A téli szünetben szinte teljesen kiürült a kastély, a hatodéves mardekáros fiúk közül csak Tom és Harry maradt a Roxfortban. Ennek köszönhetően a hálóterem teljes egészében az övék volt, azt csinálhattak benne, amit csak akartak; széthagyhatták a ruháikat, bevihették az ennivalót, és szeméttárolónak használhatták Malfoy ágyát.

Harry egy csendes pillanatban odaállt Tom elé, és belenyúlt a zsebébe. A keze aztán ott is maradt; már egyáltalán nem tűnt olyan jó ötletnek ez az ajándékozósdi. Kicsit nevetségesen érezte magát, hogy pont ő akarja Tomot felköszönteni, de végül felkötötte a gatyát, és a fiú sötét szemébe nézett.

– Ömm... csak annyit szeretnék mondani, hogy sok boldog születésnapot kívánok – nyögte ki nagy nehezen, és előhúzta a barna papírba csomagolt ajándékot. Tom úgy nézett rá, mintha kételkedne az épelméjűségében. Harry maga is tudta, hogy hülyén hangzik ez az ő szájából, ráadásul még sokat is, meg boldogot is kívánt... Hová nem alacsonyodik le az ember, ha komolyan el akar érni valamit!

– Mi ez? – kérdezte Tom gyanakodva.

– Ajándék – felelte ő.

– És mi van benne?

– Nyisd ki, és megtudod. – Ez nem hangzott túl bizalomgerjesztően, de azért a fiú óvatosan átvette a csomagot, és egy pálcaintéssel eltűntette róla a papírt. A három tintásüveg ezután ott virított a tenyerén.

– Ezeket meg minek adod nekem? – nézett fel Tom. Harry nem igazán ezt a reakciót várta.

– Öhh... hát, mert születésnapokon ajándékot vesznek az emberek azoknak, akik... izé... közel állnak hozzájuk.

Tom még mindig furcsállva nézett egyszer őrá, egyszer a tintákra.

– Nekem nem adott még ajándékot senki – mondta. Ezen Harry valahogy nem csodálkozott.

– Akkor épp ideje volt – válaszolta ő, és idegesen feszengett. Alig várta, hogy túl legyenek már ezen a kínos szituáción, és úgy látszik, a társa is így lehetett ezzel, mert a kapott holmikat aztán egy nehezen kipréselt „köszönöm" után behajította a táskájába, és a dolgára ment.

* * *

Szünet lévén a következő intim együttlétre bármikor sort keríthettek volna az üres hálóteremben, ám Harry valami különlegesebbet akart, elvégre most már valóban el kellett valahogy kápráztatnia Tomot. Kiagyalta, hogy a helyszín a Szükség Szobája legyen, méghozzá szerelmi fészekké felcicomázva. Kicsit tartott ugyan tőle, hogy nem túlságosan nagy ostobaság-e elárulni a fiúnak a kastély ezen titkát, de mint kiderült, már régóta ismerte.

Most, hogy szünet volt, nem kellett járőröző tanároktól, vagy prefektusoktól tartaniuk este, mégis a láthatatlanná tévő köpeny alatt mentek fel a hetedikre, nehogy valamelyik szellem kiszúrja őket útközben. Harry háromszor elsétált a faliszőnyeggel szemközti fal előtt, közben végig a céljára fókuszálva, mire ki is rajzolódott az ajtó. Amikor beléptek, a szobában egy baldachinos duplaágy állt központi helyen, halványzöld selyem ágyneművel és függönyökkel. Körülötte puha perzsaszőnyegek borították a földet, természetesen a sötétzöld és az ezüst árnyalataiban játszó mintákkal, a falakon hasonló tapéta. A sarokban egy teli fürdőkád várakozott, míves ezüst lábakon, benne forró vízzel és virágszirmokkal – ez utóbbit Harry már kicsit túlzásnak érezte. Ablakkal nem rendelkezett a helyiség, ezért egy kis színes üvegburájú lámpácska világított az egyik éjjeliszekrényen, sejtelmes fénybe vonva a környezetet, és az egész légtérben kellemes, fűszeres illat érződött – valami keleti virág lehetett, aminek az aromájától a fiú mintha máris kezdett volna hangulatba jönni...

Tom csak egy futó pillantásra méltatta a pazar berendezést, miután lehajította magukról a leplet.

– Tisztára, mint egy bordélyház – vetette oda. Harry nevetett egyet, és odament az ágyhoz.

– Kár, hogy nem maradhatunk itt egész éjszaka – sóhajtott fel, és lazán hanyatt vetette magát a fekhelyen.

– Bizony, mert még meg kell csinálni a mágiatörténet házidolgozatot is – mondta Tom. – Két nap múlva megint iskola.

– Én arra gondoltam, hogy reggel észrevenné a két itt maradt mardekáros lány, hogy nem a hálóból jövünk ki, ne légy kiábrándító. Kit érdekel az a hülye házidolgozat?

– Az nem hülye. Nagyon is fontos, hogy minden házit megcsináljunk.

– Majd összecsapjuk reggel, Binns nem olyan szigorú.

– Nem az a fontos, hogy Binns professzor el legyen tőle ájulva, hanem az, hogy mindent megtanuljunk, amit csak lehet ebben az iskolában. Ez a hely a tudás tárháza, és ki kell használni, hogy itt lehetünk. – Harry tisztára, mintha Percy Weasleyt hallotta volna; hihetetlennek találta, hogy még egy ilyen szituációban is képes volt a fiú a tanulásról beszélni. Burkoltan azt közölte ezzel, hogy essenek túl rajta gyorsan, hogy aztán visszatérhessen szerelmetes tanulmányaihoz.

– Úristen, Tom, legalább egyetlen estére hagyd már a bánatba a sulis dolgokat – felelte Harry, és az orrnyergét kezdte masszírozni, ám ettől a másik csak jobban felhergelte magát.

– Már miért hagynám? Ezért vagyunk itt; hogy tanuljunk, és sehol másutt nem lesz lehetőséged ennyi ismeretet magadra szedni.

– Jól van, ne legyél már ennyire stréber – ült fel Harry.

– Pedig te is komolyabban vehetnéd az iskolát, mert nem nagyon töröd magad rajta, hogy bármi is rád ragadjon. Mintha csak kényszerből járnál ide – vetette oda Tom. Ez utóbbival nem is lőtt annyira mellé.

Harry már nem bírta tovább; nem azért jött ide, hogy Tom fejmosását hallgassa, ezért előrántotta a pálcáját, és a fiúra szegezte.

– Comiculissimus! – kiáltotta, mielőtt még amaz bármit tehetett volna ellene. Varázslata hatására a talár és egyéb holmik helyén Tomon barokkos stílusú női ruha termett, ami lehetett báli, avagy menyasszonyi ruha is, mert hófehér, terjedelmes szoknyájú, és megfelelően csipkés-szalagos volt hozzá. Harryből kitört a röhögés, össze is görnyedt, kezéből pedig kiesett a pálca.

– Ez meg mi a... – nézett végig magán Tom, amikor felfogta, mi történt vele, és ívesen elhajította a kezében lévő csipkés napernyőt. Közben valami meglebbent a fején; egy loknis, szőke paróka volt. A fiú mérgesen kapta le magáról, és azt is a napernyő után küldte. – Azt hittem, figyelsz arra, amit beszélek.

– Persze, figyeltem, csak... – De Harry nem tudta befejezni a mondatot, mert már a könnyeivel küszködött.

– Csak közben mégis teljesen máshol járt az eszed; azon, hogy röhejes göncökbe öltöztess. De majd adok én neked – emelte fel a mutatóujját Tom fenyegetően, de a fókusza Harryről a nevezett ujjra váltott; egy kis virágdíszes gyűrűcske csillogott rajta. A fiú megragadta, lehúzta, és jó messzire dobta. Az ékszer pengve ért földet a legtávolabbi sarokban, Harry meg ezt látva az ágyra borulva kezdett hangos hahotába.

– Ezt én nem találom ám annyira viccesnek – mondta Tom, és ajkai McGalagonyt megszégyenítő vékonyságúra szorultak össze.

– Sajnálom, tényleg... De én meg igen... – kacarászott ő. Erre a másik odament hozzá. Azaz inkább bukdácsolt, mert a lábára varázsolt magas sarkú selyemcipellőkben kis híján bokáját törte. Vészjósló pillantásától bárkinek az arcára fagyott volna a mosoly, de Harrynek csak egy halovány kis bűnbánó nézésre futotta, mert megint kitört belőle a röhögés. Tom megforgatta a szemét, és inkább elfordult.

– Imádom, amikor ilyen dühös vagy – mondta Harry, amikor végre megint meg tudott szólalni, és elkapta a másiknak a derekát, majd annál fogva az ölébe rántotta a fiút.

– Én meg utálom, amikor nem figyelsz oda arra, amit pofázok – duzzogott Tom.

– Bocsi, bocsi, bocsi, ne haragudj. Ugye, nem haragszol? Jé, még melltartód is van? – kérdezte Harry hirtelen, és Tom dekoltázsához nyúlt. Ám amaz rácsapott a kezére.

– Nem nyúlkálunk más melltartójához! Nem szégyelled magad? – kiáltotta, mire ő megint felnevetett, miközben fájós kezét dörzsölgette.

– Tűzről pattant kis menyecske vagy, meg kell hagyni – mondta, és ujjai már Tom lábán vándoroltak felfelé. Erre a fiú megint kiosztott egy csattanósat.

– Nem megmondtam, hogy nem nyúlkálunk?

– Nem tehetek róla, egyszerűen ellenállhatatlan vagy ebben a cuki kis ruhában – válaszolta Harry, és fuldokolni kezdett a nevetéstől.

– Eressz el, hülye – sziszegte Tom, és megpróbált kiszabadulni, de ő erősen fogta, aztán egy hirtelen mozdulattal az ágyra penderítette.

– Azt lesheted, szépségem – mondta neki, azzal fölé feküdt, és szájon csókolta. Valóban szépnek látta Tomot; nem helyesnek, nem jóképűnek, hanem egyenesen szépnek. Főleg így, habostortának felöltöztetve. De a fiú nem csókolt vissza. Harry így is imádta őt; ilyen szörnyen visszafogottnak és már-már fagyosnak. Talán még izgatóbb is volt ilyennek; Harry nehezen képzelt volna el egy szexuálisan túlfűtött Tom Denemet. Ám ha belegondolt...

Zihálva vált el a fiú ajkaitól, és elkezdte csókolni a szemeit, majd az arcát és a fülcimpáját. Gyengéd akart lenni, és lágy, hogy elbűvölje a fiút, és olyan élményben részesítse, amit azonnal meg akar majd ismételni, újból és újból. Aztán kezével a fekete fürtök közé túrt, és finoman morzsolgatni kezdett egy selymes tincset, másik könyökével megtámaszkodva az ágyon. Belenézett Tom szemébe; egy kimért tekintet meredt vissza rá. Erre ő a fiú nyakát kezdte cirógatni, hátha kivált ezzel valami reakciót, egy kis lúdbőrözést, sóhajt, bármit, de Tom meg sem moccant. Ekkor Harry megfogta a fiú karjait, és a nyaka köré fonta; legalább az illúziója meglegyen, hogy Tom is öleli őt, aztán egy újabb csókot lehelt az ajkára. Hirtelen az ötlött eszébe, milyen lenne tövig elmerülni ezek közt a gyönyörű, duzzogó ajkak közt, de megálljt parancsolt a fantáziájának; épp eléggé izgalmasnak ígérkezett az is, amire most készültek. Nem akarta volna elkövetni azt a hibát, hogy olyasmire kéri a fiút, amire még nyilvánvalóan nincs kész. De talán kész lesz egyszer...

Ujjával végigsimított Tom rózsaszín ajkain, majd lassan le az állán, a nyakán, a mellkasán, le egészen a melltartótól domborodó ruháig.

– Őrjítően szexi vagy ebben a cuccban – mosolygott.

– Én inkább őrjítően röhejesnek érzem magam benne.

– Nem haragudj, amiért kinevettelek – csókolta meg Harry megint. – De a látvány egyszerűen... nem mindennapi.

– Sejtem. Jól is néznék ki, ha minden nap ilyen hacukában kéne járnom. – A gondolatra Harry megint kuncogott egyet, de gyorsan visszafogta magát.

– Szóval... eszméletlenül izgató vagy – mondta, és apró csókokat adott neki, közben a keze lejjebb csúszott a fiú karcsú derekára. Tom nem válaszolt. Harry egyre hosszabban csókolta, nyelvével az ajkait ostromolva; a fiú még mindig nem engedte őt be közéjük. Hosszas cirógatás hatására nyíltak csak el egy kevéssé, és Harry ezt ki is használva becsusszant közéjük. Tom nyögött egy alig hallhatót, és végre lehunyta a szemét. A másik ezt egy kis sikernek könyvelte el. Nyelvével körözgetni kezdett ízlelgetve, simogatva a fiú nyelvét, szájpadlását, majd mélyebbre csúszott, és szenvedélyesebben csókolt, közben a testével egészen hozzáfeszülve Tomhoz.
Lassan vált el az ajkától. A fiú nem mutatott különösebb vágyat vagy sürgetést, de Harry már próbálta hozzászoktatni magát a gondolathoz, hogy ilyet talán soha nem is fog látni rajta.

Őt viszont egyre jobban átjárta az izgalom; férfiassága keményen feszült a fiú combjának. Tom nem jött zavarba.

– Nem akarsz felfedezni? – kérdezte Harry bizonytalanul. Erre a társa felvonta egyik szemöldökét. – Csak kérdeztem – tette hozzá aztán Harry, látva a hatást.

– Szeretnéd? – kérdezte a másik.

– Miért ne?

– Hát, jól van – egyezett bele Tom kegyesen, és elengedte egyik kezével Harry vállát, hogy lassan végigsimítson a nyakán, majd elkezdte kigombolni az ingét, és miután végzett, végighúzta ujját a mellkasán. Ettől Harryt forróság öntötte el, és önkéntelenül felnyögött. A fiú érintése áramütésszerű volt; az egész gerincén végigszaladt a borzongás. Teljesen más érzés volt ez, mint amit Dumbledore váltott ki belőle; élesebb, ösztönösebb, vadabb. Képes lett volna a fiúról letépni a ruhát, és már nyúlt is a kivágáshoz, de visszafogta magát, és inkább megragadta Tomot, majd egy mozdulattal magára húzta, hogy ő legyen felül. A szoknya suhogva végigterült a lábukon, ahogy pördültek egyet, és most kiváló betekintés kínálkozott Tom dekoltázsába. Igaz sok látnivaló nem akadt benne, de Harrynek így is tökéletes volt. Kíváncsi lett, hogy ebben a helyzetben mit fog csinálni a másik.

A fiú csak megtámaszkodott az ágyon Harry feje mellett, és várakozón nézett le. Harry élvezte, hogy most alul van; ő is várt. Azt remélte, Tom kicsit nekibátorodik, és irányítani kezd, de be kellett látnia, hogy ez hiú ábránd; a fiúnak fogalma sem volt, mit kellene csinálnia. Csak tétován lehajolt, és egy puszit nyomott Harry szájára. Ő erre elmosolyodott.

– Mit vigyorogsz? – kérdezte Tom.

– Imádnivaló vagy, hercegnőm, ahogy így ügyetlenkedsz – felelte ő.

– Anyád – vágta rá Tom, és adott egy dühös csókot, ami hasonlóan amatőr volt, majd még egyet, ami már akár tűrhető is lett volna, ha picit hosszabban csinálja. Harry hagyta, hadd kísérletezzen, közben pedig szorosan átölelte a derekát; keze alatt izgatóan siklott a selyem. Rég túl voltak már azon, hogy az ilyen megszólalásokon felszívják magukat, de Harry belátta, hogy a bókjaival tényleg nem azt a hatást éri el, amit szeretne, így megfogadta, hogy inkább nem idegesíti velük többet a fiút.

Tom csókjai lassan lettek csak hosszabbak, de az sosem történt meg, hogy ő dugta volna át a nyelvét, Harry hiába volt türelmes. Aztán Harry végül feladta, és megint fordított a helyzetükön, ő került felülre. Birtokba vette a fiút; megfogta a kezét, és belecsókolt a tenyerébe, nyelvével is körözgetett benne, majd lassan egyre feljebb haladt, a csuklóján ingerelte az érzékeny bőrt, aztán a könyökhajlatában, végül a vállán, a nyakán, az arcán. Utoljára egy érzéki, nyelves csókban egyesültek. Közben lenyúlt a fiú combjáig, és elkezdte lassan felhúzni a szoknyát. Valami végeérhetetlen textiltömeget érzett a keze alatt, ezért lenézett.

– Mi a szösz? – szaladt ki a száján. A ruha alatt még tetemes számú alsószoknya is volt.

– Nem tudom, te varázsoltad rám – mondta erre Tom.

– Igen – mosolygott Harry –, és rajtad is marad, mert ezt le nem tudom rólad szedni. De megoldjuk – tette még hozzá, azzal megragadta az összes rokolyát, és együtt húzta fel őket, feltárva ezzel Tom fehér selyemharisnyás lábát. Füttyentett egyet tetszése jeléül, de amaz csak megforgatta a szemét. Harry mosolyogva levette a masnis selyemcipellőket, aztán finoman végigszánkáztatta ujjait az egyik karcsú lábon, bokától egészen combtőig. A csipkés szélű combfixen harisnyatartó is volt, és amikor Harry még feljebb húzta a szoknyát, elővillant az aprócska bugyi, amiből kikandikált a fiú makkja. A látványra Harry ágyékába még több vér áramlott hirtelen. Lágyan végigsimított a dudorodó fehérneműn, közben a fiút figyelte; valahol azt várta, mikor fog Tom elpirulni, vagy zavarba jönni, de ez sosem történt meg.

– Azt ömm... ugye, tudod, hogyan szokott két fiú szeretkezni? – kérdezte.

– Igen, tudom, eljutott hozzám az információ – válaszolta a fiú egykedvűen.

– Az jó. – Harry nem tudott mást mondani, iszonyú ostobán érezte magát. Tom esetében már nem tudta, mit feltételezhet, és mit nem; a fiú állandóan olyasmiket produkált, amire nem számított. De azt eléggé biztosra vette, hogy nem volt még mással; az utóbbi években sülve-főve együtt lógtak, tudott volna róla, ha szeretője van.

Egy kicsit még körözgetett ujjaival Tom férfiasságán, aztán megfogta a bugyit, és finoman lehúzta róla. A kezei közé vette a fehérneműt, és mélyen beszívta az illatát; valami virágos aroma keveredett Tom testének izgató illatával. Amaz lehunyta erre a szemét, és megcsóválta a fejét, rosszalló hangokat adva ki. Harry csak nevetett, és a zsebébe dugta a kis csipkecsodát. Ezután muszáj volt szemügyre vennie a fiú intim testtájait; Tomnak barna pihéi voltak, ő pedig nem bírta megállni, hogy bele ne túrjon a selymes szőrszálak rengetegébe. Most, hogy szabaddá vált Tom legnemesebb szerve, finoman kézbe vette a tövénél fogva, odahajolt hozzá, és megnyalintotta a hegyét. A fiúnak nem volt nagy szerszáma, igaz, Harrynek összehasonlítási alapja sem volt sok; a sajátjával tudta összemérni, amivel nagyjából megegyezett, és a Dumbledore-éval, amitől azért kisebb volt. A nyelvével is körözgetni kezdett rajta őrjítően lassan izgatva, és a kezével is fel-le masszírozta. Ezalatt végig Tom arcát figyelte; semmi változás nem jelent meg rajta. Vajon ennyire jól leplezi, amit érez? Egyáltalán, érez valamit?

Aztán Harry szájba vette a hímvesszőjét; teljes hosszában elnyelte, és érzékien szopni kezdte. Alaposan megdolgozott a testrésszel; rá nem jellemző módon kitartóan és érzékien csinálta, ám az ennek ellenére még félkemény állapotba is nehezen került. A fiú jó pár perc munka után úgy döntött, hátha az aktus jobban fogja Tomot ingerelni, így egy gyors síkosítóvarázst követően a félgömbök közé siklott, és a fiú bejáratát kezdte simogatni, miközben tovább folytatta a nyelvmunkát is. Elidőzött így egy darabig, aztán odahajolt Tomhoz, és szájon csókolta; tudta, ha megoszlik a figyelme, a fájdalom nem lesz majd akkora. Nyelvével mélyen elmerült, közben pedig odalent óvatosan áthatolt a záróizmokon. Tom felnyögött. Olyan szűk volt a fiú, hogy Harry alig volt csak képes beljebb kerülni, ujjában szinte elszorult a vér, de tovább csókolta Tomot, hátha ez a kezdeti ellenállás enyhül majd a figyelemelterelés és a gyengédség hatására.

Ujja nagy nehezen haladt még egy keveset, de aztán se ki, se be.

– Lazíts – súgta Harry a fiú fülébe. Tom erre elfordította a fejét. Ő nem tudta ezt mire vélni, és inkább belecsókolt a nyakába, ami így szabadabbá vált. A fülcimpáját harapdálta, majd megnyugtató szavakat súgott még neki, amiknek hatására valamelyest megint enyhült a szorítás. Hamarosan végre teljesen be tudott hatolni. Ekkor kicsit kijjebb húzta az ujját, aztán finoman masszírozva mozgatni kezdte ki-be, keresve a fiú legérzékenyebb pontját. Tom egyszer csak sikkantott egyet; úgy tűnt, megtalálta. Harry farka az izgató hangocska hatására rándult egyet.

Ezek után Harry megpróbálkozott még egy ujjat becsúsztatni, de teljes volt a kudarc. Ám ettől csak elszántabb lett. Tom iménti, kéjes hangjától már teljesen eluralkodott rajta a vágy, és elhatározta, hogy addig megy, míg végül magáévá teszi a fiút, nem számít, mennyi ideig tart előkészíteni rá, azonkívül fájdalmat sem akart okozni, nehogy Tomnak elmenjen a kedve a továbbiaktól.

Extra adag síkosító alkalmazásával és újabb hosszú percek kitartó munkájával végre sikerült mindkét ujját becsúsztatni. Teljesen leizzadt a végére, pedig hol volt még a lényegtől.

Amikor már megfelelőnek találta az előkészítést, kibontotta az övét, és lehámozta magáról a nadrágot meg az alsót – nem merte elvárni Tomtól, hogy ő tegye meg neki –, aztán alaposan bekente síkosítóval a szerszámát is, ami már kőkemény volt, és a fiú bejáratához érintette. Még nem akart behatolni, inkább ráfeküdt Tomra, és a fiú farkát kényeztette, közben nyelvével a nyakát nyalta az ütőérnél. Meglepetten vette észre, hogy a fiú egyszer csak libabőrös lett, és elmosolyodott; most Tom lebukott. Mégiscsak van hát valami hatása rá az ügyködésének. A gondolatra neki is vigyorra kunkorodott a szája szöglete.

– Látom, szereted, ha itt cirógatnak.

– Ne dumálj, inkább csináld – szólt rá Tom, neki pedig nem kellett kétszer mondani. Olyan leheletfinoman húzta végig nyelvét az érzékeny bőrön, hogy a fiú megborzongott, közben ő a férfiasságával lassan áthatolt a gyűrűsizmokon. Érezte, ahogy Tom lélegzete elakad, őt pedig mintha satuba fogták volna, úgy rászorultak az izmok, és kitört belőle egy nyögés. Aztán a szorítás kicsit engedett, és beljebb juthatott. Amikor pár centire behatolt, Tom összeszorította a szemét. Akármilyen gyengéd is volt Harry, szomorúan kellett megállapítania, hogy a fiún egyértelműen a szenvedés jelei látszottak, amikor sikerült valamelyest még beljebb hatolnia. Csak remélni tudta, hogy ez hamarosan változni fog, és kitartóan masszírozta menet közben a fiú szerszámát is, ami még mindig nem lett, csak félkemény.

Harryé ellenben lüktetett Tom forró testében, pedig fájdalmasan szűkösen volt odabent. Amikor megunta a nyaka kényeztetését, a fiú ajkait vette birtokba; erősen visszafogta magát, hogy ne támadja le vadul, és csak finoman csókolja. Legszívesebben belemélyesztette volna a körmét és fogát Tom húsába, vagy erélyesen belemarkolt volna a hajába, közben pedig olyan keményen dugta volna őt, hogy felkiáltson. De ehelyett lassan és kíméletesen próbált mozogni benne, amennyire mozogni tudott, ugyanis a fiú még mindig pokolian szűk volt, közben pedig megfogta a párna mellett heverő kezét, és összekulcsolta ujjaikat. Ahogy a gyönyör kezdte elborítani az érzékeit és az elméjét, azt érezte, szeretné Tomot betörni, mint egy lovat, és elvenni tőle az akaratát, az irányítását saját maga felett, és elérni, hogy a fiú valósággal szeresse őt. Hogy aztán kedvére rángathassa majd Tomot marionett-bábuként az érzelmek húrjainál fogva.

Tom még ki sem pirult, és körülbelül úgy feküdt, mint egy darab fa. Magától alig csinált valamit, és ha mégis, akkor azt csakis Harry kérésére tette. Harry kissé bosszankodott emiatt; vajon ennyire lusta a fiú, hogy így kiszolgáltatja magát? Méltóságán alulinak tartja, hogy hozzájáruljon valahogy az együttlétük sikeréhez? Szó, ami szó, imádta Tom hűvös visszafogottságát, de azért belenyilallt a kétség, hogy vajon miért viselkedik így a fiú. Lehet, hogy már százszor is megbánta, amit felajánlott, mert valójában egy másodpercét sem élvezi a szeretkezésüknek, és most csak tűr? Nem, ez nem vallana Tomra. Esetleg az elején még jó ötletnek tűnt neki a dolog, de ő, Harry valamit rettenetesen elbénázott menet közben, csak amaz nem veszi a fáradságot, hogy elmondja, mi volt az, és még kivár, hátha nem lesz több ilyen baki? A kényszer, hogy a fiút elbűvölje, feszélyezőn hatott rá, de Tom láthatóan nem törte magát, hogy őt elkápráztassa. Akkor az is lehetséges, hogy mindketten csak azért csinálják ezt az egészet, mert azt hiszik, hogy a másik ezt elvárja, holott erről szó sincs? Vagy az is lehet, hogy Tom valójában nagyon is élvezi a szexet, csak egyszerűen még közben is ilyen; hideg, távolságtartó és vérlázítóan undok?

Harrynek már nem sok hiányzott a beteljesüléshez, de nem tudta, hogy vajon húzza-e még a dolgot, vagy inkább zavarja le gyorsan. Sejtelme sem volt, Tom mit szeretne inkább. Hiába próbálta megint megtalálni az előbb már meglelt legérzékenyebb pontot, most valahogy nem sikerült. Végül a saját vágyainak engedett; egészen közel préselte magát a fiúhoz, megmarkolta a fenekét, és mélyen elmerült benne. Aztán a nyakához bújtatta az arcát, és pár erőteljesebb lökés után ívbe feszült háttal élvezett el, hangosan nyögve. A gyönyör hullámai végigsuhantak a gerincén, és ő ernyedten hanyatlott a fiú karjaiba.

Még kiélvezte az orgazmus utolsó borzongásait, de azután nem sokáig henyélt, mert nem akarta Tomot nagyon megvárakoztatni. Összeszedte magát, egy varázslattal eltűntette élvezete nyomait, aztán megint a fiú nyakának esett. Emlékezett, hogy ez az előbb jólesett a fiúnak, hátha most is fel tudja majd csigázni vele. Hosszú nyelvével megérintette az ér fölött a bőrt, aztán körözgetni kezdett rajta. Tom máris fújt egyet, és elmosolyodott. Harryt mindig rabul ejtette a mosolya, de ettől meg egyenesen kétségbe esett. Miért kellene neki Tom mosolyától elájulnia? Inkább alsóbb régiók felé orientálódott a fiún, hogy ne lássa az arcát; egyik oldalt lejjebb húzta a ruhát, és a kivillanó vállat csókolgatta, aztán sikerült még lejjebb tornáznia a rafinált ruhaköltemény kivágását, és birtokba vehette a rózsaszín mellbimbókat is, amik a fehér bőrön úgy világítottak, mint az igazi virágbimbók. Nyelvével addig izgatta őket, míg megkeményedtek, és piros színűvé nem váltak. Tovább nem tudta vetkőztetni a fiút, és nem is volt hozzá kedve, ezért csak a szalagos-csipkés ruhán simított végig, le egészen Tom lába közéig.

Végigcsiklandozott a fiú combjának belső oldalán, aztán megint elkezdett játszani nyelvével a férfiasságán. Most fáradhatatlanul szopta, és minden tudását beleadta, amit csak Dumbledore-tól eltanult. De mivel kézzel mindig is jobb volt, mint szájjal, egy idő után átváltott kézimunkára. A profi mozdulatok sem értek el az égvilágon semmit; Harry kezdett kicsit megijedni. Utolsó ötletként megint szájba vette a szerszámot, és egyszerre dolgozott nyelvvel, ajkakkal, és kézzel is.

– Most... inkább hagyd abba, jó? – mondta egyszer csak Tom. Harry azt hitte, rosszul hall.

– De hát miért? Nem esik jól, ahogy csinálom? Mondd, hogy szeretnéd, és úgy fogom csinálni. Vagy megint fáradt vagy? – kérdezte, próbálva titkolni kétségbeesését.

– Lehet, hogy egy kicsit beteg vagyok, ezért nem megy most – felelte a másik, mire Harry elengedte a férfiasságát. A fiú lesimította a szoknyáját, aztán elfordult, a hátát mutatva neki. Ő is ledőlt mögötte, és várt, de Tom nem mozdult, és nem is mondott semmit. Harry nem így képzelte a végét; hogy a fiú kielégületlen marad, és hogy utána még el is fordul tőle egy szót sem szólva hozzá. Fogalma sem volt, miért viselkedik így Tom – mert azt nem igazán hitte el, hogy a fiú beteg, sosem volt az, és most sem nézett ki annak –, de nem mert rákérdezni, hogy vajon ennyire rossz volt-e neki a szex. Ő maga mindenesetre annak ellenére, hogy eljutott a csúcsra, nem volt biztos benne, hogy egyhamar újra át akarja-e élni ezt a tortúrát. Ráadásul ezzel az utolsó módszer is használhatatlannak bizonyult, ami Voldemort megszületését kellett volna, hogy megakadályozza. Csalódottan hunyta le a szemét, aztán átölelte Tom derekát, és beszívta hajának sampon illatát; a fiú rongybabaként tűrte. Így feküdtek még percekig.

– Na, jó, most már leveheted ezt a maskarát – szólalt meg Harry egy kis idő múlva, és megragadta Tom ruháján a cipzárt. Erre a fiú meglepően fürgén pattant ki az ágyból, és Harry felé fordult.

– Majd én lehúzom magamnak.

– Csak segíteni akartam – mondta ő kissé megdöbbenve.

– Nem kérek segítséget, köszönöm – felelte a másik.

– Természetesen, ahogy akarod.

Tom megpróbálta elérni a kis fogantyút; először felülről nyújtózkodott egy darabig, de miután belátta, hogy így nem fog célt érni, alulról állt neki elérni, egy rendkívül kicsavart pózban. Harry közben felkelt, és öltözni kezdett sűrűn sandítva Tom felé, de alig tudta megőrizni komolyságát.

– Ha esetleg mégis meggondolnád magad, én szívesen...

– Nem, köszönöm, megoldom egyedül is – vágott közbe Tom, majd a pálcáját próbálta meg ráirányozni az ominózus tárgyra, mindhiába. Harry alig hitte el, hogy Tom Denem nem képes elbánni egy női ruhával. Egy sima bűbájjal levarázsolhatta volna magáról, de ez úgy látszik nem jutott az eszébe, és a gondolattól meg a látottak miatt Harry elnevette magát. Amaz helytelenítőn nézett rá, aztán tovább küzdött. Amikor sokadszorra lőttek mellé Tom bűbájai, és az egyikük ráadásul veszélyes közelségben suhant el a füle mellett, Harry megunta.

– Oké, inkább segítek. Így reggelig sem szeded le magadról ezt a göncöt – mondta, és felállt.

– Mondtam már, hogy nem kell – szólt rá Tom élesen. A másiknak arra kellett gondolnia, hogy bizonyára megalázó volna a fiúnak, ha segítséget kellene elfogadnia bármiben is, és ebből nyilván nem akar engedni még egy ilyen ostoba apróság esetén sem, ezért reagál így. No de ő meg Harry Potter volt, aki hasonlóan makacs, és kitartó, ha a céljáról van szó, így odalépett a fiúhoz, és oldalról megragadta a derekánál.

– Süket vagy? Azt mondtam... – tiltakozott Tom, de ő beléfojtotta a szót.

– Tudom, mit mondtál, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne magam húzzam le azt a kis cipzárt – kuncogott. – Nem fogsz belehalni, ha most az egyszer elfogadsz valami segítséget.

– Eressz el, nem kell a segítséged – sziszegte a fiú.

– Nem érdekel, hogy kell, vagy sem – rántotta magához a társa, és belecsókolt a nyakába.

– Engedj el, különben... – emelte volna a fiú Harryre a pálcáját, ám ő gyorsabb volt.

– Capitulatus! – kiáltotta, azzal kirepült Tom kezéből a pálca. „Ez mindig beválik" – gondolta Harry magában. – Lassú vagy – mondta kuncogva, és arccal lefelé ráhajította a másikat az ágyra. Tom meg akart fordulni, de ő egy szempillantás alatt már rajta is ült a csípőjén.

Tom próbált kiszabadulni; kicsusszanni alóla, vagy kitörni, ám erőlködései rendre kudarcot vallottak; Harry erősen tartotta, ráadásul kétoldalt mindkét térdével le is szorította a szoknyáját, aztán elkapta a csuklóit, mert a fiú már szinte a huzatot is lefejtette az ágyról. Hosszú percekig birkóztak így.

– Mi olyan vonzó egy rohadt cipzárlehúzásban? – nyögte Tom.

– Én inkább azt kérdezném, mi olyan elrettentő benne? – kérdezett vissza Harry. Amaz nem válaszolt. – Mindig annyira gyorsan öltözöl-vetkőzöl, hogy még sosem láttalak teljesen meztelenül. Még a prefektusi fürdőben sem sikerült meglesnem téged. Ilyen szégyellős vagy? – kérdezte, és megint belecsókolt a fiú nyakába. – Előttem felesleges – suttogta a fülébe. Érezte, hogy a másik nem küzd teljes erejéből; túl könnyen el lehetett tőle venni a pálcát, és most sem sokáig maradt volna alul, ha igazán beveti magát.

– Hát jól van, segíts – mondta végül Tom megadóan, és elernyedtek az izmai.

Harry erre elengedte a fiú kezét, aztán diadalittasan megragadta a cipzár fogóját, és lehúzta. Ám a látvány, ami ezután a szeme elé tárult, letörölte arcáról a mosolyt.

– Te jó ég – szaladt ki a száján önkéntelenül.