltalán nem voltam kipihent másnap reggel, amikor a tárgyaló felé igyekeztem. Én voltam az első, a fiúk még nem érkeztek meg. Leültem a szokásos kis helyemre és megittam egy csésze forró teát. Loki jött be másodjára. Az egész testem megfeszült, ahogy leült velem szembe. Engem nézett kifejezéstelen vigyorral, miközben Anyánktól örökölt varázstrükkel maga elé is varázsolt egy csésze teát. Talán arra várt, hogy felhozom a tegnap estét és bevallom, hogy nem gondoltam komolyan. De nem volt erőm az értelmetlen beszélgetésnek, hiszen tudom, hogy később úgyis történne valami, ami miatt nem lehetünk egymáséi.

- Hogy aludtál? - kérdezte

- Hagyjuk az üres csevegést! - néztem hitetlenkedve rá

- Ahogy parancsolja Fenség - grimaszolt és tovább kavargatta a teáját.

- Nem is szereted a teát! - fintorodtam el

- Hagyjuk az üres csevegést! - szólt mély kegyetlen hangon.

A szívem hevesen lüktetni kezdett és úgy éreztem nem bírom ezt a rideg távolságot kettőnk között. De ezúttal nem gyengültem el. Főleg, hogy Loki tökéletesen figyelmen kívül hagyott. A percek kezdtek egyre csak gyűlni, miközben azon gondolkoztam, hogy én érzékelem ennyire hosszúnak őket vagy Thor egyszerűen csak késik. Lokival egy óra múlva idegesen pillantottunk össze.

- Megkeresem! - pattant fel miközben szinte éreztem a feszültségét. Roppant kínos volt ennyi ideig kettesben lenni vele egy légtérben.

- Na ki a türelmetlen? - vontam fel a szemöldökömet egy régebbi rám tett megjegyzését visszaidézve, mire a székem mellett megállt és rám nézett.

Szemei szikrákat szórtak, ám még sem éreztem rosszul magamat, sőt a vérem szinte felforrt és mozgolódni kezdtem tekintete alatt, annyira áthatóan nézett. Majd idegesen kiviharzott a teremből. A percek még lassabban kezdtek telni és járkálni kezdtem a teremben. Jó negyed óra múlva értek vissza.

- Mégis mi volt ez? - ripakodtam Thorra - Minden perc számít!

- Pontosan! Szóval nyomás - dobta felém a Jogart, én pedig elkaptam.

- Magyarázat? - néztem rá kétségbe esve

- Most nincs - dörmögte, mire Loki elmosolyodott a helyzeten, majd rám nézett.

- Na, valaki ellent mond neked Nessa? - húzta sunyi vigyorra a száját, mire megforgattam a szemeimet.

- Befejeztétek? Mert ha nem, akkor egyedül megyek! - nézett ránk Thor feszülten.

Mindenki feszült, mindenki másért és mégis egymáson töltjük ki. Pár perc némaság után kinyújtottam a Jogart, hogy a fiúk is megragadhassák. A vakítófényt szinte már természetesnek éreztem, annyit utaztam így az elmúlt napokban.

Amikor újra biztos talajon álltunk, már harci díszben néztünk körbe a Sakaar bolygó idegen tájain. Egy különböző fajtájú lények uralta város közepén tett le minket a Jogar. A levegőben szemét szag terjengett, ám az utcán szaladgálók mégis előkelő ruhákban villogtak és úgy tűnt nagyon boldogok itt. A város építményeiben semmi egység nem volt, absztrakt látványt nyújtott az egész bolygó. Kétségbe esetten néztem Thorra.

- Csak kellett volna egy terv! Most merre induljunk?

- Nem hiszem, hogy Hela neve ki lenne írva egy épület felé - válaszolta szarkasztikusan Loki, mire megforgattam a szemeimet.

- Nem számít az érkezésünkre, így mindenféleképpen hatalmas előnyünk van, és lefogadom, hogy a legnagyobb és legpompásabb épületben tartózkodik - nézett Thor a város legmagasabb épülete felé.

- Ne késlekedjünk! - indult el Loki először.

Az emberek ránk sem néztek, nem tudták kik vagyunk, ami szintén előnynek tekinthető. Senki nem szólhatott Helának. Csendben gyalogoltunk a pompás épület felé. Az emberek számomra idegen nyelven beszéltek, kiabáltak és nevettek. Itt nincs bú,szomorúság vagy nyomor. Mindenki él és boldog csupán a tény miatt, hogy új nap virradt. Valójában egy idő után kicsit bosszantott a felhőtlen boldogság, hiszen számomra egy csepp okom sem volt örülni.

Amikor az épület ajtajához értünk semmi nem okozott fennakadást, mindenki ki-be járkált így észrevétlenül tudtunk beosonni. A falakon képek voltak, különböző lényekről és szörnyetegekről. Egy körcsarnokba értünk, ahol bár semmi nem történt mégis ezer ember nyüzsgött.

- Hol van Loki? - nézett rám Thor, mire körbenéztem.

- De hát az előbb még mögöttünk jött be az ajtón! - kapkodtam a fejem.

A boldogon nyüzsgő emberek hirtelen tűntek el, s mintha Midgardon kikapcsoltam volna egy televíziót, úgy ölelt körül minket a sötétség. Nem késlekedve vontam magunk köré levegő pajzsot. Az agyam a megérzéseimmel, mégis Loki után kutattak. Hová lett? Egy rekedtes női hang szólt a sötétben. Dühösnek és meglepettnek tűnt.

- Hogyan találtatok meg? - Hela kétségkívül, nem számított ránk, mégis túl gyorsan reagált a jelenlétünkre.

- Hol van Loki? - szóltam türelmetlenül.

A sötétség lassan tűnt el körülöttünk és újra átvette a teret a fény. Az épületben semmi nem változott, csak minden ember eltűnt. Hela a körcsarnok közepén állt Loki hátra bilincselt kézzel mögötte. A lábam automatikusan a megmentésére sietett volna. de Thor elkapta a karomat.

Loki rám nézett. A szívem nagyot dobbant. Erős levegő gömböt küldtem Hela felé. De fejrázással elhárította.

- Megzavartok az otthonomban és még nektek áll fentebb? - rikácsolta - Mit vártatok? Hogy engedem, hogy belém mártsátok Apánk jogarát?

Két kigyúrt, embernek nem mondható lény sétált felénk, apró szarvacskákkal a homlokukon. Bilincset tettek ránk, mikor ellenkezni akartam, Thor megrázta a fejét.

- Most ezt hagyjuk? - meredtem rá meglepetten.

- Bízz bennem!

Ugyan nehezemre esett hagyni, hogy bilincsben vigyenek áruló nővérünk elé, de valami furcsa módon mégis örültem, hiszen Lokit újra az oldalamon tudhattam.

- Üdv a klubban! - vigyorgott ránk hátraszegezett kézzel.

- Gondolom Nessa neked a bilincs már nem ismeretlen, találkoztál vele Jotunheimi kirándulásod során! - kuncogott Hela. Most vettem csak észre a mellette ácsorgó Jégóriást. Durdó Vajon a Jégóriás vagy mi érkeztünk Helához előbb? Hela előbb tudott arról, hogy itt vagyunk vagy azt tudta előbb, hogy jövünk?

Erősen fészkelődtem bátyáim között ácsorogva. Nem füllik a fogamhoz, az áldozat szerepe. És napokon belül másodjára is így álltam Durdó előtt. Még a végén elhiszi, hogy gyenge vagyok.

Hela Lokira mosolygott, ami leginkább vicsorgásnak hatott. Összeszorítottam a fogaimat és tűrtem. Hela közelebb lépett Lokihoz és tovább vizsgálgatta a szemével. Egyre jobban felment bennem a pumpa.

- Szóval király akarsz lenni? Hát legyen. - Hela intett egyet és az emberei Durdora is bilincset tettek.

- Mi ez? - mordult fel a Jégóriás - Nem ezt az alkut kötöttük.

- Csendben maradnál? Jotunheim királyával és Asgard jövendőbeli király helyettesével szeretnék megállapodni.

- Király helyettes? - mosolyodott el Loki

- Ha én rendet akarok a Kilenc Birodalmamban, nem ülhetek mindig Asgard trónján. Valakinek helyettesítenie kell, amíg távol vagyok. - simította meg Hela Loki gallérját, mire Hela felé mozdultam, de egy Zöld Szemű erősen tartott.

Hela ekkor rám emelte tekintetét, legalább úgy mintha fájna neki rám néznie.

-Ugyan hugi két Királynő nem lehet, ezt te is belátod.

A kezeim ökölbe szorultak a bilincsben. Hela manipulálni akarja Lokit, azzal, hogy két bolygón is engedi uralkodni. Loki túlságosan komolyan nézte Helát, ahhoz, hogy egyértelmű legyen, hogy kitagadott Nővérünk próbálkozásai céltalanok.

- Loki, ugye nem mész ebbe bele? - suttogtam kétségbe esetten, mire Loki rám se nézett. Helára mosolygott. A Föld szinte megnyílt alattam a csalódottságtól. Loki Hela oldalára áll?

~~~

Tadaaaa! Új rész. És srácok, kifogytam, ez volt az utolsó előre megírt rész. Ezentúl még jobban iparkodnom kell, hogy 2 héten belül egy teljes részt megírjak. Véleményeket bátran fogadok, hiszen az adja az erőt a folytatáshoz. Puszi nektek!!