" Valahogy vissza kell jutnom az óratoronyba. De ez nem lesz egyszerű..."

Kimért léptekkel közeledtem a célom felé, és szép lassan be is érkeztem, vissza a Kőpiaci térre. Az óratorony a tér mögött magaslott búskomoran, kivilágítatlanul.

" Remek. Ha valahogy meg tudnám kerülni a teret, észrevétlenül annak mindenki örülne. Az őrök mert békésen henyélhetnének. És én is, mert hazajutnék végre. De legfőképpen én. " - Még nem volt annyira lehetetlen a feladat.

" A tolvajok folyosóját kellene használnom. Csak épp nincs kedvem a tetőkön ugrálni. De ott legalább egy őr sincs. Hacsak annyira eszesek hogy most már a tetőket is figyelik.... bár ezt kötve hiszem.. Vagy... marad a tér. " - Magam elé pillantottam:

A tér majdhogynem díszkivilágításban tündöklött. Megduplázott őrség rótta a szolgálatát, kettesével. Hogy itt feltűnés nélkül átkelljek?

Majdnem kizárt. Fintorogva a térről az egyik közeli ereszcsatornára tévedt tekintetem, aztán feljebb a tetőre.

- Hát. Jobb mint a semmi.- Könnyűszerrel másztam fel.

" Szerencse hogy Erin ezt nem látta. Elnevezne lustának, vagy idős lustának, olyan szemtelen. Heh... "

Közben felértem a tetőre és leguggoltam hogy ha lehet még jobban bele tudjak ivódni az árnyak közé. Erin... őt sem láttam már egy ideje.

Nah nem minthogyha hiányzott volna. Csak mindenbe belekotnyeleskedett, és mindenből csak bajt csinált. És sokat beszélt. Nagyon sokat. 

Emlékeztettem magam hogy Erin nélkül sokkal jobban dolgozom, és hogy ő határozott úgy hogy egyedül dolgozik. Jobb ez így, végül is.

Ebben a pillanatban a szél esőcseppeket hozott és egy kóbor villám cikázott keresztül az égen.

- Remek. - Morogtam magam elé. A fejembe húztam a csuklyámat, s óvatos léptekkel indultam el az immáron csúszós cserepeken. Odalenn az őrök kissé hangosabban kezdtek el beszélgetni.

A fél környék zengett hála ennek, így még azt sem hallották meg hogy egyszer megcsúsztam és majdnem a nyakukba estem.

Ritka nagy szerencsém volt hogy mégsem estem le azonban. Pedig mekkora meglepetés lettem volna! Az utolsó pillanatban megkapaszkodtam és felhúztam magamat.

" A fenébe is ezzel. Ha nem érem el az óratornyot hamarosan megfagyok az esőben." - Előre pillantottam. A szemben lévő tető egyetlen ugrásnyira volt tőlem.

Az eső közben egyre csak esett s a szél jéghideg löketekkel fújta le a csuklyámat a fejemről. Felegyenesedtem és futni kezdtem, hogy aztán majd lendületből átugorhassak.

Futottam, s dobbantottam: ám ekkor egy újabb villám vakított el s a másik tetőn egy nőt láttam csak egy pillanatra. Kezét nyújtotta felém; sápadt arccal nézett rám:

- Garrett segíts! - Egyszerűen megrémültem a hangjától.

Megcsúsztam és egy kiáltással leestem. Az egyetlen szerencsém az volt hogy egy szeméttárló fogta fel az esésemet. Tompa puffanással érkeztem le s fejemben fájdalom cikázott.

Minden homályos lett hirtelen...próbáltam nem elájulni, de nem tudtam visszafogni magam.

Egy női alak közeledett felém ekkor... nem tudtam ki lehet az. Fel akartam ülni de abban a minutumban vissza is estem.

- Erin?

- Ne félj, itt vagyok.- Nem akartam elhinni hogy Erin az mert nem volt ismerős a hangja. Minden erőmet összeszedtem hogy kiderítsem ki lehet aki előttem, már csak pár centire áll, talán egy fél kéznyújtásnyira,de nem ment. Aztán hirtelen fájdalomat éreztem; majd hirtelen minden egyszerre sötétbe borult.