Cassidy Harper egy vad hördüléssel rúgta fel a jegyzeteit. Majd rájött, hogy a papírhalommal az öngyújtója is elrepült, pedig a cigit már rég a szájába dugta. A Vizsga pontosan hat óra múlva kezdődik. Alig tud valamit, az is egyenlő a semmivel, mert úgyse az lesz a vizsgakérdés, amit ő tud. És most meg elvesztette az öngyújtóját.

Nem volt türelme megkeresni, akkor hozzá kellett volna érnie a szociológia tételekhez. Gusztusa nem volt. Az ágy másik oldalán fekvő lányhoz fordult. Crysler, lakótársa és legjobb barátnéja aludt ott, fején egy vastag könyvvel.

Cassidy átkutatta a zsebét, a pink és fekete csíkos hajú lány ruhában, tanulás közben aludt el. A zsebében talált egy öngyújtót, kapkodva gyújtott rá, aztán felrázta Cryslert.

– Mi a halál az a tudásszociológia-kutatás?!

– Míg az amerikai kutatás elsősorban a közvéleménnyel, a tömeghiedelmekkel, a „népi kultúrának" nevezett jelenséggel foglalkozik, addig az európai változat középpontjában ezoterikusabb tanok állnak: azok a bonyolult tudásrendszerek, amelyek a népi kultúrába átkerülve átalakulnak, és gyakran torzulnak.

– Ezt meg honnan tudod?

– Csak ezt tudom. Szinte. Kérdezz még.

Cassidy nem kérdezett. Crysler csak megjátszotta, hogy hülye. Sajnos neki nem adatott meg ez a luxus, a kisujjamból-szoptam-a-szociológia-tudásom nevű. Cryslert ismerve, a szoptam dolog nem is csak képletes. Mentségére legyen: ha le is feküdt a professzorral, nem a jegyért tette. – Leszögeztem, hogy nem ötös kell. Csak a farkát akarom, így, megmondtam a képébe.

– És?

– Az íróasztal. Aztán a kocsija. Este meg nála, mert a nője üzleti úton volt.

– Ééés?

– Baszott jó volt, mert Gellehen formában tartja ötvenes habtestét, csak aztán beszélgetni akart és borozni, miközben a feleségéről rinyált. Jézus, hát ki vagyok én, hogy érdekeljen? – fanyalgott az élmény után Crysler.

Cassidy is elfeküdt az ágyon, kezdte feladni. Talán egy kettesnyit össze tud kaparni. De ha megbukik... Crysler közben lesöpörte magáról a könyvet, beletúrt rózsaszín-fekete hajába, és kábán cigire gyújtott. Csöndben pöfékeltek a másik mellett. Hallották, hogy valahol fölöttük valaki pornót néz.

– Sajnálom őt – mondta Crysler. – Hajnali négykor még pornózik... Ki lakik fölötted? Meglátogathatom?

– Négy csaj. És nincs tévéjük.

Crysler megvetően fintorgott, majd érdeklődőn pislogott a plafonra. – Viszont, ha nem pornót néznek... Ej, ideje lenne lányokat is kipróbálnom, lehet, hogy felmegyek. G.O. tegnap kidobott. Nem a „csaja" miatt. A haverjai szerint egy hülye kurva vagyok, és rossz fényt vetek az imidzsére. Faszság. Nem vagyok hülye, Marine után enyém a legjobb átlag az évfolyamon!

– És miért csak most mondod?

Crysler megrántotta a vállát. – Nem volt kedvem róla beszélni. De Ocean milyen, így két hét után? Nem unod még?

– Alig találkozunk, a vizsgák miatt. Ha talizunk, az jó. Jókat dugunk.

– De... nem ilyen nyálverő, mint Emily meg Rena változata, igaz?

Cassidy arcán széles vigyor terült el, de nem válaszolt.

– De nem is olyan, mint Ex-Arthur, igaz? Várj – nyögött Crysler, ahogy meglátta Cassidy arcát. – Egy bunkó fasz?

– Nem. Jó fej – zárta le Cassidy röviden.

– Az Exre is ezt mondtad, miközben mindenki tudta, hogy bunkó. Jaj, Cass, miért nem tudsz egy normális pasit csinálni, ha már lehet?

– Bakker, még nem is ismered. Inkább aludjunk egy kicsit! – Átnyúlt Crysler fölött, lekapcsolta a szobát bevilágító lámpát, aztán a párnára ejtette a fejét, és úgy maradt.

Cassidy vacogva jött ki a teremből, Crysler pedig sápadtan megragadta a vállát, és gyorsan leültette. – Megvan?

A szőke lány nyöszörgött, de végül bólintott. – De kinyírt érte.

– Az a szerencséd, hogy előtted voltam és jó kedvet csináltam neki – sóhajtott Crysler. – Menjünk inni egy sört.

Mikor kiértek az épületből egyszerre gyújtottak rá, Cassidy láthatóan jobban volt, sugárzó mosollyal nézett körbe. – Vége! És nem húztak meg, még Gallahan se, pedig...

– Ott van Grielle és Marine! – bökött a kapu felé Crysler. A két lány lassan, kábán botorkált ki az épületből, láthatóan pocsékul néztek ki. Grielle szeme alatt fekete csík volt, lekönnyezhette a sminkjét. Cassidy intett nekik, mire feléjük vonszolták magukat. – Mi van...

– Meghúzott – nyögte Grielle elveszetten, és zilált, sötét hajába túrt. – Az egész csoportot meghúzta. Mert az orvosisokkal együtt vagyunk, és hogy ilyen tudással nem menthetünk életet... Erre Marine azt mondta neki, hogy ő nem akar életet menteni, csak érdekli a pszichológia és kell hozzá az anatómia... És Murheart begőzölt.

– Még jó, hogy már eleve mindenkit megbuktatott, különben Marine-ra foghatnátok – mondta az együtt érző, vigyorgó Crysler.

– Menjünk inni – nyögött Grielle. – Masszívan be akarok állni, hogy ezt kiheverjem.

– Ez az esti terv – bólintott Cassidy, miközben tárcsázott és a fülén volt a telefon. – Marine? Jól vagy, benne vagy?

A lányok türelmesen figyelték Marine kifejezéstelen arcát. Grielle megfogta a vállát. – Azóta ilyen, mióta Murheart üvöltözni kezdett.

Cassidy sajnálkozón biggyesztette a száját, de aztán kivirult az arca, a telefonjára végre válaszoltak. – Helló, bébi! Sikerült, átmentem!

– Mi? Miről dumálsz? – morrant egy férfihang. – Épp edzek, mondtam, hogy ne hívj edzés közben.

– Én meg mondtam, hogy életem legfontosabb vizsgája lesz ma – pattogott Cassidy mérgesen, és elfordult a lányoktól. Crysler a szemét forgatta, és Grielle kérdő tekintetét látva csak annyit mondott:

– Ocean. Csinált belőle egy Arthurt.

Grielle kizökkent a vizsga utáni kábulatból, elcsodálkozott. – Tényleg mazochista a női nem.

Cassidy közben lezavart egy rövid veszekedést mellettük, az arca vörös volt, majd megenyhülten sóhajtott. Ocean finoman búgott a fülébe.

– Átmegyek hozzád edzés után, és kiengesztellek. Küldd el Cryslert, hogy csak mi legyünk, és nagyon jó lesz...

– Édes vagy, de ma a csajokkal iszunk.

– Ne már, bébi. Hiányzol.

– Hát, hozd a haverjaid és csatlakozzatok. Dumálunk egy kicsit...

Ocean a szavába vágott. – Rohadtul nem akarok dumálni.

– De bunkó vagy! – csattant fel Cassidy, és lecsapta a telefont. A lányok megbámulták, még Marine szemében is felcsillant az érdeklődés. – Ez egy fasz, egy nagy farok, egy pöcsfejű farok!

– Micsoda érzékletes metafora – dünnyögte Marine.

– Bulizunk, nem csak iszunk – mérgelődött Cassidy. Crysler a szemét forgatta. – És a szemét még csak vissza se hív!

– Mit vársz egy Arthur-másolattól?! – csattant fel Crysler. – Na, szedjük össze magunkat, és hétkor találkozzunk a Molyban. Marine, te gyere velünk szépen, túl zombi vagy ahhoz, hogy elengedjelek egyedül bárhová is.

– Ocean nem Arthur, már mondtam!

– Túl gyakori ez a név mostanában – dünnyögött Marine, de egyikük se foglalkozott vele.

Cassidy szűk farmert vett fel, magassarkú szandált és egy olyan rafinált blúzt, amiben gyönyörű volt a dekoltázsa. Marine mellette öltözött, kapott tőlük egy alkalomhoz illő felsőt. – Pontosan mikor mondtam, hogy én bulizni megyek veletek?

– Pontosan akkor, amikor mondtad, hogy nem iszol és kocsival viszel minket – mondta Crysler, és beleivott az energia-italába. Marine rövid gondolkozás után kért egy dobozzal.

– Ez az én szar napom, nekem kéne innom.

– Nem, én vagyok a zaklatottabb – puffogott Cassidy. – Ocean még mindig nem hívott!

– És ezért leiszod magad? Szuper problémamegoldás – gratulált Marine. – Megkérdezném, hogy miért az ilyen pasik kattogtatnak meg, de tudom, hogy nincs rá elfogadható magyarázatod.

– Csak neked nem elfogadható!

– Nekem sem – mondta Crysler. – Főleg, hogy Oceant változtathatod, olyan lenne, amilyet csak szeretnél, erre kitalálsz magadnak egy Arthur-utánzatot? Mi a jó abban, ha megint úgy kezelnek, mint egy darab szart?

– Hé!

– Senkit nem lehet megváltoztatni – mondta Marine. – Ha azért szeded fel őket, mert azt hiszed, jó fiút csinálsz belőle, nagyon el vagy tévedve.

– Te fogd be a szád a szeretőiddel! – sziszegte Cassidy. Marine tekintete elsötétült, de mielőtt válaszolhatott volna, Crysler összecsapta a tenyerét.

– Induljunk!

– Engem emberszámba vesznek és törődnek velem – mondta mégis Marine. – Tartom magam annyira, hogy ezt akarjam, és tudjam, hogy ez jár! Te mit tudsz magadról, ha erre van szükséged?

– Nem értesz semmit – legyintett rá Cassidy.

A Molyban Grielle egy asztalnál várta őket, sokkal vidámabb volt már, mint délután, és örült, hogy Marine is olyan mufurc, mint mindig. Szerencsére se a kudarcos vizsgákról, se Cassidy pasijáról nem esett szó, amíg a pubban voltak. Aztán megszólalt Cassidy telefonja.

– Fel ne merd venni! – szólt rá a három lány, de Cassidy nem törődött velük.

– Szia!

– Csá, hol vagy?

– A Molyban a csajokkal. – Cassidy nem adta be rögtön a derekát, kimért maradt a hangja. Látta, hogy Marine arca elborult, és átszólt Cryslernek, hogy reméli, nem jön ide. Ő is bólintott. Grielle is.

– A haverokkal a Platinóban vagyunk, egész jó a zene. Csöröghetnénk. Dumálhatunk. Tényleg hiányzol, szükségem van rád, bébi – sóhajtott Ocean lemondóan.

– Nem is tudom...

Ocean morgott, majd megint sóhajtott. – Nézd, sajnálom a délutánit, tényleg fasz voltam...

– Igen, eléggé.

– Meg se engeded, hogy jóvá tegyem?

Cassidy megremegett ültében. – De... – lehelte.

– Ahhoz találkoznunk kell. – Ocean hangján hallatszott, hogy mosolyog. – Na, gyere ide, bébi. Ha a csajok nem akarnak jönni, mondd, hogy meghívom őket egy körre. Várlak, oké? Csók. – Ezzel a magabiztossággal letette a telefont, Cassidy pedig halkan szuszogott, majd a lányokra vigyorgott.

– Nem megyünk táncolni a Platinóba? Van egy ingyen körünk.

– Ingyen? Oké – mondta Crysler.

– Kizárt – zúgolódott Marine.

– Jó ötlet ez?

– Bocsánatot kért, olyan aranyos... Mind félreismeritek. Látjátok, hogy tud édes is lenni, nem? Sőt, ha most találkoztok vele mind meggyőződhettek róla, hogy egyáltalán nem olyan, mint Arthur és nem vagyok mazochista! Na, menjünk!

– Neked elég az, ha aranyos lesz picit és fizeti a piádat? – hörrent Marine, de Cassidy már a kabátját vette föl, és Marine-nak is odadobta a sajátját. – Ha tényleg ennyire élvezetes, ha beléd törli valaki a sáros cipőjét, következő életemben vagy olyan leszek, mint te, vagy pedig egy lábtörlő a trágyagyárban!

– Nem ér el az undokságod, a pasim édes, és kész – mosolygott Cassidy.

Marine nem tehetett semmit, átcaplattak a Platinóba. A három spicces lány szökdécselt, ő utánuk ment, és fintorogva lépett be velük a puccos divatemberekkel tömött szórakozóhelyre. Cassidy izgatottan figyelte a tömeget, először Ocean haverjait látta meg. A négy fiatal férfi a pultnál állt, csak egy–egy testrészüket mozgatták a zenére. Vagy a fejet, vagy a lábat, vagy a kezet. Cassidy odacibálta hozzájuk a barátnőit, lelkesen bemutatta őket, de Marine nem hallotta a nevüket. Ábrázatuk alapján érdemtelennek tartotta, hogy egyáltalán érdekelje.

Látta, hogy beszélgetnek, de nem hallotta, hogy miről. Az edzőteremből szabadult kanok kirakatba illően néztek ki, és az ötödik társuk szintén így nézett ki. Az érkező hím meglepte Cassidyt, hátulról ölelte át, vigyorogva csókolt a nyakába. – Bébi!

A lányok elhűlten bámultak. Az új pasi szőke volt, haja mesterkélt hanyagsággal volt beállítva, a kékes szeme ragyogott, az arca markáns és sima volt. A mosolya ragadozószerű. Crysler megragadta Marine karját. – Tiszta Arthur! Ez beteges!

Igen, ezért volt meghökkentő. A pasas kiköpött Arthur. Az az Arthur, aki miatt Cassidy teljesen összetört, kifordult magából és a szakítás után sokáig nem is talált vissza magához. Marine ellenségesen méregette a férfit, aki megérezte a tekintetét, és ránézett.

A vigyora leolvadt az arcáról. – Marine miért van itt?

– Ő a sofőr – nevetett Cassidy.

– Honnan ismersz? – támadt vissza Marine.

Egy negédes mosoly volt a válasz, aztán a pasas elfordult tőle. – Na, csajok, mit kértek inni? Azt ígértem, hogy a vendégeim lesztek.

A koktélrendelés után Ocean a táncolók közé húzta Cassidyt, a lány beleolvadt a karjába, beszívta az illatát. – Átjössz este?

Ocean a hajába söpört, megcsókolta. – Naná, bébi. Holnap este meg elviszlek vacsizni. Mit szólsz?

Cassidy nevetve ölelte át örömében.

Marine zsebében megrezzent a telefonja, megnézte a kijelzőt, aztán rohamléptekben hagyta el a zajos szórakozóhelyet, hogy tudjon beszélni.

Crysler és Grielle a kigyúrt pasasokkal koktélozgatott, később Cassidy is csatlakozott hozzájuk, majd Ocean egy újabb kör koktéllal. – Hol van Marine? – kérdezte Ocean. – Hoztam neki szörpöt.

Mind nevettek, majd a lányok összenéztek. – Tényleg, hol van? – kérdezte Grielle. Cassidy a telefonját húzta elő, hogy felhívja őt, de már várta egy sms. – Lelépett – mondta döbbenten.

– Micsoda? Hová? – döbbent meg Grielle.

– Azt nem írta. Biztos az egyik szeretője – puffogott Cassidy és egyszeriben elöntötte a méreg. – Még ő oktat ki, ő, aki úgy pattan ha valamelyik vén trotty füttyent érte, mintha fizetnének érte!

– Szerinted honnan-miből van a lakása, kocsija? – kérdezte Crysler egy kaján mosollyal.

Grielle elhűlten bámulta őket. – Most jól értettem, hogy lekurváztátok? Mi bajotok?

– Nem kurvázzuk a barátainkat, de akkor is kimondhatjuk, hogy egy kitartott picsa – dühöngött Cassidy. – Ne dumáljon nekem, mikor egy normális párkapcsolata nem volt, amióta ismerem, és azért az jó pár év, ne dumáljon olyan, aki nem képes szerelmes lenni, csak az üzlet, a lakás, a kocsi miatt dugatja magát tömött zsebű vénségekkel. Ennek a csajnak nincsenek érzései, ez egy számító robot...

– Szard le – búgta a fülébe Ocean. – Mi nem akarunk lelépni?

– Hát ez remek ötlet!

Amint a párocska elköszönt, Crysler bosszúsan fújtatott. – Ezek átkúrják az estét, és én meg hallgassam? Lószart... – A férfiakra nézett. – Srácok, valamelyikőtök hazavihet magához, azt hiszem, arra pont jók lesztek.

– De kegyes vagy – dohogott Grielle.

– Grielle-t is!

– Ez nagyon élménygazdag kocsikázás volt – szusszant Marine, ahogy visszalépett a vörös Eldoradóhoz. Az arca még mindig ki volt pirulva, és sokat mosolygott. Ocean közelebb lépett, amikor a lány kinyitotta az ajtót, hogy beszálljon. A zöld ruha gyönyörűen állt rajta, haja hosszan leomlott a hátára. – A többit is elvinném egyszer egy körre.

– Megbeszéltük.

– Nem sok pasas engedi, hogy nő vezesse a kocsiját, főleg, ha ilyen járgányai vannak – mutatott végig Marina a batárhordán. Ocean elvigyorodott, még közelebb lépett, érezte a lány illatát.

– Vedd bóknak.

Sampon és valami virág. Marine felnézett rá, egy tincs az arcába lógott, odakapott, hogy elsöpörje, ahogy Ocean is, összeütközött a kezük. Marine megdermedt, hagyta, hogy Ocean söpörje hátra a haját. – Jól áll, ha nevetsz. Jó ilyennek is látni téged.

Marine azonnal lehajtotta a fejét, hátrébb lépett, de a kocsinak ütközött. Köhintve felkapta a fejét, tömérdek haja az arcába hullott, és Ocean két kézzel túrt bele, hogy elsöpörje. Selymes volt, sok, puha. Marine lehunyta a szemét. – Nagyfiú... – nyögte halkan. – Mennem kell.

Ocean sajgó háttal, zihálva ébredt. A szőke Cassidy nem ébredt fel rá, édesen aludt mellette, pucér testén csak takaró volt. Ocean kibotorkált az ágyból, nyöszörögve öltözött fel, a gerince szinte ketté akart roppanni.

Már majdnem kimenekült a lakásból, amikor észrevette Cassidy noteszét. Ismerte a lányt, mindent felírt, amit csak lehetett, főleg az ismerőseiről. Zihálva felkapta, fellapozta. Marine A. Duncan. Telefonszám, e–mail cím, lakáscím. Nem írta fel, csak a címet jegyezte meg, de ezért görnyedten vonszolta ki magát a lakásból.

– Mit művelek...? – Utálta, hogy Marine annyira rosszkedvű volt.

Amíg a taxira várt a sötét, hajnali utcán, lenyugodott. És kitalálta, milyen őrültséget fog csinálni.

Marine a reggeli kávéjával állt az ablakban, még laposakat pislogott. Az utca forgalmát figyelte, de igazából nem látta, amíg meg nem pillantott egy fekete Escalade terepjárót, szinte pont a ház előtt állt. Micsoda gyönyörű járgány, istenem... Ekkor jelzett a telefonja, hogy e-mail érkezett.

Elszakadt az ablaktól, a laptopjához vonult, megnyitotta a mailt, és alaposan ledöbbent.

Kedves Marine!

Viheted a következőt, remélem, élvezni fogod az Escalade-et. Ajánlom a déli hegyvidéket, jól bírja azt a terepet. Kulcs a postaládádban. A kocsit a mélygarázsba hozd majd vissza, ha meguntad.

O.

Hát ez valóban: Ó!

Kedves Ocean!

A semmiből megjelenni és meglepni? Szerinted ez így működik?

Marine

– Így. Légy vele vidám.

– Az leszek.

– Azt sajnálom, hogy nem láthatlak mosolyogni.

– Honnan szerezted meg az elérhetőségemet?

– Öltem érte.

Marine hitetlenkedve rázta a fejét, mosolygott. Felöltözött, és elment kocsikázós kirándulásra.

Cassidy könnyes szemmel ült a kanapén, és nagyon örült, hogy Crysler még nem jött haza, bárhol is töltötte az éjszakát. Ocean pedig nem jelentkezett.

Tisztára, mint Arthur. Mondjuk ő legalább nem viharzott el az éjszaka közepén egyetlen büdös szó nélkül. Ezt nem érdemli.

Megdörgölte az arcát, igyekezett összeszedni magát. Estére azért csak lenyugszik, hiszen vacsorázni viszi, és egy ilyen alkalmat nem cseszhet el veszekedéssel. Megfogadta, hogy nem hívja fel a srácot, hívja majd ő. Ám este hatkor elvesztette a türelmét.

Ocean sokára vette föl. – Helló, mi a helyzet?

– Helyzet? Úgy volt, hogy vacsorázunk! Úgy volt, hogy velem maradsz, erre hajnalban eltűnsz és nem is jelentkezel! Ha nem hívlak, te még mindig leszarnád a fejemet!

– Mit kapod fel a vizet?

– Miért csinálod ezt velem?! – kiáltotta Cassidy váratlanul. Ocean el is hallgatott egy időre, és mikor megszólalt, egészen más hangszínt ütött meg.

– Én? Hadd világosítsalak fel, Cassidy Harper. Rólam. A tetoválásomról. És rólad. Te döntesz, hogy milyen legyek, és te ilyennek akartál. Megkaptad. A volt szerelmedet akartad, megkaptad. Nos, én valójában segíteni szoktam a nőknek. Olyanoknak, mint Emily. Neked is segítettem, kiélni mazochista hajlamaidat, pedig erre aztán rohadtul nincs szükséged, bébi.

– Azt hittem, más lesz.

– Miért lenne az, ha úgy állítottad be, hogy semmi se változzon, te ostoba? – förmedt rá Ocean. – Ezért nem segítek olyanoknak, mint te, mert tuti, hogy marhaságot csinálnak. És utána engem szapulnak, miközben ők akarták. Te akartad, Cassidy!

– Ki akarna ilyet...?!

– Hát ez az, te lökött tyúk!

Cassidy felnyögött, és kényszeredetten rágyújtott.

– Cassidy – szólt Ocean halkan. – Átmenjek?

– Inkább ne... – suttogta Cassidy. Ocean belefújt a telefonba.

– Hát jó. Figyelj ide. Szórakozni akartál a múlttal, érthető. Csábított, hogy visszakaphatsz valamit a nagy szerelemből. Így lett?

– Nem... Nem szeretlek...

– Jó velem?

– Nem...

– Akkor mondd meg, hogy miért hitted, hogy erre van szükséged?

– Mert sose kaptam mást a férfiaktól...

– Tőlem kaphattál volna, ha egyáltalán tudod, hogy mit akarsz. Megmutathattam volna, hogy milyen, ha szeretnek, de nem kértél belőle.

– Megérdemlem én egyáltalán? – zokogott föl Cassidy. – A hülye szőkét látják bennem, akit bárki megkaphat, akit... Aki, jaj!

– Ezt csak te látod magadban, és csak ennyit közvetítesz magadról. Ne csodálkozz.

Cassidy nem válaszolt, csak szipogott.

– Felbontom veled az egyezséget, Cassidy Harper – mondta Ocean rekedten. – Remélem, nem bánod.

– Nem – nyögte Cassidy. – Viszlát.

– Nem fogsz többet látni. – És letette. Cassidy nem tudott mit kezdeni a hirtelen beálló csönddel. Hallotta a konyhagépek zúgását, a kinti szelet, miközben vadul zakatolt a szíve.

– Annyira hülye vagyok... – suttogta szomorúan.