XXXIX.
- Nem hiszem el, hogy Max kórházban van, én pedig itt ülök, mert olyan nagy az egóm, mint Oroszország vodka fogyasztása tíz év alatt- temetem arcomat kezembe, majd ismét bőgni kezdek, míg Mia az egyik, Elle pedig a másik oldalamon próbál nyugtatni- És ezek után mondja bárki is azt, hogy nem egy szörnyeteg vagyok- vetem most hátra magam az ágyon.
- Nem vagy az Sofi, ez így alakult, ha ott vagy Max most akkor is kórházban lenne, nem rajtad múlt.
- De az igen, hogy több ezer kilóméterre vagyok tőle, most amikor szükségem lenne rám- folytatom a sírást, Elle pedig magához ölel, hogy legalább egy kicsit megnyugodjak- Mindennek a tetejében pedig én sajnáltatom itt magam, mintha jelenleg nekem lenne a világon a legnagyobb problémám. Szörnyeteg vagyok.
- Dehogy vagy az drágám, nem volt igaza Maxnak, nagyon nem volt, és ezt gondolom már ő is tudja, igaz, hogy nem kellett volna eljönnöd, de nem tudtál hová menni, szóval most mindketten ugyan annyira hibáztatok, szóval, egyikőtök sem tekinthető bűnösnek.
- Én akkor is borzalmasnak érzem magam. Nem tudom mit csináljak.
- Szerintem egyenlőre semmit, utazz vissza Monacoba, és várd ott, mert legnagyobb valószínűséggel, ha hozzák haza, akkor nem Londonban teszik le, hanem nálatok.
- Ha kell, valamelyiknük elkísér.
- Nem- veszek egy zsepit, és megtörlöm a szemem- nem, ezt egyedül kezdtük el, úgy is oldjuk meg.
- Akkor mi most menjünk is?- néz rám Elle, hiszen elkezdtem összeszedni a csomagomat, és a szükséges holmimat.
- Csak ha nem baj- nézek hátra rájuk, ők pedig mosolyogva néznek rám.
- Mi ennek csak örülni tudunk- lép elém Mia, majd ölelésébe zárt, majd ezt Elle is megteszi.
- Imádlak benneteket- nézek a két velem tartó lányra a reptér előtt, Mia elhozott bennünket, én pedig már vettem is magamnak egy jegyet a legelső járatra, amire lehetett, igaz, hogy csak 7 óra múlva indul, de legalább nem kell napokat várnom, ami így is haladás.
Én már pár napja Monacoban vagyok, azonban a pilótát csak ma hozzák el ide Charles-szal érkezik, így a monacói pilóta megkért, hogy jöjjek ki értük a reptérre. Persze magángéppel jönnek, így ott várom őket, ahol landolnak. Amikor leszállnak, és már kint vannak a gépből, mindketten szótlanul szállnak be az autóba mellém. Max az anyósülésre, Charles pedig hátra, én pedig nem érzem magam készenek arra, hogy megtörjem ezt a csendet.
Max arcán horzsolások, és hegek vannak, az egyik csuklója be van kötözve, ahogy egyik bokája is, arra a lábára sántít, nehezebben veszi a levegőt is, mint ahogy szokta. Bele se merek gondolni, mi történt vele, Charles nem részletezte azt abban a bizonyos üzenetben.
- Köszönöm a fuvart, további szép napot.- szállt ki Charles csomagjával együtt az autóból, amikor megálltam a háza előtt, majd mikor ő eltűnt az épületben, én ismét behajtottam a nagyvárosi forgalomba.
Még harminc percet autóztunk néma csendben. A házba Max ment előre, majd én vittem be utána a csomagját, hogy ne neki kelljen cipelni a rossz lábával, csak ledobtam az előszobában, majd már mentem is be a nappaliba, ahol a pilóta ült az ágyon, és nézett maga elé.
- Sajnálom- ülök le elé a kis puffra, ő pedig rám emeli tekintetét, ami csillog a könnyektől- nagyon hiányoztál.
- Annyira sajnálom Sofia, csak az én hibám volt, minden, nem szabadott volna annyira kiakadnom, hiszen semmit nem csináltál, az ég világon semmit. Annyira sajnálom ami történt.
- Én is ugyan annyira hibás vagyok, mint te, mi történt a pályán másnap?
- Nem tudtam hova tűntél, és nem koncentráltam a pályán, megcsúsztam, de semmi komoly.- legyint.
- Azért kaptad azokat?- mutatok a csuklójára, majd a bokájára.
- Ezek- szorítja meg a bekötött csuklóját- ezek csak emlékeztettek arra, hogy soha többé ne beszéljek veled meggondolatlanul.- újra csend telepedett közénk, csak az eső halk kopogását lehetett hallani az ablakon- Sofi?
- Igen Max?
- Én szeretlek, szeretnék egy teljesen tiszta lappal indulni.
- Én is szeretlek Max.
Persze ezek után szépen lassan minden visszaállt a saját kis megszokott monotonitásába, de mi így szoktuk meg ezt. Négy nagydíjon voltunk még október végétől december elejéig, mind ugyan annyira pörgősen telt, mint az eddigiek. Kisebb-nagyobb botrányok, egyik másik pilóta, csapat körül, de persze semmi komoly. Az Abu Dhabi-i nagydíj után ott maradtunk a városban, hiszen az volt az utolsó versenyhétvége ebben az évben, persze a városhoz hűen a fiúk engem és Emiliát minden kicsit is érdekes és nagyon is fura helyre élvezettek, főleg a város éjszakai életébe, de most éppen itt ülünk Maxszel a repülőn, ami London felé tart, hiszen a pilóta meg szerette volna nézni a karácsonyi vásárt, hiszen már 18-a van, és állítása szerint még nem vett meg minden ajándékot, amit szeretett volna.
- Kincsem jól vagy?- fogja meg kezemet, hiszen én fejemet ingatom, és halántékomat masszírozom.
- Nem.- suttogom, és fojtatom előzőleg megkezdett mozdulat sorozatomat.
- De eddig nem voltál rosszul a repüléstől.
- Nem tudom mi történt, van vized?- nézek a pilótára, aki megrázza a fejét, de azonnal odaint magához egy légiutas kísérőt.
- Lenne szíves hozni nekem egy üveg vizet?
- Persze, a kisasszony jól van?
- Ami azt illeti nincsen, neki lesz a víz is.
- Hozzak valami édeset? Nem lehet, hogy leesett a vércukorszintje?
- Ne, bármit csak édeset ne- nézek fel a nőre, akin látszik, hogy tényleg segíteni akar- Ránézni se tudnék, annyira rosszul vagyok, de köszönöm.
- Rendben, hozom a vizet.- mosolyog rám- De ha bármi kell csak szóljanak és hozok.
- Köszönjük.- szól a nő után Max, majd a hátamat kezdi el simogatni- Kibírod?
- Muszáj lesz- dőlök hátra a székben, Max pedig szomorúan néz rám.
- Maradjunk inkább ott majd? Londonban karácsonyra?
- Ne, nem akarok, csak most rosszul vagyok, de biztos csak valami vírus.
- Nagyon remélem- nyújtja felém Max a vizet, amit közben a nő hozott oda hozzánk, én pedig kinyitottam azt, majd ittam belőle pár kortyot.
Még fél órát szenvedtünk a repülőben, majd a földet érés után a lakásomba mentünk, hiszen itt töltünk el három napot, és 21-én megyünk vissza Monacoba.
- Megyek megfürdök, hátha jobb lesz.
- Rendben, utána meg alhatunk is, késő van- áll elém Max, és egy puszit nyom a homlokomra.
Másnap reggelre már semmi bajom nem volt, így délelőtt el is indultunk a város karácsonyi forgatagába. Rengeteg ember, gyerekek, idősek, ilyenkor mindenki kint van a városban, hiszen London ebben az időszakban a legszebb.
- Látod?- kérdezem Maxot, aki lenéz rám- Mondtam én, hogy csak egy vírus volt, már ki is aludtam, nincs semmi bajom.
- Igen látom- hajol le hozzám mosolyogva, és egy puszit nyom a homlokomra.
Három gyönyörű napot sikerült eltöltenünk Londonban, első nap bolyongtunk a városban, második nap Mia és Oliver átjöttek, és meghívtuk őket 27-ére Monacoba, ahogy Markot és Ellét is, akikkel a harmadik Londonban töltött napunk folyamán találkozunk. A hazaút ugyan olyan borzalamsan telt, mint az odaút, lehet mégis a repüléssel van bajom, és nem vírus volt. 22- én hajnalban értünk földet a monacói reptéren, én pedig utána az egész hazautat végig aludtam, ahogy azt is, hogy Max felvitt a karjában a hálóba, reggel pedig egy isteni reggelivel keltett.
- Jó reggelt- ül le mellém az ágyra a pilóta.
- Jó reggelt- nyújtózkodom egyet, majd egy puszit nyomok Max szájára.
- Reggelizz meg, utána 11-kor be kell mennünk a kórházba.
- Ellenőrzés?- veszek be egy falat palacsintát a számba, majd a pilótára nézek, aki bólint egyet.
- Ellenőrzés, de te is jössz.- simítja végig az arcomat.
- Ühümm- bólogatok- ez nagyon finom lett.- mutatok a tányérra a villával.
- Reméltem, hogy tetszik, de 10 óra, úgyhogy siess- puszilja meg a homlokomat, majd felkel mellőlem.
- Az evéssel nem lehet sietni.- kiáltok utána, de mintha meg sem hallotta volna, ment tovább a fürdőszoba felé.
Tíz perc alatt megreggeliztem, majd én is elindultam a fürdő felé, hogy rendbe szedjem magam, de megszédültem az ajtó előtt, így az ajtófélfában kapaszkodtam meg, de Max is azonnal odalépett elém, hogy megfogjon.
- Csak megszéldültem, lehet még a belga esett miatt.- legyintek látva a holland aggódó tekintetét.
- Aham- bólogat Max hitetlenül- most jól vagy?
- Mostmár igen- engedem el az ajtófélfát, majd a pilóta is elengedni a csípőmet- szóval készülődök én is.
- Rendben- bólintott, majd visszalép a fürdőszobába, ahová én is követem.
Fél óra alatt mindketten elkészültünk, majd el is indultunk a kórházba, a parkolóban Max bezárta az autót, amikor kiszálltam volna belőle, majd hátradőlt az ülésben, és becsukta a szemét.
- Sofi, én hazudtam neked otthon.- masszírozza meg az orrnyergét.
- Tessék?- nézek rá hihetetlenkedve a pilótára, ő pedig azonnal rám néz, és megfogja a kezemet.
- Nem, nem vagyis de, de semmi drasztikus dologban, csak abban, hogy nem miattam vagyunk itt, hanem a miatt, mert rosszul voltál a repülőn, ahogy ma reggel is.
- De nekem nem kell orvos- rántom ki kezem az övéi közül, és csapok a combomra ingerülten- csak valami vírus.
- Ez nem az Sofi.- ingatja a fejét a holland lemondóan.
- De igen, menjünk haza!
- Nem megyünk Sofi, ez nem vírus.
- Jó, ha bemegyek és az orvos is azt mondja vírus, akkor megnyugszol, és hazamegyünk?- nézek rá idegesen.
- Igen. Akkor nyugodt leszek, otthon.
- Menjünk- veszem el lábamról táskámat, majd kiszállok, az autóból, amit Max nyit ki nekem, és kézenfogva bevezet a kórházba.
- Jó napot, Dr. Hilton-hoz van időpontunk, 11 órára.- lép oda Max a recepcióshoz.
- Jó napot, igen a doktornő már várja magukat, a kisasszonynak van időpontja igaz?
- Igen.- a nő bólint, majd gépelni kezd.
- Első emelet, harmadik ajtó, balra.
- Köszönjük- lép el onnan Max, majd ismét megfogja kezemet, és felvezető az első emeletre, és bekopog a megfelelő ajtón.
- Jöjjön- szól ki egy barátságos női hang, én pedig benyitok az ajtón.
- Jó napot.
- Jó napot, ön biztos Sofia Berger kisasszony, szintén szakmabeli, minek köszönhetem a látogatását?
- Első sorban neki- nyitom kijjebb ajtót, ahol a holland pilóta áll.
- Max Verstappen, istenem, ha csak elköhinti magát valamelyik női családtagja, ő azonnal hozza őket, szóval itt én vagyok a Verstappen család női tagjainak orvosa.- nevet a nő, én pedig gúnyosan nézek a pilótára.
- Ez nem igaz, nem hozom őket azonnal- lép be a holland a terembe mellém, és kezdi el védeni magát.
- De igen, azért hozott, mert rosszul voltam a repülőúton- nézek rá a velem szemben ülő idősebb nőre.
- Meg ma reggel otthon is szédültél.- vág vissza azonnal a pilóta.
- Értem, nos Sofia, kérem foglaljon helyet.- mutat az asztala előtti székre a nő- Max magát senki nem hívta be, ha nem csal a memóriám.- néz az utánam besétáló pilótára a nő.
- Ha magát nem zavarja, akkor engem sem.- vetem le az ingemet, így csak egy trikó marad rajtam, így a doktornő minden rutin vizsgálatot könyen elvégez.
- Nos, kedves Sofi, én semmilyen rendellenességet nem találok, maga makk egészséges.
- Én mondtam, hogy nem vírus.- néz le rám Max, én pedig csak megforgatom a szememet.
- Egy vérvizsgálattal azonban azonnal megtudhatjuk mi az oka a szédülésének, ha ez önnek rendben van Miss Berger.- néz rám az idősebb hölgy kedvesen.
- Ha már úgyis elrángatott ide, akkor nincs ellenvetésem.
- Rendben, Teodora kérem jöjjön, és vegyen vért a kisasszonytól- szól Dr. Hilton egy ápolónak, aki azonnal jön, és készségesen teljesíti is a neki kiosztott feladatot- Most egy kis türelmüket kérem 10-20 perc mire megjön az eredmény.
- Rendben,- felveszem az ingemet, majd a táskámat is magamhoz veszem,- mi addig kint várunk.
- Köszönöm.
Kisétáltunk a folyosóra, majd ott leültünk az egyik padra, csend ült le közénk, és csak a fehér és zöld köpenyes emberek rohangálását láttuk magunk körül. Max a lábán dobolt, ideges volt bármit mondott is. Amikor már legalább öt perce csinálta azt, rátettem a kezére a sajátomat, ezért végre ezt abba hagyta. Negyed óráig ültünk kint a váróteremben, amikor egy kinézetre főnővérnek tűnő nő indult el felénk.
- Maguk várnak a véreredményre?- áll meg előttünk, három fehér papírral.
- Igen mi- pattan fel azonnal mellettem a holland, én pedig követem őt csak sokkal lassabban.
- Akkor jöjjenek.- nyit be az irodába, ahonnan az előbb jöttünk ki, és odaadja az orvosnak a papírokat, majd elkezd neki magyarázni, de három perc után ott is hagyja.
- Nos, kedveseim, nem olyan nagy a baj, mint ahogy maguk azt gondolták, nem fog meghalni, mint ahogy maga azt gondolta Max, de nem is vírus, ahogy ön hitte azt Sofia.
- Akkor csak sima migrén, vagy tériszony?- néz összehúzott szemekkel Max az orvosra.
- Nos ettől azért sokkal bonyolultabb a helyzet Mr. Verstappen.- veszi le a szemüvegét a doktornő- Kisasszony nem szeretne leülni?
- Ennyire csak nem lehet borzalmas.
- Nem, valóban nem az, ugyanis önöknek kisbabájuk lesz.- a térdeim felmondták a szolgálatot, Max kapott el, nehogy a földre essek- Kisasszony jól van?- lép oda azonnal elém a doktornő is- Azonnal ültesse le Max, Teodora gyorsan hozzon vizet! Ezt igya meg Sofia.- tart elém a nő egy pohár vizet, Max pedig ott guggolt mellettem és a kezemet szorongatta. Én pedig a fejemet ráztam.
- Levegőt.
- Teodora azonnal nyisson ablakot! Jól van Sofia.
- Nem,- suttogom- haza akarok menni.- nézek le a pilótára, aki még mindig a kezemet fogja.
- Meg lesz vele Max?
- Persze- áll fel, és felsegít engem is, majd a csípőmnél megfog, hogy nehogy elessek- szólok ha mégis baj lenne.
- Rendben, jöjjenek vissza a jövő héten ultrahangra Mr. Verstappen.
- Persze majd felhívom, viszlát.
- Viszont látásra.
Max-szel kisétáltunk az autóhoz, majd kinyitotta nekem azt, és beültetett. Majd ő is helyet foglalt a volán mögött, és kihajtott a városi forgalomba. Egy pirosnál megálltunk, a pilóta pedig felém fordult.
- Nem szeretnéd?- néz rám komolyan, én pedig összehúzott szájjal az ablak felé fordulok- Sofi?
- Nem ezt mondtam Max, de nem korai ez?- fordulok vissza a holland felé.
- Szerintem nem.
- Te akarod őt?
- Ez nem kérdés Sofi,- fogja kezei közé enyémeket- ő egy kicsi én, vagy ami még jobb, egy kicsi te.
- Akkor lesz egy kicsi karácsonyi ajándékunk.- mondom lassan kiengedve az eddig bent tartott levegőt.
- Bizony,- csókol meg Max, majd a hátunk mögött álló autós elkezdett dudálni, Max pedig hátra fordul, majd vissza az út felé- istenem, hogy nem lehet megnyugodni, csak most váltott át- morgott az orra alatt, majd amikor elindult a lámpa pirosra váltott.
- Most lett zöld, mi?- eresztek el egy kis mosolyt felé. Bármennyire próbálom is nem mutatni, nagyok megrázott ez a hír. Nem gondoltam még erre.
- Most te velem vagy, vagy ellenem?- néz felém, majd behajt az garázs előtti felhajtóra.
- Magammal, van itthon gyümölcs?
- Ööh, majd Charles hoz, mondta, hogy átjön.
- Nekem mindegy hogy ki hozza.- rántok vállat, majd kiszállok, az autóból, és a pilóta nevetve követ- Ugye tudod, hogy nekünk ma még fát is kell díszítenünk?- nézek a hollandra, aki furcsán néz rám.
- Már ha van nekem itt olyanom- vakarja meg a tarkóját- nem itt szoktam karácsonyozni, hanem anyáéknál, de most ők jönnek hozzánk, szóval remélem megvan a fa a padláson, a díszekkel.
- Ha nincs, akkor megyünk vásárolni- rántok vállat.
- Akkor megyek a padlásra.- veszi le a cipőjét Max, és indul az emelet felé.
- Uh én is megyek- dobom le cuccomat, és indulok utána.
- Na nem, te lent maradsz, még az kell, hogy valami bajod legyen nekem ott fent, maradj szépen lent, és vadász gyümölcsöt magadnak, meg írj Charlesnak, hogy mit hozzon.- mutat határozottan a konyha felé a lépcső feléről.
- Én vagyok terhes, és te parancsolgatsz, na szépen vagyunk...- indulok meg keresztbe font kézzel a konyha felé.
•
A december 25-e gyorsan eltelt, így most várjuk a családjainkat, hogy megérkezzenek, hiszen Max anyukája és húga, valamint az én szüleim és bátyám jönnek ma, bepótolni az elmulasztott közös karácsonyi ebédet.
- Modntam, hogy rendeljünk valamit- dobja vissza Max már harmadszor a félkész tésztát a tálba, hiszen nem akar összeállni neki egy nagy gombóccá.
- Ugyan már, ne legyél morgós, csináld akkor a húst, én majd ezt befejezem.
- Nem szeretek főzni.- jelenti ki mérgesen a holland pilóta.
- Nekem mégis szoktál.
- Az teljesen más, az nem a családom, téged én választottalak, téged szeretlek a legjobban.
- Kimentetted magad Verstappen.
•
Mark, anya és apa, délután kettőkor érkeztek meg hozzánk, Sophia és Victoria pedig háromkor foglalták el a nekik előkészített szobákat. Az ebédet közösen fogyasztottuk el, majd közösen leültünk a nappaliba a karácsonyfa köré és előkerültek az ajándékok.
- Amiket tőlünk kaptok az a fa alatt van- mutat Max a feldíszített fenyő alá.
- Uh, majd én kiszedem- ül a fa elé a szőke hajú lány.
- Ez anyáé- adja oda Sophiának a becsomagolt dobozt- ez Marké, ez Sofi szüleié, ez peidg az enyém- osztja szét a többi fa alatt maradt dobozt is a lány, majd hatalmas mosollyal bontani kezdi a saját ajándékát- Ez gyönyörű.- tartja maga elé a kristályokkal kirakott nyakláncot.
- Reméltem, hogy tetszeni fog- mosolygok rá a lányra, aki azonnal nyakamba borul, eltúrva eddigi helyéről testvérét.
- Imádom.
- Akkor most én.- kezdi el kinyitni Mark az előtte helyet kapott dobozkát- Ez egy Real Madrid Liverpool meccs jegy? Köszönöm- mosolyog ránk.
- Elle ajándéka fent van a hálóban, majd azt is odaadom később.- viszonzom mosolyát, majd Sophiára nézek, aki eközben édesanyámmal együtt elkezdte kibontani ajándékát.
- Ez mi?- veszi kezébe az egyik kis babacipőt, a másikat pedig Sophia tartja fel a levegőbe.
- Eredetileg nem ezeket akartuk adni, de valaki keresztül húzta a számításainkat.- tette Max a hasamra a kezét, a három nő pedig azonnal elrángatott engem a pilóta kezei közül, így a férfiak maradtak a nappaliban, mi pedig az ebédlőben foglaltunk helyet.
•🦋•
Sajnálom a rengeteg késést, sajnos nagyon el voltam havazva a részekkel, de a következő fejezet időben fog érkezni! Szép hetet mindenkinek!❤️
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top