A Beaumont villában már késő délután óta érkeztek a vendégek az eljegyzési vacsora megünneplésére. A villát az előtte lévő napokban díszitették fel, a kertet egész nyáron kertrendezők lepték el, hogy az összes rózsabokor, virágágyás, világítás, szobor és szökőkút olyan milliőt teremtsen, amilyen Camille Beaumont álmaiban szerepelt, ha a lánya eljegyzési vacsorájáról volt szó épp.

Libériás pincérek jártak a vendégek között, pezsgőt, frissítőt kínáltak, néhány étvágycsillapító falatkával.

Crysler széles vigyorral mászkált a vendégek között. Göndörítette a fekete-rózsaszín tincseit, tiarát csapott a fejére, épp csak ferdén állt. Tüllszoknyás ruhát választott az eseményre, de fekete tornacipőt húzott hozzá, ráadásul számos tetoválása is megmutatta így magát a karjain, vállán, lapockáján. Camille tikkelő szemmel köszöntötte őt, Cryslernek ez is elég volt. Ingyen pezsgő, kaviár, sushi, később ingyen vacsi, potom áron, ugye?

Mert az egyik barátnőjének szabad párválasztásának földbe tiprása az smafu. Piacgazdasági tényező.

Már igazán bánta, hogy nem a fekete bakancsában jött. A tavalyi sarat beletörölhette volna a szőnyegekbe.

Elővette a telefonját a ruha zsebéből – mert volt neki!, hívta a barátnőjét.

– Hol vagy, Pipőke? Tündérkeresztanya még nem rakta össze a ruhádat?

– Bah, hagyjál, épp a szökésemet tervezem. Ha akarsz velem utoljára találkozni ebben a fasz életben, akkor menj a birtok szolgálati házához.

– Ki nem hagynám!

– És hozz nekem egy kis kaját, anyám nem engedett enni még, hogy a kaja ne puffasszon fel a ruhámban.

Crysler letette a telefont. Elemelt egy egész tálcát az egyik pincér kezéből, majd a megadott irányok szerint elindult a szolgálati házhoz. Vagyis cselédlakhoz, röviden. Beaumonték szigorúan hangsúlyozták, hogy nekik nincsenek cselédeik. Személyzet van.

Ja, csak az összes fekete vagy mexikói. Crysler visszatekintett a baromi házra, ami díszben állt, annak vendégeivel és háziasszonyával együtt, meg valahol egy hamarosan hoppon maradó vőlegényjelölttel. Csöppet se sajnálta a bagázst, és örült, hogyha Grielle szökéséhez segédkezet nyújthat.

A cselédlak környéke csendes volt, mindenki a háznál szolgált. Ide is tartozott egy kert, veteményessel, üvegházzal, hogy a háziaknak mindig legyen frissen vágott virág, rukkola és paradicsom a reggelihez.

A birtokról kivezető szervízúton most jelenleg egy kocsi se állt, egyedül egy nagyon pöpec motor parkolt ott. Egy Harley, ahogy Crysler ezt meg tudta állapítani. A motoron egy fickó ült, hanyagul támaszkodott a benzintankon, és Crysler egy ragadozóvigyorral lépett hozzá közelebb, a kajás tálcát letette az alacsony kőkerítésre, ami határolta a házat.

Sötét hajú, erősen borostás, markáns vonású fickó volt, olyan, akivel nem szívesen kekeckedsz, főleg nem sötétben, kihalt cselédszállás mellett. Erőteljes alkata volt, amit súlyosbított a motoros dzseki és a szakadt farmer is.

– Szia, Crysler – szólt oda reszelős hangon.

– Csá. Hát ez meglepő, azt hittem, hogy Grielle-nek is bejön a Cassidy-féle modell.

Ocean csak végigmutatott magán, megrántotta a vállát. – Nekem mindegy.

– Marine mit szólna? – kérdezte vigyorogva. Ocean arca megmerevedett, csak a szemét emelte a lányra. Crysler úgy vigyorgott rajta, hogy kicsit kinyújtotta rá a nyelvét, majd a zsebébe túrt és cigire gyújtott. – Kedves volt tőled, hogy kölcsönadtad neki a Mustangot. De ne is törődj velem, csak Grielle-hez jöttem búcsúzni. Szerinted tényleg végleg lelép innen?

Ocean a ház fényei felé tekingetett, majd a karórájára pillantott. – Hát, lövésem sincs, de igazából hol van már? Ha nem jön lassan, téged szöktetlek meg.

Crysler félrebillentette a fejét, így a tiarája végre egyenesen állt. – Hm, egyelek meg. Igazán kíváncsi lennék a valódi arcodra, szóval a szöktetés után ez lenne az első napirendi pontunk...

Ocean kiegyenesedet, nagyot sóhajtott, megdörzsölte a borostás arcát.

– Megható belegondolni, hogy érdekel a valódi kinézetem. Igazából már én sem emlékszem.

Crysler abbahagyta a vigyorgást, még a cigijébe is elfelejtett beleszívni.

– Még senki nem akarta a saját arcodat csókolni? Senkit nem érdekelt, mi van a varázslat mögött, már ha itt beszélhetünk-e a továbbiakban varázslatról és nem valami átokról...

Ocean nem nézett rá, de könnyedén elmosolyodott. Gödröcskék mélyültek el az arca két oldalán. – Neked varázslat, Crysler, majd ha türelmesen vársz picit, meglátod.

– Hm, csak föl ne adjuk egymásnak a leckét – hunyorgott Crysler töprengőn, és füstöt fújt az estébe. – Mi az úti cél, amúgy? Csakhogy hová küldjek mentőalakulatokat, ha jóideje semmit nem hallani felőletek?

– Nem kell nagyon aggódnod, vigyázni fogok Grielle-re, amíg kitombolja magát.

– Ettől félek, a tombolástól. Hol akar tombolni?

– Hát, mindenhol. Keleti part, Florida. Meg nem tudom mondani, hol kötünk ki, de ha gyanúsan hullaszagú a csend, akkor itt érdemes szaglászni.

Crysler csak fújt egyet, hogy jelezze véleményét, a cipője talpán elnyomta a csikket.

– És Marine-nak üzensz valamit a nagy kaland előtt, vagy majd úgyis megírod neki mailben?

Nagyon meghökkent, ahogy Ocean leszállt a motorról, közvetlen közel lépett hozzá, összeért a cipőjük orra, megcsapta őt az illata, valami bazifinom, fűszeres parfüm volt, és ilyen közelről végre a sötétben is láthatta, hogy milyen szép csokibarna szeme van. Ám Ocean mérgesen meredt le rá.

– Kurvára ajánlom, hogy mire visszajövök hozzád, szokj le arról, hogy provokálsz.

– Lehet, hogy kurvára nem fogok, ha Marine ennyire triggerel téged – vágott vissza Crysler. – Talán a dolog mélyére...

Ocean elkapta az állát, magához rántotta és megcsókolta őt.

Crysler belekapaszkodott a termetes férfi karjába, és mikor eleresztette őt a csókból, halkan sóhajtott az élménytől.

– Nem fogom hagyni, hogy bármi máson járjon az az okos kis fejed, Crysler, ha velem leszel.

– Grielle... ilyen hosszú pórázra eresztett? – kérdezte Crysler rekedten és ő lépett hátrébb, Ocean pedig vigyorogva visszament a motorhoz, nekidőlt.

– Hogy mondjam... Sok kiskaput hagyott, te meg felbaszol.

Crysler végre újra tudott vigyorogni, ám nem folytathatták az évődést, Grielle érkezett, farmerben, dzsekivel a hátán, egy hátizsákkal. – Hű! – torpant meg Crysler mellett. – Motor? És te meg tüllben? Mi a szar az a fejeden?

Crysler megtapogatta a tiaráját. – Túl sok?

– Igazából neked mindegy – vetette oda Grielle, és odasasszézott Oceanhez, aki egy kaján vigyorral nyújtott neki egy bukósisakot. Grielle tétován vette el. – Nem pont erre gondoltam, amikor arra kértelek, hogy legyél az ügyeletes rossz fiú, aki elrabol. Mármint... nem motorra.

– Majd felnyomunk egy kocsit valahol máshol, ha unod.

Crysler horkantva görnyedezett a röhögéstől, Grielle pedig eltátotta a száját. – Úristen – mondta halkan. – Tök jó – nevetett hitetlenkedve és a fejébe nyomta a sisakot. Eszébe jutott Crysler, visszaugrott hozzá, megölelte. – Jó, hogy eljöttél!

– Igen, bár nem szöktetésre számítottam, de jó a műsor – nevetgélt Crysler. – Most már elmondhatom a többieknek is?

– Ühüm. Bár Marine tudja, múltkor elmondtam neki mindent, amikor a hülye kocsija után sírt.

– Mikor jössz haza?

– Soha! – rázta a fejét Grielle. – Peruba költözöm! Vagy Kanadába! Még kitalálom.

– Ezzel a hátizsákkal!?

Grielle felmutatta a kezét, a gyűrűsujján egy óriási gyémántos gyűrű csillogott. – Meg ezzel – villantott fel egy hasonló ragyogó vigyort is. Ocean ingerülten krahácsolt, jelezve, hogy indulna már. – Nyugi, írok majd! – ölelte meg utoljára Cryslert, aztán visszaugrott Ocean mögé.

A fickó addigra felbőgette a motort, és nagy dübörgés közepette elhajtottak. Crysler integetett, bár tudta, hogy teljesen fölöslegesen. Ráadásul a kaját is itt hagyta ez a csaj...

Ekkor egy újabb valaki érkezett, lihegve, lélekszakadva, átlendülve a kis kerítés fölött.

– Grielle!? Az ott Grielle?! – üvöltött a fickó a megriadt Cryslerre, majd futni kezdett a motor után. – Grielle!

– Szerintem nem hall a Harleytól. Még én se hallok jól! Hahó!

– Grielle! – kiabált a fickó kifulladva, a térdén támaszkodva.

Crysler csak pislogott, majd bekapott egy falat kaviáros bagettet, és odasétált a fickóhoz. A motoros páros már árkon-bokron túl volt. A férfi fiatal volt, magas, jól illett rá a szürke öltönye, amit most izzadtan, sziszegve, káromkodva ráncigált magáról. A földre hajította, utána vágta a mellényét is és hörögve gombolta ki az ing felső gombjait. Nagyon le volt izzadva.

Sötétvörös hajú, lombzöld szemű, fiatal és végletekig paprikás. Lihegve túrta hátra a haját. – Az isten csapjon agyon, Grielle! – sziszegte lihegve.

– Te vagy... Kian... Ó!

– O'Donnell – lihegte a fickó és megrázta Crysler felé nyújtott kezét. – Te vagy... te vagy Crysler?

– Graves – intett Crysler, ha már így dobálóznak a vezetéknevekkel is. – Miről ismertél meg?

– Ó. A... a... hajad. – Kian O'Donnell a ház felé integetett. – A szenátor Graves?

– Úgy nézek ki, mint egy szenátor?

Kian kifújta magát, kiegyenesedett és fájón megdörzsölte az oldalát, beszorult a levegője, még mindig ömlött róla a víz. A motorzúgás végleg elhalt. Kian újra káromkodott, majd kétségbeesetten túrt a vörös hajába és Cryslerre nézett, aki leplezetlen kíváncsisággal méregette őt. – Mi mindent mondott neked rólam, hogy ennyire bámulsz?

– Igazából semmi rosszat, inkább azért bámullak, hogy mi bajod van.

Kian szenvedőn felnyögött, a sötétség felé intett, ahol eltűnt Grielle. – Nem egyértelmű? Mit művel ez a lány? És ki volt az a férfi egyáltalán?!... Hová a fenébe ment?!

– Hm, hát ez jó kérdés – vágta csípőre a kezét Crysler. – Ocean azt mondta, hogy Floridába mennek, de nekem itt valami bűzlik.

Kian felhorkant. – Florida maga bűzlik, hát naná, az a pokol utolsó bugyra...

– És jelenleg hurrikán-szezon van. Azt mondta, hogy vigyázni fog Grielle-re, erre elviszi oda, ahol csak baj érheti?... Kétlem... Sajnos, Kian, jelen állás szerint fogalmunk sincs, hogy Grielle hová megy.

Kian a mandzsettagombjait vágta a földhöz most, majd a drága, rászabott ruhákba jó nagyot rúgott, tovább káromkodva.

– Na jól van már, te ír leprikón, mi a bajod!?

– Mi lenne a bajom?! Az, hogy szeretem őt! Az a bajom! – kiáltotta a férfi. – És erre elmotorozik valami idegen fasszal ki tudja hová!

Crysler nagy szemeket meresztett rá, a férfi még rugdalta a dolgait egy ideig.

– Tudom, hogy utálta ezt az egész eljegyzést, én is, együtt gyűlöltük, együtt rühelltük minden pillanatát a készülődésnek, Camille szarságait, mindent...! És közben pedig mégis közel hozott minket, nagyon közel, én... Én akartam őt elszöktetni – rázta a fejét Kian elképedve, dühösen, még a keze is ökölbe szorult. – Megmondtam neki tegnap éjjel, hogy nem kell aggódnia, itt hagyjuk az egészet a francba, elmegyünk Peruba... vagy...

– Kanadába, tudom – sóhajtott Crysler. – Hát Grielle is szeret téged?

– Tegnap még ezt mondta... Az isten verje meg ezt az egészet! – sziszegte a férfi, elindult vissza a nagy ház felé. – Aligha hagyom ezt annyiban. Akkor is megkeresem! – ígérte, miközben elviharzott.

Crysler cigire gyújtott, leült a kis kőkerítésre, hogy megegye a tálcán hozott falatkákat, és közben felhívta Marine-t. – Csá, nem fogod elhinni mi történt épp!

Grielle már nem számolta a mérföldeket, a napok is összefolytak, melyeket összekötött a végtelen, másod– és harmadrendű utak szövevényes hálózata. Nevadában, Arizónában, lassan Kaliforniában, ahogy nézegette a telefonján a térképet. Drywell Townban jártak, ami a nyár kellős közepén névhű maradt: száraz volt, mint egy kiszáradt kút.

A helyieket nem izgatta a szárasság, mióta működik a vízvezeték, a környező kukoricafarmok pont ezért zöldellenek olyan harsányan a negyven fokos hőségben is.

Grielle-t megfogta a város, ráadásul innen néhány nap pihenő után végre kitalálhatja, merre tovább. Észak, dél? Tovább Kaliforniába?

A hely híres volt a motoros fogadójáról, és így nyáron rengeteg motoros vándor állt meg itt pihenni, a város belőlük élt jószerével. Egymást érték a szerelőgarázsok, benzinkutak, motelek. A főtéren lévő színpadon tribute bandák zenéltek minden nap, a helynek bejáratott, kedvenc előadói voltak már, sokuk helyi vagy környékbeli.

A fogadó teraszán üldögéltek, kicsit felnézett, amikor felcsendült a zene a színpad felől, amit ováció és taps követett. Elvis számba kezdett bele a soros bejáratott banda. Oda se nézve csúszott odébb, amikor Ocean megjött.

A férfi egy nagy tálcát csúsztatott elé, halomnyi kajával, majd két üveg sör is megjelent ott. Grielle elismerően bólintott a rengeteg kaja láttán. Camille egy hónapja szigorú, mindenmentes diétára, majd az utolsó napokban valóságos koplalásra fogta. Hát az úton ezt kamatostul pótolta. Bosszúból, élvezetből, csakazértis. Kövér lesz!

Belemarkolt a fűszeres steakburgonyába, abbahagyta a telefonja tekergetését, ő is hátradőlt a széken, mint Ocean, aki egy kézzel pizzát evett, majd a másik karját lazán Grielle vállára ejtette. Grielle odabillantott – megcsodálta a saskoponyás gyűrűt a középső ujján, az emberi koponyatetoválást a kézfején, majd úgy döntött, hogy nem tulajdonít neki különösebb figyelmet. Hallgatta a zenét, evett, majd mutatta Oceannek a telefonján a terveit, hogy merre induljanak holnap. Vagy inkább erre? Merre menjenek?

– Mi lenne, ha holnap pénzfeldobással döntenénk el?

– Hm, oké! – csillant fel Grielle szeme, majd a színpad felé intett. – Tánc?

– Felejtsd el – röhögte ki Ocean. Grielle elszaladt valahová, majd két pohár whiskyvel jött vissza. Megitták, Grielle elsőnek húzta le, majd cibálta is magával Oceant a tömegbe. Még pár löket whisky kellett, hogy Ocean tagjaiban feloldódjon a görcs és merevség. Grielle addigra már izzadtra ugrálta magát a könnyű rock&roll ritmusokra, együtt pedig teljesen kifárasztották magukat.

A motelszoba felé is tánclépésekben, forgolódva, röhögve, az utolsó sörösüvegen osztozkodva mentek. Ocean csak sokadik próbálkozásra tudta csak kinyitni az ajtót, Grielle nevetve, énekelve betáncolt a szobába.

Csak egy kislámpát kapcsolt. A szoba undorító volt, mintha a nyolcvanas évekből ragadt volna itt a barna szőnyegével, a pálmafás poszteres fallal, a motorokról készült képekkel, az ósdi bútorokkal, a vízággyal, a plafonon pörgő ventilátorral. A fürdőre is ráfért volna egy renoválás, és Grielle mégis imádta ezt a nyomasztóan proli közeget. Végre nem Camille steril, magazinból szalajtott ízlése és akarata, nem a Yankee Candle illat, nem a neutrális tökély.

Ocean lerogyott az egyetlen kanapéra, nagyot nyekkent alatta, de nem törődött vele, Grielle addig zenét kapcsolt itt is, behúzta az összes függönyt, énekelte a Lana Del Rey szám szövegét is, és közben benyújt a hűtőbe az utolsó két üveg sörért.

– Ne hagyd abba – szólt oda Ocean.

– Mit?

– A táncolást.

Grielle hangosan felnevetett, majd odapillantott Oceanre, a férfi őt nézte félig leeresztett szemhéjjal. Durva borosta, sötét, felnyírt haj, marcona, annyira már nem jóképű vonások, megtermett, erős férfitest. Iszik, koszos, izzad, káromkodik, motorozik, messze nem Camille ízléséhez passzoló jókisfiú. Csupa tetkó és piercing, bár csak olyan helyen, amit ruha fed.

– Gyerünk, Grielle, folytasd – intett rekedten.

Grielle azonnal tiltakozott volna normál és józan esetben, de minden volt, csak az nem, és pont azért is jött ide, hogy.. hogy táncoljon egy pasasnak részegen, ha az kell.

Fellépett hát a kis dohányzóasztalra, Ocean előtt, a férfi hanyagul elvigyorodott, elégedetten hátradőlt. Majd mind mélyebb és mélyebb levegőket vett, mivel feltűnt neki, hogy Grielle nem csak táncol neki. Vetkőzik is.

Grielle kaján örömmel figyelte, ahogy a férfi arca és tekintete megváltozik. Az ölébe dobálta a pólóját, a rövid farmert is. Bugyiban és melltartóban állt felette, a zenére lassan tekerve a csípőjét, fenekét.

– Mi az értelme ennek? – rázta meg a fejét Ocean. – Nincs szex, nem igaz?

– Ühm... De nem kasztráltalak, nem igaz?

– Mire célzol?

– Na, mire? – kérdezett vissza a lány kajánul vigyorogva, ahogy kikapcsolta a melltartóját is. A melleibe markolt, nagyon élvezte, hogy végre szabadok, Ocean a levegőbe harapott, ahogy bámulta őt. A nadrágja eleje pedig árulkodón dudorodott. Grielle a férfi combjára simította a talpát és lassan feltolta egészen a dudorodásig, Ocean levegőért kapva nyögött fel, elkapta Grielle bokáját, jobban odanyomta.

Grielle vigyorogva harapta a saját ajkát, visszahúzta a lábát, és addigra Ocean kibontotta a nadrágja elejét, a merevedése szinte kiugrott a cipzár mögül, és a férfi habozás nélkül markolt rá. Nagyon is tudta, hogy mit akar Grielle látni és végignézni, ő pedig mit is tehetne, amikor egy majdnem meztelen lány legelteti rajta a szemét? Megadja neki, amit akar.

Grielle a közeledő hajnal ellenére is éberen feküdt a hátán. Hallgatta a motel és a város korai zajait, a kattogó minihűtőt, nézte a folyton pörgő ventilátort a plafonon. Ocean mellette feküdt a hasán, feje alá hajtogatva nagy, tetovált karjait, mélyen aludt.

Eddig nem is aludtak egymás mellett.

Grielle nem akart vele aludni, nem akart vele szexelni se, még csak csókolózni se, habár az tisztán látszott, hogy a napok elteltével Oceannek erről egészen más véleménye alakult ki. Grielle túl szabad mozgást hagyott a tetoválásnak, a mágiának, mely utat talált Ocean vágyaiban. A kapcsolatok néha önálló életre kelnek, tetoválás ide, varázslat oda, mondta Ocean.

És ő igazán szeret szerelmes és vágyakozó lenni, ő nem testőre és barátja a nőknek, ő mindig, mindenkiben a szerelmet keresi és találja meg.

De ez nem teljesedhetett be, Grielle képtelen lett volna rá.

Mert nem lett volna fair Kiannel szemben.

De az se kevésbé az, amit Oceannel játszik.

Kian...

A férfi hívta egyszer, nem vette föl, hagyott egyetlen hangpostát neki, de nem hallgatta meg, kitörölte, és aztán kapott egyetlen üzenetet. Elővette a telefonját, újra elolvasta.

Tudom, hogy részegek voltunk, tudom, hogy kétségbeestünk, tudom, hogy nem úgy és nem azt akartad hallani, amit mondtam, és tudom, hogy ha nem lettünk volna annyira szarkészek, akkor te se mondod azt. Tudom, de nem sajnálom, mert a legboldogabb emberré tettél a világon.

Grielle felkelt, felöltözött, telefonált.

Kifejezetten sokáig csöngött a fülén a telefon, és végül elment a bátorsága, megrázta a fejét, bontotta a vonalat, mielőtt felvették volna. Már egészen világosodott. Ocean még mindig mélyen, alkoholmámorban aludt, fel se rezzent, ahogy Grielle sietve összekapkodta a dolgait és halkan kiment a szobából.

Grielle mély levegőt vett a hűs hajnalban, kicsit mindene remegett. Sokkal idegesebb és izgatottabb volt, mint amikor Ocean mögé pattant a motorra majdnem egy hete. Most tényleg egyedül lesz, senkit nem kell magával rángatnia a kalandjaiba és kiderül... mire is megy egymaga, ha nincs mögötte egy dúsgazdag háttér, egy üzleti érdekek mentén elrendezett házassági alku, ami tündérmesésen szerelemmé változott, illetve a valódi mágikus támasztól is megszabadul, akire mindent rá akart kenni.

Futva szaladt ki az út mellé, elindult a szélén, és erősen lihegett. A forgalom gyér volt, néhány autó elhaladt mellette, valaki rádudált, de nem foglalkozott ezekkel. Mikor végre megnyugodott a hűvös hajnalban, megállt a szalagkorlát mellett, ahol könnyű leállni.

Körülötte megszínesedett a világ, a sárga, homokos földről felszáradt a harmat, a nap szikrázóan sütött már most és a forgalom is megélénkült, motorosok, furgonok hajtottak el mellette. Kitette a hüvelykujját.