" Gyűlölöm ha hideg van. Azt még jobban ha nem tudom hol vagyok. "

- Akkor most segítesz? - Kérdezte egy halk női hang valahonnan távolról. Hirtelen felültem. Sötét volt, ismeretlen helyen lehettem. Szemem még nem szokott teljesen hozzá hogy még a hold halovány fényét sem látom.

Valamilyen szobában voltam, de nem az óratoronyban, nem is az utcán. Mindkettőt elég jól ismerem ahhoz hogy tudjam hogy néznek ki még csukott szemekkel is. 

Hol vagyok? - Fogalmazódott bennem meg a költői kérdés.

Lassan felálltam, és előre léptem. Bizonytalan lépteimmel a megszokottnál zajosabban mentem előre s mikor két lépést tettem egy apró fénysugarat láttam magam előtt. Csak úgy lebegett a sötétben mint egy parányi csillag. Ide-oda cikázott de semmi nem tartotta. Nem volt lámpás vagy gyertya, csak egy fehér fény a sötétségben. Tiszta fehér fényében észre vettem hogy kupolás helyiségben vagyok. 

Megálltam és néztem magam elé. A fény megállt előttem. Gyönyörűnek láttam. Nem álltam meg hogy ne nyújtsam ki a kezem és ne engedjem hogy közelebb repüljön. Azonban mikor a kezemhez ért szokatlan hideget éreztem bőrömön.

Hirtelen visszahúztam a kezem, és félre álltam. Nem tetszett a hideg érzés. Az sem hogy nem tudom hol vagyok. Azt hittem hogy egy őrtoronyban, de az a hely a kupolával nem hasonlított egy őrtoronyra sem.

- Segítesz? - Kérdezte halkan egy női hang, valahonnan távolabbról. Körbenéztem, de nem láttam embert sehol. Már amennyit látni engedett a sötétség.

- Ha elmondod hol vagy... talán. - Válaszoltam. Közben kerestem a teremben a hang tulajdonosát, de nem láttam semmit sem.

- Itt vagyok melletted. - Válaszolta a hátam mögül valaki. Megfordultam egy gyors mozdulattal: azonban a sötétség szeme nézett csak vissza. Bárki is beszélt, már nem volt ott. Elillant egy másodperc alatt. Vagy ott sem volt és csak a képzeletem játszott velem.

- Nem látlak. - Suttogtam. Meglátszódott a leheletem. Odakinn nem volt olyan hideg mint itt. Olyan volt mint egy hűtőházban.

- Kövesd a hangom. - Tétova lépéssel előrébb léptem. - Gyere ! Megmutatom mit kellene tenned. - Előrébb mentem. A hang előrébbről csengett, mintha valaki pillanatok alatt megtett volna métereket láthatatlanul.

Soha nem féltem a sötétben ez előtt, de most egy ismeretlen érzés kerített a hatalmába. Nem láttam, és a fény is egyre haloványabb volt. Egy üres teremben voltam, biztos voltam benne,  és úgy gondoltam hogy az ajtó fele közeledhetek. És úgy is volt.

Az ajtó ott lehetett előttem. De mikor épp odaértem volna, valakinek nekimentem. Megállt bennem az ütő. Befeszített állkapoccsal álltam, még a vér is megfagyott az ereimben.

Halovány női alak rajzolódott ki előttem.

- Ki vagy te?- Kérdeztem alig hallhatóan.