Páran elhajtottak mellette, főleg motorosok. Nemegészen öt perc múlva rávillogott egy piros, régi Ford pick-up, kaliforniai rendszámmal. Nagy levegőt vett, intett neki, a furgon leállt mellette.

– Sietős? – kérdezte a férfi. – Szöksz?

Farmert, kopott, régi kockásinget viselt kigombolva, vékony volt, tele tetkókkal, fején megfordított, színevesztett baseball sapka ült. Arcán többnapos borosta, szájában kézzel sodort cigi lógott, a kék szeme sarkában jóindalatú, mosolygós szarkalábak.

– Kaliforniába mész?

– Hm, mehetünk épp arra is, nem messze a határ, útba ejtjük és kidoblak, ahol szeretnéd. Na?

Grielle bólogatott, majd beugrott az anyósülésre. – Köszi. Grielle vagyok.

– Szeva, Grielle, én meg Ottis... Oda dobd a táskádat nyugodtan, lökd arrébb a cuccaimat... Opp, vigyázz, az Buck.

Buck egy vadászpuska volt, Grielle megszeppenten pislogott, Ottis viszont oda se bagózott, tovább hajtott. – Vadász vagy?

Ottis hümmögve rázta a fejét. – Hát úgy nem mondanám. Jobb az, ha van fegyver itt az úton nálad. Nálad is van, nem?

– Naná – hazudta Grielle.

– Jó, okos kislány. Mesélj, honnan keveredtél ide? Mit akarsz te Kaliforniában? Szar az most, ég az egész, a másik fele meg belefúl a füstjébe.

– Mindegy, jó lesz. Melózni mész?

– Aha, ha akad, akkor melózok ezt azt. Furikáztatok lányokat, ha úgy adódik – villantott egy vigyort Griellre, aki udvariasan visszamosolygott. – Na, nem azt mondtam, hogy pénzért viszlek el, nem jössz te nekem semmivel. Csak mesélj szépen magadról, nekem jó lesz az is – intett a férfi nevetősen. – Bagózol?

– Hm, nem, köszi...

Grielle szőrmentén elmesélte ennek a vadidegen kocsisnak, hogy mit keres a világ végén, Arizóna legszárazabb vidékén, útban egy félig égő Kalifornia felé. A férfi röhögött rajta.

– Szóval az a kavics az ujjadon, valódi?

– Hát, úgy kaptam, hogy valódi – rántotta meg a vállát Grielle.

– Miért nem adod el, ha otthagytad a faszidat?

Grielle megrántotta a vállát újra. – Még... még nem szántam rá magam, hogy megváljak tőle. Majd később... Öhm, és te, veled mi a helyzet?

– Áááh, én nem házasodom, minden nő luvnya, kivéve a kivételt – nevetgélt a férfi. – Én itt a haverjaimmal bandázok, melózgatunk, kilövünk pár vadat, eladjuk, kempelünk itt-ott, ilyesmik.

– Elég szabad életnek hangzik – jegyezte meg Grielle, és rájött, hogy egy orvlövész mellé ült be. – Ilyenkor csak így vándorolgatsz?

– Ja, mondjuk – gyújtott Ottis egy újabb cigire –, szórakozunk. Nincs benne sok pénz, szerényen vagyok, de egyedül, nekem nem pofáz be se nő, se gyerek, se zsaru, senki. HA igen, akkor – itt előrántott egy alkar méretű vadászkést a combjáról, amit Grielle eddig észre se vett, és ijedten kapott levegőért -, hamar rájönnek, hogy Ottisszal nem baszakszik itt senki. Pillanatok alatt kizsigerelek bárkit, kislány. Látod ezt a kést? Nézd csak meg, na. Mit sápadozol? Nem láttál még hapsit késsel? A vőlegényed valami puhapöcs? Tessék, nézd meg! Ilyen egy igazi kés!

Grielle a pokolba kívánta az egészet, de elvette a halálosnak tűnő kést, hogy megnézze.

– Én magam élezem, fényezem, mert ez nem olyan ám, hogy bevágod a mosogatóba és csókolom. Törődni kell vele, szeretettel, tisztelettel! – magyarázta Ottis fennhangon. – Buck az semmi ehhez képet.

– Ennek is van neve?

– Persze, Madonna!

– Gyönyörű!

– Van egy csomó másik késem is, legalább húsz van otthon, magamnál mindig csak ötöt-hatot hordok egyszerre, tudod. Sok a lopós seggfej erre...

– Ühüm! – bólogatott Grielle lelkesen és visszaadta a vadölő fegyvert. Ottis megpuszilta a pengét, úgy rakta el.

– Ez úgy viszi a vadkant, mint a forró kés a vajat! Majd meglátod!

Grielle kényszeredetten nevetett, majd vakon előhúzta a telefonját. – Csinálok pár fotót erről a reggeli napfényről, olyan gyönyörű.

– Hát, jó, te tudod, de ugye azzal tisztában vagy, hogy ezen keresztül lehallgat a kormány. CIA, FBI, mindegyik ezt lesi, eladja az adataidat.

– Van ez így, na. Nekik is meg kell élni valamiből. Kinek adja el? – kérdezte Grielle szórakozottan, ahogy lőtt pár fotót az útról, majd Instagram sztoriba feltöltötte. Nem felejtette el ezúttal rajta hagyni a GPS lenyomatot, hogy hol is járt.

– Pf, hát a sátánista háttérhatalomnak, a pedofil gyíkembereknek! Hol élsz te!? Ezt se tudod?! – háborgott a férfi. Grielle őszintén csodálkozva bámult rá, Ottis káromkodva rázta a fejét. – Bah, persze, hogy nem tudod, már át van mosva az agyad. Majd mindent elmondok neked Kaliforniáig! Meglátod, egyszeriben megvilágosulsz!

– Szuper, alig várom!

Jesszusom, egyedül stoppolok, egy QAnonos faszi vett föl, el se hinnéd ezt a sok gyökérséget. Mindjárt megbolondulok.

Grielle ezt írta Cryslernek. Azonnal pöttyent a válasz.

MIASZAR!? STOPPOLSZ?! HOLVANOCEAN?! HÍVOMKIANT!

Talán nem a legjobb ötlet volt.

Ottis zavartalanul magyarázta Grielle-nek az összeesküvés-elméleteit, majd amikor úgy érezte, hogy Grielle kellően felvilágosult, elárulta neki, hogy a Föld is lapos. Matematikailag van bizonyítva.

Grielle udvariasan csodálkozott, hagyta a fickót beszélni, meggyőzhetőnek adta ki magát. Kevésszer álltak meg, a kocsiban eszegettek. Grielle sűrűn fotózgatott, már Kaliforniában voltak, a sivatagos tájat felváltotta az erdőségek. Ottis másod– és harmadrendű utakon kocsikázott át vele, mondta, hogy az autópályán leolvassák az adatait, nyomkövetőt raknak rá. A sztráda az emberiség ellensége. És marha drága.

Napnyugta körül megálltak egy útszéli, erdős fogadónál, de csak kaját vettek. Grielle megemlítette, hogy Ottis igazából elhozta Kaliforniába, ő itt tölti az estét.

– Miii? Dehogy is, ez tök veszélyes hely, nem maradhatsz itt egyedül! – háborgott Ottis. – Apád nem tanított meg semmire? Na, pattanj vissza a kocsiba, legyél jó kislány. Elviszlek San Franciscoig, mert nagyon nagy bajba fogod magad kavarni – csóválta a fejét.

Grielle torkát szorongatta a félelem, eszébe jutott Buck, Madonna, és társaik Ottis kocsijában. Visszaült hát. Igazából a motel se volt túl hívogató...

– Ottis, egész nap vezettél. Csak nem fogsz egész éjjel is vezetni...

– Bírom én. Ha meg elfáradok, csak félreálunk és alszunk a kocsiban. Nem nagy ügy. A platón is van hely.

Grielle igyekezett nem beparázni. Ottis kigördült az útra, tovább hajtottak. Útjuk az erdőn vezetett át, és a sötétedés hamar rájuk talált a fák dús lombjai alatt. Grielle kifejezetten rosszul volt, szorongatta a telefonját, összeszorította a combjait, minden idegszála vigyázban állt.

Én itt ma este meg fogok halni. Tuti. Meghalok. Ez a faszi bevisz az erdőbe és megöl.

– Na, mi van, Grielle kislány? Be vagy fosva? – kacarászott rajta Ottis. – Annyi ammó van nálam, hogy még a Nemzeti Gárda se foghat ki rajtunk! HA jön egy medve, dirr, bele a pofájába! Sakál, farkas, ugyanez! Feka vagy migráns latinó? Dettó, dirr! – vihogott a fickó. – Van egy üveg moonshine ott hátul, igyál, ha betojtál!

– Áh, nem kösz, megvagyok – nyögte Grielle, de már nem tudott úgy mosolyogni.

Semmit se látott, fogalma se volt, merre tartanak a sötét erdőben. Szembeforgalom nem volt, és utánuk se jött más autó. – Hol... hol lehetünk, hová...? – kérdezte bizonytalanul.

– Nyuuugi, kislány. Ez egy rövidített útvonal át a hegyen. Régen itt nagy aranyásó paradicsom volt, de befuccsolt, most igazi szellemjárta kunyhókkal van tele a környék. Nagyon fasza hely! De nem kell ám félned, szellemek azért nincsenek, az faszság. Minden mástól megvédelek.

– Az nagyon kedves, hálás lennék – sóhajtott Grielle, a fickóra mosolygott, akinek a szeme sarkában elmélyültek a mosolygós ráncok.

– Helyes, kezdjük is akkor – mondta. Kikapta Grielle kezéből a telefont és egyszerűen kihajította az ablakán. – A kormány már nem hallgathat le téged így. Ez az első lépés!

– MI A FRANC!? – kiáltott fel Grielle. – Azonnal fordulj vissza, te zakkant tróger! Mi a francot képzeltél! Állj meg és fordulj vissza a telefonomért!

Ottis előhúzta a kését, és Grielle torkára fort a szó. Megfordult a fejében, hogy kiugrik a mozgó kocsiból. Még az is jobb lenne, nem? Nem, a csávó otthagyná összetörten. Talán még át is hajt rajta.

– Ottis, kérlek! – nyögte rémülten. – Ne csináld már ezt! Állj meg, és... és csak vigyél vissza a motelhez...!

Még sírva is fakadt, bár nem kellett nagyon rájátszania, a zsigerig érő félelemtől megállíthatatlanul sírt. Végül Ottis csak lassított, félrehúzódott a fák közé, de nem fordult meg, hogy visszainduljon, és ez Grielle szerint még rosszabb volt.

Ki akart ugrani a kocsiból, ám Ottis rávetette magát.

– Te büdös, hülye kurva! Ne rinyálj! Most rátérünk a fizetésre, természetben jöhet minden, jó kislány! Tedd szét a lábad, te mocskos ringyó!... Gyerünk!

Grielle sikoltott, karmolt, harapott – tett róla, hogy kilónyi DNS-mintha kerüljön a körme alá a fickó arcáról és nyakáról. A fickó viszont nem bírt a feszes farmernadrággal, a pólóját próbálta szaggatni. Grielle vakon tapogatózott, megtalálta a moonshine üvegét. Hókon nyomta vele a fickót, aki üvöltve eresztette el.

Buck is a kezébe akadt. A tussal hadakozott tovább, majd sikerült annyi szabad térhez jutnia, hogy kinyissa a kocsiajtót. Háttal zuhant ki a földre, elakadt a levegője egy pillanatra, összekoccantak a fogai, kezében a puskával, és esés közben véletlenül meghúzta a ravaszt.

Óriási durranás volt, sikoltott ijedtében, Ottis is üvöltött.

– Megöllek, te ribanc!

Grielle feltápászkodott, rohanni kezdett a vaksötét felé, be az erdőbe, a puskát úgy szorongatva, mintha... Ja, lelövi őt, ha kell, ha megpróbálja megint leteríteni!

Futott és futott, sírva, zihálva, a saját rémületén és könnyein öklendezve, mígnem remegő lábakkal végül megállt és a hátát egy vastag cédrus törzsének döntötte.

Csönd volt. Sötét.

Hol a francban van? Egyedül van? Nem követte őt?

Nem tudta meddig állt ott, de mindene remegett, némán harcolt le egy pánikrohamot, ami minden tagját vadul rázta. Az adrenalin valósággal felgyújtotta és megfagyasztotta őt egyszerre.

Valami megrezzent az avarban. Azonnal futásnak eredt a sötétbe, a semmibe, és pillanatokon belül azt érezte, hogy zuhan.

Zuhan, borul, siklik.

***

Marine kedélyes mosollyal paskolgatta meg a Mustang kormányát, amikor leálltak egy erdei fogadónál. Kian szerint Grielle innen küldte fel Insta-sztoriba az utolsó képet. A fickó elszántsága és alapossága kissé kikészítette, valami etikus hekkercéget vezetett és ő maga is gyakorolta a hekkerkedést. Pillanatokon belül kiderítette a pontos GPS-koordinátákat, amik Grielle képein voltak.

Napok óta úton voltak, megállás nélkül vezettek, hol ő, hol Kian, hol meg Crysler. Először Drywell Townba érkeztek, ám nem maradtak ott, mivel Kian meg se akart állni Grielle utolsó ismert tartózkodási helyéig.

Napok óta el se érték, nem jött új kép Instagramra.

Ocean hasonlóképp nem adott életjelet.

A helyzet aggasztó volt, és Marine kedélyessége, amit a vezetés okozott neki, azonnal elfüstölgött. Crysler kiszállt, rágyújtott. Az ír is kiszállt a kocsiból, kinyújtóztatta a tagjait, szentségelt párat.

Bementek a fogadóba. Nem voltak sokan, még túl korai volt az idő, de ők éhesek, idegesek, nyűgösek voltak. Leültek egy boxba, majd mielőtt a pincér odaért volna, Kian felpattant. – Én körbekérdezek, rendeljetek akármit nekem – hagyta meg, aztán elvegyült az asztalok között.

Mivel megnyerő külsejű volt, fiatalos, pénzes, és ha kellett azonnal elővette bostoni ír akcentusát, hamar az emberek bizalmába férkőzött. A kocsiban szembesültek azzal, hogy szeret énekelni, amit sokszor tett, hogy elterelje a figyelmét vagy ha ideges volt. Kian az első asztaltársaságnál már ott is ült, és körbemutogatta Grielle fotóját a mobilján. – Nem láttátok errefelé? Stoppolhatott itt elvileg.

Majd ment a következő és következő asztalhoz. Ahogy esteledett, nőtt a forgalom is, Kian le se ült, ám a vendégek hamar a szívükbe fogadták az elveszett lányt kereső lovagot, és gyógyírként itatták.

Kian kivégezte a vendégeket, sorra próbálta faggatni a pincéreket, a pultost, a konyhára nem engedték.

– Várj csak – szólt az egyik, amikor két kezén hat tányérral egyensúlyozott egy asztalhoz. Belehajolt Kian telefonjába. – Rémlik a bige. Vagyis inkább az, hogy egy tökre nem hozzáillő faszival volt. Egy ilyen proli orvvadásszal. Ottis a fickó neve, piros Forddal járkál, és most szarvas szezon van a környéken, szóval tuti itt kóricál a környéken. Egyszerű megtalálni őt, ő majd biztos megmondja, merre ment tovább vagy hol tette ki. Ottis kicsit hülye, de emberre nem ártalmas.

Kian remegett az idegességtől, ahogy visszaült a lányok mellé, elújságolta, hogy nyomon vannak, kit és milyen kocsit kell keresniük. Onnan tovább nyomozhatnak.

– És mikor hívjuk a zsarukat? – kérdezte Marine.

Nem feleltek neki. Marine néhány kérdése kényelmetlenül aggódóvá tette őket, és olyan eshetőségeket vetett fel, amikkel egyikük se akart szembenézni. Megvacsoráztak, Crysler és Kian elcseverészett, Marine csendesen hallgatta őket. Az egész úton csendben volt, néha bekérdezett valami borzasztót, és ennyi. Crysler idegbajt kapott a csöndjétől, Marine meg letorkollta őt, hogy ne zavargassa vezetés közben – még akkor is ezt mondta, ha nem ő vezetett.

Marine csak bámult ki az ablakon, ha épp nem aludt.

Kian szerencsére jól kipótolta a beszélgetőpartnert. Énekelt, a műszerfalon dobolgatott, vicceket költött, hekkerkedő történeteket mesélt, megemlítette, hogy melyik applikáció hogyan szívja le az összes adatot a telefonjukról, majd egyik nap unalmában mindkettőjük mobilját bombabiztos kíbervédelemmel látta el. Senki nem fog tudni visszaélni többé az adataikkal.

Marine megdörzsölte a nyakát.

Crysler épp nála volt, amikor megkapta Grielle nagyon furcsa üzenetét. Persze, hogy mindkettőjük fejében megszólalt a vészcsengő. Alig egy óra múlva pedig már úton voltak Kiannel. Marine önként ajánlotta fel a fehér Mustangot, ráadásul nem is jöhetett volna jobbkor.

Jelenése lett volna az öregnél, pedig már hetek óta nem is hallott róla. Liamot sikerült leépíteni, bár meg volt az ára... Hát az öreget is le kell építeni szépen lassan. Csak visszaírt, hogy nem alkalmas. És csak úgy száguldozott az örömtől, hogy ezt meg merte lépni. Még egy lépés a szabadság felé.

Kian időközben több pohár whiskyt betermelt, idegesen tekingetett körbe. A könnyed stílus és vigyorgás mind álca volt, hogy leplezze a pánikot, ami belülről hajtotta őt. Marine biztosra vette, hogy egy időzített bomba mellett ülnek, ami csak az alkalmat lesi, mikor robbanhat.

– Hm, ez elég motorosan hangzott odakint. Csak nem egy Harley? – kérdezte Crysler, és hirtelen felcsillant a szeme. Marine és Kian értetlenül nézett rá, Crysler viszont a bejárati ajtó felé fordult.

Egy magas, erős testalkatú, farmeres, bőrdzsekis, sötét hajú fickó masírozott be. Erős borosta fedte az arcát, a barna szeme tüzes, mély szikrákat szórt. Az arckifejezése láttan sokan inkább elugrottak az útjából.

– Na, Ocean is ideért – mosolygott Crysler.

– Az Ocean!? – kérdezte Marine és Kian egyszere, de Kian már fel is pattant. – Hé! Hé! Te! Állj csak meg!

Marine Crysler felé hajolt. – Elfelejtetted említeni, hogy már megint máshogy néz ki.

Crysler hunyorogva, sunyin mosolygott. – Ó, milyen buta vagyok. Bocsika. De mit számít neked? Úgy tudtam, hogy te nem hiszel ebben.

Marine csúnya fintort vágott, kiegyenesedett ültében. Nem felelt, mert nem volt rá érkezése, ugyanis a kissé ittas, annál inkább keserves Kian a buldózer méretű és hangulatú Oceanhez ért, könyéken ragadta és visszarántotta. – Hozzád beszélek, te bunkó! – rivállt rá Kian. – Hol van Grielle!?

– Ki a pöcsöm vagy te? – kérdezte Ocean olyan fintorral, mintha épp valami szúnyogot látna.

Kian csak egy csatakiáltást hallatott, elsütötte az öklét, ami Ocean állás csattant. A bőrdzsekis fickó megingott, majd dühödten rárontott Kianra.

– Állj! – üvöltött a bárpultos, és puskát ragadott a pult alól. – Kifelé, vagy léket kaptok! Kifelé!

Ocean érzékelte ezt a veszélyt is. Kiant hát a combjánál megragadta, a vállára vette, mint egy zsákot és kirontott vele a fogadóból, szinte ajtóstul. Az egyik pincér csendesen becsukta utánuk.

Marine és Crysler pár sokkos pillanat után futva követte a két férfit, akik a poros földön verekedtek a fogadó sápadt fényeiben. Crysler ijedten megragadta Marine kezét. – Most mit csináljunk?! Megöli Kiant, pedig elvileg nem árthat másnak! Találj ki valamit!

– Biztos olyan ez a szabály, mint a robotika három törvénye, hogy köteles gondoskodnia a saját védelméről is...

– Fogd be, Marine, ne legyél már ekkora kocka! – kiáltott Crysler.

– Akkor te megfogod Ocean lábát, én meg Kianét, felemeljük őket talicskába és széthúzzuk őket!

– Azt verekedő kutyáknál alkalmazzák! – hápogott Crysler.

– És, mik ezek, ha nem kutyák? – fintorgott Marine lenézően a birkózó hímek láttán. Crysler idegesen túrta a haját.

– Mindkettő legalább száz kiló, meg se bírnánk emelni őket – dohogott. – Na jó. Az egyiküknek biztos hamar megjön az esze.

– Fogadjunk? – nevetett Marine.

Időközben újabb kocsik és vendégek érkeztek, mindenki érdektelenül kikerülte a verekedőket, páran leálltak nézelődni, amíg cigit szívtak.

– Hol van Grielle!? – kiabált Kian.

– Hol, hol, hát hol!? Ki vagy te, mit akarsz!?

– A vőlegénye vagyok! – üvöltött Kian. – Mit műveltél vele!?

– Te mit műveltél vele!? Mivel üldözted a nyakamra!? És miért csak most jössz érte!? Már rég meg kellett volna szabadítanod tőle!

– Csak hálás lehetnél, hogy Girelle egyáltalán leállt veled! Megöllek, te piti tróger!

Marine és Crysler idegesen toporogtak, Crysler megpróbált közbekiabálni vagy hatni rájuk, eredménytelenül. Marine aztán keményen oldalba csípte.

– Piros, rozzant Ford. Meg egy döglött szarvas a platón. Gyere!

– Hé! – nyikkant Crysler.

A két lány sietve érkezett meg a parkoló távolabbi pontján megálló tragacs mellé. Egy nyurga, vékony, baseball sapkás figura lépett le a porba, cigi lógott a szájából.

– Hé, te vagy Ottis? – kérdezte Marine határozottan. Crysler erősen szorongatta a csuklóját. A figura végigmérte őket, főleg a lábukat és mellüket, ezen a részen Cryslert találta tovább bámulandónak.

– Ismertek, cicák?

– Persze, elég nagy híred van – mondta Crysler, mikor észlelte, hogy a fickó őt fikszírozza. Elővett egy cigit. – Van tüzed?

– Neked bármim, cuci – lépett oda vigyorogva a fikcó. Körülményesen meggyújtotta Cryslernek a cigit, a lány mosolyogva dőlt a Ford elejének. – Eltévedtetek, vagy mi van?

– Hm, kirándulunk, fuvart keresünk – vigyorgott Crysler ragadozósan.

– Szép járgány, mivel megy? Ez a felni még eredeti? Ú, klasszikus – füttyentett Marine, semmiféle lelkesedéssel a hangjában, azonban lehajolt az egyik elülső kerékhez. – Megvan mind a négy? – kérdezte, ahogy a kocsi hátulja felé lendült.

Ottis csak kapkodta a fejét. – Ja, igen, hát... tudod, karban tartom a járgányt...

– Meg magadat is, nem? És az utasaidat is? – emelte meg a szemöldökét Crysler.

Ottis elképedt vigyorral hápogott. – Na, lassíts, csibe, ez...

– Baszuss, micsoda késed van – sikkantott Crysler hangosan, izgatottan, hogy Marine is jól hallja a felfedezését, és odaugrott a férfi elé. – Azta! Ekkorát még soha életemben nem láttam, mint az alkarom! Más cuccod is van legalább ekkora? Mert akkor nagyon jó barik leszünk! ÉS micsoda baszott nagy gyűrű! Nem adod nekem?!

– És micsoda szarvas. Szép lövés. Lépjünk – érkezet vissza Marine a szemléjéből. – Te dízeles motorral vagy. Hányok tőletek – vetette oda, és fürgén elszaladt. Crysler bocsánatkérően megrántotta a vállát.

– Ő a főnök, bocsi, szívem! Pusz! – elnyomta a csikket, Marine után szaladt.

Marine ugyanis valamit szorosan ölelt a hasához, amit a kocsi platójáról csent le, Crysler futtában is látta, és felismerte: egy női hátizsák, mégpedig Grielle-é.

Marine a még mindig verekedő ipsékhez rohant, már erősen lihegett a zaklatottságtól. – Elég! – szisszent, meglendítette a zsákot, amivel elsőnek oldalba trafálta Kiant, majd a zsákot a megrendülő Oceanhez vágta. – Befejezni! Csőcselék! Az vagytok!

Ocean kissé zavartan bámult rá, majd villámgyorsan a táskáért hajolt. – Ez Grielle-é...

– Ide vele! – szisszent Kian. Marine kaparintotta meg hamarabb, ismét a férfira sózott vele.

– Elég! – mondta figyelmeztetően. – Elég, ha mondom!

– Megvan Ottis, mutatjuk kit kell vernetek – lihegett Crysler is. – Ha a táska nem elég, a fickó kisujján ott villog az eljegyzési gyűrűd, leprikón.

A két férfi lesápadt.

– Van egy bazinagy kése, de a szarvasát lőtte, szóval biztos van puskája is. Óvatosan – intett Marine, majd arra mutattak a lányok, ahol Ottist hagytá a Forddal.

Kian és Ocean egy pillanatig bámulta a két lányt, akiken az adrenalin túlcsordulás jeleit mutatta, mindketten sápadoztak, lihegtek, tág volt a pupillájuk. Halálra voltak rémülve, de még nem is tudták ezt felfogni. Kian oldalba bökte Oceant. – Akartál is valaha jó zsaru-rossz zsarut játszani?

Ocean a csak felvonta a szemöldökét, Kian kiroppantotta a nyakát. – Jó, mert én is. Én leszek a rossz zsaru, ez majd meglepi a szarzsákot. Tuti tőled várná, hogy geciskedj. Csatába!

Ocean méltatlankodva rázta a fejét, Kian után indult, de aztán megállt Marine előtt, megragadta a vállát. – Hívjatok rendőrt.

Marine úgy kapaszkodott meg a csuklójában, mintha mentőöv lenne, Crysler felé fordult. – Hívj rendőrt! Én veled megyek! Menjünk!

Kian után szaladtak, Ocean nem tett megjegyzést, még arra sem, hogy Marine egyre erősebben szorítja a csuklóját. Kian annyira rossz zsaru volt, hogy kérdés nélkül esett az orvvadásznak, a földön heverő fickón ült és ütötte. Marine és Ocean lecibálták róla, Ocean pedig a fickót felültette és a Ford gallytörő rácsának támasztotta. – Beszélgessünk. Én kérdezek, te válaszolsz, ha nem válaszolsz, a leprikón még több fogadat veri ki.

Ottis elhallóan, vért bugyborogva köhintett.

Mire a szirénázó rendőrök megérkeztek, mindent tudtak.

A zsaruknak maga Ottis vallotta be üvöltve, rimánkodva, hogy miket tett, hol, kivel, csak szabadítsák meg a leprikóntól és a sleppjétől.