Crysler megmozgatta az ujjait, mivel csak azokat volt képes. A székhez volt kötözve vastag, műanyag gyorskötőzővel, ami már most vágta a csuklóját. Épp a bokáját is a széklábhoz kötözte az egyik öltönyös marcona, nyilván csak azután került sor erre, hogy ő rugdosódni kezdett és érzékeny ponton találta el a fürdőköpenyes Aident.

A férfi azóta a fotelben heverészett és egy jeges pohár whiskyvel csillapította a fájdalmait. Továbbra is fürdőköpenyben. Crysler dühösen fújtatott, a köpeny hanyagul szétnyílt a férfi tetovált, izmos mellkasán. A bámészból az zökkentette ki, hogy megérezte az öltönyös marcona kezét a combja belső felén, szemérmetlenül közel a bugyijához, haragtól vörös arccal meredt le a fickó öntelt vigyorába.

Nem bővelkedett fegyverekben, hogy visszariassza a marconát, de szerette volna kifejezni nemtetszését. Szemen köpte, úrilányosan.

Aiden a hangosan csattanó pofon és Crysler éles sikkantására talpra ugrott.

A másik marcona az ablaknál pisztolyt rántott. Aiden hozzávágta az üres poharat, hogy higgadjon le, majd a pofozkodóhoz ment, megragadta a nyakát. Belepréselte a fejét a szőnyegbe, épp azon bokák elé, amiket megkötözött az előbb.

– Mi a szar volt ez?

– Szemen köpött a ringyód!

– Azt hitte, majd csak hagyom neki, hogy a bugyimba matasson! – sziszegte Crysler.

Aiden ingerülten nézett fel a lányra, akinek az arcán ott vöröslött a tenyérlenyomat. Aiden felcibálta a földről a manusát. – Örülj, hogy nem savat köp. Ha még egyszer hozzáérsz, én csinálok belőled hamburgerhúst. Eszednél vagy, hogy egy megkötözött nőt molesztálsz, pofozgatsz, ringyózol? Az én nőmet!? Mindjárt én lövöm szét a fejed!

Crysler idegenkedve fintorgott.

– Az ember nem szokta megkötöztetni a nőjét a testőreivel.

– Tegyünk rá szájpecket, és akkor biztosan nem fog köpni, harapni, beszélni! – ajánlotta az ablaknál álló marcona. – Már most idegesít.

– Inkább töltsd újra a poharam, azért vágtam hozzád. Senkit nem érdekel, hogy téged mi idegesít, Rick! – mordult Aiden. – És nem kussoltatjuk el, mert az akarom – itt a szék karfájára támaszkodott és Crysler fölé hajolt, a vigyora széles és viperás volt -, hogy beszéljen.

Crysler legszívesebben beleolvadt volna a székbe, hogy eltűnjön innen, ebből a helyzetből, Aiden perzselően kék tekintete elől. Csendesen szuszogott inkább, mire a férfi ragadozó vigyora mosollyá enyhült, elhajolt tőle, és kedélyesen megbökte a lány állát. – A duzzogó kislány nem áll jól neked.

– Pedig nem színészkedem, tényleg duzzogok – mordult Crysler önérzetesen, duzzogva.

A férfi szeme veszélyesen megkeményedett.

– Belefáradtam a játékokba, Graves. Beszélj.

Crysler szeme nagyra nyílt a csodálkozástól. Egyszer se mondta a férfinak, hogy mi a vezetékneve, nyilván azért, mert féltette az írháját és nem volt tízemeletes hülye. Hát. Ennyit erről.

– Honnan tudod, hogy...

Aiden ciccentve lépett odébb, elvette Rick-marcona kezéből az új pohár whiskyt. Rick a lányra nézett, figyelmeztetően a csípőjén lógó pisztolyt mutatta neki. – Amikor ilyen hülyék, akkor pár pofontól megokosodnak...– jegyezte meg a testőr.

Aiden összevont szemöldökkel meredt rá. – Mi a franc nem világos azon, hogy nem érsz hozzá?

– De láthatóan nem hat rá az értelmes szó, sík hülye a tyúk!

– Mivel nem beszéltek semmi értelmeset – szót közbe Crysler. – Semmi logikus nem hagyta el a szátokat, mióta ide vagyok kötözve!

– Tudjuk, hogy te vagy Junior húga, ne legyél már hülye! – ugatta a másik, taperolós fazon.

– Junior!? – kérdezett vissza Crysler direkt hülyén. – Milyen Junior? Kinek a Juniora?

Aiden csak a szemét forgatta, visszaült a fotelbe, elhanyatlott, mint egy szoborszép manöken, a fürdőköpenye ismét szétnyílt, feltárva a pazar testet mögötte. A taperolós és Rick vöröslöttek a dühtől.

– Theodore Graves! Theodore Graves! – üvöltötték.

– Ki? Graves? A szenátor!? – pillogott Crysler.

– A szenátor fia!

– Úgy nézek ki, mint egy fiú, mint egy szenátor!? Én lány vagyok, nem látsz!? – háborgott Crysler.

A két testőr egyszerre rántott fegyvert, Aiden a jeget vágta a poharából a testőreihez. – Fegyvert eltenni! Faszfejek. Rick, vissza az ablakhoz, Domikám, te pedig egészen hátrálj vissza a bejárati ajtóhoz. Elegem van belőled.

– Tök hülye testőreid vannak – jegyezte meg Crysler. – Azt hiszik, hogy valami szenátor vagyok.

Aiden tűnődön nézett a lányra.

– Ha valóban annyira okos lennél, mint azt hiszed magadról, nagyon kéne félned.

Crysler nagyon félt, rettegett, az ujjai remegtek, de ezt Aiden nem láthatta onnan. A félelem és a hisztérikusság kényszerítette arra, hogy hülyeségeket beszéljen. Időt akart nyerni, nem értett semmit, félt, rettenetesen félt, de ezt nem akarta mutatni magáról, viszont nem tudta, hogy mennyi önuralma van. Sose volt még ilyen helyzetben.

Aiden a bátyja miatt kötözte ki, a bátyja a helyettes főügyész. Nagyon szaporán teszi rács mögé a bűnözőket, nem titkolt célja Aident is lelakatolni kétszáz évre.

– Nos, ha te nem beszélsz a bátyádról, beszélek én, hátha az megtöri a jeget. Az ifjabb Theodore kényelmetlenül sokat liheg a nyakamban, bár nem személyesen, mert az már derogál neki, hanem a zsaruit, nyomozóit, ügynökeit küldözgeti rám. Irtózom ezen típusoktól, irtva is vannak. Ám most meglepett. Valóban nagyon elszánt és ambiciózus fickó lehet a testvéred, ha ezúttal képes volt egyenesen téged küldeni, hátha erre a csalira ráharapok – biccentett Aiden elismerően. – Haraptam is, de nem úgy, ahogy ő gondolta.

Crysler összepréselte az ajkait, nagyon gondolkozott. Aiden megmosolyogta.

– Hagyok időt, hogy feldolgozd és kigondold, mi lesz a válaszod. Szerencsére azt már tudjuk, hogy nem vagy bedrótozva – vigyorodott el a férfi. – Visszatérve Gravesre, azon kívül, hogy meglepett a húzása, amivel belevont a játszmájába, elképeszt az ostobasága. Talán azt feltételezte, hogy én nem vagyok tisztában az ő családjával, nincs-e meg azoknak a listája, akikkel potenciálisan zsarolhatnánk őt? Amatőr lépés volt, nagyon amatőr.

Crysler több minden miatt is gyanakodva méregette a férfit.

– Aiden – szólt közbe. – Csak nem olvastál mostanában erotikus maffiaregényt?

A megzavart férfi bámult, és Crysler lemondóan sóhajtott. – Sejthettem volna. Az olvasottságodat ezek szerint ezek a bűnszar ponyvák jelentik?

Rick idegesen káromkodott. – Szórakozik velünk – vetette oda.

– Teljes erőbedobással – bólintott Crysler.

– Folytasd csak – intette Rick. – És darabokban kezdünk téged visszaküldeni a bátyádnak.

Crysler a fickóra bámult, elsápadt, azonnal kifutott a szín az arcából, már semennyire se tudta visszatartani a rettegését ezek hallatán. Össze-vissza habogott, rázta a fejét, levegőért kapkodott, a férfiak érdeklődve figyelték az összeomlását: Rick vigyorogva, önelégülten, Aiden mindinkább zavartan, komoran.

– Én... én... Én nem! Theóval tavaly hálaadás óta nem találkoztam, nem is beszéltem, rühell engem! – fakadt ki, érezte, hogy ég a szeme a könnyektől. – Le se tojná, ha velem történne valami!

– Egy levágott ujjacska azért mindenkit megráz! – vont vállat Rick. – Egy pillanatra se hidd, hogy bevesszük a szövegedet vagy a műsírást! Ha meg tovább baszakszol velünk, lepuffantalak.

Crysler a férfira bámult, a sokk miatt teljesen lemerevedett, aztán segélykérőn a whiskyző, fürdőköpenyes Aidenre meresztette a szemét. A férfi közönyös, kemény, kék tekintettel figyelte őt, várva a válaszát, és Crysler lehorgadt fejjel dőlt előre, hogy a haja elrejtse a könnyeit.

– Beszélj már, te lány – korholta Aiden. – Egész nap járt a szád. Mit akart veled elérni Graves?

– Jaj, ti legalább akkora hülyék vagytok, mint én – hüppögte Crysler. – Semmit, nem küldött a nyakadra, magamtól ugrottam oda, ha nem tűnt volna föl, te barom... Te meg csak azért randiztál velem, hogy a bátyámhoz férkőzz. Nincsenek bajaid a nemi identitásoddal?

– Buzizásért már illik pofozni! – bődült el az ajtónál toporgó, nagyon ideges Domika.

Aiden idegesen kocogtatta a jégkockákat a pohárban, a rémülten ziháló lányt figyelte, aki mindent és mindenkit hibáztatott iszonyú hülye balsorsáért, amibe sodródott: főleg Marine-t, de elsősorban Oceant.

Két nappal korábban

A világ legunalmasabb vasárnap délutánja volt. Augusztusi forróság, amikor kint még túl meleg van ahhoz, hogy elmenjen az ember bárhová is. Crysler is otthon volt, dobozból ette a fagyit, bugyiban, melltartóban, Ocean egy szál boxerben pihegett az ölén. Azt latolgatták, hogy csináljanak-e valamit, amint lemegy a nap és elviselhetőre hűl az idő. Elmenjenek kajálni? Inni? Mozi?

– Ez már randi-szerű – figyelmeztette őt Ocean kajánul, és belemarkolt a lány combjába. – Vigyázz, mert veszélyes vizekre indulsz.

– Mire vigyázzak, nem jössz velem akkor – rántotta meg a vállát Crysler, letette a dohányzóasztalra a fagyis dobozt, felkapta a cigijét, rágyújtott, majd kimondta:

– Esetleg levághatom a hajadat.

Csönd volt, Ocean nem válaszolt, hanem kis idő múlva felült. Fekete, mindent elnyelő bogárszeme volt, Crysler nem szeretett a szemébe nézni pont ezért. Megnyerő, jóképű vonások, vastag szemöldökkel, az állán, ajka felett rövid, hetyke fekete szakáll.

– Mi bajod a hajammal?

– Nincs vele bajom – rázta a fejét Crysler, kifújta a füstöt. Ocean szigorúan meredt rá.

– Unom a hazudozásokat. Miért akarod levágni?

– Mert hosszú – sóhajtott Crysler unottan. – És én nem bírom a hosszúhajú pasikat.

Ocean a hajához ért, pedig épp le se volt engedve, az arca előtt szabadult el pár tincs. Nem volt különösen hosszú, alig lapockáig ért, hullámos volt, fekete; a meleg miatt kötözte össze a tarkóján.

– Túl vagyunk azon a részen, hogy a kedvedért változtassak a külsőmön – jegyezte meg hűvösen.

– Vagy bármin – mordult Crysler.

Ocean lelökte a lány lábát az öléből, felállt, a ruhái után kutatott, az orra alatt azt sziszegve, hogy ezt nem hiszi el. Crysler gyűlő haraggal figyelte. – Elmész? Egy hajvágás miatt? Ez most komoly?

– Rohadtul te akartad, hogy önmagam legyek, és amint ez megtörtént, te abban a pilllanatban változtattál volna meg – rázta a fejét Ocean.

– Az csak haj – horkant Crysler. – Majd megnő újra.

Ocean felrántotta magára a farmert, hidegen felnevetett. – Annyi ideig nem maradok melletted, hogy visszanőhessen.

Crysler elnyomta a cigit, felállt, megragadta az inget, amit Ocean annyira keresett.

– Szóval már szakítunk is, két hetet se bírsz? Meglepően kiábrándító vagy...

Ocean szeme sötét szikrákat hányt, ahogy odamasírozott elé és fölébe tornyosult magas, szálkás termetével. Bizonyára izmos volt, azonban korántsem dudorodtak azok az izmok annyira, hogy Crysler elégedett legyen vele. Ocean rámarkolt az ingre, de Crysler nem eresztette.

– Én a részemről betartom a varázs szabályait, Crysler. Mi mást is tehetnék – horkant a férfi. – Te meg mást se csinálsz, csak utálkozol, amíg meg nem duglak. Most is ez lenne a célod? Addig dühíteni, hogy keféljünk? Nem unod már, hogy az egyetlen módja ennek, hogy dühödt vágyat keltesz bennem, magadban, hogy már más utat ne lássak a folytonos háborgásod és panaszkodásod elhallgattatására, csak szexet? Mert addig legalább szűnik ez a mérhetetlen...

Crysler lábujjhegyre állt, hevesen megharapta a férfi ajkát. Ocean belemarkolt a hajába, visszacsókolta, bár dühösen káromkodott, amikor levegőt vettek. Visszadőltek a kanapéra, és addig Ocean fel se kelt róla, amíg Crysler el nem élvezett. De csak Crysler.

– Én lelépek, pár napig látni se akarlak – mordult a férfi, és magára öltötte a vékony, törtfehér vászoninget. Zilált kontyával nem törődött. Crysler úgy érezte, menten felrobban.

– Ez most komoly? Te most itt hagysz így, hogy el se mentél...?

– Inkább kéküljön el és sorvadjon le a herém, minthogy beléd élvezzek – mordult vissza Ocean. Crysler szeme hatalmasra tágult. Aztán üvöltött.

Ocean kicsivel később a dühtől, a hátát tépő fájdalomtól vakon, félig veszetten az indulataitól rongyolt le a lépcsőn. Minél gyorsabban minél messzebb akart kerülni ettől a veszett hárpiától. A szemgolyója mögött lüktetett az egész feje, az agya valósággal pulzált a fájdalomtól. A lépcsőfordulóban elsöpört valakit.

Meg kellett kapaszkodnia a korlátban, olyan görcs tépett a gerincébe, és odapillantás nélkül is tudta, hogy Marine-ba sikerült belegyalogolnia. Vagy inkább átrobogni rajta.

Marine a lépcső tetején állt meg, onnan nézett rá vissza, ő meg szerencsétlenül görnyedezett a lépcsőfordulóban odalent, izzadtan kapaszkodott a korlátban, hogy ne omoljon össze. Valósággal csillagokat látott. – Bocs...

– Megint veszekedtetek – jelentette ki Marine.

Ocean lélegezni igyekezett, nagy levegőt vett, próbálta ellélegezni a görcs és fájdalom nagy részét.

– Miért marjátok egymást ennyit, ha így fáj? Most én se mehetek így fel hozzá – csóválta a fejét Marine. – Kibírhatatlanná teszed.

– Kösz. Szerintem önmagától az – horkantott Ocean, és végre ki tudott egyenesedni.

Marine keresztbe fonta maga előtt a karját, szigorúan és tűnődön nézett le rá a lépcső tetejéről. Virágos háremnadrágot viselt, egyszerű, világos trikóval, lábán egyszerű, pántokból álló sarut, haját feltűzte, kendőt is kötött bele pántnak, hogy visszafogja a tincseket. Ocean fújtatva szedte a levegőt, és Marine nyelt egy nagyot, kipirult egyszeriben, mintha a fejébe rohant volna a meleg.

– Most épp mi volt?

Ocean a szétcsúszott hajához kapott, valósággal kicibálta belőle a gumit, ami eddig valahogy tartotta a haját, ám így minden elszabadult, a hullámos, sötét tincsek viharosan tekeregtek az arca körül.

– Ugyanaz a rohadt lemez, mint mindig. Crysler kifejezte elégedetlenségét a szolgáltatásaimmal kapcsolatban, és sérelmezi, hogy nem élhet garanciával, nincs csere, módosítgatás, de legjobban azt rühelli, hogy vagyok olyan, amilyen – dühöngött a férfi, hajába túrva, és Marine lejjebb lépett pár lépcsőfokot. – Nem szőke, nem kék szemű, nem izomkolosszus.

– Gondolom, a péniszed se berreg.

– De lökött vagy – nevetett fel Ocean rekedten. – Nyilván az is baj. Elárulok valamit – pillantott fel Marine-ra –, de ígérd meg, hogy nem adod tovább. – Meg se várta a lány válaszát. – Imádom magamat, mármint csoda egy érzés, hogy végre én ÉN vagyok, kívül-belül. Ilyesmi velem még sose fordult elő, senki nem volt arra kíváncsi, mi van a varázslat mögött...

– Átok – javította ki őt Marine.

– Jó, akkor átok mögött. Az elején térdremegősen hálás voltam, amíg persze Crysler belém nem mart és mar azóta is, és szétzaklat az összes beszólásával, ami a külsőmet érinti, mintha lenne hozzá joga.

– Úgy érzi, hogy joga is van rá, hiszen tőle kaptad ezt a nagy kegyet – intett Marine. Ocean hunyorogva szemlélte őt. – Csöndesedj, fésülködj meg, szteroidozd magad, és minden rendben lesz.

Ocean úgy döntött, hogy meg se hallja őt inkább, és Marine kedélyesen elmosolyodott ezen.

– Az a baj, hogy ez a visszakapott én nagyon temporális, nem tart örökké, és mégis, úgy akarok élni, hogy örökké tartson... Az egóm életösztöne teljesen túl van pörögve, amit Crysler teljesen önhibáján kívül feltámasztott bennem. Eszemben sincs megváltozni, belevágni a hajamba, kívánni őt, amikor nem is. És rühelli, gyűlöli.

– Ühüm, én is utálnám, ha az élő gumipasimról kiderülne, hogy van saját gondolata, véleménye, lelke. Ha még ráadásul kiderülne, hogy ez kanyarba sincs az én ízlésemmel és meggyőződésemmel, pfff. Nem tennéd zsebre a méregfogamat – csóválta a fejét Marine.

– Jól szórakozol.

– Ráadásul igazam is van.

Ocean a lányt nézte, majd a farzsebéből előhúzott egy kocsikulcsot. – Hazavinnél?

Marine csak kérdőn felvonta a szemöldökét, majd meglátta, hogy milyen embléma villog a kulcstartón, és nem érdekelték kérdések vagy válaszok.

A betonszürke Aston Martin valósággal szétbizsergette őt a sajnálatosan rövid út alatt a belvárosi toronyházig. Ocean intett neki, hogy csak a ház előtt álljon le, ne menjen a mélygarázsba, aztán hátravetette a fejét az ülésen és lehunyt szemmel lélegzett picit.

Marine elragadtatva simogatta a kormány fényesre lakkozott mahagóniját.

– Apámnak szerelőműhelye volt a házunk alatt, mindig felszivárgott az olaj– és benzinszag. Belőle is ez a szag áradt, és imádtam, mert finomabb volt, mint az alkoholbűz vagy a cigiszag. Sose értettem őt. Mindig odahordták neki a pöpecül kinéző járgányokat, ő meg szétszedte őket. Darabokra. Teljes csonkolás, mindig sírtam. Utáltam azokat a kibelezett kocsivázakat, amiket ilyenkor hagyott maga után és azok általában hetekig még a hátsó kertben kísértettek. Rozsdásodtak, nyikorogtak, benőtte őket a gaz. Jónéhányra kövekből, termésekből szélcsengőt aggattam, mert azt hittem, az elűzi a rossz szellemeket a házból. Nem űzte, az alkoholszag végül legyűrte a benzint, szétmérgezett mindent.

– Ne beszélj tovább, mert belehalok – sóhajtott Ocean elgyötörten.

Marine elhallgatott, nem is nézett Oceanre. A férfi végül vett egy mély levegőt, kinyitotta az ajtót, félig már ki is szállt belőle. – Ne haragudj, képtelen vagyok tovább... – mondta halkan.

– Nem haragszom – mondta Marine üres hangon. – Hé, és a kocsi!? – szólt utána azért, amikor Ocean rávágta az ajtót. Kihajolt utána. – Ocean!

– Tartsd meg, vidd el, nem érdekel! – legyintett ő vissza se nézve, és a fejét dörzsölve, görnyedten a bejárathoz támolygott, ahol elnyelte őt a fotocellás ajtó.

Marine visszahuppant az ülésre. Megbántottan felbőgette az Aston Martin motorját és elporzott. Akkor szétautózza a csalódottságát.

Crysler a Molyban ült, előtte Rena és Annie kuncogott össze valamin. Ocean viharos távozása után azonnal eldöntötte, hogy innia, buliznia kell. A mindig partner Cassidy csak telefonon lehülyézte, amúgy támogatólag elküldte őt a fenébe. Grielle jelezte, hogy kiszedték belőle az utolsó varrást is, Kiannal San Diegoig meg se állnak, valószínűleg halaszt egy évet az egyetemen, rá csak virtuálisan számítsanak.

– Jaj, ne legyél ilyen – rázta a fejét Rena. – Van ilyen, simán elszúrható az álompasi is.

– Nem, nem érted! – reccsent rá Crysler. – Ő valójában nem álompasi, ez a baj!

– Pf, hát még rajtam kellett röhögni Barbieri miatt, igaz? – jegyezte meg Annie, akiben volt már némi adag alkohol. – Milyenre varázsoltad, te mit olvastál?

– Olyanra varázsolta, amilyen – érkezett meg Marine, nagyot sóhajtva. – Kutyameleg van...!

– Ne is mondd, megbolondulok – jajdult Rena. – Szia, de jó látni végre!

– Crysler írta, hogy sürgős, életbevágó és ilyenek, pont ráérek.

– Csak Ocean miatt van kiborulva. Mi az, hogy olyanra varázsolta, amilyen?

Marine megeresztett egy mosolyt, aztán Cryslerre nézett. – Crysler kapott egy sztrókot, és úgy döntött, kedves lesz: Ocean legyen önmaga, kívül-belül. Csak Crysler szamaritánus lendülete nem tartott túl sokáig.

– Hahaha, szerintem ne dumálj, amíg ingyen lakhatsz nálam!

– Ne izgulj, azon vagyok, hogy találjak egy lakást, mire Cassidy visszajön. Ha ez hamarabb lesz, mindketten fellélegezhetünk.

A hőség ellenére érezhetően fagyosodott a hangulat az asztalnál.

Annie és Rena megilletődötten pislogott a két lányra, majd Annie megköszörülte a torkát.

– Szóval, Ocean nem álompasi... Van róla fotód? – kérdezte Cryslert.

– Van. Cassynek mutattam – mordult Crysler mérgesen, és a lányok elé csúsztatta a telefonját, akik kíváncsian hajoltak fölé. Rena halkan sóhajtott, Annie pedig úgy nézett Cryslerre, mintha hülye lenne. Crysler észrevette a reakciókat, visszavette a telefont, elrakta. – Nem az én csésze teám, na és?

– Ha ezt tudom... – csóválta a fejét Rena.

– Ha sokkal többet tudsz, kissé kímélhetted volna őt – jegyezte meg Marine. – Nyilván neked is megvolt erre a lehetőséged, de meg se fordult a fejedben.

– Jaj, ugyan már, hát... – vörösödött el Rena. – Ez csak egyszeri játék és szórakozás volt, senkinek nem esett baja...

Marine úgy nézett rá, mint aki azt fontolgatja, hogy felpofozza őt.

– De okos vagy hirtelen – csattant Crysler idegesen. – Hónapokig el se hitted, most meg töröd a pálcát a fejünk felett.

Marine hűvösen hunyorgott rá. – Fizikai fájdalmai vannak. Ez nem az én ítéletem, ez tény. Bármit is tettetek vele, az kifordult önmagából, és azt az elátkozott férfit gyötritek vele, akiről azt hiszitek, hogy álompasi. Nem az. Egy szerencsétlen ember, ezt már megbeszéltük, nem igaz? Megbeszéltük azt is, hogy nem baszakodsz ezzel az átokkal, aztán itt tartunk. Én csak ezt ítélem el, de szakadékmélyen... Majd idecsődítesz minket, hogy elidd velünk a csalódottságodat. Vagy mit vársz? Tanácsot? Párterápiát? Mintha bármelyik hatna rád. Mintha bárkire hallgatnál.

Crysler kapkodó mozdulatokkal cigire gyújtott.

– Szerintem vitatkozhatunk azon, hogy kivel volt neki rosszabb. Grielle miatt leállt a szíve, azt tudod? – kérdezte mérgesen.

– Jesszusom – sóhajtott Annie. – Tényleg ezért vagyunk itt? Vagy próbálunk valami jobb megoldást találni? Legutóbb bejött, mindent sikerült helyrehoznom, és épp te adtad a tanácsot: szakítsunk! Lám, megoldotta egyből az ő migrénjét, az én szüzességemet és még jó vége is lett!

– Még csak két hete vagyok vele.

– De hát nem is szereted – rázta a fejét Rena.

– Kifelejted a fenomenális szexet! – emelte fel az ujját Crysler. – Akár naponta többször.

Marine megkapta a koktélját, agresszíven megszívta a szívószálat.

– Kinek kell a szerelem – dohogott tovább Crysler.

Annie kissé oldalra billentette a fejét, zavartan nevetett. – Hát neki.

Crysler csodálkozva bámult vissza rá, azonnal elvörösödött.