Ki az az ismeretlen akivé vált? Nem lehet Loki! Rá sem ismerek, előző nap még más volt. Nem azt jelentettem neki, mint akkor ott a szobában. A megvetés a szemében örökké kísérteni fog. Bedőltem neki, annak, hogy többként tekint ő is rám. Csak undok tréfa volt. Mit is vártam? Loki érzelmileg nulla, csak magát szerette és senki mást. Miért hittem el, hogy számítok még legalább fele annyit neki, mint gyerekkorunkban?   

~~~

- Nem fogok félelemben élni miatta! - ordítottam el magam a dühtől szavaimmal Helára célozva.

A két fiú ledöbbenve nézett rám, majd Loki kegyetlenül elmosolyodott, de mielőtt megszólalhatott volna, Thor közbe szólt. 

- Loki nagyon gyorsan vegyél vissza, mert esküszöm, hogy ebben a szobában rajtad töltöm le az összes dühömet, ami te is tudod, hogy nem kevés! - fenyegette az ujjával Thor Lokit. 

Hangja elég lett volna egy kisebb sereg megfélemlítéséhez. A határozott, céltudatos tekintetéről már nem is beszélve. De nem tudtam akkor ott ezzel törődni.

Annyira elkezdtem szédülni, hogy gyorsan kisiettem a szobából. A hányinger kerülgetett és Loki szavai csak akkor értek el igazán a tudatomig, amikor becsuktam a szobám ajtaját magam mögött. Hallottam, ahogy Thor még próbál Loki meglátására hatni, de nem bírtam tovább ott. A szobában hagytam őket, veszekedni. Ha tovább maradok engem elnyel a föld. Szinte ölbe tett kézzel vártuk Hela következő lépését, ami nyilván borzalmasabbnak tűnt, mint az előző. Loki egyértelműen a tudtomra adta, hogy ami köztünk van..hát..az igazából nincs. Csak unatkozott és belement egy izgalmasnak tűnő játékba. Elszórakoztatta magát, amíg itt ragadt. Minél előbb tudjuk le a Hela ügyet, annál előbb lesz az életem megint Loki, ezáltal káosz mentes. Nem akartam soha többé látni, megalázott a szavaival. Egy rongybabát is méltóságteljesebbnek éreztem, mint magamat. Pirinyónak tűntem az eseményekhez. Túlnőtt a dolog kimenetele rajtam. Loki miatt.

Nem sírtam. Talán kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy Loki elhitet valamit, majd csalódást okoz. A szívem sajgott kicsit, a szám még sóvárgott a csókja után, de a düh és elszántság mindennél erősebb volt. Bosszút akartam állni, Lokin, Helán, talán még magamon is amiért belebonyolódtam a Lokis dologba. Igazából annyira fájtak a szavai, hogy képtelen voltam a szobámban ücsörögni és ezen agyalni, mert minden perccel egyre rosszabb lett. Nem akartam rá gondolni, hogy neki ez csak egy játék volt. Mert nekem valami valódinak tűnt. Olyasminek, amiért érdemes reggel felkelni, akkor is ha a gonosz Nővéred fenyegeti a hazádat. Loki tűnt az indoknak, amiért érdemes Asgardban és életben maradnom. Ez így keserűen hangozhat, de Loki volt az egyetlen, aki miatt élőnek éreztem magam. Túl sok volt a gyász, szenvedés és félelem. Loki szavai és tekintete hozta vissza a boldogságot, nyugodtságot, melegséget az életembe és valami újat: vágyat. Igazán akartam őt, mindig hozzá akartam érni ha együtt voltunk és még valami nagyon hajtott: hogy megmentsem Lokit saját magától, a saját káoszából kiemeljem és öleljem, hogy senki ne tudjon hozzáérni, mert azt nem engedem.

Gondolkodás nélkül raktam vissza a gyűrűimet a fájós ujjaimra és a trónterembe siettem. Halkan lépdeltem és igyekeztem nem összefutni a Tréfással és Thorral. Haragom szinte mindent elhomályosított, csak a célt láttam. Nem fogom Hela lépését várni, megyek és kiderítem a trükkjeit és terveit. Apánk Jogarát megragadva erősen a Világunk leghidegebb bolygójára koncentráltam. Loki szülőföldjére. Ekkor bevillant egy kép Lokiról. A Jégóriás támadásának napjáról, amikor vörös szemekkel és kék bőrrel nézett rám, miközben engem védett a megrepedt fal lehulló törmelékeitől. Akkor is színészkedett! Hazug! Dühöm miatt felgyorsítottam az utazásomat. Bizonyítani akartam.

Jotunheim hideg és jeges vidéke félhomályban és hófúvással tárult elém. Összehúztam magamon asgardi ruhámat és ösztöneimet követve indultam a célom felé. Beszélni akartam a Jégóriásokkal, akik tudhatnak valamit Heláról, hiszen miatta törtek újra be hozzánk a minap. Ő utasította őket, de miért? Loki megtörése volt a cél? Érzelmi áttörés? Hát álljon sorba, mert ha nekem nem sikerült, hát Helának sem fog. Valamint, a Jotuni látogatásommal még Lokit is feldühíthettem, ami egyel több érzelem mint, amit jelenleg irántam érez. A közönynél veszélyesebb nincs.

Nagyon fáztam és fájt az arcom a hidegtől, de a dühöm és bosszúvágyam ezeket is elnyomta nem csak a szívem szenvedését Loki szavai után. A Jogarral a kezemben vándoroltam előre még nem egy jéggel határolt barlanghoz értem. Kérdés és körülnézés nélkül léptem be. A szél nem süvített úgy és hó meg jég darabok sem karistolták bent az arcomat. Milyen fájdalmas és rideg bolygó. Kétségtelen. Ez Loki hazája.

Az egyetlen fényforrásom a jogarból kiszűrődő fénycsóva volt. Hirtelen kis mértékben remegni kezdett alattam a föld és egy árnyék tornyosult elém. Amikor megláttam vörös szemeit, elmosolyodtam. Egy Jégóriással való találkozást nem vidáman köszönt egy épeszű ember.

- Asgard Hercegnője vagyok, a Levegő Istennője, Odin és Frigga Lánya, Loki, a törvényes uralkodód mostohatestvére! Beszélni jöttem veled. – szóltam és szinte ledöbbentem a saját hangomtól, annyira méltóság teljesen csengett. A Jégóriás vigyorogva ült le egy fagyos sziklára elém.

- Miért ne öljelek meg rögtön, Hercegnő? - szólt mély hangján

- Alkut ajánlok - néztem rá elszántan.

- Odinnal is kötöttünk egyet. - szorította ökölbe a kezét, gondolom eszébe jutott Laufey, a Királya halála.

- Nem Odin vagyok! - kiáltottam.

Felbosszantott, hogy Apámhoz hasonlít, Odin nevét ne is vegye a szájára, mert nem méltó rá.

Két Jégóriás lépett mellém a sötétből és meg akarták ragadni a karomat, de az erőmmel távol tartottam őket. Ekkor bedühödtek, kezük helyén hatalmas jégkardokkal csaptak felém, de a levegő erőmmel a barlang falaihoz vágtam őket, és utána pajzsot emeltem magam köré, hogy megelőzzem a hasonló támadásokat. A két Jégóriás morogva sétálgattak mellettem várva az alkalmat, hogy rám vethessék magukat.

- Ennyit az alkuról! - mérgeltek fel és rövidre akartam fogni a látogatást. A Jogart az előttem ülő Jégóriás arcába toltam - Mit tudsz Heláról? Miért támadtatok ránk Asgardban? Mi volt a cél? És mit adott cserébe? - vicsorogtam rá

- Biztos Hela volt? - mosolyodott el a Jégóriás pimaszul. Most már értem honnan örökölte Loki a szarkasztikus személyiségét. Jégóriás vérbe kódolt.

- Ki más?!Tudsz mondani valami hasznosat? Vagy azonnal végezhetek veled? - nyomtam közelebb a Jogart, de nem félt. 

Csak vigyorgott ott bugyután, amitől a szőr is felállt a hátamon. Éreztem, hogy itt valami nem oké. Mintha lemaradtam volna valamiről, aminek ő kristály-tisztán tudatában van.

- Talán nem is Hela volt, hanem megint Loki látogatott meg minket? - kérdezte ironikusan, mire éreztem, ahogy az összes végtagom elgyengül. 

A vér is kiszaladt a testemből és a szívem heves kalimpálásba kezdett, aminek örülnöm kellett volna, mert eddig azt hittem megállt Loki szavaitól.

- Az lehetetlen - suttogtam. 

Ha nem is Hela küldte ránk a Jégóriásokat, hanem Loki, akkor már érthető miért viselkedett velem olyan bensőségesen. Ez volt a figyelem elterelés, hogy véletlenül se gyanakodjunk rá. Azok a szomorú szemek a fegyver teremben, az is mind színjáték volt és nem valódi vívódás.

- Látom a szemedben, hogy mégis elhiszed. - Elgyengülve vettem ki az arcából a Jogart, ő pedig intett a mellettem lévőknek.

Remegve engedtem vissza a Jogart a testem mellé. A szívem megrepedt részei most tovább repedtek és túl gyorsan esett ki Loki kedves és gyengéd énje a szívemből. Átvert, hazudott, becsapott, elárult engem, Thort, a szüleink emlékét, Asgardot. Jotunheim már tökéletesen megfelel neki. Itt király lehet. Méghozzá törvényes és nagyra becsült. Odin halála óta talán senkitől nem félnek ezek a szörnyek. Minden, amit Loki mondott vagy tett miattam, csak illúzió volt. Egy nagyon jól felépített illúzió. A szemeimből könnyek potyogtak. Csalódottan bámultam magam elé. Minden megszűnt. A Jégóriások szorító kezei, ahogy egyre beljebb cipelnek a barlangba nem érdekeltek. Elhagytam magam és nem éreztem semmit még ürességet sem. A tér és idő megszűnt számomra. Csak Lokit láttam magam előtt. Elárult. Megint. A Jégóriások erős karjaik csak vonszoltak egyre beljebb a barlangban. 

- Miért? Miért tette? - kérdeztem a leghatalmasabb Jégóriást, aki előttem sétált, miközben cimborái húztak maguk után, amit teljes mértékben engedtem nekik.

- Születési előjoga. Miért szenvedne Asgardban az árnyékotokban, amíg itt király lehet, mindenki felett állhat? - vetette nekem hátra a szörnyeteg. 

Szavai visszhangként cikáztak a fejemben. Loki mint király. Mindig is ezt akarta. A Jégóriások ledobtak a földre és elém ültek, nehogy szökni próbáljak.

- Mit csináltok velem? - néztem beszélgető partneremre.

- Megnézzük Thorban mennyire van meg a családotokra jellemző alkudozás, ha a Hugicájáról van szó! - vigyorgott a képembe, mire levegő pajzsot vontam magam köré.

A Jégóriások sunyin motyogtak pár percig valamiről, majd a barlang egy másik járatában ráncigáltak végig. Céltudatosan kísértek valahová. Ekkor már a saját lábamon mentem, de még nem akartam egyetlen legyintéssel félresöpörni őket, hogy hazajuthassak. Információkat akartam, ezért nyugodtan engedtem nekik, hogy terelgessenek. Ráadásul a Jogar a barlangban maradt. Vissza kell érte jönnöm. Kíváncsi voltam hová visznek. Mielőtt kiértünk a jeges barlangból, bilincset adtak rám, nem mintha most menekülni akarnék. Egyelőre nem, még  akarok pár dolgot. Biztosan akarok Thor elé állni ezzel az egész "Loki megint elárult minket"dologgal.

Az idő kint csendesedett. Nem fújt olyan hideg szél, így jobban szemügyre vehettem a kopár vidéket. Itt akar Loki uralkodni? Jégszobrot állíttatna magának? Mit írna rá? „A család elárulásának istene"? Igazán mesteri fokon űzi a tréfákat. Szinte zseniálisan forgatja úgy a lapokat, hogy ő mindenképp csak nyerjen. Nem is gyanakodtam, hogy a múltkori fegyvertermes támadást ő tervezte, hihetetlen hogy Helán kívül nem is gondoltunk másra.

Amig a gondolataimmal szórakoztattam magamat egy hatalmas szakadékhoz értünk.

- Ez meg mi? - néztem le a peremről a mélybe. Nem is láttam le az aljáig, egy részénél hatalmas köd felhő úszott.

- Nincs alku! -  az egyik Jégóriás megragadta a karomat. Mi lett a levegő pajzsommal? Ennyire óvatlan lettem volna, hogy áttörte?

- Ha ledobsz, Loki téged is halálra ítél! - kiáltottam, de csak mosolygott míg engem a szakadék felé taszigattak - Te is halott vagy! A hőn szeretett királyod keze végez majd veled! - ordítottam

- Loki még hálás is lesz ezért! - vigyorgott, mire a fejemet ráztam. 

Loki elárulhat és becsaphat, de sose akarná a halálomat. Azt nem. Így nem! Attól függetlenül, hogy nem egyeznek a céljaink nem tudna bántani. Komolyabban biztos nem.

- Ez hadüzenet lesz Asgardnak! - motyogtam és próbáltam kiszabadítani a karomat.A pajzsomat át tudják törni vagy mi történik? Miért nem tudom távol tartani magamtól a Jégóriásokat?

~~~

Hát nem tudom, néha már csak erőlködésnek érzem ezeket a csavarokat a történetben. Szerintetek? Mit változtassak rajta? Mit szerettek és mit nem szerettek a sztoriban? A negatív kritikákból tudok tanulni. Puszi nektek!